Keresés

Találatok száma: 205
Előző 3 / 11 Következő
  • 2021.08.05. 20:23
    több, mint 1 percet veszítettek, amivel az 5. helyen fordultak, míg Kristófék már ekkor elfoglalták a dobogó 3. fokát.Másnap Frici tudott gyorsulni és hamar a feljött a 3. helyre, letaszítva ezzel pont Kristófékat a dobogóról, aki a sáros részeken nem találta a megfelelő tapadást, de szerencsére nem ment bele felesleges kockázatokba. Mindketten a Power Staget akarták megnyomni, de Hadikék sajnálatos balesete miatt törölték a szakaszt, hál istennek azonban csak az autójuk sérült Bandiéknak. Így Friciék végül a 2., míg közvetlenül mögöttük Kristófék a 3. helyen végeztek a versenyen.Kristófék ezzel
  • 2020.11.24. 20:40
    új autóval a bajnoki címért fognak küzdeni!!!Így az 5.-ek a bajnokságban és ugye tavaly például megnyerték a Mikulás ralit, így ő például még bele is kavarhat a négy bajnokesélyes küzdelmébe. Reméljük, vagy nézők nélkül, vagy esetleg egy hét csúszással, a korlátozások lejárta után nézőkkel, de megtartják a versenyt, nagyon nem lenne jó, ha négy befejezett verseny után, murva verseny nélkül hirdetnének bajnokot.Nem utolsó sorban azért, mert én is rajthoz szeretnék állni a versenyen, amire nagyon komolyan készülök már jó pár hete.Úgyhogy viszlát Veszprémben, partnereinknek köszönjük az

    Rally, ERC

  • 2020.11.12. 11:51
    új autóval a bajnoki címért fognak küzdeni!!!Így az 5.-ek a bajnokságban és ugye tavaly például megnyerték a Mikulás ralit, így ő például még bele is kavarhat a négy bajnokesélyes küzdelmébe. Reméljük, vagy nézők nélkül, vagy esetleg egy hét csúszással, a korlátozások lejárta után nézőkkel, de megtartják a versenyt, nagyon nem lenne jó, ha négy befejezett verseny után, murva verseny nélkül hirdetnének bajnokot.Nem utolsó sorban azért, mert én is rajthoz szeretnék állni a versenyen, amire nagyon komolyan készülök már jó pár hete.Úgyhogy viszlát Veszprémben, partnereinknek köszönjük az

    Rally

  • 2020.09.24. 18:08
    , hanem itt a Kakucs Ringen a döntőben is sikerült megelőznöm.Következett a döntő futam ahol Luigival meglógtatok a rajtnál, így sikeresen kimaradtál a mögötted lévő csetepatéból. Kielemeztétek-e a belső videókat, hogy miként is sikerült jól a rajtod?- Igen kielemeztük! A rajtom egész hétvégén jó volt, mióta a váltóm megbízhatóan működik. A videóban tisztán látszik, hogy Luigi belefékez előttem, (kigyorsítási szakaszon, nem tudom miért) emiatt bele megyek hátulról és egy pillanatra irányíthatatlanná válik az autóm. Korrigáltam az autó mozgását, akaratomon kívűl a mögöttem jövőnek is

    Rallycross

  • 2017.07.06. 11:09
    Hat gyorsasági szakaszon összesen 78 verseny kilométer vár Berényi Lacira és hű navigátorára Pap Tomira. Ez kevés vagy sok a fiúknak és az Opel Adam R2-nek?- Telhetetleneknek kevés, nekünk pont közepes, de volt már itt 68km is. Ha 100km lenne akkor igazi taktikai verseny alakulna ki, amibe jók vagyunk. Ekkor azonban biztos, hogy másfél szeres szorzójú verseny lenne! Ezeket a hosszúakat is kedveljük, mert a kitartást többre tartom, mint a most bele mindent. Aztán pedig a szerencse majd segít! Szerintem ez is a fejbe dől el egy kicsit!Aszfaltról murvára, murváról aszfaltra megy a csapatod ... , amit az út és látási viszonyok megengednek. Nos….miért nevetsz?......... Volt már olyan, hogy a zivatartól és a sártól ki sem láttak az autóból.Vagy netán a saját porukba futnak bele a visszatérő úton. Minden lehet! Még az is lehet, hogy levegő szűrő nem bír ki két gyorsot sem. Ki tudja? Sajnos Opeléknél nincs erre másik szűrési szisztéma. Ez is kiderül ezzel mi lesz! De az biztos, hogy sodródásból lesz elég, hisz nagyon szeretik a kilinccsel előre menetet. Persze a nézők nagy örömére. Azt ígérem, hogy lesz elég látvány, hisz ekkor figyelnek ránk a nézők, aminek pedig a reklám partnereink nagyon

