Grózinger Zsolt a Debreceni driften!

Debreceni Amatőr drift verseny 2014. 2. fordulója lesz augusztus másodikán, ahol Grózi is tiszteletét teszi.


Vendégként
vagy élesben, mint versenyző teszed tiszteletedet? Lesz-e Drift Taxi esetleg?

- Vendégként leszek bemutatózni a Nissan-nal, de versenyezni is fogok kölcsön
autóval!
 

Mit
jelent számodra a Drift mint autósport?
-
Nagyon sokat jelent, teljesen kikapcsol és felpörget, ha csak rá
gondolok. 

Ha
már drift verseny, mesélnél magadról, mint driftversenyzőről?
-
2006-ban kezdtem az autósporttal
foglalkozni
.
2007-ben már indultam amatőr versenyeken is. 
2009-ben már országos összetett II. voltam.
Indultam többek között Debrecen driften, ezért sokat jelent nekem,
rengeteg emlék miatt. 
Eleinte BMW e30 325i teljesen gyári kivitellel próbálkoztam, aztán maradtam az
e30 kasztninál, de mindenféle motorokat pakoltam bele. 3.5 sor hat, 1.8 turbó,
4.0 v8 közben egyre jobb technikai fejlesztések történtek és szép lassan jöttek
az eredmények. Volt BMW e36 3.2 M3, később ebből lett a Hell-es e36 M5 v8. Ez
már 400 lóerő felett volt nitroval, és technikailag is nagyon jó volt.
Ezzel már külföldön is sok versenyen voltam.
2013-ra megépült a Nissan. Amiről
mondanék egy pár dolgot: Ez egy Nissan 200sx s13, de az eleje át van építve egy
frissebb s14-re. A motorja a híres Toyota Supra 2jz ami 600 lóerő és 760Nm.
Természetesen semmi sem gyári benne.
Annyira jól sikerült az autó hogy 2013
Profi Drift bajnoka Én lettem.

Idén volt már több verseny, és vezetem a ​bajnokságot 2014-ben is.
2015-ös tervekről, egyelőre még nem tudok beszélni, sajnos a megtriplázódott
költségek miatt minden a támogatóktól függ.

Támogatóim:
Hell Energy, Grovi Kft, 
www.barkacsforras.hu, Pumpi Trans, Devil
Tuning.

Szurkoljunk Grózinak közösen augusztus másodikán Debrecenben.
Vámospércsi út. (volt Anita Transz telep).

- Hajósi Miklós -

www.hajoka.hu