Keresés

Találatok száma: 49
Előző 2 / 3 Következő
  • 2014.10.27.
    Erőltetett menet Megterhelő hétvégét tudhat maga mögött Farnadi Ágnes, a Maricsek Racing Team versenyzője. Pénteken és szombaton, Osváth Péter oldalán indult a Mecsek Rallye-n, ahol a hagyományos N csoport második helyét szerezték meg az EVO IX-es Mitsubishi Lancerrel, majd vasárnap immár pilótaként a 3-as kategória harmadik és a Suzuki Kupa második helyén végzett egy Suzuki Swift Gti-vel az Alexovics Kupán. Mint minden Rallysprint futamon ahol Ági elindul, úgy most is Oberling Krisztián diktálta az itinert az 1300 cm 3 Suzukiban. Két verseny egy hétvége alatt bizony sokak becsületére ... tekintve a kategória második és a Suzuki Kupa első helyén végzett volna a Farnadi - Oberling kettős, de mint tudjuk a sportban nincs helye a „ha” és a „volna” szavaknak. „Ez így igaz. Ebben a régióban (MARB Nyugat) a lassítókat bójákkal teszik ki. A nagyvelegi gyorsasági szakaszon versenyeztünk, amit már az ORB-ben is teljesítettünk, a Székesfehérvár Rallye-n, nyilván jobban meglassítva a sprint miatt. A verseny végén derült ki számunkra, hogy hozzá értem az egyik bójához, ami nem dőlt fel, de utólag kaptam érte egy öt másodperces időbüntetést. Sajnos ez pont elég volt ahhoz, hogy a harmadik helyre ... estünk vissza a kategóriában, a Suzuki Kupában pedig elsőkből lettünk másodikak.” A nagyvelegi sprintet követően Ági ismét az ORB-re és a Waldvierter Rally-ra koncentrál, de az idei évben még biztosan láthatjuk sofőrként is. „A nyugati régióban maradtak el versenyek, de az utolsó futam még vissza van, ez majd november vége felé lesz, reméljük, hogy nem jégen, hanem inkább havon. Volt idén egy kiesésünk, ráadásul az a verseny 1.5-es szorzós volt, ezért a harmadik helyen állunk a bajnokságban, mindössze egy ponttal lemaradva a második helyezettől. Az utolsó versenyen ezért komoly küzdelem várható Sándor Anikó Rallysprint
  • 2014.10.22.
    félreállni az ötödik szakaszon, üzemanyag ellátási problémák miatt. A Rallye2-ben az abszolút 16. és az A5 első helyét szerezte meg Vígh Levente és Mohács László a Suzuki Swift Gti-vel, míg Wágner Attila és Bakó László (Renault Clio) az abszolút 23.-ként az A7-es kategória győzteseként zárta a Mecsek Rallye-t. A Historic mezőnyben Veriga Gábor és Kovács Antal (Lada Samara) előfutóként teljesítette a versenytávot, míg a Stepán Árpád - Bán Viktor kettős (VAZ 2101) vezette a kategóriáját az első orfűi szakaszig, ám ott a Zsiguli motorja felmondta a szolgálatot, így ők is feladták a futamot. Szijártó Anikó ORB, Rallye2, Historic
  • 2014.10.17.
    első háromba beférnénk, az már egy jó eredmény lenne számunkra.” Az október 17-18.-a között megrendezésre kerülő Mecsek Rallye-n majd egy év szünet után, a Maricsek Racing Team színeiben áll rajthoz a Szvatek Zsolt - Török Attila kettős (ORB, Mitsubishi Lancer EVO VI/IX). A 11 párost magába foglaló csapat a Rallye2-es Vigh Levente - Mohács László (Suzuki Swift Gti) párossal és Wáner Attilával (Renault Clio), illetve a Historic bajnoki futamon induló Stepán Árpád - Bán Viktor (Lada 2101) és Veriga Gábor - Kovács József (Lada Samara) kettősökkel lesz teljes. Sándor Anikó ORB, Rallye2, Historic
  • 2014.10.15.