    Rally2

  • 2017.04.12. 22:28
    hibátlan volt.- Az autó jelenleg egy teljesen széria mk1 Focus. Tervezel valami fejlesztést az évre?Igen, nagyon szeretnék egy sperr difit bele az éven, de majd meglátjuk hogyan és mikor sikerül.- Következő verseny?Természetesen a következő FRT futamon ismét támadunk!- Geri, köszönöm szépen a beszélgetést, és csak így tovább!Én köszönöm! Illetve szeretném megköszönni Szalay Gerinek az folyamatos szervizelést és az autó felkészítését, nagyon sokat dolgozott rajta az ominózus nosztrai bukás óta.Partnereink:Fémtiszta Kft, Copy n’ More, Golf Kft, Milky Food Kft, Strapa – Pack, Dr Marcus, Pet – Pack Kft

    FRT

  • 2017.03.02. 20:34
    ” barátomnak ez lesz az első éles versenye. Nem egyszerű pályák várnak rá, fel kell kötnie a nacit. Amúgy ezek igazi ralipályák. Sajnálom, hogy a magyarok közül nem kóstolnak bele többen, remek felkészülés lenne a honi bajnokság előtt. Kint fogunk tesztelni, szóval mindent megteszünk a jó szereplésért, ez egy igazán jó felkészülés nekünk is a Mitropa Kupa első futamára, ami március közepén lesz Ausztriában.Makai Gergely:Elkezdődik a 2017-es szezon számunkra. Izgatottan várom az első versenyünket. Több navigátorral beszéltem, azt mondták nem ez a verseny lesz a legkönnyebb kezdet, viszont így még nagyobb

    Rally

  • 2016.04.26. 09:28
    évem. Utána csak hobbi szinten űztem ezt a sportot, de tavaly végleg abbahagytam.Hogy jött az autóversenyzés?- A autóversenyzésbe a Sógorom, Tárnok Attila vitt bele, de édesapám és a két testvérem is ezt a sportot űzték. 2 évvel ezelőtt kitaláltuk Attilával, hogy poroljuk le a Szöcskét és induljunk el vele ezen a piaci versenyen, ami most is lesz. Aztán apósom Magocsa János vett egy Rally Lada 2105-öt, azzal pedig indultunk a tavalyi salakos versenyen és ott nagyon megtetszett. Attilával az volt a tervünk hogy idén elindulunk ezeken a versenyeken, én ezzel a Ladával ő pedig a VFTS-vel, de sajnos

    amatőr autóverseny

  • 2015.11.01. 12:02
    superspeciál lesz a városban.A maradék kilenc gyorsot szombaton futjátok majd. Aszfaltos versenyen vesztek részt, fontos lesz majd a jó gumiválasztás.  - Ismerjük már a kinti szakaszok minőségét, biztos, hogy puha gumit használunk. Rég volt már itt ilyenkor száraz verseny, most úgy néz ki, az lesz.Végszóként, állsz a gázon és bele adsz mint, vagy vigyázol a kis Szuzkára és a "Verseny a Célban ér véget" a jelszavad? - Állunk a gázon mindenképpen, bár az első versenyünk lesz a Suzukival, gondolom nem annyira más, hogy ne tudnék átállni rá mielőbb. A jót könnyű megszokni, ez pedig, bár nem új

    Rally

  • 2015.06.05. 08:48
    dobogó III. fokára állnom. 2014.-ben ismét a III. helyet sikerült megszerezni az összesítésben.Már indultál ezen a pályán. akkor hogy tetszett, milyen eredménnyel zártad a versenyt? - Ebben az évben indultunk a Pintér Kupán is, és itt III. helyen végeztünk.Ezen verseny melyik bajnokságodba szól bele, és hogy állsz benne? - Jelen pillanatban a Pintér Kupa sorozatban III. helyen állok a kategóriámban. Milyen eredményt vársz magadtól? - Ebben az évben is szeretnék a dobogóra állni.Az autocross-t mint szakágat kinek és miért is ajánlod? - Szeretném ezt a sportot azoknak az embereknek ajánlani, akik

