Keresés
Találatok száma: 185
2022.12.18. 13:42
, pótkerék híján óvatosabban kellet mennem, hogy biztosan célba érjek. Ez így a 6. helyen sikerült, ami lehetett volna jobb is, de így is boldog vagyok, hogy ismét versenyezhettem. Köszönöm azoknak, akik ezt lehetővé tették, most úgy néz ki, hogy a Szilveszter Rallye-n is rajthoz állhatok.Partnereink:Novo-Fire Kft., Generalkommandó, LD Trans, Aqua-start Kft., Ékszíj.hu. ... 26. Fenstherm Mikulás Rallye a Novo-Fire kupáért versenyen és bár nem volt teljesen elégedett magával, hozta a tőle megszokott R5 verő eredményeket és az abszolút 6. helyen végzett, az 5. helytől pedig csak egy defekt fosztotta meg Bottyán János navigálása mellett.Hevesi István:Nagyon örülök, hogy végre ismét részt vehettem az egyik kedvenc versenyemen. Rég mentem, így az első körben még nem éreztem magam komfortosan az autóban, de azért így az 5. helyen fejeztük be az első kört. A második kör legelején, a nagy lőtéren kaptunk egy defektet és bár utána már jobban ráéreztem a vezetésre
2021.02.02. 19:47
Az évszaknak megfelelően havas körülmények között melegít a 2021-es szezonra Csomós Mixi és Nagy Attila.A tavalyi évet egy kis csúszkálással zártátok. Hol jártatok december legvégén?A Kakucs Ringen autóztunk még egyet 2020-ban utoljára. Nagyon terveztük a Szilveszter Rallye-t, de az sajnos elmaradt. Tavaly lett volna harmadjára lehetőségünk Skoda Fabia R5-el rajthoz állni a Hungaroring környékén, így a Szilveszter Rallye abszolút értékelésében mindenképpen dobogóra szerettünk volna állni. Tavalyelőtt nem sokkal maradtunk le a legjobb háromtól, ezért Mixi kezében és lábában is nagyon benne ... lett volna a boogie, de a Szilveszter Rallye-t nem rendezhették meg, ám észrevettük, hogy a Kakucs Ringen lesz egy kis szilveszteri szlalom kupa. Elhatároztuk, hogy Szilveszter Rallye helyett elmegyünk oda levezetni az évet, kizárólag stresszmentesen szerettünk volna egy jót kocsikázni.Nem csak ti gondolkodtatok így, elég nívós és népes mezőny sereglett össze végül. Milyen volt az évzárótok?Elég jól sikerült a versenyünk. Ott voltak például Turán Friciék, valamint Ollé Sasáék is, így nem csak a buliról szólt a megmérettetés, hanem tudtunk egy kicsit csatázni a fiúkkal is. De az eredménynek ... készülünk, nem állt meg az élet egy pillanatra sem a házunk táján. Most sem lazítunk. Jelenleg is úton vagyunk, a Covasna Winter Rally-ra tartunk éppen, ám ez a túra nem csak a versenyzésről fog szólni. Összekötöttük a méltán híres futamot egy kis kikapcsolódással, csapatépítéssel is. Már hétfőn elindulunk Erdélybe, ahol Szabó Gergő fog minket vendégül látni, aki megígérte, hogy hószánon is bemutatja nekünk Erdély csodálatosan szép hegyeit.Továbbra is a buli kedvéért autóztok, vagy kőkeményen nézitek az órát?Azt már sokan tudják rólunk, hogy igencsak maximalisták vagyunk, pláne akkor, ha a rallye-ról
2020.05.28. 13:25
Autósport Kft.2020.10.10-11.Vértes Rally - Laroco Motorsport2020.10.17-18.Porrogszentkirály Rally - Balatonyi Rallye Team2020.10.24-25.Lábatlan Rally - Arrabona Rallye2020.11.07-08.Nyíregyháza Rally - Kelet Autósport Kft. 2020.12.05-06.Mikulás Rally - Laroco Motorsport2020.12.27-29.Szilveszter Rally - Gáz2000 Kft. ... Versenynaptár tervezet 20202020.06.13-14. Kisvaszar Rally - Wild Dogs Szlalom Kft.2020.06.20-21. Zabar-Domaháza Rally - Kelet Autósport Kft.2020.07.04-05. Bakonya Rally - Balatonyi Rallye Team2020.07.18-19. Salgó Rally - Kelet Autósport Kft.2020.08.01-02. Kurd-Lengyel Rally - Wild Dogs Szlalom Kft.2020.08.15-16. Miskolc Rally - Kelet Autósport Kft.2020.08.29-30. Oroszlány Rally - Gáz2000 Kft. 2020.09.05-06. Eger Rally - Kelet Autósport Kft.2020.09.19-20. Geresdlak Rally - Wild Dogs Szlalom - Balatonyi Rallye Team2020.10.03-04.? Rally - Kelet