    A   2014­es   Országos   Historic   Rallye   Bajnokság   R1  kategóriájának állása négy verseny után: 1. Veréb Zoltán – Papp Tamás – Lada VFTS 30 pont 2. Szabó László – Illés Péter – Lada VFTS 20 pont 3. Stepán Árpád – Bán Viktor – Lada 2101 18 pont 4. Merencsics Árpád – Varga Sándor – Suzuki Swift GTI 18  pont A   csapat   együttműködő   partnerei:  Miczo   Kft.,   Ambrózia  Cukrászda, Rolling Wash ­ A Gördülő Autómosó, Mirage étterem  és   kávézó,   Vents   Hungary   Bodorvent,   Somfai   Munka   és  Tűzvédelem, Dekorfashion Sári Péter
  • 2014.09.05.
    A SHOW MEGY TOVÁBB A Kakucs Ringre érkezik szeptember első hétvégéjén a Rallycross Országos Bajnokság mezőnye, így természetesen Madari Tamás és a Suzuki Swift is ismét ott lesz a rajtrácson az O.ZS. Racing Team színeiben. A pilóta három hónapja ült utoljára versenyautóban, Máriapócson. Akkor remekül érezte magát, szeretne ismét gond nélküli futamokat teljesíteni, és minél többet fejlődni. Madari Tamás: „Közeledik a második versenyhétvégénk, ezúttal a Kakucs Ringen állunk rajthoz. Az autó újult erővel várja a futamokat, a hosszú szünetet kihasználva több dolgot is változtattunk rajta Schmidt Zoltán Rallycross
  • 2013.10.11.
    alap továbbra is a jól bevált Suzuki Swift marad, ám jelentős fejlesztéseken esik majd át a technika. Az RCM-es srácok komoly arcpakolást adtak a méregzsák Swiftnek, jelentős optikai változások várhatók az autón. Módosított karosszériaelemek, új légbeömlők és szárnyak teszik majd még dögösebbé és agresszívabbá a kocsi megjelenését. A valódi titok azonban - mint az élet más területein is - a szoknya alatt rejtőzik. Szélesebb lesz a Swift első nyomtávja, és nagyon komoly fejlesztések történnek a gépháztető alatt is. Erről bővebben majd az autó bemutató után, ám annyit már most elárulhatunk, hogy ... egy új márkakupa megszületésének első lépése is egyben. Az RCM Motorsport közel egy éven keresztül dolgozott azon a koncepción, amely a Gyorsasági Országos Bajnokság idényzáró hétvégéjén a nagyközönség elé lép. A Suzuki kupa jelenlegi legnagyobb szereplője úgy döntött, jövőre saját márkabajnokságot szeretne indítani, amelynek központi gondolata, hogy a résztvevők egy erősebb autóval, egyenlő, és ami legalább ennyire fontos, színvonalas, profi környezetben versenyezhessenek a jövőben. A bajnokságról azonban majd egy kicsit később, e hét szombaton a versenyautóé lesz a főszerep. Az RCM Kupában az rcmcup.hu
  • 2013.10.03.
    idő rövidsége és a munkahelyi elfoglaltságok miatt csak egy rövid tesztre jutott időnk. Jó lenne, ha át tudnánk ide is menteni a kassai formánkat, de ha a realitások talaján maradunk, akkor inkább az abszolút 8-10. hely megszerzése valószínűbb. Az S csoportban valamint a 12-es géposztályban kötelező a dobogó!” Habár Vácott befejezte az éles küzdelmeket a Magyar Bence-Mohácsi László duó, mégsem rakták még el télire a Suzuki Swift versenygépet. A Rali Túra Egylet bajnokságát leváltva a hétvégén a rally2 mezőnyében teljesít majd örömautózást az alakulat. „Nagyon vártuk a Budapest Rallye-t ... utáni héten utazunk ki San Marinoba, ahol több magyar párossal egyetemben a Rally Legenden fogunk indulni. Fárasztó lesz, de próbálunk minden hibát kiküszöbölni a Suzuki Swift GTI-n, illetve szellemileg felkészülni erre a két versenyre. Célunk a Budapest Rallye-n csakis a biztonságos, minél kevesebb kárral járó célba érés lenne, hiszen két nap alatt elég kevés időnk lesz valamit is csinálni az autón. Pontokért megyünk, de azért nem szeretném elfelejteni, hogy a jobb lábammal mit is kell csinálni…” A Maricsek Racing Team versenyzői komoly tervekkel, harcra készen állnak majd rajthoz a Budapest Maricsek Racing Team Rally
  • 2013.09.19.
