System.NullReferenceException: Object reference not set to an instance of an object. at SimpleAdserver.AspNetClient.SimpleAdserverClient.GetZoneContent(Int64 zoneId, String contentTemplate, String emptyTemplate)

Erőltetett menet

Sándor Anikó

Letöltés

Erőltetett menet
Megterhelő hétvégét tudhat maga mögött Farnadi Ágnes, a Maricsek Racing Team
versenyzője. Pénteken és szombaton, Osváth Péter oldalán indult a Mecsek Rallye-n,
ahol a hagyományos N csoport második helyét szerezték meg az EVO IX-es Mitsubishi
Lancerrel, majd vasárnap immár pilótaként a 3-as kategória harmadik és a Suzuki
Kupa második helyén végzett egy Suzuki Swift Gti-vel az Alexovics Kupán.
Mint minden Rallysprint futamon ahol Ági elindul, úgy most is Oberling Krisztián diktálta az
itinert az 1300 cm
3
Suzukiban. Két verseny egy hétvége alatt bizony sokak becsületére válna.
„Volt már ennél húzósabb hétvégém, amikor a Baranya Kupa után közvetlenül egy Tereprally
Világkupa futamon navigáltam, majd hazaértem és egyből mentem Sprintezni. Akkor
emlékeim szerint 9 nap alatt volt 3 versenyem. Ahhoz képest a mostani sokkal tűrhetőbb volt.
Azt nem mondom, hogy sokat aludtam, a csapat viszont semmit, úgyhogy nekik maximálisan
szeretném megköszönni a munkájukat, mert szombat este kivárták a Parc fermé feloldását
Pécsen, haza vitték a Mitsubishit, majd azonnal útnak is indultak a Suzukival Nagyvelegre. A
csapatnak még megterhelőbb volt, mint nekem.”
A pályán elért őszidőt tekintve a kategória második és a Suzuki Kupa első helyén végzett
volna a Farnadi - Oberling kettős, de mint tudjuk a sportban nincs helye a „ha” és a „volna”
szavaknak.
„Ez így igaz. Ebben a régióban (MARB Nyugat) a lassítókat bójákkal teszik ki. A nagyvelegi
gyorsasági szakaszon versenyeztünk, amit már az ORB-ben is teljesítettünk, a Székesfehérvár
Rallye-n, nyilván jobban meglassítva a sprint miatt. A verseny végén derült ki számunkra,
hogy hozzá értem az egyik bójához, ami nem dőlt fel, de utólag kaptam érte egy öt
másodperces időbüntetést. Sajnos ez pont elég volt ahhoz, hogy a harmadik helyre estünk
vissza a kategóriában, a Suzuki Kupában pedig elsőkből lettünk másodikak.”
A nagyvelegi sprintet követően Ági ismét az ORB-re és a Waldvierter Rally-ra koncentrál, de
az idei évben még biztosan láthatjuk sofőrként is.
„A nyugati régióban maradtak el versenyek, de az utolsó futam még vissza van, ez majd
november vége felé lesz, reméljük, hogy nem jégen, hanem inkább havon. Volt idén egy
kiesésünk, ráadásul az a verseny 1.5-es szorzós volt, ezért a harmadik helyen állunk a
bajnokságban, mindössze egy ponttal lemaradva a második helyezettől. Az utolsó versenyen
ezért komoly küzdelem várható. Eléggé sűrűn vagyunk a kategória elejében, de ennek
ellenére a csoport második helye a cél az év végére. Ha ez sikerülne, az mosolyt csalna az
arcomra.”
System.NullReferenceException: Object reference not set to an instance of an object. at SimpleAdserver.AspNetClient.SimpleAdserverClient.GetZoneContent(Int64 zoneId, String contentTemplate, String emptyTemplate)