Keresés
Találatok száma: 66
2014.09.19.
Rendezői - RTE Közlemény! A ToldiNET Salgótarján Challenge rendezvényünket sajnálatos módon le kell mondanunk! A jelen nevezői létszám és a rendelkezésre álló anyagi háttér nem teszi lehetővé egy minden tekintetben kerek és élvezhető verseny lebonyolítását. Az okok és felelősök keresése úgy gondoljuk, nem visz előbbre minket, (úgy is nyilvánvaló) ezért, mint rendezők és a Rali-Túra közösen vállaljuk a felelősséget a rendezvény kudarcáért. Sajnálatos tény, hogy az egész évben zajló viták olyan légkört teremtettek jelenleg a sportban, ami teljes mértékben elbizonytalanította a versenyzőket ... az RTE futamoktól. Mindazonáltal ezen az úton is szeretnénk megköszönni a versenyzőknek, akik azzal támogattak, hogy részt akartak venni ezen a futamon, valamint szponzorainknak és az érintett települések, illetve Salgótarján Megyei Jogú Város vezetésének, akik mindent megtettek azért, hogy ez a rendezvény létrejöjjön. Továbbá nem tudjuk szavakba önteni azt a fantasztikus érzést, ami eltöltött minket a rengeteg felajánlás és támogató, bíztató szó láttán. Szeretnénk külön megköszönni mindazok támogatását és felajánlásait, akik mindvégig mellettünk és a rendezvény mellett álltak és reméljük, hogy ... meg fogjuk tudni hálálni. Természetesen a versenyzők részére a befizetett nevezési díjak a lehető legrövidebb időn belül visszautalásra kerülnek. Bízunk abban, hogy a versenyzők érdekében a béke mielőbb helyreáll és újra színvonalas versenyeken és népes mezőnyben mérhetik majd össze tudásukat! Sporttársi Üdvözlettel: Kovács Attila Rendező Sk. Kozma Péter Társrendező Sk. Mészáros Iván RTE Sk. 2014. szeptember 16. Rallye
2013.09.30.
volna az RTE záró fordulója, ám a több mint kétszáz induló miatt több órás csúszással kellett szembenéznünk. Örül a szívünk, ha ilyen népes a mezőny, viszont ez a kellemetlen velejárója nagyon meg tudja pecsételni a versenyzők napját, menetrendjét. A pályák félig-meddig ismerősek voltak: tavaly már szerettem volna teljesíteni a Vác környéki szakaszokat, ám már a 3. kanyarban beestünk és összetörtük az autót. A Gombás-Sejce közötti út ezért mumusként maradt meg bennem, viszont a rontást most leszedtük magunkról és a kocsiról, így egy igazán eredményes hétvégét tudhatunk a hátunk mögött. Az időket ... nem néztük, a gyakorlás volt most is a cél, de így is végül az abszolút 11., az M csoportban pedig a 6. pozícióban intettek le bennünket. Ami pedig még ennél is meglepőbb, ugyanakkor nagy öröm volt számunkra, az az, hogy az év végi értékelésben így bronzérmesek lettünk a Meghívásos kategóriában – ugyanúgy, mint a csapattársam, Velenczei Ádám az RTE mezőnyében. Ádámnak és navigátorának, Apkó Andrisnak ezúton is gratulálok a teljesítményükhöz! Percze Nándor: Levarratlan szál volt számunkra a Vác Rally, amin azonban az elmúlt hétvégén revansot tudtunk venni. Tisztességgel teljesítettük a megtartott Maxx Race Team Rally
2013.09.20.