    csak a gyújtást kell beállítanunk rajta. Harmadik alkalommal fogunk részt venni ezen az eseményen, s bízunk benne, hogy Fortuna is mellénk áll majd, hogy sikert érhessünk el – nem úgy, mint tavaly, amikor rögtön az első gyorsaságin csapágyas lett a Suzuki Swift GTi motorja.” A tatabányai forduló kihagyása után újra a pályán láthatjuk majd a Magyar Bence-Mohácsi László duót. A fiúknak most is csak egy céljuk van, mégpedig az, hogy a Suzuki Swifttel megnyerjék az N/1 kategóriát. „Nagyon szerettük volna a Budapest Rallye felkészülési versenyeként felfogni a Vác Rally- t, de az ismert okok miatt ez ... már nem lehetséges. Sajnos az N/1 bajnoki címére már nem maradt sok esélyünk, de mindenképpen nyerni szeretnénk a kategóriánkat az idei utolsó futamon. Ha ez sikerül, akkor zsinórban harmadszor is elhódítjuk a Suzuki Tehetségkutató Kupát, ami egy kis kárpótlás lenne számunkra a bajnoki címért.” A 2013-as szezonban először láthatjuk majd a rajtvonalhoz sorakozva Mikes Imrét és feleségét. A pár izgatottan várja a megmérettetést, de elmondásuk szerint tét nélkül, lazán szeretnénk autózni a hazai versenyen. „Egyéb elfoglaltságaink miatt csak Vácott tudunk indulni, de ez nem is volt kérdés, hogy ezen Maricsek Racing Team Rally
  • 2013.08.21.
    képest pedig 6 pont. Ilyen érdekes versenyszezonunk még nem volt, sorra csak tizedek illetve másodpercek döntenek a helyezésekről, s úgy gondolom, így lesz ez Vácott is.” Tajmel Tibor mellett még egy bajnokot avathattunk Tatabányán, az A/3 kategóriában, Fábián Ottó személyében. A pilóta kisebbik lányával négy közös versenyükből négyet megnyert a Suzuki Swift Sporttal, egyedül a MIDEX Salgó Rally-n kellett Dorottyát helyettesítenie édesapjának, akkor egy méretes bukás lett a vége a versenynek – igaz, nem a beugró navigátor hibájából. „ Tatabánya kihagyhatatlan volt számomra, hiszen ez az egyik ... kategóriagyőzelemmel 8 pontra növeltük az előnyünket Berecz Róberthez képest, de még így sem áll biztos lábakon a bajnoki címünk.” Az N/2 kategória győztesének kihirdetése is így Vácra marad. Az N/1 kategória egyetlen résztvevőjeként indult el a IV. CYEB Tatabánya Rallyen a Gondi Csaba- Bencze Gábor duó, így számukra borítékolva volt a 10 pont amennyiben célba kormányozzák a Suzuki Swift GTi-t. Ez meg is történt, így a páros átvette a bajnokságban a vezetést Magyar Bencééktől. „Kicsit lazábban, feszültség nélkül tudtunk autózni a hétvégén, hiszen nagy ellenfelünk, Magyar Bence a hétvégén nem öltött tűzálló Rallye Tatabánya Rally
  • 2013.08.13.
    /2 N/2 N/2 Szepa E. S. Szepa E. S. Honda Honda STK - KUPA Poz . Pont szám 20 20 Pont 1. VERS 10 Pont 2. VERS 10 Pont 3. VERS 10 Pont 4. VERS 10 Pont 5. VERS Pont 6. VERS Pilóta Navigátor Ferenczi Árpád Csapat Car-GO! Rally Team SE Autó Suzuki Típus Swift Kategória 1 Romanovits Árpád 2 Magyar Bence N/1 Mohácsi László Suzuki Swift N/1
  • 2013.08.13.
