Keresés
Találatok száma: 352013.08.31. 12:14
lehetett volna odahozatni más gumit a rajt elé valahová, ami sportszerűtlen lett volna, de mivel értékelésen kívül ment az 'M' csoport, így mindegy is lett volna). Így elmondhatjuk hogy eddigi pályafutásunk legnagyobb elgumizásán vagyunk túl, ami az eredményeket megnézve mindenki számára világosan látható hogy kb. valamivel kevesebb (de csak kicsivel) mint egy elvesztegetett percet jelentett, ami sajnos (annyira azért nem bánkódunk) az ezüst kupánk bronzra cserélését jelentette. Életünkért küzdve de sikerült sérülés nélkül visszaérkezni a szervizparkba, ahol mi is felraktuk a vizes A Bronzérem is szépen csillog!Beszélgetés Lángi Attila autóversenyzővel a Baranya Kupa után.Kedves Atesz!Túl vagyunk a Baranya Kupán, melyen dobogós helyen zártatok.Nem kis feltűnést keltettetek a BMW Z4M-es típusú versenyautóitokkal a gyorsokon. Az utolsó gyors végére jó kis szurkolótábort generáltatok!Megosztanád a portálolvasókkal, hogy miként is lehet vizes aszfaltom több száz lóerős vassal keresztbe menni?Baranya Kupa 20132013.08.31. 11:50
. Itt Ford Fiesta s-2000-sel egyre szorosabb barátságot kötő Ollé Sándor és Czakó-Budai Annamária volt a leggyorsabb.Az őszies, esős idő ellenére a célba érkező versenyzők egytől-egyig elégedettek voltak: Flottul megrendezett, pörgős versenyen vettek részt, ahol a rendező végig tartani tudta az előzetesen kiadott időtervet.Színvonalas, élvezhető verseny volt a 2013-as Baranya Kupa! ... Historic küzdelmeit könnyedén, az összes szakaszon a leggyorsabbnak bizonyuló Varga „Cigány” Zoltán és Endrész István nyerte a zöld-fekete BMW M3-sal. A Rallye2 komlói fordulóján a korábbi kétszeres bajnok Órai Balázs és Vrezgó Balázs győzött egy Honda Civic Type-R-rel.Az F csoport első helyét Horváth Balázs és Szabó István szerezte meg. A citromsárga BMW M3-sal versenyző kettős az ötödik szakaszon vette át a vezetést, amit - az előnyüket növelve - meg is őriztek a verseny végéig.Az M csoport (ORB) mezőnyében szinte mindenki a Kassa Rally-ra való felkészülés jegyében vágott neki a Baranya Kupának Baranya Kupa 2013Augusztus utolsó hétvégéjén rendezték az Országos Historic Rallye Bajnokság harmadik és a Rallye2 Bajnokság negyedik fordulóját. Az M csoport és a Baranyai Rallye Sprint vendégművészeivel kiegészülve összesen 86 páros vágott neki augusztus 24-én szombaton a Zobákpusztai Prológnak.Baranya Kupa 20132013.08.31. 11:36
Kedves Csaba!Egy nem mindennapi Baranya Kupán vagytok túl. Volt napsütés, eső, száraz és nedves pályák.Mesélnél, hogy sikerült megoldani a gumikérdést és, miként tudtatok jó időket menni velük?- A gumi választás teljesen lutri volt. Igazából én kopott intermédián szerettem volna kimenni, de mivel mindenki slicken indult el a szerviz parkból, ezért nem veszítettem a többiekkel szemben. De amikor eleredt az eső és ott álltunk a rajtnál a slickeken, akkor arra gondoltam, hogy a legfontosabb lenne egy darabban lehozni a Megane-t a gyorsaságiról, mert nem volt rajta biztosítás :), ráadásul egy Juhász Csaba - Juhász Zsolt.Renault Megane RS - Baranya Kupa.A második helyen zárta a Baranya Kupát kategóriájukban a Juhász Csaba - Juhász Zsolt páros. Csabát faggatom a verseny után. Baranya Kupa 20132013.08.28.
2013.08.22. 18:57
Szeretnénk jókat küzdeni!Juhász Csaba - Juhász Zsolt - Baranya Kupa - Renault Megane RSJuhász Csaba autóversenyzőt kérdezem a Baranya Kupa előtt.Nemrégiben még a Honda Civic Type R-rel láthattak Szántó Szabival téged, most pedig egy új turbós csodával, ami az év elejétől versenytempóban Európa versenypályáin is megállta a helyét. Az utolsó Olaszországi versenyetek óta fejlesztettetek-e az autón?Baranya Kupa 20132013.08.22.
2013.08.16.
