Szenzációs verseny Kazáron!

Sándor Anikó

Letöltés

Szenzációs verseny Kazáron!
Majdhogynem hazai pályán, fölényes győzelmet aratott Vincze Marci a múlt hétvégén
megrendezett Kazár Rallysprinten. A klasszikus Salgó Rallyek-ról ismert Vizslás -
Salgótarján - Kazár szakaszon, mind a hat gyorsaságit megnyerve, több mint egy
perccel diadalmaskodott a szécsényi pilóta.
A könnyűnek tűnő győzelem ellenére a hétvégén sokat dolgozott Marci és a csapata, hisz
kipróbáltak egy új abroncsot, illetve tovább finomították a Mitsubishi futómű beállításait.
„Azért mentünk el Kazárra, hogy kipróbáljuk a Pirellit rallye körülmények között, mert a
Hungaroringen ugyan használtuk ezt az abroncsot, de az egy zárt versenypálya, nem egy igazi
rali szakasz és teljesen más beállítást igényel az a jó minőségű aszfalt, mint egy közúton
megrendezett verseny. Tehát a Pirelli tesztjére helyeztük a hangsúlyt és a délutáni szakaszokra
meg is találtuk a megfelelő beállításokat.
Kazáron új navigátorral mentem, ezúttal Kiss- Réti Balázs diktálta az itinert. Ő egy
salgótarjáni srác, régóta navigál. Korábban már beszéltünk róla, hogy indulhatnánk közösen
egy futamon. Mivel Szedő Csabi a hétvégén nem ért rá, így most végre megvalósulhatott az,
amit régóta terveztünk. Balázs remek munkát végzett, sok dolgot levett a vállamról.
A verseny tökéletesen alakult számunkra, gyönyörű szép időnk volt és rengeteg néző állt a
pálya szélén. Ez a régi, 20-30 évvel ezelőtti Salgó Rallye-k hangulatát idézte fel bennem,
annyi néző volt. Úgy éreztem, mintha mindenki nekünk szurkolt volna, utólag is köszönöm a
bíztatást, bent az autóban is nagyon lehetett érezni. A sok néző inspirált is minket, többet
autóztunk keresztben, mint ahogy az általában tőlünk megszokott. Nagy Köszönet jár a
szervizcsapatnak, mert kiváló munkát végeztek az egész hétvége folyamán és természetesen
köszönöm a partnereinknek, hogy támogatnak minket!”
Az idei évben a Szilveszter Rallye-n mindenképp láthatjuk versenyezni az RTE 2012-es
bajnokát és ha minden Marci tervei szerint alakul, akkor még novemberben egy kisebb
versenyen is rajthoz áll.
EREDMÉNYEK
Interjú:
https://www.youtube.com/watch?v=wwIuObiUN18
Partnereink: EDM Kft, L. K Truck SRO, Balassa Security, PanelKO Kft., Robot Guru, Süm-
Agro, Rolling, Loctite,Vinex,