    SE Car-Tools Kft Tir Partner Kft Berecz Rally Kft Suzuki Peugeot Lada Lada Lada Lada Lada Lada Lada Honda Lada Honda Citroen Swift Sport 106 2105 2105 2105 2105 2107 2107 2107 Civic 2105 Civic C2 VTS A/2 László Racing Kft A/3 A/3 A/3 A/3 A/3 A/3 A/3 A/3 A/3 A/3 A/3 A/3 A/3 A/3 40 24 22 14 14 11 10 10 8 8 6 6 5 2 10 6 10 8 2 5 3 4 10 8 6 3 2 4 10 8 5 4 3 1 2 10 6 3 5 1 2 4 8 8 6 6 1 5 1 Poz. Pilóta Navigátor Csapat Autó Típus Kategória Pont Pont Pont Pont Pont Pont szám 1. VERS 2. VERS 3. VERS 4. VERS 5. VERS 1 2 3 4 5 6 7 Oberling Krisztián Tóth Kálmán Aczél András Antal Zsolt Csizmadia ... Csaba Fodor Gábor Gyuriczky Zsolt Neszlinger Róbert Hajdu József Major Imre Balázs Kornél Marcsa Nikoletta Maldrik Zsolt Pintér SzilvIa Berecz Rally Team Maricsek Racing Team Antalffy Motorsport Kft Team Galgalog Sped Suzuki Suzuki Suzuki Suzuki Suzuki Suzuki Skoda Swift GTI Swift GTI Swift GTI Swift Sport Swift GTI Swift GTI Felicia N/3 A/2 A/2 A/2 A/2 A/2 A/2 A/2 38 28 17 16 8 6 6 10 8 10 5 8 6 8 10 10 6 8 10 6 8 6 Poz. Pilóta Navigátor Csapat Autó Típus Kategória Pont Pont Pont Pont Pont Pont szám 1. VERS 2. VERS 3. VERS 4. VERS 5. VERS 1 2 3 4 5 6 Kondella Péter Hidegkuti Balázs Kovács Zsolt ... Szepa Extrémsport Kft. Berecz Rally Team Szepa Extrémsport Kft. Honda Honda Honda Civic Civic Civic N/1 N/2 N/2 N/2 38 28 8 10 8 10 10 8 10 10 8 Poz. Pilóta Navigátor Csapat Autó Típus Kategória Pont Pont Pont Pont Pont Pont szám 1. VERS 2. VERS 3. VERS 4. VERS 5. VERS 1 Gondi Csaba 2 Romanovits Árpád 3 Magyar Bence Bencze Gábor Ferenczi Árpád Mohácsi László Car-GO! Rally Team SE Suzuki Suzuki Suzuki Swift Gti Swift Gti Swift Gti M/3 N/1 N/1 N/1 26 20 20 8 10 10 10 8 10 10 Poz. Pilóta Navigátor Csapat Autó Típus Kategória Pont Pont Pont Pont Pont Pont szám 1. VERS 2. VERS 3. VERS 4. VERS 5
  • 2013.06.19.
    , hogy a Suzuki Swift Kupában megüresedett egy autó, és ugyan gyakorlás nélkül, de beugorhatott a sorozatba. A szombati időmérés Lévainak nagyon jól sikerült, megszerezte a kategória első helyét, és a kistúra összetett mezőnyében is a Top10-ben szerepelt. Tim Gábor is megfutotta az időmérést, az első felvonásban bejutott a Superpole-ba, ahol az ötödik helyet szerezte ott meg. Az idő hiányában, csak az időmérést követően tudott a csapat dolgozni a kölcsönkapott kupás Suzukin, és sikerült Gábor ízlésének megfelelően beállítani. A Kistúra első versenye Lévainak hihetetlen rövidre sikeredett, már a ... . Apex Racing Team / Sajtóközlemény / Szerző: Bende Imre imrebende@apexracing.hu www.apexracing.hu Tim második versenye a Suzuki Swift Kupában ismét nagyon jól indult. A fordított rajtrácsról (5. hely) hamar előre jött, és vezette a versenyt. Takáts Ákos nyomásának engednie kellett, aki megelőzte Őt. A negyedik kör- ben a második helyről azonban kilökték, és a mezőny végére esett vissza, mire kijött a sóderágyból. A futamot végül befejezte, a nyolcadik helyig tudott visszakapaszkodni. Összeségében a csapat és pilótái nem voltak megelégedve a hétvégével, sok technikai és egyéb probléma miatt ... , nem tudták megmutatni valódi sebességüket. Tim Gábor legközelebb a Red Bull Ring-en (július 5-7.) méri össze erejét a Suzuki Swift Kupa mezőnyével, Lévai Zoltán pedig kicsit később, a Slovakiaring-en (augusztus 23-25.) versenyez újra. Apex Racing Team / Sajtóközlemény / Szerző: Bende Imre imrebende@apexracing.hu www.apexracing.hu Apex Racing Team Gyorsasági
  • 2013.05.14.
