Keresés

Találatok száma: 215
Előző 4 / 11 Következő
  • 2024.01.27. 13:22
    Funcs Tomi: Hogyan kerültél kapcsolatba az autósporttal? - Édesapám által kerültem bele ebbe az egészbe, mert ő a 2000-res évekbe szlalomversenyzett, majd mikor meglett a jogosítványom 2014-ben, azonnal vásároltunk egy Ladát.  Milyen eddigi eredményeid vannak? - Sok eredmény nincs, inkább pár közönség díj, szlalomokról. Egyszer lettünk második helyezettek az A. 1.6-ban a Kisvaszari versenyen, és a Bakonyai versenyen harmadikak lettünk. 2023-ban teljesítettük a Mecsek Rallyt, ami gyerek kori álom volt.Sikerült, tehát nagy volt az öröm.Mik a távlati terveid? - Újra építünk ... akik a nézőket szórakoztatják. Mi is részt vettünk a rendezvényen a Just4Fun kategóriában, amit ráadásul, nézői, fotósok, videósok döntése alapján nyerhettem meg. Itt is szeretném nekik megköszönni! Jó csapat, jó pálya, jó nézői - szurkolói tábort alkottak a pálya szélén állók. Tavaly kezdődött el a sorozat, ami szépen lépésről lépésre fejlődik. Ha valakinek kedve támadna kipróbálni ezt a sportágat és bele kóstolna, itt a remek helyszín és alkalom. A napokban megjelent a versenynaptár, ami alapján egész évben, minden hónapban egy rendezvény biztosan lesz. Van lehetőség

    Rally

  • 2018.05.15. 20:02
    nagyon várom, hogy ismét beleülhessek az autóba, de hogy ez hol lesz, még képlékeny a navigátorom, illetve az autó elfoglaltságai miatt. A Baranya Kupa az biztos, de mivel az elég messze van, próbálunk valami versenyt találni a gyakorláshoz, ami nem ütközik sem a magyar, sem a WRC futamokkal.Makai Gergely:A régóta várt jó idő végre a mi oldalunkra állt, így erre panaszunk nem lehetett. 11 gyorsból, az utolsó kör sikeredett a legjobbra, ekkor jöttünk bele, de ez már nem volt elég a jobb helyezéshez annak ellenére, hogy végre ki tudtuk próbálni a legerősebb programot. Ilyenkor jobban megmutatkozik a

    Rally

  • 2017.11.15. 11:17
    vészesnek, de mivel bal első kerékkel fogtunk meg egy fát, elég sok alkatrész sérült.Mi lesz most? Mik a tervek?- Karcsi újjá szeretné építeni az autót a Szilveszter Rally-ra, egyelőre ez a terv. Aztán majd meglátjuk hogyan sikerül összehozni. Alapvetően nagyon jó időket mentünk, volt olyan szakasz, ahol az R5-ös autókat is sikerül megvernünk.Semmilyen technikai problémánk nem volt, sajnálom, hogy így alakult. De ez egy ilyen sport.Taki, köszönöm szépen és mindent bele, hogy a Szilveszter Rally-n már egy új építésű autóval tudjatok rajthoz állni!- Köszi, igyekszünk mindent megtenni, hogy rajthoz

    Rally

  • 2017.09.15. 09:30
    -2010 - Tajti Árpád2013-2014 - Tajti Bence2015-2016 - Riczkó Gábor+ 1 MARB versenyen Deák Szabolcs a Férjem2017- Gyenes AttilaHatszor kell majd teljesítenetek a Gyorsokat. Szuper kis Saxoban fogod diktálni az itinert. Várod már a versenyt? - Az utóbbi 1-2 hét hétben, ezer problémám, megoldandó feladatom volt...A sajnálatos módon elmaradt Budapet Rally-ra is készültünk...De már most, hogy közeleg a versenyhétvége, egyre jobban várom!Hogy kerülsz te bele egy első kerekes versenyautóba? - A csapatvezetőnk Gondi Csaba ötlete volt, hogy menjünk együtt Zsuzsával!És ez úton is köszönjük Neki a