    Autocross

  • 2015.03.25.
    , ugyanis a tesztelést, majd a pályabejárásokat követően azonnal bele kell vetniük magukat a viadalba, és újból meg kell mutatniuk, hogy helyük van a raliban. Persze idei első versenyről beszélvén figyelni fognak a fokozatosság elvére, mert mint tudjuk a rali veszélyes játék azoknak, akik nem használják a fejüket. De a csapatok, melyek jogosan vágynak a dobogó legfelső fokára, tisztában vannak a feladatukkal, és azt mindig kellő összpontosítással és fegyelemmel végzik el. Tehát mindenki, aki ellátogat a 10. Eger Rallyra szurkoljon a Noth Racing versenyzőinek, mert ott semmi másra nincs szükség, csak Tiba Anita
  • 2015.02.11. 13:49
    majd számítani. A hideg gumit miként is tudod megmelegíteni? - A mostani pálya kialakítása úgy alakult, hogy a gumimelegítésre alkalmas részek nem kerültek bele a nyomvonalba, ezért a mért kör előtt lesz rá mód, hogy felmelegítsem a gumijaimat, utána pedig igyekszek üzem melegen tartani.Mennyivel nehezebb most, mint melegebb időben versenyezni? - Lényegesen nehezebb, több okból is. Mivel a gumimelegítésre alkalmas részek alkalmanként a nyomvonalat is képezik, olyankor nincs mód a felmelegítésre a bemenet előtt. Amikor megvannak a megfelelő részek, akkor bemelegítem őket, viszont ha nem azonnal

    amatőr autóverseny

  • 2014.10.17. 12:49
    pályákon zajló futam, ahol a megmérettetés igazi rallye élményt ad. Tegyük ezt most félre, koncentráljunk a következő hétvégére és a Mecsek őszi színekbe öltöztetett pályáira.A versenykiírás alapján elmondhatom, lesz némi vérfrissítés a pályák terén, de nagyrészük az igazi klasszikusokból került az étlapunkra. Lázasan készülünk, szeretnénk kihozni magunkból a maximumot. A szép őszi időtől azt reméljük, szelíden tekint majd a mezőnyre és nem szól bele a küzdelembe. Egyelőre korai azt latolgatni, hova érhetünk be. Az elmúlt versenyeken láthattuk, hogy szoros a mezőny és pillanatok alatt teljesen

    ORB, Rallye2, Historic

  • 2014.10.08. 16:38
    bajnokságban?- Jelenleg a dobogó legalsó fokát foglaljuk el, amit jó lenne megtartani. Nem lesz könnyű a feladat, „erősek a kocsik, erősek a pilóták” ahogy Autóversenyzők c. örökklasszikusban hallottam. Biztos vagyok benne, hogy mindenki 100%-ot bele fog adni, így készülök én is! Jó lenne megkoronázni az évvégét 3 győzelemmel, ha összejön, ígérem, szolgálok egy kis meglepetéssel. Zárószóként mit mondanál a nézőknek?- Aki teheti és rá ér a hétvégén nézzen ki, hiszen nagyon izgalmas versenyek várhatók. A Vígh Racing Team box-ában megtaláltok. Ha van időm, mindenkivel próbálok váltani 1-2 szót. Hozom a

    Gyorsasági

  • 2014.07.23. 21:59
    miatt. Eleinte BMW e30 325i teljesen gyári kivitellel próbálkoztam, aztán maradtam az e30 kasztninál, de mindenféle motorokat pakoltam bele. 3.5 sor hat, 1.8 turbó, 4.0 v8 közben egyre jobb technikai fejlesztések történtek és szép lassan jöttek az eredmények. Volt BMW e36 3.2 M3, később ebből lett a Hell-es e36 M5 v8. Ez már 400 lóerő felett volt nitroval, és technikailag is nagyon jó volt. Ezzel már külföldön is sok versenyen voltam. 2013-ra megépült a Nissan. Amiről mondanék egy pár dolgot: Ez egy Nissan 200sx s13, de az eleje át van építve egy frissebb s14-re. A motorja a híres Toyota

    Drift

  • 2014.06.11. 13:04
    felkészítette, ezért külön köszönet nekik. A szuperspeciál nem számít bele az értékelésbe, de ezt is muszáj teljesíteni. A szuperspeciál előtt egy 90 perces szerviz lesz, ez idő alatt kell az autót átépíteni, de ez az idő elegendő erre.Ezer éve nem volt Fehérvár rally. Mivel tudom, hogy külföldön is szoktatok indulni, gondolom, hagyatkozok a pályabejárás szigorú betartására, és itinerből mentek majd. Korábban indultál-e itt esetleg? Milyen céllal is vesztek részt?- Régen volt Fehérvár rally, ezért külön jó hír, hogy ismét sikerül megrendezni. Sok sikeres versenyen vagyok túl itt navigátorként, így bízom a