2020.04.30. 23:50
Szia Pisti! Jó régen beszéltünk, talán a Szilveszter Rallye volt a legutóbbi verseny, ahol rajthoz álltál.- Sziasztok! Igen, sajnos a Szilveszter Rallye óta nem sikerült versenyeznünk. Az éven az Austrian Rallye Challenge első futamára, a Blaufränkischland Rally-ra be is neveztünk, de sajnos családi okok miatt végül nem tudtunk részt venni a versenyen. Pedig az még a Koronavírus-helyzet előtt volt.Mivel töltötted az elmúlt időszakot?- Munka, munka, munka! Amivel én foglalkozom, azt közvetlenül nem érintette a vírus, tudunk dolgozni. Nem úgy, ahogy kellene, de nem panaszkodom… Milyen terveid ... voltak a 2020-as esztendőre?- 2020-ban az ORC P14 kategóriájában szerettem volna menni, néhány versenyen (amiket nagyon szeretek), plusz az ARC (Austrian Rallye Challenge) versenyeit terveztük be.Melyek a kedvenc versenyeid?- A Miskolc és az Eger Rallye-t nagyon szeretem, és a Székesfehérvár Rallye is egy ilyen verseny.Szerinted a jelenlegi helyzet meddig fog elhúzódni, mikor lehet ismét versenyeket rendezni és versenyezni?- Én nagyon bízom benne, hogy nyárra normalizálódik a helyzet, és minden visszaáll a rendes kerékvágásba! Nagyon-nagyon hiányzik már a versenyzés, az autó felbakolva pihen ... , sajnos többszáz km-re tőlem. Szóval még csak bele ülni sem tudok...Tényleg, az autóval azért volt teendő, elég sok fejlesztés történt tavaly...- Igen! Ezért (is) kellene menni vele minél többet! Egyébként versenykész, megkapta a revíziókat. Várja a bevetést.Hogy állsz a szimulátor kérdéshez? Szoktál játszani valamilyen rallye játékkal?- Igen, szoktam én is szimulátorozni. De valahogy nem az igazi, engem nem fogott meg. Biztosan jó, és sokat lehet vele fejlődni, de én inkább az "valós" versenyzést szeretem! Ettől függetlenül lehet, hogy benevezek én is a virtuális Magyar Rallye Bajnokságba.Köszönöm
2020.03.30. 17:55
húzhatnánk.Hogy áll most a Skoda Fabia R5? Miért van szétszedve?Tavaly év végén vásároltuk a kocsit, ami a Nyíregyháza Rallye-n összetört itt-ott, decemberben csak felületes javításban részesült, a legfontosabb feladatokat végeztük el, hogy indulhassunk vele a Szilveszter Rallye-n. A téli szünetben tudtuk rendesen szétkapni ahhoz, hogy mindent átnézzünk és megjavítsunk úgy, ahogyan azt kell. Belenyúltunk a differenciálművekbe, megvizsgáltuk a gátlókat, valamint a kopóalkatrészeket egyaránt. Amit kellett, azt természetesen kicseréltük. Jelenleg a munkák vége felé járunk, ha megérkezne a várt alkatrész, akkor ... folytatjuk az fizikai és a mentális felkészülést ugyanúgy, mintha a hét végén versenyeznünk kéne Egerben. Tanulmányozzuk a kocsit, mert a Szilveszter Rallye-n történt megismerkedésünk ellenére sokat kell még tanulnunk a Skodáról. Sokkal másabb, mint, amilyen a Peugeot 208-asunk volt. Konditerembe jártok?Heti három - négy edzés megvan mindkettőnk részéről, van közte konditerem is természetesen. Ha a pályákon nem lehet, akkor legalább így mozgassuk a vasat. Van úgy, hogy biciklizek, esetleg futok egy fél órát. Ezekre mindig kerítünk időt a munkánk mellett is. Reméljük, hogy hamarosan értelmét nyeri az ... Az Eger Rallye a hét végén lenne, de a nemzetközihez hasonlóan a hazai rallyeszezon is később kezdődik a tervezettnél. Mivel telik nektek a jelenlegi - ki tudja milyen hosszú - üresjárat?A tempónkon összességében lassítottunk, de nem álltunk le teljesen. Az autó felkészítésére most nagyon sok időnk lett hirtelen. Jelenleg egy apró alkatrészt várunk, ha az megérkezik, akkor rövid idő alatt végezhetünk a munkával. Nézzük a dolog jobb oldalát! Nem kell kapkodnunk, igen alapos munkát végezhetünk, ám azzal gondolom, nem árulok el nagy titkot, hogy nem bánnánk, ha minél hamarabb sisakot A rallye bajnokságok rajtját egész Európában elnapolták, de az East Motorsport párosa, Csomós Mixi és Nagy Attila így is talál magának bőven elfoglaltságot