CÍM: Feltámadt „hamvaiból” a Mitsubishi Maxx Race Team – IV. Peugeot PM Rally Kiss Viktor – Percze Nándor, Mitsubishi Lancer Evo IX R4 Több mint egy hónapnyi szünet után ismét RTE-s futam keretein belül láthatjuk majd rajthoz állni Kiss Viktort és Percze Nándort. A IV. Peugeot PM Vác Rallyn, a jól megszokott Mitsubishi Lancer Evo IX R4-essel fog rajthoz állni a Maxx Race Team alakulata. Igaz, Kazár Miklós Baranya Kupán elszenvedett balesete után sokan keresztet vetettek a versenygépre, ám az komolyabb sérülések nélkül megúszta az esetet, s feltámadt „hamvaiból”. Kiss Viktor: Esztergom ... kivételével minden RTE futamon részt vettem idén az ORB viadalai mellett, hiszen úgy vélem, jó tanulási lehetőség van ezekben a versenyekben, arról nem is beszélve, hogy folyamatosan gyűjtögethetem a versenykilométereket. Izgatottan várom már a IV. Peugeot PM Vác Rallyt, ahol ismét Percze Nándival állok majd rajthoz. Mondhatjuk, hogy hazai terep vár rám, hiszen a közelben lakom, ráadásul Vácott jártam iskolába is. A pályák ismerősek is lesznek, meg nem is – igaz, tavaly rajthoz álltunk már ezen a versenyen, de mindössze csak az első gyorsasági szakasz 3. kanyarjáig jutottunk el, ott ugyanis beestünk ... koncentrálni, ahol a célom a tisztes helytállás lenne. Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Telefix GSM, deakhuto.hu, Brill Company Zrt., Sabina 2000 Kft., Patrimon International Biztosítási Alkusz Kft., MobilPartner, Profi-Drink, Dream, Benyo Autószerviz Kft., Esély Iskolai Szövetkezet, Makói Pro Sanitas Bt., Zöld Élet Szociális Szövetkezet, Első Magyar Vidékfejlesztési Szociális Szövetkezet, ÚT-GARANTOR Kft. Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: horvath.juditka@gmail.com; web: www.maxxraceteam.hu Program – RTE: A verseny távja: 225,5 km Gyorsasági szakaszok száma: 6 Maxx Race Team Rally
2013.09.20.
CÍM: Zsinórban harmadszor? Maxx Race Team – IV. Peugeot PM Vác Rally Velenczei Ádám – Apkó András, Mitsubishi Lancer Evo IX A IV. CYEB Tatabánya Rallyen magabiztosan utasította maga mögé az RTE teljes mezőnyét a Velenczei Ádám-Apkó András páros. A Maxx Race Team versenyzői most sem adnák alább – az évadzáró IV. Peugeot PM Vác Rallyn ugyancsak a győzelem reményében szállnak harcba. Habár esélyük már nincs a bajnoki cím megszerzésére, az ezüstérem esélyesei között ők is szerepelnek. Velenczei Ádám: Jó szájízzel készülök erre az utolsó RTE-s megmérettetésre. Az esztergomi győzelmünk, majd ... van az előrébb lépésre, de reálisan nézve ez csak akkor történhet meg, ha valamelyiküknek technikai problémája adódik. Ezt azért mi nem kívánjuk nekik, de ettől függetlenül is a célunk az lenne, hogy ismét elsőként intsenek le bennünket. A Maxx Race Teamnek pedig ezúton is köszönöm, hogy minden támogatást megadnak ahhoz, hogy újból sikert arassunk az RTE bajnoki fordulón. Apkó András: Akárcsak az eddigi versenyeket, az utolsó fordulót is nagy izgalommal várom. A felkészülés terén semmi újítás nem következett be a részemről, bár mentálisan jobban rá kell koncentrálni a dolgokra. Eléggé feszült Maxx Race Team Rally
2013.07.29.
„Kivárjuk a végét!” Maxx Race Team – XIII. GARMIN Rallye Velenczei Ádám – Apkó András, Mitsubishi Lancer Evo IX Győzelemmel zárta a XIII. GARMIN Rallyet a Velenczei Ádám-Apkó András kettős. A Maxx Race Team versenyzői körről körre gyorsultak a Mitsubishi Lancer Evo IX-essel, s végül 3,9 másodperccel utasították maguk mögé az RTE abszolút bajnoki címének megvédésére készülő Vincze Mártont. A futam után fellépő kétes helyzet miatt, a hivatalos végeredményt csak 30 nap múlva teszik közzé. Velenczei Ádám: Úgy érzem, hogy a futam előtti felkészülésünk most, a XIII. GARMIN Rallyet megelőzően ... küzdelmek voltak a verseny során, Marci is hatalmas tempót diktált a Mitsubishi Lancer Evo IX-esével, de mi mégis magunk mögött tudtuk tartani a viadal leintéséig. Végül 3,9 másodperces különbséggel végeztünk az RTE mezőnyének élén. Jól éreztük magunkat a kocsiban, hiszen folyamatosan gyorsulni tudtunk. Nem voltam görcsös, minden energiámat arra koncentráltam, hogy minél gyorsabb legyek. A lábatlani pályák az idei szezon egyik legnehezebb teljesítendő szakaszai voltak. Többször autóztunk 200 km/h sebesség felett, emellett az útviszonyok is érdekesek voltak. Néhol már veszélyesnek is éreztem a Maxx Race Team Rally
2013.07.18.
