
További anyagok
Krózser és az emelő, második rész
Mihályi Csaba

MHH Rally & Kart Team
Krózser Menyhért–Buchholz János, Mitsubishi Lancer Evo IX R4, Mecsek Rali
2014. október 18.
Krózser és az emelő, második rész
Az abszolút nyolcadik helyet szerezte meg Krózser Menyhért és Buchholz János Mitsubishi
Lancer Evo IX R4gyel a Mecsek Ralin. A verseny kritikus pontja volt a második gyorsasági
szakasz, ami előtt leszakadt az eső. Az MHH Team párosát ez nem érte váratlanul, de
kerékcsere közben eltört az emelőjük – a Miskolc Rali után az idén már másodszorra –, így
három különböző gumival kellett teljesíteniük a szakaszt, amelyen elég sokat kaptak. Krózser
ezzel elveszítette a ritmusát, amit a verseny végéig nem talált meg. Kiválóan szerepelt viszont
Buchholz János, aki öt év után tért vissza a navigátorülésbe.
Krózser Menyhért: – Az autó tökéletes volt, Jana (Buchholz János) kiválóan navigált, olyan
volt, mintha tegnap lett volna, hogy öt évvel ezelőtt utoljára együtt mentünk.
A gumiválasztásunk nem volt az igazi, de a legnagyobb problémát az emelő okozta. A második
gyorsasági szakasz előtt kereket akartunk cserélni, de megint eltört az emelőnk, pedig a Miskolc
Rali után újat vettünk. Három különböző gumival mentünk végig Árpádtetőn, amivel 28
másodpercet veszítettünk. Innen nehéz lett volna fordítani és a verseny végéig nem is találtam
meg a ritmust.
A nyolcadik helynél jobbra számítottam. A Waldviertel Ralin szeretnénk egy jobb eredménnyel
zárni a szezont.
Az MHH Rally & Kart Team 2014es eredményei
•
március 23. Jesolo, szlovén gokartbajnoki futam, Fodor Géza, DD2 Masters 2. helyezés
•
március 30. Vredestein–Miskolc Rali ORBfutam, Krózser Menyhért–Papp György, defekt miatt
kiestek
•
április 13. Jesolo, magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max Masters, 1., 1. helyezés,
DD2 Masters 2., 4. helyezés
•
április 27. Rechnitz, magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max Masters, 1., 1. helyezés,
DD2 Masters 1., 1. helyezés

•
május 10. Bükfürdő Rali, Országos Murva Ralibajnokság, Krózser Menyhért–Papp György
abszolút 1. helyezés
•
május 18. Kecskemét, magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max Masters, 1., 2.
helyezés, DD2 Masters 1., 1. helyezés; Krózser Menyhért, Max Masters 4., 7. helyezés
•
június 14. Fehérvár Rali, Országos Murva Ralibajnokság, Krózser Menyhért–Papp György
abszolút 1. helyezés
•
június 1415. Fehérvár Rali, Országos Ralibajnokság, Krózser Menyhért–Papp György
abszolút 2. helyezés
•
június 22. Pannoniaring, magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max Masters, 1., 1.
helyezés, DD2 Masters 1., 1. helyezés
•
június 1213. Veszprém Rali, Országos Ralibajnokság, Krózser Menyhért–Papp György
abszolút 2. helyezés
•
július 2527. Poznan (Lengyelország), magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max Masters,
1., 1. helyezés, DD2 Masters 1., 1. helyezés
•
augusztus 910. Baranya Kupa, Krózser Menyhért–Papp György, kiálltak
•
augusztus 2931. Dunaszerdahely (Szlovákia), magyar gokartbajnoki futam, Fodor Géza, Max
Masters, 2., 2. helyezés, DD2 Masters 1., 1. helyezés
•
augusztus 67. Kassa Rali, Országos Ralibajnokság, Krózser Menyhért–Papp György abszolút
10. helyezés
•
szeptember 19–21, Speedworld, Pachfurth, Bruck (Ausztria) magyar gokartbajnoki futam,
Fodor Géza, DD2 Masters 1., 2. helyezés
•
szeptember 2627, Vransko (Szlovénia) osztrák, szlovén gokartbajnoki futam, Fodor Géza,
DD2 6., 5. helyezés
Az MHH Rally Team együttműködő partnerei:
Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., Cégcentrum Kft., Marvin Watches,
RM professzionális festékek, Bernardo Ecenarro festékek, Telmon Kft., Logiszerviz Kft.
További információ:
www.menya.hu, www.facebook.com/menya.hu