Tóthéknak kalandos volt a Miskolc rallye

Tiba Anita

Letöltés

Kalandos volt a Miskolc Rali
A Ladával versenyző debreceni Tóth Attila
kettős igencsak viszontagságos versenyt
mögött. Annak ellenére, hogy nem sikerült
futamot, nagyon tetszettek nekik ezek
szakaszok.
– Tóth István
tudhat maga
befejezniük a
a technikás
Kalandos verseny tudhattok magatok mögött?
- Mondhatjuk úgy is. Mindent megtapasztalhattunk, ami egy
rali versenyen szembe jöhet az emberrel. Már az első gyorson inkább hegyet másztunk, mint
autóversenyeztünk, mert elmaradtak a sodrós bediktálások. Így mi ott is a hegyen-dombon
mentünk, ahol nem kellett volna. A második gyorson meg a legvégén, - ahogy a nagyok
szokták mondani, és iszonyat közhely - de elgumiztuk magunkat. Hankook gumival mentünk,
és Turán Fricitől meg is kaptuk az összes infót, nagyon sokat segítettek. Eddig nem is volt
semmi probléma. A gond akkor kezdődött, amikor szombaton reggel kapkodva lett a
gumizás megoldva. Friciék felfújták a gumit, de majd vissza kellett volna engedni a megfelelő
nyomásra. Ez a lépés kimaradt, és innentől nem úgy működött a gumi, ahogy kellett volna.
Konkrétan alászedett kormánynál fékezés nélkül a kocsi nem fordult el, és ezért estünk be a
fotocella előtt egy fél méterrel az árokba. 16 perc alatt szedtek ki a nézők. Aztán ahogy
lejöttünk Sáta – Sátán a váltó kezdte feladni a harcot, majd ötödiken kívül semmi nem
maradt benne. Itt vége volt a Miskolc Ralinak is számunkra. Az a három gyors jó volt,
legalább addig élveztem.
Pisti mennyire tudja felvenni a ritmust a kocsiban, mint kezdő navigátor?
- Tudtam én, hogy ez a navigátorkodás nem olyan egyszerű, de Pisti nagyon lelkes, és
próbálja a lehető legjobban megoldani a feladatát. Sok támpontot írnunk az itinerbe, hogy ha
valahol elakad, hamar megtalálja, hogy éppen hol járunk. Volt, ahol emlékezetből kellett
autóznom, mert kicsit lemaradt, de ahogy gyűlnek szépen a versenykilométerek majd egyre
jobban fog ez menni. Amúgy a kettes gyorson például nagyon ügyes volt Pisti, le a kalappal.
Aminek még nagyon örültem, hogy az én példaképeimhez képest így sem mentem rosszul.
Ez sokat dobott azon, hogy ne keseredjek el. Egy kis rutin és tapasztalatgyűjtésre van
szükség semmi másra, és mi pont erre törekszünk.
Szombathelyre elkészül a Lada?
- Úgy néz ki, hogy a murvákat kihagyjuk, és inkább szépen rendbe tesszük a kocsit a
következő aszfaltos futamra. Illetve, ha elkészül, akkor mindenképpen menni fogunk sprint
versenyeken, hogy versenytempóban tudjunk tesztelni.
Reklámpartnereink:
Tiszaújváros Transz Kft. – Földmunkavégzés - Közúti Teherszállítás; Lincos.eu –
Autószerviz Gumiszerviz és Garázsipari berendezések, szerszámok; Komplex-D Magas és
Mélyépítés; Baromfiudvar 2002 Kft. - Hús-, húskészítmény nagykereskedelme; Ferrodo 2002
Kft. - Versenyautó Fék & Kuplung Felújítás; Kelet-Atlasz Kompresszor Kft. - Kompresszor
javítás; HB.c.e. - Mérnöki Szolgáltató, Építő és Kereskedelmi Kft.; Olvisz 98 - Olajipari
Vízügyi Szolgáltató Kft.; Unilub Kft. - Kenőanyag nagykereskedelem; Bója Teherfuvarozás;
TGK Trans Kft. - Gépjármű kereskedelem; Inter-Agrowashker Kft. – Mezőgazdasági
gépalkatrész és teherautó gépkocsialkatrész; Nomido Madera Kft. – Csomagolástechnika és
raklapgyártás; Civis Solar Hungária Kft. – Klímatechnika és napelem; Total Wagon
Management Hungary Kft. – Vasúti kocsi mobilszerviz; Nagy Ferenc e.v. - Munkaerő
közvetítés;
Szöveg: Tiba Anita
Fotó: RallyMedia.tk/Bitto Zsolt