Nem várt kimagasló eredmény

Team max

Letöltés

Nem várt, kimagasló eredmény a vendégszereplőnek
Maxx Race Team – STEFANI Baranya Kupa 2014, 2014. augusztus 8-10.
Strider Zoltán – Apkó András, Mitsubishi Lancer Evo IX
Napi licenszet váltva, mondhatni „vendégszereplőként” vágott neki a rallye2-es mezőny soron
következő állomásának Strider Zoltán és Apkó András. A STEFANI Baranya Kupa 2014
rendezvényen tovább növelte a Maxx Race Team hírnevét, dicsőségtábláját a duó. A Velenczei-féle
Mitsubishi Lancer Evo IX-essel induló alakulat a dobogó harmadik fokára állhatott fel az abszolút
értékelésben – ez az eredmény pedig egy kicsit a két versenyzőt is meglepte.
Strider Zoltán:
Nagyon jó élményekkel tértünk haza Komlóról. Úgy érzem, jó döntést hoztunk akkor,
amikor kiválasztottuk egyik szereplésünk helyszínéül a STEFANI Baranya Kupát. Évek óta kitűnő híre
van ennek a rendezvénynek, és most számunkra is maximálisan beváltotta a hozzá fűzött
reményeket. Minden időben, az ütemterv szerint zajlott, folyamatosan pörögtünk, így szinte meg
sem éreztük, hogy eltelt egy egész nap több mint 300 kilométer autózással.
Habár a második Baranya Kupán volt szerencsém részt venni, a mostani pályák közül egyik sem volt
bent az akkori menetrendben. Számomra ezért a szakaszok teljesen ismeretlenek voltak, a célunk az
volt, hogy körről körre egyre jobban beivódjanak a vezetési technikánkba. A Mitsubishi – mint mindig
– most is hibátlanul fel volt készítve, és végig jól szolgált bennünket. Emellett Andrissal is tökéletes
volt az együttműködés. Egy-egy alkalommal kellett csak egy kicsit állítgatnunk a futóművön, illetve
különböző keverékű abroncsokat próbálgattunk, melyikkel tudnánk a legjobb időt elérni. A végére mi
magunk is meglepődtünk: dobogós helyezéssel zártuk a futamot! A rajt előtt azt mondtam, hogy ha
beférünk a top5-be, akkor maximálisan elégedett és boldog leszek, de arra még én sem számítottam,
hogy bronzérmesek lehetünk. Rég voltam már ilyen boldog egy verseny után… Sőt, a hétvége után
már azon is elgondolkodtam, hogy 2015-ben a rallye2 mezőnyében folytatnánk a szereplést Koch
Petivel…
Apkó András:
A pénteki teszt megalapozta számunkra ismét a jó hangulatot és az eredményességet.
Zoli először próbálta ki a Pirelli abroncsokat, míg én már több ízben kipróbálhattam őket Ádám
mellett. Mindkettőnk csak pozitív tapasztalattal gazdagodott most is a gumikkal kapcsolatban, így
nagy reményekkel vágtunk neki a versenynapnak.
A pályafeldolgozás zökkenőmentes volt, csak apróbb változtatásokat eszközöltünk a vasárnapi éles
bevetés alatt, hogy minél pontosabb itinerből tudjuk teljesíteni a köröket. A hetvehelyi és az
árpádtetői szakasz is igen színvonalas volt, élmény volt rajtuk menetelni. Nagy öröm volt látni, hogy
rengetegen voltak kíváncsiak a Baranya Kupa mezőnyére, s azt hiszem, a Mitsubishink is szerzett
néhány új szurkolót ebben a régióban. Pont ezért igyekeztünk is nekik egy kis pluszt nyújtani, s minél
látványosabban autózni, hogy a nézők is minél jobban szórakozzanak. A jó hangulat nélkülük, illetve a
professzionális szervezés nélkül nem valósulhatott volna meg, amiért hálás köszönettel tartozunk!
Abszolút elégedett vagyok a szereplésünkkel, s bízok benne, hogy mihamarabb visszatérhetünk majd
a mecseki pályákra!
Partnereinknek köszönjük az együttműködést:
Absolut Hostess Kft., Confidenza Csapágyszolgálat,
Unifilter Kft., Prospero Gazdasági Kft., Schönherz Informatikai Stúdió, IBS Consulting, HDDE
Magyarország Kft., Gulf Hungary, Gregor és Társai Nyomdaipari Kft., Színesfém Felvásárlás Pásztó Pi-
At Metál Kft.
Sajtófőnök: Horváth Judit
– Tel.: 30/533-9099; E-mail:
horvath.juditka@gmail.com;
web:
www.maxxraceteam.hu