2018.11.25. 12:53
végig. Bármi is történjen, be akartunk gurulni a célba. Sajnos ez nem a tervek szerint alakult.Terveztek még valamilyen autós "mulatságot" az évre?- Tervezünk bizony! Szeretnénk 1-2 szlalom versenyen még rajthoz állni, ahol elsősorban a családot, barátokat, és a partnereket fogjuk autóztatni. Illetve jön a Szilveszter Rallye, ahol szintén szeretnénk indulni!Köszönöm szépen Tyutyu, és további sok sikert!- Köszönöm szépen! Illetve szeretném megköszönni az egész éves munkát a szervizcsapatnak, a támogatást a családomnak, és a partnereinknek!Reklámpartnereink:Molvi Trade Kft., Pet-Pack Kft., Fémtiszta Múlt hétvégén került megrendezésre a 2018-as esztendő záró rallye futama, a Nyíregyháza Rally, ahol a Pethő István – Holecz László – Lada VFTS trió is képviselte magát.
2018.02.17. 17:11
Szia Zoli! Hogy jött az ötlet, hogy rajhoz álltok egy szlalom versenyen? - Szia! Az elsődleges célunk, hogy tréningezzünk, és hogy minél többet üljünk a versenyautóban, gyűjtsük a kilométereket. A Szilveszter Rallye-s műszaki problémánkat megoldottuk, és szeretnénk tesztelni az autót. Fontos, hogy ne az első versenyen érjen meglepetés.Tavaly már volt egy szlalom verseny a laktanyában. Ott is indultatok? - Nem indultunk, csak nézőként vettünk részt. Tetszett a rendezvény és úgy döntöttünk, a következőn rajthoz állunk mi is!A Szilveszter Rallye-n láthattunk benneteket utoljára. Történt valami ... módosítás az autón azóta?- Módosítás nem történt, kapott egy új jobb első kerékagyat és csapágyat, plusz kicseréltük azokat a alkatrészeket, amik eltörtek a kiesett kerék miatt. Tervezzük, hogy fejlesztünk ezt-azt, de ezek egyelőre nem publikus infók.Mi a terv a hétvégére? Cél a szórakozás? - Igen, szeretnénk nagyon jól szórakozni, valamint megmozgatni az autót és magunkat. Illetve ráhangolódni a 2018-as szezonra.Távlati célok az évre?- Idén szeretnénk minél több MARB futamon indulni, cél a pontgyűjtés, és az év végi összesítésben egy előkelő helyen végezni. De terveink között szerepel 1-2 Rallye 2
2017.01.02. 19:15
! Élvezkedtünk, ugráltunk hatalmasakat, mindenhol keresztbe autóztunk, ott is ahol nem kellett volna. Nagy élmény volt és azt gondolom, hogy a Mikulás Rallye-nak pont ez a lényege, hogy nem pontokért hajtunk, hanem azért, hogy szórakozzunk és a nézők is élvezhessék, amit mi mutatunk. A Szilveszter Rallyen fojtatjuk ezt a felszabadult autózást, reméljük, hogy ott is ilyen kiváló időnk lesz és ott is tudunk egy jóízűt autózni. Bazsó Attila:Reggel egy technikai hibával kezdtünk, de ez benne van a pakliban és még szerencse, hogy ez most fordult elő, nem élesben, egy igazi tétversenyen. A murva egy halálosan jó ... A javításból adódó késés miatt a fiúk rögtön bezsákoltak 1 perc 40 másodperc büntetést, így valóban okafogyottá vált az időeredmények böngészése a gyorsasági szakaszok után. A Mitsubishis duó a reggeli malőr után kedvére gyorskocsizhatott a Mikulás Rallye-n és a látványos örömautózás mellett azért a 86.-ról az abszolút 13. helyig lépdelt előre futam végéig.Spitzmüller Csaba: Azért vágtunk neki a Mikulás Rallye-nak, hogy tét nélkül autózunk egy jót, és hogy Attilában is gyűljenek a gyorsasági kilométerek. Úgyhogy küldtük, nyomtuk, ahogy a csövön kifért A Spitzmüller Csaba - Bazsó Attila kettős egyébként is úgy vágott neki a Mikulás Rallye-nak, hogy felszabadultan, lazán autóznak egyet a veszprémi murva pályákon, amit a Full-Gas Motorsport Egyesület párosának autója, a Mitsubishi Lancer EVO X-es is így gondolhatott, hisz vasárnap reggel, csak 10 perc késés árán sikerült felébreszteni az előző napi mély álmából.