    325 TOYOTA COROLLA OPEL OPEL CORSA A Kategória E D D E D LADA H E D D C Pontszám 15 12 10 8 6 5 4 3 2 1 KATEGÓRIÁK Pozíció 1. versenyző 2. versenyző BAJNÓGEL ZSOLT LASKAI ISTVÁN Autó/Nevező TRABANT 601 Kategória A Pontszám N.É. Pozíció 1 2 3 1. versenyző 2. versenyző SZARVAS BALÁZS IFJ.SEBŐK LÁSZLÓ GONDI CSABA BENCZE GÁBOR VARGA GÁBOR FODOR GERGŐ Autó/Nevező WOKUM RACING SUZUKI SWIFT GTI SUZUKI SWIFT GTI SUZUKI SWIFT GTI Kategória B B B Pontszám 15 12 10 1 Pozíció 1 2 3 1. versenyző 2. versenyző TOMPA MÁRK ELEK PÉTER PÉLI TIBOR POLGÁR PÉTER NYILAS PÉTER JANECSKÓ LÁSZLÓ Autó/Nevező OPEL MNASZ Rally
  • 2013.05.04.
    Borbély Tibor 29 Ragány Dániel 49 Ragány Dániel 65 Áldozó István 50 Bandura Ádám 2 Bonczi József Toyota Mitsubishi Honda Lada 2107 Suzuki Swift Suzuki Swift Bmw Bmw e36 00:01:15.040 Bmw 00:01:16.080 Mazda 00:01:11.060 Bmw 328i 00:01:10.050 Mitsubishi 9 00:01:11.000 Mazda 00:01:10.050 Suzuki Swift 00:01:12.000 Mitsubishi 9 00:01:11.090 Szöcske 00:01:28.060 Suzuki Swift 00:01:14.000 Lada 2107 00:01:43.000 Szöcske 00:01:26.060 Bmw 00:01:13.030 Bmw M3 00:01:12.070 Lada 2107 00:01:41.090 Honda crx 00:01:12.010 Honda crx Lada 2101 00:01:22.060 Lada 2107 00:01:22.040 Lada 2107 00:01:32.040 Ford Escort 00 ... :01:17.510 00:01:17.620 00:01:17.660 00:01:18.210 00:01:18.260 00:01:18.320 00:01:18.520 00:01:18.860 00:01:18.870 00:01:18.920 00:01:19.080 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 x x x x 3 87 Zentai Gábor Vw Golf 00:01:27.030 2 5 Barcsa Zoltán Bmw 325 00:01:35.010 2 22 Karsai Zsolt Bmw 00:01:26.020 2 24 Horváth Attila Bmw e 30 v800:01:38.080 73 Nyikos Ferenc Lada 2107 00:01:32.060 2 15 Halász Róbert Bmw e30 00:01:23.090 78 Lisztes Imre Bmw e 36 00:01:37.010 4 47 Hudák Gergő Suzuki Swift 00:01:29.050 2 23 Újvári József Bmw e36 00:01:20.020 4 64 Hudák István ... Suzuki Swift 00:01:24.020 2 14 Tóth István Audi 80 00:01:31.050 2 32 Domokos Róbert Bmw 325 00:01:28.020 2 17 Kajdi Péter Bmw e9 M5 00:01:29.090 4 38 Furik Péter Lada 00:01:37.090 2 10 Farkas László Bmw e30 00:01:47.030 2 20 Taskó Rodrigo Bmw 00:01:35.070 81 Katona Sándor Lada 2107 00:01:34.090 4 43 Csehovics Alex Lada 00:01:53.060 2 4 Szatmári Gergő Subaru wrx 00:01:37.010 2 16 Matolcsi Antal Bmw e30 00:01:26.020 2 28 Kovács Csaba Bmw e30 00:01:45.080 4 53 Varga Zoltán Lada 2107 00:01:27.090 4 51 Csikó Zsolt Lada 00:01:48.000 70 Kapitány Attila Bmw e36 00:01:45.020 00:01:28.380 00:01:20.380 00:01 KZ Invest Kupa Szlalom
  • 2013.04.30.