BARANYA KUPA 2013 Historic Rallye és Rallye2 OB + M csoport Komló, 2013. augusztus 24‐25. NEVEZÉSI LSITA FIGYELEM! Azok Rallye2‐es versenyzők, akik a "NAPI LICENCE" kiváltásával kívánnak résztvenni a versenyen, feltétlen vegyék fel a kapcsolatot a rendezővel írásban a: marcoracingteamkft@gmail.com email címen a további tennivalókkal kapcsolatos információkért! HISTORIC 2013.08.15 16:53 forrás: Marco Racing Team Kft s.sz. SAFETY 1 2 3 4 5 6 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 r.sz. S! H05 H04 H03 H02 H01 H0 302 303 323 327 321 306 304 308 309 322 324 326 325 315 313 VersenyzőBaranya Kupa 2013 Rallye2, Historic, Rallysprint2013.08.01. 18:27
” mezőny indulhatott el ezen a versenyen. Persze ezt 2013-ban is így szerettük volna. Pont úgy kívántuk engedélyeztetni ezt a mezőnyt, ahogy ez a Mikulás vagy a Szilveszter Rallye-k esetében történik, hiszen ott is mehetnek az amatőrök. Annyi különbség lett volna, hogy mi ezúttal is melléjük tettünk volna egy országos bajnoki futamot, mivel a Baranya Kupa elsősorban a Rallye2 és a Historic bajnokságról szól. Ennek a futamnak szüksége van (lenne) az amatőr mezőny által jelentett „támogatásra”, de erre sajnos nem adott engedélyt a szakág vezetés. A legfájóbb pedig, hogy az amatőrök tiltása miatt, a ... kiírás a napokban várható, sőt remélem mire ez az interjú a közönség számára elérhető lesz, akkora már a Baranya Kupa kiírását is böngészhetjük az Interneten. Kétnapos, költséghatékony verseny lesz 2013-ban is a Baranya Kupa, akár egyszeri idegenben alvással is megoldható. Szombaton a technikai és adminisztratív átvétel mellett fog zajlani a pályabejárás, majd délután csinálunk egy prológot. Ezúttal nem Komlón, hanem Zobákpusztán. Vasárnap pedig reggeltől estig versenyzünk. Csak közúti szakaszokon versenyzünk, mert szeptemberben bőgnek a szarvasok ezért az erdészeti utakat már nem használhatjuk. A ... meg az idén is. Ez azt jelenti, hogy elsősorban az anyagi lehetőségek diktálnak, és mi a rendelkezésünkre álló keretből most is egy olyan Baranya Kupát szeretnénk csinálni, aminek a végén mindenki mosolyogva távozik.Racing.hu: A jelenlegi állás szerint úgy tűnik, nem indulhatnak az idei Baranya Kupán az amatőrök, a sprintes versenyzők. Hogy érint ez titeket, rendezőket?Markó Tibor: Az idei esztendőben a rallye szakág vezetése több fronton is átszervezte a sprintes dolgokat és ennek esett áldozatul az a lehetőség is, ami az elmúlt három-négy esztendőben kiválóan működött, hogy népes „amatőr ... verseny költségvetéséből kieső bevétel pótlására sajnos eddig nem találtunk semmilyen használható alternatívát. Nincs sem ötletünk, sem tanácsunk, javaslatunk arra vonatkozóan, hogy a kieső pénzt honnan tudnánk előteremteni és ez nagyon megnehezíti az idén a Baranya Kupa életben tartását, megvalósíthatóságát.Racing.hu: Mi lehet szerinted az oka ennek a döntésnek?Markó Tibor: Úgy gondolom, hogy olyan mérvű változásokat, - az élet bármely területén - mint amiket az RSB az idei év eleje óta bevezetett a sprintekre vonatkozóan, azt másképp nem lehet kivitelezni, csak így: vagy bevezeted, vagy nem. Ebben ... a Baranya Kupán. Tehát én azon gondolkodtam, hogy mivel tudnánk helyettesíteni a kieső bevételeket, amire nagy szüksége van a versenynek. Sokan nem tudják, de a Baranya Kupa árban tulajdonképpen megfelel egy egy napos ORB versenynek. Ugyanolyan költségei vannak, mint egy Rallye1-es verseny komolyabb versenynapjának. A különbség viszont a bevételi oldalon jelentős: míg az ORB versenyeken átlag 140.000 Ft körül van a nevezési díj, a Rallye2 esetében ez csupán 43.500 Ft. Ez jól mutatja, hogy mennyire nincsenek arányban a dolgok és, hogy miért van (lenne) szükség az országos meghívásos mezőnyre Még el sem rajtolt a Baranya Kupa máris hatalmas érvágást könyvelhetett el a rendezőség, hiszen 2013-ban a sprintversenyzők nem lehetnek ott a Komló központú rendezvényen. Markó Tibi persze nem az a „beletörődöm gyerek” és elkezdett ötletelni, szeretne minél több versenyzőnek lehetőséget adni az augusztus 24-25-i versenyen, amiről nagyon sok részletet árult el a Racing.hu érdeklődésére.Markó Tibor Baranya Kupa2013.08.01. 08:28