    Rallysprint

  • 2017.07.06. 11:09
    Hat gyorsasági szakaszon összesen 78 verseny kilométer vár Berényi Lacira és hű navigátorára Pap Tomira. Ez kevés vagy sok a fiúknak és az Opel Adam R2-nek?- Telhetetleneknek kevés, nekünk pont közepes, de volt már itt 68km is. Ha 100km lenne akkor igazi taktikai verseny alakulna ki, amibe jók vagyunk. Ekkor azonban biztos, hogy másfél szeres szorzójú verseny lenne! Ezeket a hosszúakat is kedveljük, mert a kitartást többre tartom, mint a most bele mindent. Aztán pedig a szerencse majd segít! Szerintem ez is a fejbe dől el egy kicsit!Aszfaltról murvára, murváról aszfaltra megy a csapatod ... , amit az út és látási viszonyok megengednek. Nos….miért nevetsz?......... Volt már olyan, hogy a zivatartól és a sártól ki sem láttak az autóból.Vagy netán a saját porukba futnak bele a visszatérő úton. Minden lehet! Még az is lehet, hogy levegő szűrő nem bír ki két gyorsot sem. Ki tudja? Sajnos Opeléknél nincs erre másik szűrési szisztéma. Ez is kiderül ezzel mi lesz! De az biztos, hogy sodródásból lesz elég, hisz nagyon szeretik a kilinccsel előre menetet. Persze a nézők nagy örömére. Azt ígérem, hogy lesz elég látvány, hisz ekkor figyelnek ránk a nézők, aminek pedig a reklám partnereink nagyon

    Rally2

  • 2017.04.28.
    , olyan semmilyen, persze sokan elvannak hasalva tőle. Nem vagyunk egyformák. Azt hittem Gabó ment már Sámsonházán, de akkor egyikőnk sem ismeri, így lesz tuti. Nem értem, miért nem lehetett egy klasszik Salgó Ralit csinálni, de biztos valaki tudja rá a választ. Olyan lesz, mint egy túraverseny. Megyünk két gyorsot háromszor, másnap meg három gyorsot kétszer. Jó lenne új és különböző pályákon versenyezni, mert ez már olyan nyögvenyelős kicsit. Néha elgondolkozom rajta, hogy kell ez még mindig nekünk? Meglátjuk milyen lesz a hétvége így, hogy kicsit szellemileg is bele vagyok fáradva. Ki tudja, még Tiba Anita
  • 2017.04.28.
    , illetve nem is szívesen piszkálnánk bele Srnka munkájába, mert ő rakja nekünk össze a motort. Holnap nektek már pályabejárás, elég lesz az idő mindenre? - Mi csütörtökön elindulunk itinert írni, a szervizes srácok pedig elvégzik még a teendőket, ha kész a motor. Ezen kívül a kocsi programozása is akkorra marad, mert nem tudtuk másképp összehozni. Míg mi pályát járunk, addig a kocsival kapcsolatos feladatokat elvégzik a fiúk. Nagyon utolsó percesek leszünk, de nem számít, csak legyünk kész vele. Akkor maga a verseny lesz a teszt? - Igen. Most a mi tesztünk az ózdi és a Salgó pályák lesznek, csak Tiba Anita
  • 2017.03.31. 11:35
    erőt, amivel a club bír muszáj jó dologra felhasználni, ha arról van szó, hogy összekovácsoljuk a bandát valami jó érdekében. Tavaly decemberben mínusz kettő fokban 300 autó és közel 600 ember érkezett meg a parkolóba és hozott adományokat az egri gyermekotthon és a heves megyei árvák számára. Több száz 1-18 éves árva gyermeknek tettük boldogabbá a Karácsonyát. Továbbra is szeretném az árvákat támogatni, úgy vélem az ember nem tehet arról, hogy hova születik mégis a mai világban sokan ebbe nem gondolnak bele és úgy is állnak másokhoz.  Találkozzunk Smoke & Charm 5.ODT tagjaival április

    Diesel Országos Találkozó

  • 2017.01.06.
    , hogy kicsivel többet üljünk a versenyautóban, ha az időnk engedi majd. Jó lenne pár sprint vagy MARB futamra eljutni. Ezek szép tervek, aztán az idő elkezd ellenünk dolgozni, ahogy szokott. Nehéz munka mellett az biztos. Meglátjuk mi fér majd bele a 2017-be. Mi történik a versenymentes időszakban? - A Citroent addig szépen felkészítjük, meg közben magunkat is egy teljes éves versenyzésre. Unatkozni nem fogunk, mert a munkában már beindult a hajtás. Ha felkerül egy végleges versenynaptár, akkor pedig már könnyebb lesz szervezni a dolgokat, hogy időben elkészüljön minden. Reklámpartnerünk: Cornexim
  • 2016.11.10. 19:40
    SOLID Racing Team – Ózd Rally, 2016.10.27-29.Kondella Péter – Szilassy Arnold, Mitsubishi Lancer Evo. IXVolt pár verseny, melyen indulni szerettünk volna ebben az évben, de egy 4 hónapos kényszerszünet keresztbe húzta a számításainkat. Ennek volt köszönhető, hogy az utóbbi 3 hónap sűrűbbre sikerült, mint terveztük. Kezdtünk bele lendülni a versenyzésbe a Baranya Kupa és a 43. Croatia Rally után, így egy sprint versenyen és a 8. Örömautózás karitatív rendezvényen is versenyautóban ültünk. Ezt a lendületet szerettük volna folytatni, ezért hoztuk meg azt a döntést, hogy indulunk az ózdi viadalon