    www.apexracing.hu Tim a második verseny rajtját újra jól kapta el, és a hatodik helyen fordult, az első kör végén pedig már a ne- gyedik helyért harcolt. Lévai Zoltán újra Mohácsi Ákos Suzuki Swift-jét hajkurászta és sikerült is megelőznie, igaz az egész futamon ment az oda-vissza előzgetés. Tim Peugeot-ja köszönhetően a szerelők nagyszerű munkájának, most jól üzemelt, így felvehette a versenyt az élmezőnnyel. Sokáig küzdött, az egyenesekben gyorsabb szerb ellenféllel, és a körökön át tartó küzdelem után meg is tudta előzni. Ez már a harmadik helyet jelentette. A futam végén ugyan egy olajfolton ... kényszerült, egy ütközés következtében felfüggesztése ment tönkre. Lévai Zoltán, 8. helyezett, kategória 1. hely Suzuki Ignis: Nagyon jó meccs volt Mohácsi Ákossal. Sajnál- tam, amikor láttam a végén, hogy nem tudja befejezni a versenyt. Itt lett volna a helye a dobogón. Igazából a visszájára fordult a dolog, tegnap nekem volt egy technikai gondom egy-két körrel a vége előtt, ma pedig Ákos nem ért célba. Talán a következő futam megadja, hogy jót versenyezzünk. Az autónak ez volt az első versenye, a kategória pedig nekem is új. Köszönettel tartozom a csapatnak és a szerelőknek. Igazából ők nyer- ték ezt Apex Racing Team Gyorsasági
  • 2013.04.17.
    Motorsport Suzuki Swift S1600 Krupa SE Suzuki Ignis S1600 AS-Rallyesport Európe Kft. Suzuki Swift S1600 I. 10 2 6 3 8 1 DNF II. III. IV. V. VI. VII. Összesen 1 2 3 4 12 9 9 DNF 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 12 9 9 0 6. GÉPOSZTÁLY Hely Vezető neve Versenyzőtárs neve Baracskai Zsolt Veres Gábor Nagy Pavol Kusnier Pavol Bereczki Norbert Kozma László Fusko Tomás Slovák Ján Gergely Róbert Kalibach gergely Hoffer Zsolt Kecskeméti Balázs Schenk Krzyztof Handwerker Maciej Egyesület Versenyautó Ba-Ro Motorsport Citroen C2R2 Max MR Autosport R.T. (SVK) Citroen C2R2 Max László Racing Kft MNASZ Rally
  • 2013.04.10.
    Wirtmann méltó ellenfelet kapott MARICSEK RACING TEAM – 9. Eger Rallye, 2013. április 5-7. Merencsics Árpád – Varga Sándor, Suzuki Swift GTi A 9. Eger Rallyen debütált a Historic Bajnokság mezőnyében Merencsics Árpád. A Maricsek Racing Team fiatal pilótája nem csak új bajnokságban, de új navigátorral is vágott neki a küzdelmeknek. A belépő igazán jóra sikeredett a Suzuki Swift GTi-vel: a 2013-as szezon első két versenyét Wirtmann Ferenc mögött, az abszolút értékelés 2. helyén, a Replica géposztályban pedig az 1. pozícióban zárta a Merencsics-Varga duó. És ez még csak a kezdet… Merencsics Maricsek Racing Team Rally
  • 2013.04.03.