2016.04.29. 12:05
indulnánk ismét a Barum Rallyn. Ami az itthoni versenyeket illeti, a Szilveszter Rallyn, Mecsek Rallyn és Fehérvár Rallyn tervezzük az indulást. Sajnos az anyagi források igen komolyan korlátozzák a lehetőségeinket. Nem könnyítenek a helyzetünkön az egyre magasabb nevezési díjak. és a szigorodó szabályok sem, de ha az összes tervezett verseny összejön, akkor nagyon elégedettek leszünk. Azon dolgozunk, hogy minden tervezett versenyen ott legyünk!Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Evolution Consulting Kft., Innovitas Nonprofit Kft., Ecoffice Technology Kft. - Sigillanda, Avanzo Trade A tavalyival ellentétben az idei szezonra több versenyen tervezi az indulást a Gyenes András-Schmidt Ádám páros. SOLID Racing Team – 22. Miskolc Rallye 2016. 04. 29-30.Gyenes András - Schmidt Ádám, Lada 2101
2016.01.06. 22:12
Botka Dávid és Szeles Péter az abszolút második helyen végzett a Szilveszter Rallye-n. Az ERC 2 bajnok párosa a hungaroringi futamon szerette volna először kipróbálni aszfalton a 2016-os szezonra szánt versenygépét, az R5-ös Citroen DS3-at, de a karácsonyi ünnepek miatt nem érkezett meg Norvégiából az új autó futóműve, így a páros az idei évben a Magyar Bajnokságban használt R4-es Mitsubishi Lancerrel teljesítette az óévbúcsúztatót.
2016.01.06. 22:10
Nem tudta megismételni a tavalyi bravúros szereplését a 19. Szilveszter Rallye-n az Ifj. Cseh Vilmos - Németh Gergely kettős. Az MR Racing párosa már a második szakaszon kénytelen volt feladni a futamot, miután szétesett az EVO IX-es Mitsubishi Lancer hajtása.
2016.01.06. 22:04
Csomós Miklós és Nagy Attila a Szilveszter Rallye-n immáron a második alkalommal állította csatasorba a vadonatúj Renault Twingo R2-t. A hungaroringi viadal nem úgy alakult a Full-Gas MSE kettőse számára, ahogy azt előzetesen eltervezték, mert már a verseny első napját követően szuper ralizni kényszerültek.
2016.01.06.
Méltó évzáró futam volt A Honda Civic-kel versenyző László István és Szabó Gábor kettős a Szilveszter Rallye-t használta arra, hogy eldöntsék szeretnének-e jövőre újra indulni a raliban. Minden a terveik szerint alakult, és azt mondták: „Ott a helyünk.” Milyen volt három év után újra pilótáskodni? - Adódtak különleges helyzetek, de egész jól sikerült a Szilveszter Rallye, ha figyelembe vesszük a kihagyott időszakot. Az első nap esti gyorsaságija ködös és sötét volt, nem sokat láttam, mert nem volt jól beállítva a lámpa. Ezek tekintetében nem nagyon bántam, hogy ilyen látási viszonyok Tiba Anita Rallysprint
2015.12.26.