Folytatás következik… MARICSEK RACING TEAM – XIII. GARMIN Rallye Borbás Szabolcs – Demjén Gábor, Mitsubishi Lancer Evo VII Az összeszokással nem volt gond, s úgy néz ki, a jövőben is folytatná a közös munkát Borbás Szabolcs és Demjén Gábor. Habár a Maricsek Racing Team pilótája Kiss Rolanddal tervezte a 2013- as szezont, a pécsi navigátor sprintfutamai végig ütik az RTE bajnoki fordulókat. Az új mitfahrer személyében azonban megfelelő helyettesre talált Szabolcs, s a XIII. GARMIN Rallyen még előrébb törnének a sorban. Borbás Szabolcs: A Salgó Rallyen jó volt a hangulat a kocsiban ... , maximálisan megvolt a bizalom Gábor felé. Ismét vele neveztem be a soron következő megmérettetésre, a XIII. GARMIN Rallye-ra, s úgy néz ki, ez a felállás a szezon hátralévő részében is megmarad. Roland sprintes futamai a továbbiakban végig ütni fogják az RTE bajnoki fordulóit. Emellett a navigátorom nősülésre adta a fejét, s a kedvese annyit kért tőle, hogy egy héttel az esküvő előtt, a Baranya Kupán már ne álljon rajthoz. A Mitsubishin nem fejlesztettünk, csak két új kerékcsapágyat, műanyag hátsó ajtókat és plexit kap az autóval, amivel egy kicsit veszíteni fog a súlyából. Az Esztergom közeli pályák Maricsek Racing Team Rally
2013.07.16.
Molnár Feri – „Amit csinálunk csak is a nézőknek fog szólni!” Molnár Ferenc a Ladás berkekben csak „Karamell” becenévre hallgató pilóta kategóriájában nagy esélyese az RTE rally bajnokságnak. Két éve a hegyi drift versenyen közönségdíjas lett, és mint interjúnkban kiderült, most hétvégén a Hegyi Drift versenyen a lóerők hiányát a szívével fogja pótolni a betétfutamokon. A hazai drift rajongók ritkán látnak Ladát magyar versenypályákon kizárólag kilinccsel előre fűzni. Te köztudottan a látványra mész sokszor. Kicsit mesélnél arról hogyan történt az első szerelem az autósport iránt ... között ebben a tudományában kellett volna jeleskednünk a hegyen. Nem tudtuk mennyire lesz nagy a kontraszt a Ladák és egyben képességeink között. Hát volt, de a nézők végig buzdítottak bennünket, amit nagyon köszönünk nekik! Egyébként RTE-ben versenyzünk Czinege Lacival a J1-ben ami köztudottan az ország legerősebb Ladás mezőnye. Itt versenygumival nem tudunk keresztbe kasul autózni és ha eredményt akarunk akkor nem is célszerű (az első két futam után vezettük a Lada kupát és hiába, hogy salgón kiestünk jelenleg is a másodikak vagyunk). Megragadunk minden alkalmat, hogy kárpótoljuk és egyben Hegyi Drift Drift
2013.06.12.
„Revansot veszünk Cereden!” DYNAMIC RALLY TEAM – MIDEX Salgó Rallye 2013 Lángi Attila – Toma József „Csimpike”, BMW Z4 M Coupe Az Országos Rally Bajnokság után visszatér az RTE mezőnyéhez a Lángi Attila-Toma József „Csimpike” duó. A Dynamic Rally Team párosa a hétvégén Salgótarjánban mutatja be az újonnan épített BMW Z4 M Coupe versenyautójukat. A versenyzők mindenre felkészültek, s szeretnének revansot venni a tavalyi sikertelen ceredi szereplésért a salgói szakaszokon. Lángi Attila: Tavaly már volt alkalmunk rajthoz állni a salgói szakaszokon. A kazári gyorson volt a legelső közös ... elmegyünk. Szombaton pedig egy teljesen új itinert fogunk készíteni, mert a tavalyi annyira rosszul sikerült, hogy már a helyszínen kidobtuk. Úgy érzem, most már semmi sem jöhet közbe technikailag, mindenre fel vagyunk készülve, megtettük a szükséges megelőzési lépéseket. Toma József „Csimpike”: Az ORB után a hétvégén visszatérünk az RTE mezőnyéhez. Ennek több oka is van. A Z4-t nem lehet murvára vinni, át kellene építeni ahhoz, hogy Veszprémben rajthoz tudjunk állni vele – de őszintén szólva nem is szeretnénk kitenni a „gyilkos pályák” áldozatául a versenyautót. Mivel Veszprém kimarad, nagy Dynamic Rally Team Rally
2013.06.11.
