Keresés

Találatok száma: 68
Előző 3 / 4 Következő
  • 2017.04.28.
    Fel kéne pörögni Az ORC-ben versenyző Hodosi Gabó és Holló Barna igaz készül a hétvégi Ózd- Salgó Ralira, de kicsit alábbhagyott lelkesedésük. Barna szerint meg kéne már kicsit pörgetni ezt a ralit, mert hiányzik belőle a szikra. Gabó, egyben van már a Lada az Ózd-Salgó Ralira? - Ezt most Barna is el tudná mondani, mert semmit nem csináltunk még. Idő, mint a tenger. Most fogunk hozzákezdeni, de csak azért, mert nincs ennek a gépnek szinte semmi baja. Miskolcon menet közben mindent megszereltünk rajta. A kipufogó már kész van, új tűzoltó palackokat kapott, de tényleg nem nagyon van mit Tiba Anita
  • 2016.09.29.
    . Pedig az a murvás gyors jó volt nagyon. Akadtak azért rendesen gondjaink menet közben a kocsival, de talán két gyorsot versenyeztünk úgy, hogy nem kellett szerelni. Az már nagy szó… nem?! Akkor semmiképpen nem mondhatjuk, hogy tökéletesen működött a Lada? - De, tökéletesen működött, amikor Gabó vagy a szervizesek megcsinálták rajta az éppen kijövő nyűgjeit. Mert volt belőlük megint nem kevés. Konkrétan folyamatosan szereltünk. A négyesen már egy relatíve jó időt mentünk, de ahogy beértünk a célba, megállt a motor. Elfordult az egyik porlasztóban a keverőfej, gyakorlatilag nem ment egy hengerünk Tiba Anita
  • 2016.09.23.
    . Pedig az a murvás gyors jó volt nagyon. Akadtak azért rendesen gondjaink menet közben a kocsival, de talán két gyorsot versenyeztünk úgy, hogy nem kellett szerelni. Az már nagy szó… nem?! Akkor semmiképpen nem mondhatjuk, hogy tökéletesen működött a Lada? - De, tökéletesen működött, amikor Gabó vagy a szervizesek megcsinálták rajta az éppen kijövő nyűgjeit. Mert volt belőlük megint nem kevés. Konkrétan folyamatosan szereltünk. A négyesen már egy relatíve jó időt mentünk, de ahogy beértünk a célba, megállt a motor. Elfordult az egyik porlasztóban a keverőfej, gyakorlatilag nem ment egy hengerünk
  • 2016.05.10.
    kicsit lemaradt, de ahogy gyűlnek szépen a versenykilométerek majd egyre jobban fog ez menni. Amúgy a kettes gyorson például nagyon ügyes volt Pisti, le a kalappal. Aminek még nagyon örültem, hogy az én példaképeimhez képest így sem mentem rosszul. Ez sokat dobott azon, hogy ne keseredjek el. Egy kis rutin és tapasztalatgyűjtésre van szükség semmi másra, és mi pont erre törekszünk. Szombathelyre elkészül a Lada? - Úgy néz ki, hogy a murvákat kihagyjuk, és inkább szépen rendbe tesszük a kocsit a következő aszfaltos futamra. Illetve, ha elkészül, akkor mindenképpen menni fogunk sprint versenyeken Tiba Anita
  • 2016.04.01.
    Autóversenyezni akarnak idén Az elmúlt évtől felemás érzésekkel búcsúzott a Hodosi Gábor – Holló Barnabás duó, mert a Lada sokszor megmakacsolta magát. Most a 11. Eger Rally-n tiszta lappal kezdenek a fiúk, és bíznak a szerencséjükben. Az előző évben nem sok sikeretek volt a Ladával. Idén mik a tervek? - Valóban nem. De mi már ezen meg sem szoktunk lepődni. Akkor van furcsa tekintetünk, ha befejezünk egy-egy versenyt. Na, ez nem mostanában volt. Még a szilveszteri futamon is kibabrált velünk az az áldott jó ruszki technika. Volt egy kis revízió és újra nekifutunk ennek a történetnek Tiba Anita ORB
  • 2015.10.23.
    is a csihari, mint minden versenyzőt, és beültünk a Zsiguliba. Irány a körforgóba, ahol mindenki más is csinálta a műsort a nézőknek. A Lada előtt térdepeltek az emberek, nem értették, hogy ez mi. Gabó megforgatta a kocsit pár kör erejéig, és akkora élmény volt ennyi embernek autózni, hogy az eszméletlen. Kicsit elszédültünk ott a csapatásban, és pár percre ki is álltunk. Majd egy hülye gondolattól vezérelve úgy döntöttünk, most akkor menjünk a másik irányba. Ez volt a vesztünk. Azonnal kivettek minket a rendőrök. Jogsi elvétel, huzavona, közben egy Fiat még fel is borult, mikor egy Tiba Anita Historic
  • 2015.10.09.