egy alkalomra, versenyre szól, ugyanakkor olcsóbb, mint a teljes értékű licence.Aki ezt a licencet (MNASZ R2)kiváltja, az ugyan úgy szerepelhet tovább a Rallye Sprint Bajnokságban, mint előtte, és részt vehet a Baranya Kupa 2013 versenyen is, ahol 85,00km gyors össztávot teljesíthet.A Baranya Kupa rendezőjének célja, hogy a Napi licence bevezetésével és további kedvezményekkel a Rallye2 mezőny részeként minél több RTE és Sprintes versenyző elrajtolhasson az idei versenyen. Az ehhez szükséges lépéseket az alábbiak szerint anyagilag is támogatja:A Baranya Kupára nevező RTE vagy Sprintes versenyző ... egy egyszeri összeg megfizetésével juthat hozzá a szükséges dokumentumokhoz, valamint a verseny nevezéséhez! Minden, Rallye2 licenccel nem rendelkező érdeklődő számára egységesen: 60-65.000,-Ft-ba kerül ez a speciális konstrukció.A 60-65 ezer forint tartalmazza a versenyzőpáros mindkét tagja számára:a Nevezői hátteret (MNASZ versenyeken kötelező az MNASZ licences „háttér”)a Baranya Kupa 2013 nevezési díját,a szükséges licence megszerzését megelőző oktatás díját (a verseny előtti napon, a helyszínen),a szükséges licence megszerzését megelőző vizsga díját (a verseny előtti napon, a helyszínen),a ... Sajnos, az elmúlt évek „hagyományai” az idei évben megszakadnak, hiszen az MNASZ RSB nem engedélyezte a Marco Racing Teamnek, hogy a Baranya Kupa-n „Sprintes” vagy „amatőr” mezőny részére is lehetőséget adjon a versenyzésre, így az elmúlt években tapasztalt módon a Sprintesek és RTE versenyzők nem tudnak részt venni a versenyen. Erre a problémára kerestünk megoldást, és a Marco Racing Team az alábbi kéréssel és javaslattal fordult az MNASZ-hez:Vezessük be a „napi licence” intézményét, ami a raliban eddig még nem volt.A Napi licence lényege:Rövidebb időre, azaz ... dokumentumokkal rendelkező, szabályosan kialakított versenyautó. HA FENTI PROCEDÚRÁKAT KIHAGYNÁD, ELŐFUTÓKÉNT IS INDULHATSZ!írj az infóért: marcoracingteamkft@gmail.comA TECHNIKAI KÖVETELMÉNYEKRŐLAz RTE és SPRINT-es versenyzők közül azok indulhatnak a Baranya Kupa Rallye2 OB futamon saját autójukkal, akik az alábbiakat teljesíteni tudják (a feltételeket az MNASZ Autós Technikai Bizottság szabja):a versenyjármű rendelkezik dokumentumokkal (papírokkal) és rendszámmal, műszakival („P” rendszám sajnos nem jó)a versenyjármű forgalmi engedélyében „versenyautó”ként kerül megnevezésre (átalakítási engedélyes, nem ... „utcai” autó)a versenyjármű MNASZ R2 gépkönyvvel rendelkezik, vagy a verseny előtti gépkönyvezésen gépkönyvet szerez.(Ha van rendszámod és papírod, de az autód nincs átminősítve versenyautóvá, úgyis van megoldás, csak egy picit összetettebb. Erről érdeklődj az RSB technikai munkatársaitól.)Ha ezen a két, meghatározó rostán túl jutottál, akkor már csak a műszaki megfelelőségre kell koncentrálnod, hiszen a versenyautód MNASZ Rallye2 Gépkönyvezésen kell, hogy részt vegyen. (a jogszabályi változások okán a Baranya Kupa az egyik utolsó lehetőség, hogy az autód Rallye2 „F” csoportos gépkönvet kapjon.)Ha Itt a páratlan lehetőség, hogy kipróbáld magad Rallye2-ben, a Baranya Kupán. Az idei verseny része az Országos Rallye2 Bajnokságnak és a Historic Bajnokságnak, gyorsasági össztávja 85,00km és prológ is szerepel a programban.Baranya Kupa- SPRINTESEK ÉS RTE-S VERSENYZŐKFIGYELEM!
2013.07.31.
Baranya Kupa 2013 2013.07.29.
2013.04.30.
2013.04.30.
2013.04.30.
2012.12.23. 12:09
MNASZ 2013.évi előzetes versenynaptár tervezete2013. 04.05-07. Eger Rallye 2013 ZT+ORB+R2+Histo Eger Laroco MSE2013. 05.10-12. Miskolc Rally ORB+R2+Histo Miskolc D-Moto kft.2013. 06.01-02. Bükfürdő Rallye 2013 ORB+R2 Bükfürdő Marco Racing Team kft.2013. 07.12-14. Veszprém Rallye 2013 ORB+R2 Veszprém Laroco MSE2013. 08.24-25. Baranya Kupa 2013 R2+Histo Komló Marco Racing Team kft.2013. 09.06-07. Kassa Rallye 2013 ORB + ZT Kassa (SK) Laroco MSE2013. 10.04-06. Budapest Rallye ORB Budapest Rallye szakág2013. 11.07-09. 48.Mecsek Rallye Histo EB+ORB Pécs J-Group Fotoprint Hungary kft A 2013-as rallye versenynaptár...