Megfelelő tréning a Kassa és a Mecsek Rallyera

Dynamic Rally Team

Letöltés

Megfelelő tréning a Kassa és a Mecsek Rallyera
DYNAMIC RALLY TEAM – Baranya Kupa 2013
Lángi Attila – Toma József „Csimpike”, BMW Z4 M Coupe
A júniusi RTE futamon, a Salgó MIDEX Rallyen láthattuk utoljára a kifinomult formavilágú BMW Z4
M Coupet Lángi Attila és Toma József „Csimpike” kezei között. A Dynamic Rally Team versenyzői
önként nullázták a Veszprém Rallyt, hiszen meg akarták óvni a versenygépet az autógyilkos
murvától. A fiúknak így elég idejük volt arra, hogy kipihenjék magukat, és újult erővel vágjanak
neki a bajnoki folytatásnak. Ehhez pedig kiváló felkészülési lehetőséget nyújt majd az augusztusi
24-25-ei Baranya Kupa.
Lángi Attila:
A szeptemberi Kassa Rallye előtt kicsit újra össze kellene barátkoznunk a BMW-vel,
hiszen legutóbb a Salgó Rallyen ültünk benne – az viszont nem tegnap volt. Felkészülés
szempontjából jó lett volna a múlt hétvégi, tatabányai RTE futam is, viszont a novemberi Mecsek
Rallye miatt ideálisabb választás volt a mostani Baranya Kupa. Tavaly már elindultunk ennek a
versenynek a keretein belül, a sprintesek mezőnyében, s már akkor nagyon meg is tetszettek az
ottani pályák. Biztos vagyok tehát benne, hogy most is egy fantasztikus rendezvény részesei leszünk.
A BMW Z4 M Coupe már harcra készen várja a komlói megmérettetést. A Veszprém Rallyen nem
indultunk el vele, hiszen túlságosan féltettük az autógyilkos murvás szakaszoktól. Ő azonban nem
pihent annyit, mint mi, hiszen egyik barátunk az FRT Kupában állt vele rajthoz – ahonnan azonban
sajnos nem jött haza épségben. Gatyába kellett ráznunk a technikát, már a futóművet is újra az
aszfaltra hangoltuk, amiért köszönettel tartozunk a Montus Futómű Szerviznek!
Nagyon várom a futamot és izgulok, hogy tisztességesen helytálljunk a híres mecseki pályákon. Úgy
érzem, mindenre fel vagyunk készülve, és minden adott ahhoz, hogy végre jól szerepeljünk. A célunk
most is csak annyi, hogy jól érezzük magunkat és mindent kihozzunk a BMW-ből.
Toma József „Csimpike”:
Hosszú volt a szünet a legutóbbi versenyünk óta, én viszont egy percet sem
unatkoztam, hiszen más csapatoknál szervizeltem, külföldi futamokon. A Baranya Kupával még nem
igazán kezdtünk el foglalkozni, majd csak közvetlenül a verseny előtt fogunk ráhangolódni, felkészülni
a menetelésre. Versenyeztünk már ezeken a pályákon, mindkettőnknek nagyon tetszettek az itteni
szakaszok, ezért biztosak vagyunk benne, hogy most is nagyon jó lesz rendezvény Komlón.
Pénteken utazunk le a helyszínre, ahol terveink szerint még aznap részt is veszünk majd egy Hankook
gumiteszten, majd pedig tréningezünk, amíg csak lehet. A BMW-t maximálisan felkészítettük, már
csak magunkból kell kihozni minél többet. A hétvégén kipróbálunk majd egy újfajta pályafelírást, s
bízunk benne, hogy azzal pontosabbak, sikeresebbek leszünk. Az elvárásaim szerint pedig az M2
kategória első három helyezettje közé várnám magunkat.
Partnereinknek köszönjük az együttműködést:
NANO-IT-AUTO (www.nanolia.com), Contact-Consult,
Montus Futómű Szerviz, Blue16 gépjárművédelmi rendszer, KSPEED Motorsport, MCG Europe Kft.,
Pro Complex Security, Janódob Kft., M Power Kft., nonstopgumiszerviz.hu, Opera Garden Hotel &
Apartments, Yakuza Tattoo, bmwtuning.hu, keramiafekbetet.hu, aluhegesztes.hu, vagyaim.hu
Sajtófőnök: Horváth Judit
– Tel.: 30/533-9099; E-mail: horvath.juditka@gmail.com