    Teherati 2006 kft Teherati 2006 kft Car-Tools Kft Teherati 2006 kft 12:00 12:00 12:00 12:00 12:00 12:00 12:00 12:00 12:00 12:00 12:30 12:30 12:30 12:30 12:30 12:30 12:30 12:30 12:30 12:30 Lada Volvp Opel Lada Lada Lada Lada Lada Lada Peugeot Honda Lada Lada Lada Lada Lada Lada Lada Lada Lada 21074 C30 Astra VFTS 2010 2105 VFTS VFTS VFTS 306 S16 Civic 2107 VFTS VFTS 2105 VFTS VFTS VFTS VFTS 2101 VFTS VFTS 1200 Swift Sport 2105 21074 2107 106 S16 2107 2107 Swift Gti Swift Swift Gti Swift Gti Felicia Astra Gsi Civic Swift Gti Compct Clio R3 306 Civic Type R Clio H H H H H H H H H H H H H H H H H H H H H ... H H A A A A A A A A A A A A N N N N N N N N 1 2 2 1 1 1 1 1 1 2 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 3 3 3 3 3 3 3 2 2 2 2 2 3 2 1 3 3 3 3 3 13:00 Lada 13:00 Lada 13:00 Lada 13:00 13:00 13:00 13:00 13:00 13:00 13:00 13:30 13:30 13:30 13:30 13:30 13:50 13:50 13:50 13:50 13:50 13:50 13:50 13:50 Suzuki Lada Lada Lada Peugeot Lada Lada Suzuki Suzuki Suzuki Suzuki Skoda Opel Honda Suzuki BMW Renault Peugeot Honda Renault Antalffy Motorsport Kft Berecz Rally Team Car-Tools Kft Car-Tools Kft Car-Tools Kft László Racing Kft Tir Partner Kft Berecz Rally Team Biner SE Maricsek Team Oberling Rallye Team Octi-CAD Eger Rallye Rally
  • 2013.03.20.
    kft/TRB Racing Maricsek Racing Team Kft Totalhitel.hu Rallye Team Kalti Motorsport SE MAFC AMS Főtaxi SC Taubmann Trade Kft MAFC AMS Rally&Racing MSE Márka Ford Porsche BMW Opel Suzuki Alfa VAZ Tatra Wartburg Renault Ford Toyota Típus Escort RS2000 Mk.1. 911 RS 2002 Ascona B 1900 Swift Gti Romeo 21011/2106 613 353 WR 5 Alpine Escort XR3i Celica Go. C3 D4 C3 D3 R1 R3 D2 R3 D1 D2 E2 C3 Eger Rallye Historic, Rally
  • 2013.03.20.
    Mitsubishi Subaru Mitsubishi Mitsubishi Mitsubishi Mitsubishi Mitsubishi Mitsubishi Mitsubishi Mitsubishi Subaru Audi Mitsubishi Suzuki Suzuki Honda Citroen Mitsubishi BMW BMW Subaru Citroen Nissan Suzuki Honda Renault Renault Peugeot Citroen Citroen Peugeot Škoda Honda Honda Honda Seat Ford Peugeot Škoda Honda Honda Lada Lada Lada Opel Lada Lada Lada Lada Honda BMW Típus WRC Fabia S2000 Fabia S2000 C4 WRC Lancer Evo IX R4 Impreza R4 Fabia WRC Lancer Evo IX Lancer Evo IX Fabia S2000 Focus WRC08 Lancer Evo IX Lancer Evo IX R4 Impreza R4 Lancer Evo IX Impreza WRC Imreza R4 Fiesta S2000 Lancer Evo IX ... Lancer Evo IX Lancer Evo IX Lancer Evo VII Lancer Evo VIII Impreza Lancer Evo IX Lancer Evo IX R4 Lancer Evo IX Lancer Evo IX Lancer Evo IX Lancer Evo IX R4 Lancer Evo IX R4 Lancer Evo IX R4 Imprza Quattro Lancer Evo X Swift S1600 Swift S1600 Civic Type R3 C2 S1600 Lancer Evo VI Z4 M Coupe Impreza C2R2 Max 350 Z Ignis S1600 Civic Type R3 Clio R3 Clio 206 C2R2 Max C2R2 Max 206 Felicia Kit Car Civic Type R Civic Civic Type R Leon Tdi Focus 206 Fabia 16V Civic Type Civic VFTS VFTS 21074 Corsa VFTS VFTS VFTS VFTS Civic Type R 120d Go. 11 2 2 11 2 2 2 11 3 3 2 11 3 2 2 2 11 2 2 3 3 3 2 12 11 3 3 2 12 3 Eger Rallye Historic, Rally
Előző 2 / 3 Következő