igazodva találjuk meg az autó beállításait. A csapatom segítségével próbálunk egy-két újítást, fejlesztést eszközölni a Mitsubishin, amitől remélhetőleg gyorsulni tudunk majd. Ózdon nagyon kevéssel maradtunk le a 2. helyről, így most nyomni fogjuk a gázt, hogy a Szécsény 1, 2, 3 a Salgó Rallyen más sorrendben valósuljon meg. Nem lesz könnyű dolgunk, nem becsülhetjük le az ellenfeleinket a szécsényi trión kívül sem – az RTE élmezőnyén belül bárki esélyes lehet a győzelemre. A mi malmunkra hajthatja azonban a vizet az, hogy otthonosabb lesz a környezet. A végén pedig remélem, hogy a dobogón ... ünnepelhetünk! Apkó András: 2004-ben és 2006-ban az RTE mezőnyében vettem részt a Salgó Rallyen, de több sprintfutam keretein belül is rajthoz álltam már a zagyvarónai és kazári szakaszokon. A pályák így nem lesznek ismeretlenek a számomra, ráadásul a kedvenceim közé is tartoznak. Igaz, mióta felújították az utat a kazári szakaszon, már nem az a régi rallys pálya, amit annyira lehetett élvezni – a rossz minőségű aszfalton lehet, hogy nem tudtunk olyan nagy tempót autózni, de sokkal élvezetesebb volt a versenyzés. A hazai pálya biztos, hogy egyfajta plusz nyomást fog jelenteni számunkra, de úgy Maxx Race Team Rally
2013.05.08.
Kanyik Rally Team 2013 Ifj. Kanyik Antal - Balló Pál - Fiat Grande Punto R3D Teljes RTE szezon, azonban Ózd kimarad Ifj. Kanyik Antal és Balló Pál a sokak által kedvelt Rali-Túra bajnokság oszlopos tagjai, akikkel a 2013- as szezonban is találkozhatunk valamennyi RTE futamon. A jól bevált Fiat Grande Punto R3D-vel teljesítették az idei szezonnyitó Eger Rallyt, ahol az előkelő második helyet szerezték meg a licences M/2-es kategóriában. Az ózdi futam ez évre kimarad, azonban a többi versenyen mindent meg fognak tenni a gyors és látványos autózásért. ifj. Kanyik Antallal beszélgettünk Kanyik Rally Team RTE
2013.04.05.
CÍM: Új év, új osztály, új kihívások Maxx Race Team – 9. Eger Rallye Kiss Viktor – Percze Nándor, Mitsubishi Lancer Evo IX R4 A Rali Túra Bajnokságban való sikeres szereplés után nagy fába vágta a fejszéjét Kiss Viktor. 2013- ban már nem az RTE, hanem az Országos Rally Bajnokság első osztályának mezőnyét fogja gazdagítani. A tavalyi sűrű navigátor-csere sem lesz idén jellemző rá, ugyanis a jobb oldal egész évre ki lett adva Percze Nándornak, aki tapasztalatával rengeteget tud majd segíteni a pilóta fejlődésében. A kilométerek gyűjtését és a tanulást a Maxx Race Team versenyzőpárosa is ... , mindent kicseréltünk benne, s minden időjárási viszontagságra fel van készítve. Tavaly 5 navigátor cserélődött az anyósülésen, most azonban Nándi helye fix marad. Ő az a versenyzőtárs, aki szakmailag tökéletes, és segíteni tud nekem a fejlődésben. A tanulás érdekében ahol csak lehet, rajthoz fogunk állni. Az előzetes versenynaptárunk szerint az összes ORB futamon, pár külföldi és RTE versenyen is részt vennénk majd. Így biztos, hogy 2013-ban nem fogunk unatkozni, s rajtunk nem fog múlni a fejlődés. Egerben sem versenyzőként, sem nézőként nem jártam még, Nándi viszont többször is. A pályaismerete Rallye
2013.04.05.