Hondából Citroenbe Egy összeszokott, és jól ismert páros ül át a Honda Civicből egy Citroen C2R2-be a Szilveszter Rallye-n. Ifj. Antalffy György és Vas Borosi Ádám a felemás érzések miatt döntött a méregzsák kipróbálása mellett. Egy Honda Civic-kel róttátok a pályákat idén. A Szilveszter Rallye-n viszont egy Citroen C2R2-vel indultok. Mi a váltás oka? - Nagyon szerettük, és jelenleg is szeretjük a Hondát. Viszont ez az autóépítés okozott egy kis csalódást. 2013- ban, még a Rali Túrában az ötödik versenyen felrobbant a Honda motorja, pedig egy nagyon komoly kategóriában (H1) jó esélyekkel ... anyagi kárunk lesz, így mégis versenyeztünk tovább a Civic-kel idén. Veszprém Rallye-ra állt össze minden, ahol félidőben Rally2 abszolút első helyen álltunk, és az utolsó gyorsaságin eltört féltengelyünk miatt - két helyett visszaesve - végül abszolút negyedik helyen zártunk. Nem ragozom tovább, a versenyzés szempontjából nehéz két év van mögöttünk, inkább a küszködés jut róla eszembe... Ugyan az autónk most már tényleg kiforrott, mégis az előéletünk miatt inkább teszünk egy próbát egy Citroen C2R2 versenyautóval. A Szilveszter Rallye-n mennyire koncentráltok majd arra, hogy jó helyen végezettek ... ? Eredmény orientáltak vagytok? - A Szilveszter Rallye-n először fogunk ebben az autóban ülni. A kategóriában 88-an (!) vagyunk, ezért most nem mondom azt, hogy mindenáron nyerni akarunk. :) Annyi viszont biztos, hogy mi komolyan vesszük a versenyzést. Az utóbbi időben mindketten nagyon elfoglaltak vagyunk, mind munka, mind családi fronton. Érdekes módon belőlem ez azt váltja ki, hogy a drága időmet nem szeretném elfecsérelni, tehát - ha lehet - még komolyabban veszem a ralit. Azt gondolom, hogy Ádámmal egy jó párost alkotunk, és ebben is van talán az egyik legnagyobb erősségünk. Mindketten hiszünk Tiba Anita Szilveszter Rally
2015.12.26.
2016 előszele Kurtos Róbert Kassa óta nem indult hazai versenyen. Elkezdték a következő szezonra a Mitsubishi revízióját, de az fel sem merült bennük, hogy nem autóznak a már rituálénak számító Szilveszter Rallye- n. Persze nehézségek most is adódtak, mert nem érkezett meg Angliából a váltó. Kassán indultatok utoljára a bajnokság keretein belül. Azóta mi történt veletek? - Igen, a szlovák-magyar futamon voltunk utoljára, mert a mecseki pályák nincsenek túl közel hozzánk. Ezért úgy döntöttünk, hogy már Kassa után a Szilveszter Rallye-ra koncentrálunk, és elkezdjük a kocsi revízióját. Ez Tiba Anita Szilveszter Rally
2015.12.16. 12:10
nedves volt 2-3 gyorsig, de sajnos felszáradt a napsütésben. Nekünk jobb lett volna, ha nedves marad, mert egy kis lóerő hátrányban voltunk a többiekkel szemben. Egy két kanyarban foltokban vizes volt az út, inkább azokban a kanyarokban voltam bátortalanabb, de most már bátrabb vagyok Mikor láthatunk legközelebb a pályákon?- Mikulás és Szilveszter rali van még az idei tervekben, de a jövő évi „Rallye 2”-es bajnokság, ami még nagyon csigáz. Mondjuk a Mikulás rali is : Sőt, a Mikulás nagyon. Szilveszter pedig kell az év végi levezetéshez. Jó buli!Van olyan pillanat, amit kiemelnél a hétvégéből?- Sok ... Valér, jó régen ültél utoljára autóban. Bizonyára vártad már az alkalmat, hogy autóba ülhess. Hogy sikerült a felkészülés? - Igen nagyon vártam, az utóbbi 1 évben minden nap. A saját autóm befejezése volt inkább szem előtt tartva, azzal szerettem volna menni most is. A felkészülés is nagyon kacifántos volt, eredetileg azzal a VFTS-el mentünk volna, amivel a Szilveszter ralin, azonban a motorrevízió közben kiderült, hogy nem élte volna túl ezt a versenyt. Nem akartuk, hogy nagyobb legyen a kár, mint jelenleg. Erdei Zoli rendelkezésünkre bocsájtotta a saját verdáját, amit nem győzök elégszer ... olyan pillanat volt, amit kiemelnék, de talán a legjobb az volt, ahogy a nézők, szurkolók csápoltak, ugráltak, integettek, szinte minden kanyarban, végig a gyorsasági szakaszon. Ezért érdemes menni! Na de majd Szilveszterkor teszünk arról is, hogy a kanyarban a tankajtót lássák legelőször.Anetta idén jó pár típust kipróbált már a J1-ből. Historic szakágban láthattuk leginkább, de megjárta a Rally Legendet is. Hétvégén azonban MARB futamra volt hivatalos.Anetta, honnan a lehetőség, hogy MARB futamon is rajthoz állj idén?