    szinte sehol. Aztán valamikor évközben kipattant a fejünkből ez a Legend sztori, és azóta ezt vártuk, mint a messiást. Akkor levetettétek az átkot magatokról és a Zsiguliról, hogy jól muzsikáljon a Lada San Marinoban? - Erősen gondolkoztunk rajta, mert csak akkor bohóckodik a gép, amikor benne ülök. Gabó kunmadarasi futamait mindig kibírta. Lehet nekem azért tényleg el kellett volna ugranom egy hókuszpókuszhoz?! Majd most kiderül. De elképzelhető, hogy egyszerűen csak nem bírta már a hazai kínlódást, és friss levegőre, és kikapcsolódásra vágyik, mint mi. Hányan vágtok neki az olasz útnak? - Sokan Tiba Anita
  • 2015.09.24.
    Tiszák a Micut kipipálta a bakancslistán Az elmúlt hétvégén, Kiskunlacházán már megint egy újabb típusból vigyorgott kifelé a Prígyeni Tiszák Péter – Apkó Andris kettős. Úgy néz ki, hogy a srácok nem szeretnék egy bizonyos márka mellett letenni a voksot. Lehet, hogy van egy bakancslistájuk? Peti! Az idén nem igazán bírtál magaddal, és hajszoltad az élvezeteket, legalábbis versenyautók terén. Lada, Citroen, Micu. Van még valami a bakancslistádon? - Van hát. Már párat kipipáltunk, jöhet a többi. Mind a három teljesen mást nyújtott, ezért nem akarok, és nem is tudok 100%-osan voksolni egyik Tiba Anita
  • 2015.07.29.
    , míg nem jött a technikai gondunk. Ha rajtunk múlna, minden versenyen részt vennénk, de sajnos olyan rohanó életet élünk mostanában, hogy nem fért bele az időbe. A Ladát is szeretnénk összerakni, mert az is ott áll, de valahogy tetszett a múltkori felállás a Bakó Rally Teammel. Ezért most újból Citroennel indulunk. Azért a Zsigulitól nem fogsz megválni soha? - Nem-nem! Nekem szívem csücske a kocsi, mert annak idején ezzel kezdtem az egész ralis pályafutásomat. Ezzel az autóval Rallycrossoztam is, és ott is nyertem vele bajnokságot, utána mentem vele Rali-Túra Bajnokságban, ott is nyertünk Tiba Anita
  • 2014.12.27.
    sikerült komolyabb versenyen indulnom, mert lett egy főnököm a „kicsi maci”, aki diktálja az iramot.  Ő nem más, mint a drága kisfiam, aki azonnal főnök lett, ahogy megszületett, de ezt mi nem bánjuk cseppet sem. Apa lettél, megkomolyodtál...öregszel is...és hamarosan a "kis Szandró" veszi át a helyedet. Így van? - Igen, apa lettem imádom a kicsi fiamat. Nem komolyodtam meg, ugyanolyan hülye vagyok, mint voltam . Nem öregszek , bár vannak ősz hajszálaim. Remélem, hogy a kis Szandró átveszi a helyem, ezért nem eladó a Lada. Majdnem úgy alakult, hogy nem sikerül Gyökös Jani haveroddal Tiba Anita
  • 2014.11.05.
    . Ez az utolsó állomása annak a sorozatnak, a sors pedig úgy hozta, hogy ORB futam is lett belőle. Tulajdonképp a P2-16-os kategóriában megerősíthetjük a helyünket. Gábor legutóbb Veszprémben ült mellettem. Régóta barátok vagyunk, mindig egy kellemes időtöltés vele versenyezni és kíváncsian várom, hogy mi a véleménye, szerinte mennyit fejlődtem július közepe óta, mert Porecben azt éreztem, hogy gyorsulok és határozottabb vagyok az autóban.” Az MRT ausztriai kontingense a Stepán Árpád - Bán Viktor kettőssel válik teljesé. A kaposvári – pécsi egység a jól megszokott Lada 2101-sel a P3-17 Maricsek Racing Team Rallye
  • 2014.10.31.