    Rally OB

  • 2016.10.18. 16:09
    Megosztanád a portálolvasókkal a két verseny történéseit két külön csokorba szedve?Barum Rally:- 2014-ben mentünk a  Barumon legutóbb, remek hangulatú, jól szervezett verseny, idén 90 fölötti historic indulóval. Éjszakai belvárosi gyors (nem prológ), 50-100 ezer néző. Tavaly kihagytuk, idén nem, pedig nem számít bele sem CEZ, sem a EB értékelésbe.Idén beneveztünk: Szállás Ranc Ravna (SIX intézte), már szerdán ott voltunk Zsoltival, rengeteget mentünk a verseny előtt. Kb 4-500 km tréning (volt amikor a szervizbusszal mentünk egy kanyart). Éjszaka is tréningeztünk az első

    Historic

  • 2016.03.16. 10:34
    köztetek és a többi 77 versenyzőpáros között. Miként tudsz felkészülni erre a versenyre? Mekkora előnyt jelenthet számodra a több év tapasztalata?- Úgy gondolom, hogy most beérhet az a sok évi Mitropás versenyzés, amit 2012-től végig csináltunk. Ismerjük a pályákat, ez most egy ilyen autóval nagy előny lesz. A Rebenland Rally pályái igen csak szűkek és ez által kihordásosak is. Milyen jellegű itinert kel írnotok, hogy "úton tudjátok tartani" a versenyautót?- Szerencsére tudjuk használni az előző években írt itinereket. Persze biztos bele fogunk javítani, de ahhoz már hozzá szoktam hogy itt a

    Rebenland Rallye

  • 2016.03.07. 13:48
    ;mik a tervek és mi történt eddig.A csapattal folyamatosan dolgozunk a háttérben, hogy összeálljon az év.  Szeretnénk egy teljes szezont futni a KOE sorozatban az E46-tal. De ebbe csak akkor vágunk bele, ha teljesen felkészülten állhatunk oda minden rajthoz.Az autó folyamatosan készül, az elmúlt szezonokban tapasztaltak alapján fejlesztjük és készítjük fel az új évadra.-  Mikor láthat idén először a közönség?Idén először az AMTS-en találkozhatunk, most először kiállítóként leszünk jelen és Március 18.-án délben leplezzük le az autómat. Ide is várunk mindenkit szeretettel.Az autó

    Drift

  • 2015.08.08.
    , hogy maga az egész verseny egy teszt volt számunkra. Első bálozók voltunk most a méregzsákkal. Az, hogy célba értünk végre, már önmagában is jó érzés, de úgy, hogy még a kuplung bowdenünk is elszakadt a végén, és mégis ott lehettünk a céldobogónál mindent felülír. Jó lett volna még menni azon a két etapon is, mert akkor jöttünk igazán bele, de hát ez most így jött össze. Majd legközelebb. Azt mondtátok a futam előtt, hogy kíváncsiak vagytok, mennyire lehet gyorsan menni az autóval. Sikerült kideríteni? - Igen, azt már tudjuk, hogy lehet nagyon gyorsan haladni a kocsival, de sajnos egy tiszta Tiba Anita Rallye2
  • 2015.07.29.
    , míg nem jött a technikai gondunk. Ha rajtunk múlna, minden versenyen részt vennénk, de sajnos olyan rohanó életet élünk mostanában, hogy nem fért bele az időbe. A Ladát is szeretnénk összerakni, mert az is ott áll, de valahogy tetszett a múltkori felállás a Bakó Rally Teammel. Ezért most újból Citroennel indulunk. Azért a Zsigulitól nem fogsz megválni soha? - Nem-nem! Nekem szívem csücske a kocsi, mert annak idején ezzel kezdtem az egész ralis pályafutásomat. Ezzel az autóval Rallycrossoztam is, és ott is nyertem vele bajnokságot, utána mentem vele Rali-Túra Bajnokságban, ott is nyertünk Tiba Anita
  • 2015.06.11. 17:15
    . Tavaly azt vettem észrevettem, hogy kicsit nehezebben álltam át murváról aszfaltra. Az első, laza talajon megrendezett versenynap után az aszfalton kicsit bizonytalan voltam az első körben, nem voltam olyan magabiztos, nem voltak olyanok a féktávok, nem volt semmi sem olyan, mint amilyennek lennie kell. Lehet, hogy akkor csak azért éreztem ezt, mert egy filléres alkatrész tönkrement az autóban, ami miatt az egész versenyünk elúszott és utána már nem vetettem bele magam valami hatalmas elánnal a küzdelembe. Alapvetően új navigátorral vágtam neki az évnek és Attilával nincs sok közös tapasztalatunk