- Valért évek óta ismerem és már szóba került köztünk párszor, hogy beülök SOLID Racing Team – MARB Északi Régió Gombás-Sejce 2015.11.07-08.Poczang Valér – Szemmelroth Anetta, Lada 2105 4. kategória Lada kupaA tavalyi Szilveszter Rallyn debütált a SOLID Racing Team színeiben Poczang Valér egy Lada VFTS volánja mögött. A Gombás-Sejce közötti versenyen azonban egy A/6-os Ladában láthattuk.
2015.09.01. 10:16
A szombati kötelező programok után (adminisztratív - gépátvétel - rajtceremónia,) másnap hat gyors várt rájuk és a versenyautóra.Majd ötven kilométer össztáv és hat gyors teljesítése volt a cél számukra. Ez maradéktalanul teljesült is!A teszt rally célja az volt, hogy kellő képen felkészített autóval vágjanak neki az idei Hargita Rallyra. Az idényzárónak még a Szilveszter Rally van kitűzve, aztán irány a 2016-os versenyévad ahol az Országos Rallye bajnokságban szeretnénk tisztességesen helyt állni.Köszönjük a támogatóink segítségét! Víg-Business Kft., Truck Parts Impex Kft., Penta-Hús Kft
2015.01.06. 13:09
működött, minden rendben volt ezen a versenyen.A Szilveszter Rallye-ra mindig úgy megyünk, hogy egy buli verseny, de ez nem teljesen igaz, mert ez is egy komoly futam és ugyan annyira elfáradok, mint egy ORB verseny végére. A bokszunk idén is megtelt, minden évben észreveszem, hogy sokan meglátogatnak minket, sokan kíváncsiak ránk és ez is nagyon jó érzéssel tölt el.Istovics Gergő:Egy jó hangulatú évzárón vehettünk részt. Őszintén bevallom, hogy a pályák nem igazán a szívem csücskei, nem tarom őket komoly kihívásnak egyik szakasz teljesítését sem. Talán még a Ring külső az, ami picit hajaz a rali ... Maricsek Miklós:Nagyon frenetikus volt! Az első és legfontosabb, hogy régen mentem már ilyen tapasztalt és temperamentumos navigátorral. Persze a korábbi navigátoraim is mind nagyon ügyesek, de Istovics Gergőnek rengeteg tapasztalata van, ezért sokat segített nekem. Felhívta a figyelmemet olyan dolgokra, amitől a jövőben majd gyorsabb lehetek. A fékpontokon sokat tudtunk javítani, jó pár helyen Gergő mondta, hogy itt nem kell gondolkozni, át kell nyomni padlón. Ez nagyon fontos volt, ezért nagyon kellett ez a verseny és fontos lesz majd a 2015-ös szezon felépítésénél. A Szilveszter ... Rallye-n gyorsról gyorsra fejlődtünk és természetesen a hangulat szuper volt az autóban.Az utolsó gyorsasági második részén megforogtunk egy ötödikes jobb kanyarban, ott nagyon sokat bent hagytunk, ezért huszadikak lettünk, de nem bánkódunk, mert ha nincs ez a hiba, az abszolút 14-15. helyet is megcsíphettük volna. Persze az autósportban, nincsen ha, meg volna, de a teljesítményünk teljesen jó volt a mostani tudásomhoz meg felkészültségemhez képest. Azok a pilóták, akik előttünk végeztek mind nagyon gyorsak és precízek. Úgy gondolom, hogy nem vallottunk szégyent, ez egy jó teszt volt, a csapat jól Az abszolút 20. helyen végzett a 16. Szilveszter Rallye-n Maricsek Miklós, akinek ezúttal Istovics Gergő diktálta az itinert a Mitsubishi Lancer EVO IX-ben. A kaposvári pilóta tesztversenyként teljesítette a Hungaroringen megrendezett viadalt. Istovics Gergő azért ült be Maricsek mellé, hogy rutinjával segítse és gyorsítsa a Mitsubishis pilótát, ami az utolsó szakaszon történt megforgás ellenére maradéktalanul sikerült is.