    Feltették az i­re a pontot Egy első és egy második hellyel tért haza a Veréb Zoltán, Papp   Tamás,   Lada   VFTS   trió   az   idei   Országos   Historic   Rallye   Bajnokság záró versenyéről, az I. Mannol Pilisvörösvár Rallye­ról,   ami annyit jelent, hogy 2014­ben elhódították a Replica abszolút   és az R1 kategória bajnoki címét.  Mondhatjuk, hogy az év talán legsimább versenye volt, hiszen a  srácok technikai probléma nélkül, jóízű autózással, egy gyönyörű  környezetben és élvezetes pályákon mehettek múlt vasárnap. „Minden jó volt a hétvégén, a pályák is tetszettek, Csobánka pedig Sári Péter Rally
  • 2014.09.03.
    Nagy kedvencük Kassa A Hodosi Gábor – Holló Barnabás kettős a fehérvári futamot követően kicsit a nyárra koncentrálva, hagyták picit pihenni a murván legyilkolt Ladát. Azonban most, hogy hétvégén megrendezésre kerül a 40. Kassa Rally, iszonyat tempóban készülnek a versenyre. Gabóval és Barnával beszélgettem, arról, hogy mik a terveik Kassán. „Szerintem nagyon jól állunk, van már a kocsiban kuplung, van rajta kerék is hátul…elől még nincs, és váltó sincs még. Kell szelepet állítani, meg vezérlést nézni…de ez mondom csupa apróság. Van miből csemegézni, de én ezt ma már ki is akarom Tiba Anita
  • 2014.06.18.
      évek  óta,  ahogy  mondod,  egy  Citroennel  indulunk,  most  viszont  autó  hiányában  vállaltuk  be  a  Ladát,  és  bíztunk  a  szerencsében.  Nem  hogy  szerencsénk  nem  volt,  inkább  pechesek  voltunk  végig.  Kora  reggel  nem  indult  a  szervizbuszunk,  aztán  a  szervizbe  végül  mégis  sikerült  beérnünk  egy  kis  segítséggel.  Aztán  a  parc  farmébe  újabb  csalódás  ért  minket,  mert  a  versenyautó  sem  akart  beindulni.  Ott  a  sportbírók  segítségével  sikerült  beröffenteni  a  gépet,  és  eljutni  a  szervizbe.  A  srácok  tudatták  velünk,  hogy  a  generátorunk  tönkre Tiba Anita Rallye2
  • 2014.06.18.
      tudunk  mit  csinálni.  Mentünk  ott,  ahová  soroltak  minket, de jobb nem lett a hangulatunk tőle.    Számotokra  mindig  nagyobb  élvezetet  nyújt,  egy  jó  versenyt  magatok  mögött  tudni,  mint  egy  kupát megszerezni?    ‐ Most is megszereztük a Lada Kupa első helyéért, és a kétkerékhajtású H csoport második helyéért  járó kupákat, de örülünk is meg nem is neki. Pont azért, amit mondtál, hogy tényleg egy nagyon jó  hangulatú, rugalmas versenyzésnek sokszor jobban tudunk örülni, mint mikor nyögvenyelős minden.  Ez  meg  akárhogy  nézzük  nem  volt  egy  felhőtlen  győzelem.  Kicsit Tiba Anita ORB
  • 2013.09.24.
    Optimizmus és tortúra Vácon Túl vannak a Fábián fivérek az idei év utolsó RTE futamán. A IV. PM Vác Rallyt a beharangozóknak és a népes nevezőnek köszönhetően a Fábián Racing is izgatottan várta. A két Lada már pénteken útnak indult, Vác irányába, hogy ismét megmérettessék magukat. Dani és Donát mindamellett, hogy egy fantasztikus verseny hétvégét tudhatnak maguk mögött, mesélnek a nem éppen jól elsült dolgokról is. A váci futam előtt az utolsó perceket is kihasználtátok a két Zsiguli felkészítésére. Maradt időtök, hogy tréningezzetek? Dani: Semmit nem tudtunk tesztelni, mondhatni nulla ... sikeredett. Nem haladt semmi, késtünk, és sokat vártunk. Kicsit ilyen Salgó feelingje volt. Igazából az volt a gáz, hogy alul voltunk informálva a prológgal, a parc farmevel, és a szervizzel kapcsolatban is. Magyarán semmit nem tudtunk. A lebonyolítás nem volt éppen versenyző barát, a sok várakozás meg nyűglődés miatt. Igazából számítottunk rá a közel kétszáz induló miatt, de reménykedtünk, hogy hátha nem lesz fennakadás. Hát tévedtünk. A prológon rengeteg néző volt. Ez milyen hatással volt rátok, talán feledtette kicsit a szervezési gondokat az a számos Lada fan, akik minden irányból csápoltak nektek Fábián Racing Team Rally
  • 2013.08.21.