    Fehérvár Rallye 2014, Rally OB

  • 2014.03.26. 13:29
    óta viszonylag kevés módosításon estek át, gyakorlatilag szabadon lehetett összelegózni a megfelelő alkatrészeket. Így került bele nagyobb löketű főtengely egy 1.6-os Fiat Tipo-ból, illetve ehhez a típushoz gyártott kovácsolt dugattyúk. A hengerfej is átalakításra került, a maximális teljesítményt szem előtt tartva. Mivel a Fiat váltók nem a tartósságukról híresek, a kezdetektől fogva úgy terveztem, hogy egy VW váltó lesz összeházasítva a Fiat motorral. Természetesen sokan mondták, hogy ez sosem lesz jó, ennek ellenére egy teljes szezont futott az autó váltó vagy hajtás hiba nélkül.Építettem ... bele programozható elektronikát, befecskenzedősre illetve E85 üzemre lett alakítva.Jelenleg a teljesítménye valahol 250 lóerő körül lehet. A hátsókerék hajtásnak köszönhetően hihetetlen rajtokat lehet elérni vele, ez 1.7s-et 60 lábat jelent. A 2013-as szezonban sikerült minden bajnokságot megnyerni a kategóriámban, legjobb elért idő pedig  a 12.15@178 lett. Mi lenne a 3 kívánságod a Dragracing.hu Gyorsulási versenyeivel kapcsolatban? - felpörgetni kicsit a futamokat, mert ha sok versenyző van, órákig kell sorban állni - Időkijelző 50-100m-nél ahogy régen volt. A

    Drag

  • 2014.01.28. 22:56
    Mit is jelent az ö számára az Asia Race, és a Mongólia Expedíció?- Körülbelül 8 éve szerelmesedtünk bele a terepjárós kalandozásokba, csapatunk a MAGNUM TEAM - melynek navigátora feleségem dr. Csatári Györgyi, és kitűnő pilótája Bálint fiam -  rendszeresen részt vesz a hazai amatőr GPS pontkereső versenyeken. Több hosszabb túrán is voltunk, így pl. a Budapest - Bamakó Rallyn kétszer is indultunk. Részt vettünk a Kaukázus Rallyn 2010-ben, a Budapest - Nordkapp túrán 2011-ben, és a Saharun - Tunézia futamán 2013-ban. Mindenhol fantasztikus élményekben volt részünk és kitűnő baráti

    Tereprally

  • 2013.05.08.
     kapott meg a „Fater” Id. Merencsics Árpád, a futam  előtti átvizsgálásra. A szerviz busz összepakolva lassan, a navigátor  táskában   a   ceruzák   már   kifaragva,   az   alsó   ruházat   frissen   mosott  illata   a   szobában…   És   mielőtt   bele   kezdenék   egy   nagyjainkat   is  megcsípő,   költészeti   remekműbe,   inkább   leírom,   mit   nyilatkoztak   a  versenyzők a miskolci futam előtt. Merencsics  Árpi:  Ismét  új verseny,  új pályák,  új élmények.  Nagyon  várom   már   Miskolcot,   hiszen   gyönyörű   környezetben  versenyezhetünk   csak   úgy,   mint   Egerben.   Az   autó Maricsek Racing Team
  • 2013.04.10.
    Krisztiánnal abszolút 9., míg a BMW Kupa 4. helyét foglalták el. A Rally Túra Bajnokságban több párosunk is indult. Ebből kiemelném Tarr Zsoltiékat (TARZAN). Ők a megszokott Opel Astrával vágtak neki. Már mikor egészen bele jöttek a játékba, amikor egy futómű alkatrész adta meg magát, így ők is az út szélén nézőként folytatták a versenyt. Következő verseny? Mindenfélekép, a várva várt Miskolc Rally lesz, ami hazai pályának számít számunkra és kisebb versenyeken is szeretnénk részt venni kilométer gyűjtés céljából. A következő Túra versenyen valószínű hogy László István is rajthoz állott a megszokott László Racing Team Rally, Rally2
Előző 3 / 11 Következő