2014.12.18. 16:01
ketten is fognak navigálni, Berendi Dávid mellett a feleségem is.Indultál, e már Szilveszter Rally-n, ha igen a külső vagy a belső pálya tetszett jobban?- Már sokszor indultunk ezen a versenyen, nem a pályák miatt, egyik se kedvenc, de az általában hosszabb téli szünet előtt jól esik még egyet kocsikázni.Ezt a Szilveszter Rallyt, egy kikapcsolódásnak szánod így évvégére, vagy esetleg egy tesztnek a Jänner Rallyra?- Most ez a verseny annyiban lesz más, hogy mivel Berendi Dáviddal indulunk a 2015-ös Jänner Rallye-n, ez egy komoly tesztelési lehetőség lesz, ki akarunk próbálni több rugót, ami a jeges AK Delta Sport - Honda CivicDecember végén, 2014 utolsó versenyén, a Szilveszter Rallyn indul Várkonyi Szabolcs rallyversenyző.Íme, a vele készült interjú.De, mielőtt erről a versenyről kérdeznélek, értékelnéd a 2014-es versenyévadot?- Nem sikerült túl jól a 2014-es évünk, bár a Horvát Bajnokságban kategória győztesek lettünk, a számomra legfontosabb Ypres Rallye-n nem sikerült a célba érés, pedig pontszerző helyen lehettünk volna, ami ahhoz képest, hogy 60-nál több induló volt és a shakedown-on megsérült futóművel teljesítettük a versenyt, remek eredmény lett volna.
2012.12.23. 11:36
Tim Gábor az Euroring-en készült a Szilveszer Rallye-raA Praktistar és az Apex Racing Team közös edzést tartott az Euroring-en, ahol ugyan fagyos idő fogadta a versenyzőket és csapatokat, száraz körülmények között, így igazán felszabadult napot töltöttek el.Tim Gábor és Vavika Tibor páros, egy Mitsubishi Evo VIII-al a Szilveszter Rallye-n mutatkozik be, ezen a napon megkezdték a közös felkészülést a versenyre. A gyorsasági versenyeken edződött versenyző számára egy fél nap állt rendelkezésre, hogy a teljesen szokatlan körülményekhez hozzászokjon. Az autót a Praktistar szervizeli, és készíti ... nyomatékon tartsam az autót. Még egy tesztünk lesz a Szilveszter Rallye előtt, ahol Vavika Tibor-ral való összeszokás lesz a cél, hisz Ő navigál nekem. Köszönöm a támogatóimnak, hogy egy ilyen komoly technikát vezethetek. Remélem egy jó eredménnyel tudom meghálálni."Vavika Tibor a navigálás mellett, kipróbálhatta a kupás Suzukit:"Nem hiszem, hogy Gáborral bármi gond lesz, hamar ráérzett az autóra. Egyértelműen pályaversenyző, de nem célunk megváltoztatni a stílusát. Pályán nagyon gyors volt, reméljük ezt a tempót át tudja menteni majd a közutakra is. Délután kipróbálhattam az Apex Racing versenyautóját ... fel a versenyre, ám Tim Gábor gyorsasági csapata is részt vett a teszten. Az Apex Racing pilótája, Lévai Zoltán egy kupás Suzuki Swift-et mutatott be a rallye-s csapatnak, melyet ki is próbálhattak.A félnapos teszt után mindkét csapat elégedetten indulhatott haza, sem technikai, sem más probléma nem merült fel. Tim Gábor is bizakodóan nyilatkozott a felkészülésről:"Ez egy nagyon jó autó, igaz nagyon furcsa volt a négy-kerék hajtás, de hamar megszoktam. Még rengeteg lehet fejlődni ezzel a kocsival, teljesen más világ, mint a pályaautózás. A turbó is új nekem, meg kell tanulnom, hogy mindig