    fordulón, úgy a mostani futamon is ő szerezte meg az elsőséget a Lada VFTS-sel. „Semmi negatívum nem ért minket a hétvége során, egy jó hangulatú és eredményes versenyünk volt. Segítőmmel, Kaszás Zoltánnal most is tökéletes munkát végeztünk, magunkhoz képest is folyamatosan javulni tudtunk, s ehhez a műszaki hibáktól mentes kocsi is hozzájárult. A futamot szinte végig a bátyám, Attila vezette, ám őt egy technikai probléma hátráltatta a menetelésben. Ezzel a győzelemmel nem csak a kategóriában, de a H Lada Kupában is átvettük a vezetést. A végleges döntés Vácott dől majd el, de az biztos, hogy nem ... lesz könnyű dolgunk, hiszen nagyon erősek az ellenfeleink!” Titkos vágya volt a Ruszó Krisztián-Jobbágy Éva kettősnek, hogy elsőként intsék le őket Tatabányán, a H/1 kategóriában. Ez az álmuk be is teljesült – szoros küzdelmeket követően fél másodperc döntött a javukra. „A futam előtti pénteken még egy kis műszaki hibával nézett szembe a Ladánk, de szerencsére hamar orvosolni tudtuk a problémát és egy 100 %-os autóval teljesítettük a futamot. Ezzel a győzelemmel a pontvadászatban is az élre kerültünk: az előnyünk Jobbágy Péterhez képest 3, Ifj. Kerék Györgyhöz képest 4, Ifj. Vizelli Károlyhoz Rallye Tatabánya Rally
  • 2013.06.18.
    Beck Manfred Sitnik Marcel Hosek Jaroslav Kubicek Jakub Szabó Kálmán ifj. 12 11 8 7 6 NÉ Touring Autocross Hely Rsz Versenyző 1 2 3 Kotán Péter Kis Ádám 454 Köbach Josef 254 Révész Bálint 607 Kohút Dalibor 203 213 Egyesület Hungary Motorsport Team Kft. Hungary Motorsport Team Kft. AUT Nyirád Motorsport kft. SVK Versenyautó Ford Escort Mitsubishi VW Golf 16V Mitsubishi Lada I. 20 17 15 NÉ kiz. II. - - - - - III. IV. V. VI. VII. Össz 20 17 15 0 0 Touring Autocross F Hely Rsz Versenyző 416 Ujházi László 1 922 Benyó Máté 2 603 Vaskó Dominik 3 CSAPATVERSENY Hely Csapat 1 Hungary Motorsport Team kft MNASZ Autocross
  • 2013.04.16.
    Sándor Szabó Kálmán ifj. Touring Autocross Hely Rsz Versenyző 1 2 3 Kotán Péter Kis Ádám 454 Köbach Josef 254 Révész Bálint 607 Kohút Dalibor 203 213 Egyesület Hungary Motorsport Team Kft. Hungary Motorsport Team Kft. AUT Nyirád Motorsport kft. SVK Versenyautó Ford Escort Mitsubishi VW Golf 16V Mitsubishi Lada I. 20 17 15 NÉ kiz. II. III. IV. V. VI. VII. Össz 20 17 15 0 0 Touring Autocross F Hely Rsz Versenyző 416 Ujházi László 1 922 Benyó Máté 2 603 Vaskó Dominik 3 CSAPATVERSENY Hely Csapat 1 Hungary Motorsport Team kft. Brezovszki Sándor, Kotán Péter, Kis Ádám Egyesület TQS Hungary kft. MGAMS MNASZ Autocross
  • 2013.04.04.
      volt,  és  úgy  érezzük, rajtunk most sem múlna. A 2013‐as év Rali‐Túra Bajnokság egri szezonnyitójára a kategóriánkba, a H2‐ be közel húsz fő adta le nevezését. A Ladától a Hondáig, nagyon sok típus megtalálható, több neves és jó kezű  pilótával.  Mi  mindenhová  nyerni  mentünk  oda,  és  ez  most  sincs  máshogy.”  ‐  zárta  a  beszélgetést  Szilágyi  Tamás.    A 2013‐as Rali‐Túra Bajnokság szezonja a 9. Eger Rallyval április 7‐én vasárnap, reggel 7:27 perckor Szarvaskőn  rajtol. A versenyzőknek hat gyorsaságit kell majd teljesíteniük a célig.      Köszönjük támogatóinknak: Mirelit Mirsa Zrt Rallyheart Rally
Előző 3 / 4 Következő