System.NullReferenceException: Object reference not set to an instance of an object. at SimpleAdserver.AspNetClient.SimpleAdserverClient.GetZoneContent(Int64 zoneId, String contentTemplate, String emptyTemplate)

Keresés

Találatok száma: 9
Előző 1 / 1 Következő
  • 2014.10.01. 12:13
    Mesélj először a Végső Összecsapásról:- A megszokottnál is jobban készültünk erre a hétvégére. Az autó egy nagy revízión esett át, és minden lehetséges pótalkatrészt beszereztünk.Minden előkészület ellenére volt technikai gondunk.  Szombaton a kardántengely hegesztése eltört, így csak 4-5 kör edzésre volt lehetőségünk egész nap. Köszönhetően Zahuczki Zsoltnak és csapatának sikerült a helyszínen megjavítani az alkatrészt és kvalifikálni.Annak ellenére, hogy a nap folyamán sem sikerült sokat edzeni, a kvalifikáción az 5. helyen tudtunk végezni.A verseny már probléma nélkül zajlott?- A ... King of Europe szériában. A naptárunkat igyekeztünk úgy összeállítani, hogy mind a két bajnokságot végig tudjuk csinálni.Az év elején, Tökölön egy 3. hellyel nyitottuk a szezont, majd a következő versenyt sikerült megnyerni, így átvettük a vezetést a bajnokságban. A bélkői verseny nem sikerült túl jól, de ott is értékes pontokat és tapasztalatokat szereztünk.A Végső összecsapásra még nagyobb odaadással készültünk és végül a dobogó második fokára állhattam.A King of Europe sorozatban már kevésbé voltunk szerencsések. Az időpont ütközések miatt a nyolc versenyből, haton tudtunk részt venni, és Szántó Nikolettel beszélgettünk a tököli Végső Összecsapás után.Először is engedd meg, hogy gratuláljak a hétvégi ezüstéremhez, és a 2014-es Bajnoki címhez!- Köszönöm, köszönjük szépen. Egy nagyon eseménydús hétvégén és évadon vagyunk túl.

    Drift

  • 2014.09.29. 11:47
    csatákig hajtotta a corvette motoros BMW-jét így bebiztosította a magyar profi kategória első helyét és mindezzel megmutatta, hogy igenis a nőknek is van keresnivalójuk ebben a sportágban!Azonban a Végső összecsapás győztese a Bélkő hegyről jól ismert Szili Krisztián aki ismét fenomenálisan autózva, a szokásos 1. helyre vezette a japán csodamasinát!Bajnokaink:                                          ... csatába, ahol ellenfele Ramona Rusu volt. Nagyon közel autózott egymáshoz a két hölgy, azonban a bírák egyértelműen Ramonát tartották jobbnak így idén ő lett a drift “királynő” Európában.Az EB futamok rosszul kezdődtek, ugyanis Hegedűs Tibit a korábban már említett, Danielle Murphy kiejtette. Ez az apró malőr azonban nem volt elég ahhoz hogy az összetett pontversenyen megelőzhesse Tibort az ír hölgy.A magyar pro csaták előtt emlékezetes felvonulást tartottak a versenyzők ahova 1-2 nemzetközi versenyző is csatlakozott ezzel is tovább emelve a színvonalat! Szántó Nikolett egyenesen a végső Magyarországon került megrendezésre 2014 szeptember 20-21-én, a Végső összecsapás ahol új bajnokokat avattak.Drift Végső összecsapás Tököl