    Rally OB

  • 2014.10.31. 12:18
    Beszéljünk egy kicsit a Mecsek Rallye-ról.Biztos azért, mert ez a legutóbbi élményem, de tényleg nagyon jó érzésekkel jöttünk el Pécsről. Persze az eredmény sem mellékes, de megint bebizonyítottuk, legfőképp magunknak, hogy az, amit kitalálunk taktika a verseny előtt, ha még egy kis hiba is csúszik bele, attól ha nem térünk el és hiszünk benne, akkor az a végén eredményre fog vezetni.Fontos az is, hogy folyamatosan tudtunk gyorsulni és az elmúlt évek alapján talán most mentünk a leggyorsabban például az orfűi szakaszon, főleg a Lapistól lefelé.Jó volt az autó, nagyon jó beállításokat

    Rally

  • 2014.10.15. 13:29
    lecke Pécsen. Biztos vagy benne, hogy az elmondottak után is navigálni akarsz Lacinak?- Persze, csak poénkodik, nincs itt semmi gond, mert én is még csak pár szakaszon jártam arrafelé, tehát ha ezt most így fejben összedobjuk, akkor jó lesz az. Mint minden versenyt, ezt is ugyanolyan izgalommal várom. Kihívás lesz, mert versenyeztem már összkerekessel, hátsókerekessel, de elsőkerekessel még eddig nem, ha a Trabit nem számítjuk bele anno. Nagy várakozás előzi meg nálam azt, hogy milyen egy gyári Citroen C2R2-vel menni, ami alatt komoly futómű, motor és váltó van. Lacival mivel baráti

    ORB, Rallye2, Historic

  • 2014.03.26. 13:29
    óta viszonylag kevés módosításon estek át, gyakorlatilag szabadon lehetett összelegózni a megfelelő alkatrészeket. Így került bele nagyobb löketű főtengely egy 1.6-os Fiat Tipo-ból, illetve ehhez a típushoz gyártott kovácsolt dugattyúk. A hengerfej is átalakításra került, a maximális teljesítményt szem előtt tartva. Mivel a Fiat váltók nem a tartósságukról híresek, a kezdetektől fogva úgy terveztem, hogy egy VW váltó lesz összeházasítva a Fiat motorral. Természetesen sokan mondták, hogy ez sosem lesz jó, ennek ellenére egy teljes szezont futott az autó váltó vagy hajtás hiba nélkül.Építettem ... bele programozható elektronikát, befecskenzedősre illetve E85 üzemre lett alakítva.Jelenleg a teljesítménye valahol 250 lóerő körül lehet. A hátsókerék hajtásnak köszönhetően hihetetlen rajtokat lehet elérni vele, ez 1.7s-et 60 lábat jelent. A 2013-as szezonban sikerült minden bajnokságot megnyerni a kategóriámban, legjobb elért idő pedig  a 12.15@178 lett. Mi lenne a 3 kívánságod a Dragracing.hu Gyorsulási versenyeivel kapcsolatban? - felpörgetni kicsit a futamokat, mert ha sok versenyző van, órákig kell sorban állni - Időkijelző 50-100m-nél ahogy régen volt. A

    Drag

  • 2013.02.13. 12:27
    2013-ban újra az ORB-ben versenyezzen?Turi Tamás: Dolgozunk rajta. Igaz már tavalyelőtt is dolgoztunk azon, hogy a 2012-es évet végig tudjuk csinálni, de nem sikerült, tehát inkább bele sem kezdtünk. De nem állunk le, ha minden összejön, akkor szeretnénk menni egy teljes évadot az országos bajnokságon.Racing.hu: Arról tudsz-e már valamit mondani, hogy mivel és kivel tervezed a 2013-as évet?Turi Tamás: Mi is WRC projekten dolgozunk, támogatók kérdése, hogy miképpen fog összeállni ez a sztori. Pénz függvénye, hogy milyen autót tudunk bérelni, ha minden összejön, akkor persze WRC lesz. Ha nem, akkor ... milyen WRC-be ülnél bele?Turi Tamás: Ez jó kérdés… A legújabb fejlesztés, a legkomolyabb autó, amit vezettem az a Subaru volt. Szívesen beülnék egy Citroenbe, vagy egy Fordba is. Amelyik jól megy. Nem tudok rá konkrét választ adni. Az viszont biztos, hogy ez a fordos történet valamiért mindig is izgatott engem. Azt biztosan nagy örömmel kipróbálnék egyet.Racing.hu: Köszönjük a beszélgetést, és szurkolunk, hogy az Eger Rallye-n ne csak a pályák mellett sétálni, hanem mondjuk egy Ford Focus WRC-ben is láthassunk téged a Dobó téri céldobogón.    Salánki Gábor

    Rallye Országos Bajnokság

Előző 4 / 11 Következő