Rajtra kész a Qualisport az Africa Eco Race-en


Korán véget ért a karácsony a Qualisport kamionos tereprali-istálló tagjai számára: az ünnep második napján már útra keltek a dél-franciaországi Saint-Cyprien felé, amelynek festői szépségű kikötőjében csütörtökön tartották a 2013-as Africa Eco Race adminisztratív- és technikai gépátvételét.


A sivatagi összecsapás egyetlen magyar résztvevőjének Scania versenykamionja minden kritériumnak megfelelt, így a Kovács Miklós pilóta, Czeglédi Péter navigátor és Tóth Tamás vezető szerelő alkotta trió 402-es rajtszámmal vághat neki a viadalnak. A kalocsai egyletre komoly kihívás vár a tizenegy szelektív szakaszból álló, január 9-én, Dakarban befejeződő futamon, a kamionos kategóriában ugyanis gyári támogatású Kamaz, Tatra és több MAN is csatába száll a végső sikerért.

„Tavaly keserű érzésekkel jöttünk-mentünk ugyanitt, mert az új kamion építése miatt nem tudtunk elindulni a futamon. Most szerencsére azért vagyunk itt, hogy versenyezzünk, az egész csapat lázban ég és már nagyon várjuk a rajtot. Nagyszerű érzés volt, hogy a versenytársak többsége kitörő örömmel üdvözölt bennünket, jó volt újra találkozni velük, hiszen az Africa Eco Race mezőnye olyan, mint egy nagy család. Tudjuk, hogy nagy menet vár ránk, de a tőlünk telhető legjobbat fogjuk nyújtani” – nyilatkozta a Qualisport pilótája, Kovács Miklós.

Az autókból, motorokból, quadokból és kamionokból álló mezőny pénteken a spanyolországi Almeria felé veszi az irányt: onnan hajóval kelnek át Marokkóba, ahol szombaton bonyolítják le a közel 7000 kilométer össztávú verseny első, 245 kilométer hosszú szelektív szakaszát.

Forrás: qualisport.hu