„Kivárjuk a végét!”

Maxx Race Team

Letöltés

„Kivárjuk a végét!”
Maxx Race Team – XIII. GARMIN Rallye
Velenczei Ádám – Apkó András, Mitsubishi Lancer Evo IX
Győzelemmel zárta a XIII. GARMIN Rallyet a Velenczei Ádám-Apkó András kettős. A Maxx Race
Team versenyzői körről körre gyorsultak a Mitsubishi Lancer Evo IX-essel, s végül 3,9 másodperccel
utasították maguk mögé az RTE abszolút bajnoki címének megvédésére készülő Vincze Mártont. A
futam után fellépő kétes helyzet miatt, a hivatalos végeredményt csak 30 nap múlva teszik közzé.
Velenczei Ádám:
Úgy érzem, hogy a futam előtti felkészülésünk most, a XIII. GARMIN Rallyet
megelőzően sikerült a legjobban. Testileg és szellemileg is toppon voltunk, emellett a teszteknek és a
technikai fejlesztéseknek köszönhetően a Mitsubishi is hibátlanul működött alattunk. Minden adott
volt ahhoz, hogy jól szerepeljünk, és csak rajtunk múlott az, hogy győzelemmel térjünk haza a bajnoki
fordulóról.
Az első gyorsaságit Vincze Feri balesete miatt etappá nyilvánították, így sajnos csak a második
szakasztól tudtunk a saját tempónkban autózni. Itt azonban rögtön sikerült egy pici, kilentized
másodperces előnyt szereznünk Vincze Marcihoz képest, amit tovább tudtunk növelni a nap
folyamán. Igazi küzdelmek voltak a verseny során, Marci is hatalmas tempót diktált a Mitsubishi
Lancer Evo IX-esével, de mi mégis magunk mögött tudtuk tartani a viadal leintéséig. Végül 3,9
másodperces különbséggel végeztünk az RTE mezőnyének élén.
Jól éreztük magunkat a kocsiban, hiszen folyamatosan gyorsulni tudtunk. Nem voltam görcsös,
minden energiámat arra koncentráltam, hogy minél gyorsabb legyek. A lábatlani pályák az idei szezon
egyik legnehezebb teljesítendő szakaszai voltak. Többször autóztunk 200 km/h sebesség felett,
emellett az útviszonyok is érdekesek voltak. Néhol már veszélyesnek is éreztem a száguldást, főleg a
fényes és a fehér aszfalton, ami nagyon csúszott, és a megfelelő féktávokat is nehéz volt eltalálni.
Igazi kihívás volt számunkra ez a verseny, de sikerült megoldanunk az elénk kitűzött feladatokat. A
sikerben nagy szerepe volt csapattársunknak, Kiss Viktornak, aki rengeteg szakmai dologban segített,
valamint a barátainknak és családjainknak, akik végig támogattak bennünket! Összességében jó
hangulatú futam volt a múlt hétvégi bajnoki forduló, s várjuk már a folytatást!
Apkó András:
Jó szervezés mellett, nagyobb csúszások, fennakadások nélkül zajlott le az idei XIII.
GARMIN Rallye, amit a csapatunk kiváló hangulatban töltött el. Az idei szezon leggyorsabb versenyén
vagyunk túl, hiszen a lábatlani és a szomori pályákon kellett eddig a legnagyobb tempót autóznunk.
Nagyon tetszett mindkét gyorsasági szakasz, mindegyiknek megvolt a maga feelingje.
Az elmúlt versenyek munkájának gyümölcse most érett be igazán. Ádámmal mindketten a
maximumot nyújtottuk, ehhez pedig a megfelelő technikai háttér is párosult. Élesben is bejöttek azok
a számítások, beállítások, amiket a teszt során kipróbáltunk az autón, így folyamatosan gyorsulni
tudtunk, és lett volna még többlet a gépben. Örülök, hogy az új fejlesztésekkel fejlődni tudtunk, és
beigazolódott az, hogy az eddig elvesztegetett másodpercek nem bennünk, hanem a Mitsubishiben
voltak.
Jól sikerült a pályabejárásunk, tisztességesen felkészültünk a megmérettetésre, s biztos voltam abban
is, hogy Ádám maximálisan ki fogja használni a versenyautó technikai adottságait. Elég lazán tudtunk
versenyezni, egyikünkben sem volt feszültség, ezért meg vagyok elégedve a hétvégi
menetelésünkkel. Ez úton is köszönjük a Maxx Race Teamnek, azon belül is Kiss Viktornak a sok
segítséget, valamint a barátainknak és családjainknak a támogatást!
Velenczei Ádám és Apkó András a verseny leintése után felmerülő kétes helyzetről nem kíván
nyilatkozni. A helyszínen állást foglaltak az üggyel kapcsolatban, fellebbeztek, további vélemény-
kinyilvánítástól azonban elhatárolódnak. A Maxx Race Team párosa türelemmel várja, hogy a
felügyelőtestület meghozza döntését a végeredményt illetően.
Partnereinknek köszönjük az együttműködést:
Absolut Hostess Kft.,
www.olcsomobilgarazs.hu,
Robb Tűzifa, Emocionális Marketing Kft., Geoteam Kft., Confidenza Csapágyszolgálat, Gregor és Társai
Nyomdaipari Kft.,
Sajtófőnök: Horváth Judit
– Tel.: 30/533-9099; E-mail:
horvath.juditka@gmail.com;
web:
www.maxxraceteam.hu