Strider és Apkó újra együtt támad

Letöltés

Strider és Apkó újra együtt támad
Maxx Race Team – STEFANI Baranya Kupa 2014
Strider Zoltán – Apkó András, Mitsubishi Lancer Evo IX
A ceredi rallysprint után ismét egy párost alkot majd az augusztus 8-10-ei versenyhétvégén Strider
Zoltán és Apkó András. A Maxx Race Team versenyzői a Baranya Kupán is szeretnék megismételni
az áprilisi közös munkájuk eredményességét. Annyi azonban már most biztos: a Velenczei-féle
technikán ez nem fog múlni…
Strider Zoltán:
Pont tíz évvel ezelőtt vettem részt először a Baranya Kupán, ám azóta még csak Komló
felé sem jártam. Az a futam anno még a ralitúra bajnokság részét képezte, s egy Trabanttal álltunk
rajthoz a keretein belül. Tíz év alatt a rendezvény rally2-es állomássá nőtte ki magát, ami
véleményem szerint a legkomolyabb és legszínvonalasabb megmérettetés a másodosztályú
bajnokságban. Végre az első osztály mezőnyétől külön indulhatnak a próbázók, emellett azt is
hallottuk, hogy igen jól szervezett és kitűnő hangulatú versenyt produkálnak itt évről évre a
szervezők. Ezek alapján nyíltan mondhatom, hogy a hétvégi derbi lesz idén a legkomolyabb
megmérettetés számomra.
Napi licensszel tudok majd elindulni ezen a versenyen, s a segítőm most is Apkó Andris lesz majd.
Koch Petinek – hasonlóan a ceredi futamhoz – most is külföldi elfoglaltsága támadt, s csak szombat
este érkezik majd haza, mikor mi már nagyban készülünk a másnapi versenyzésre. Habár sajnálom,
hogy Peti ezt a futamot is kihagyja, de ugyanakkor örülök annak, hogy Andris ismét segítségemre lesz
majd a profizmusával. A célom az lenne, hogy végigérjünk a kijelölt szakaszokon, s egy jót csatázzunk.
Azt egyelőre azonban homály fedi, hogy az eredményünk, teljesítményünk alapján hova férünk be.
Még mindig tartom magamat ahhoz az állításomhoz, hogy a technika alkalmas az abszolút első hely
elérésére, a többi viszont csak rajtunk múlik. Lehetőségeinkhez mérten szeretnénk majd azért minél
előrébb végezni.
Apkó András:
Számomra teljesen ismeretlenek lesznek a Baranya Kupa kijelölt szakaszai – habár
nézőként már többször is részt vettem ezen a rendezvényen. Annak érdekében, hogy minél jobban
képbe kerüljek a pályákkal, több belsőkamerás felvételt is megnéztem már, legfőképpen olyan
pilótáktól, akik szintén Mitsubishivel rótták a Mecsekben a kilométereket. A mentális felkészülés
mellett a fizikai tréningre is igyekszem nagy hangsúlyt fektetni, bár a hétköznapi, sok munka miatt ez
kicsit nehézkes. Ennek ellenére minden tőlem telhetőt megteszek, hogy a lehető legjobb állapotban,
a legfelkészültebben álljak oda Zoli oldalán a Baranya Kupa rajtjába.
Szeretném azt látni, hogy folyamatosan gyorsulunk, s jó lenne azért felvenni a kesztyűt a mezőny
többi tagjával szemben. Zoli képes a jó teljesítményre, s én is azon fogok munkálkodni, hogy az
eredményünk minél inkább megállja a helyét a többiek között. S ha emellé még a dobogóra is
felférnénk, az megkoronázná a versenyhétvégünket!
Partnereinknek köszönjük az együttműködést:
Absolut Hostess Kft., Confidenza Csapágyszolgálat,
Unifilter Kft., Prospero Gazdasági Kft., Schönherz Informatikai Stúdió, IBS Consulting, HDDE
Magyarország Kft., Gulf Hungary, Gregor és Társai Nyomdaipari Kft., Színesfém Felvásárlás Pásztó Pi-
At Metál Kft.
Sajtófőnök: Horváth Judit
– Tel.: 30/533-9099; E-mail:
horvath.juditka@gmail.com;
web:
www.maxxraceteam.hu