Mitsubishisnek… Borbás Szabolcs: A hangulatos és küzdelmes versenyek miatt idén is az RTE mezőnyét fogjuk gyarapítani navigátorommal, Kiss Rolanddal, akivel már a 3. közös esztendőnket fogjuk végigversenyezni. Az egyetlen hátránya az RTE-s szereplésnek, hogy 32-es szűkítővel kell felszerelni a Mitsubishit, aminek következtében jóval gyengébb lesz az autó teljesítménye, s így még összehasonlítani se tudjuk majd az eredményeinket az ORB S csoportjához. A kocsi több változtatáson is átesett a téli szünet alatt, így például kapott egy IX-es motort és egy hosszú-áttételű váltót is. Tavaly az 5. helyen zártuk a ... . Szeretnénk minél kevesebb kárt csinálva, minél több pontot gyűjteni, hogy ez által az RTE abszolút értékelésének élmezőnyében végezhessünk. De ami számomra még a sikeres szereplésnél is fontosabb, az az, hogy jól is érezzük magunkat egy-egy verseny alkalmával. Partnereinknek köszönjük az együttműködést: TechnoPig Kft., Dipolvill 96 Kft., T.2.D. Bt., Hajduvet Kft., Nomek Kft., BOSE, Handtex Bt., Kökönyös Patika Bt., Hegyháti Pálinkafőzde, Gerecse Pharma Kft., Pharmamét Kft., Baranyaholding Kft., Magister Pharma Kft.,Rózsa Pharma Kft., Rally Café Sajtófőnök: Horváth sajto@maricsekteam.hu Judit Maricsek Racing Team Rallye
2013.04.03.
EGER Rallye 2013 RTE Bajnokság 1. futam ÁTVÉTELI IDŐ LISTA A gépátvételi idő:- Vezető Erdélyi György Pucsok Gábor Gazda József Fenyvesi Gábor Kerekes László Tamás ifj Kanyik Antal Pochlopien Rafal Ábrahám Zoltán ifj Vincze Ferenc Domonkos László ifj Cseh Vilmos Vincze Márton Borbás Szabolcs Velenczei Ádám Móricz József Bodor Tamás Kicsák Attila Lajosházi Csaba Marozsi Zsolt Markó Gergely Gönczöl Ferenc Hevesi István Nagy Mátyás Strider Zoltán Nyilas András Lukács András Bíró Gergő Csomós Miklós Tőzsér Áron Tajmel Tibor Kun Gábor Landherr Zoltán Dorkó András Novák Balázs Buránszki József Eger Rallye Rally
2013.03.26.
EGER Rallye 2013 RTE Bajnokság 1. futam Beérkezett nevezések Rsz. Vezető Erdélyi György ifj Vincze Ferenc Ruszó Krisztián Kovács Zsolt Fábián Donát Gyenes András Fenyvesi Gábor Lukács András Landherr Zoltán Vargha Bálint Szemán Sándor Móricz József Kondella Péter Vida Péter ifj Cseh Vilmos Bodor Tamás Kókai Gábor Kerekes László Tamás Navigátor Növényi Norbert Kuti Péter Jobbágy Éva Kovács Gábor Kaszás Zoltán Schmidt Ádám Szatmári Ede Palotai Zoltán Nagy Béla Magyar Gábor Mészáros Ferenc Móricz Gergely Bagdány István Batári Laura Fejes Gábor Juhász Péter Balogh János Szántó Szabolcs HunEger Rallye RTE Eger Rallye Historic, Rally
2013.03.20.
2013.03.20.
2013.03.20.
2013.02.15.
2/2013. sz. RSB közlemény Tisztelt Sporttársak! 1. Ezúton tájékoztatjuk a szakágunkban érdekelt Versenyzőinket, hogy az RSB részéről Kuhár Antal, Pryma Zoltán, Pénzes Zsolt ill. a rendező részéről Lakatos Róbert közreműködésével bejártuk a 2013-as Eger Rallye pályáit. Minden megfelelő ütemben zajlik. A rendezvény pénteken a rajtceremóniával kezdődik, majd szombat délután kezdődnek a gyorsaságik, melyből szombaton 4 lesz, ebből 1 esti. A szombati versenynapon lesz remote service is. Vasárnap 3 gyorsasági lesz kétszer. Ezen a napon a RTE mezőnye is csatlakozik a versenyhez. 2. Örömmel MNASZ

