
További anyagok
Az utolsóra marad a döntés
Sári Péter

Az utolsóra marad a döntés
Három hibás önindítóval és hat ponttal tért haza a Veréb Zoltán,
Papp Tamás páros, a 48. Mecsek Rallyeról. A srácok ezzel az
eredménnyel megerősítették a vezető helyüket a bajnokságban,
és a hétvégi pilisvörösvári versenyre hagyták a döntést.
Kicsit nehezen indult a páros versenye, az első és a második
gyorson is apró hibák hátráltatták őket a jó időeredmények
elérésében, de ennek ellenére megnyugtató helyen zárták a
napot.
„Nem úgy indult a verseny ahogyan szerettük volna, az első
reptéri gyorson küzdöttünk a kocsival, majd a másodikon az
Árpádtetői cél kanyarban picit hibáztam és nekimentünk a
szalagkorlátnak, jelentős hátrányt összeszedve ezzel” – mondta
Veréb Zoltán.
A technikai hibák sem kerülték el a Lada VFTSt, hiszen három
önindítót is elfogyasztott a közel 430 kilométeres össztávú
versenyen. Mindent összegezve természetesen a célt teljesítették,
Replica abszolútban és R1 kategóriában is sikerült felállni a
dobogó harmadik fokára.
„Összességében elégedettek vagyunk, azért jöttünk a Mecsekbe,
hogy további értékes pontokkal térjünk haza, és ezt a célt sikerült
teljesítenünk” – mondta Papp Tamás.
Az Országos Historic Rallye Bajnokság pár napos szünet után
Pilisvörösváron folytatódik, ahol a csapat egy jó eredménnyel
megkoronázhatja az évet, és mind Replica abszolútban, mind R1
kategóriában megszerezheti a bajnoki címet.
„Az utolsó versenyre maradt a döntés, és rajtunk kívül még két
páros esélyes a bajnoki címekre. Mivel Merencsics Árpi távol
marad a versenytől, ezért Szabó Lacival kell megküzdenünk” –
zárta a beszélgetést Papp Tamás.
A hétvégi helyszín részben hazai pálya a csapatnak, de ettől
függetlenül a biztonsági autózásra törekednek majd.
A csapat együttműködő partnerei:
Miczo Kft., Ambrózia
Cukrászda, Rolling Wash A Gördülő Autómosó, Mirage étterem
és kávézó, Vents Hungary Bodorvent, Somfai Munka és
Tűzvédelem, Dekorfashion