    Drift

  • 2014.09.19.
    Simon Csaba: végső összecsapás a bajnoki aranyért A Tomracing Motorsport Team versenyzője, Radák „Radír” János emlékezetessé szeretné tenni az idei szezon utolsó futamát a tököli reptéren A legendás tököli reptéren rendezik a hétvégén a Drifted Országos Bajnokság negyedik, egyben utolsó fordulóját. Noha az esély csak matematikai, a Tomracing Motorsport Team versenyzője, Simon Csaba végső támadásra készül a bajnoki címért, míg csapattársa, Radák „Radír” János szépen búcsúztatná az idei szezont. Igazi csemegére számíthat az, aki a hétvégén kilátogat a tököli reptérre, ugyanis itt rendezik ... a Drifted Országos Bajnokságának negyedik fordulóját, a Végső Összecsapást. A Tomracing Motorsport Team számára bőven lesz tétje a versenynek: Simon Csaba még bajnok is lehet, míg Radák „Radír” János mindenképpen bizonyítani szeretné, ha végre minden rendben összeáll, akkor a legjobbak között a helye. Csabának nem kevesebb, mint 52 pontot kell ledolgoznia ahhoz, hogy megszerezze a bajnoki címet. Ehhez pedig minimum dobogóra kell állnia. „Matematikai esélyem ugyan még van a bajnoki címre, de a realitás azt mondatja velem, hogy a dobogó alsó foka az, ami számomra elérhető. Egy jó kvalifikáció Tomracing Motorsport Team Drift
  • 2014.09.19.
    Három a magyar igazság SOLID RACING TEAM – Végső Összecsapás, Tököl Szőke Ákos – BMW E30 Egy hosszabb szünetet követően szeptember 20-21-én, a Végső Összecsapáson ismét aszfaltra lépnek az Országos Gymkhana Bajnokság résztvevői. Köztük lesz a SOLID Racing Team tehetsége, Szőke Ákos is, aki tavaly épp Tökölön szerezte meg első Pro kategóriás győzelmét. A váci versenyző emellett 2012-ben is begyűjtötte itt az elsőségért járó trófeát. Három a magyar igazság: jó lenne, ha – minimum – harmadik alkalommal is felállhatna a dobogó legfelső fokára. Szőke Ákos: Nagyon sok idő eltelt az utolsó ... se alkalmunk, se időnk nem volt nagyon arra, hogy ebben a felállásban kipróbáljuk az E30-t, ezért mondhatni, teszt-üzemmódban érkezünk majd meg Tökölre. Ennek ellenére a célunkat most sem adhatjuk alább: a múlt, az emlékek köteleznek minket a jó szereplésre, hiszen 2 éve Amatőrben, tavaly pedig Pro kategóriában sikerült megszereznünk az első helyért járó serleget a Végső Összecsapáson. Jó lenne ismét felállni a dobogó legfelső fokára! Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Bomba!, KYOCERA – The new value frontier, Sigillanda, V4 Transport Szállítmányozási Kft., AVANZO-TRADE Kft. - The Body Solid Racing Team Drift
  • 2013.11.14. 19:22
    volna megismételni az edzésen elért időt, de az autó korábbi hibája ismét jelentkezett így csak lassabban sikerült teljesíteni a pályát, de ez is elég volt ahhoz hogy 2. helyről várjuk a folytatást.Szombaton ismét nagyon szép, napos idő köszöntött ránk és arra a rengeteg lelkes szurkolóra aki kilátogatott az idényzáró Gymkhana Grid rendezvényre!A végső összecsapás előtt  2 óra edzésünk volt, valamint egy óra autógramm osztás. A közönség tömött sorokban hömpölygött és nem is került mindenkire sor mire véget ért a 60 perc.A kvalifikációs eredménynek köszönhetően a Top 4-es csatában ... kapcsolódtunk be a küzdelmekbe.Itt az első csatában Luke Woodhammel mérkőztem meg, aki S13-as Nissanjával érkezett. Összetettben gyorsabb voltam nála, így jöhetett a döntő.A végső küzdelemben Luke Fink és a Nascar motoros Nissan ellen álltam fel a rajtvonalhoz. Luke a szombati napon 2-3 másodperccel gyorsabb volt a mezőnynél, így a kihívás még nagyobb volt.Az első körben fej- fej melletti csata zajlott. A pálya utolsó, technikás részén sikerült előnyre szert tenni, és 0,9 másodperccel megverni a Nissant.Következett a csere és a második kör. Szoros volt a verseny, de az utolsó szakaszon az autóm megint
  • 2013.10.09. 15:17
    Kedves Ádám!Túl vagyunk egy fordulatokban gazdag és számodra eredményes versenyen. Napközben, amikor beszélgettünk említetted, hogy nemrég kezdted a Driftet. Ahhoz képest nagyon jó eredménnyel zártad a napot. mesélnél az eddigi versenyeidről?- Az eddigi versenyeimről? hmmm, egy volt eddig most szeptemberben Tökölön a Végső összecsapás ott 3. helyen végeztem ezen kívül előtte sajnos nem volt több, mert a technika ördöge mindig valahogy kibabrált velünk. Persze amikor nincs, tétje akkor semmi nem romlik el. Mint mikor veled először találkoztam Lacházán FRT-n ott sem volt semmi baja a kocsinak

    Drift

  • 2012.12.29. 19:51
    befejeződő futamon, a kamionos kategóriában ugyanis gyári támogatású Kamaz, Tatra és több MAN is csatába száll a végső sikerért. Népes a mezőny az autós, motoros és quados kategóriákban is, a csütörtöki gépátvételen összesen körülbelül száz egység kapott rajtengedélyt.A magyar együttest a DAF szervizkamion fedélzetén utazó háromfős asszisztencia-stáb, Várda Ferenc, Ács László és Bokor Attila, valamint a csapatmenedzser, Mészáros Sándor segíti az összecsapás során.

    Tereprallye

  • 2012.12.27. 18:15
    A sivatagi összecsapás egyetlen magyar résztvevőjének Scania versenykamionja minden kritériumnak megfelelt, így a Kovács Miklós pilóta, Czeglédi Péter navigátor és Tóth Tamás vezető szerelő alkotta trió 402-es rajtszámmal vághat neki a viadalnak. A kalocsai egyletre komoly kihívás vár a tizenegy szelektív szakaszból álló, január 9-én, Dakarban befejeződő futamon, a kamionos kategóriában ugyanis gyári támogatású Kamaz, Tatra és több MAN is csatába száll a végső sikerért.„Tavaly keserű érzésekkel jöttünk-mentünk ugyanitt, mert az új kamion építése miatt nem tudtunk elindulni a futamon. Most

    Tereprallye

Előző 1 / 1 Következő
System.NullReferenceException: Object reference not set to an instance of an object. at SimpleAdserver.AspNetClient.SimpleAdserverClient.GetZoneContent(Int64 zoneId, String contentTemplate, String emptyTemplate)