Kiss-Varga - Eger előzetes

Maximmun Racing Team

Letöltés

Egy álom vált valóra
A rallytúra bajnokságban tavaly folyamatosan az élmezőnyben autózott ifj. Kiss László
és Varga Zsuzsanna. A Maximmun Racing Team kettőse többször a dobogóra is
felállhatott, így az éves összetettben is bronzérmesek lettek. A miskolci pilóta már
hónapokkal ezelőtt hangoztatta, hogy a folyamatos fejlődés érdekében érdemes lenne
bajnokságot váltaniuk. Bár nagyon szerették az RTE sorozatot, a 2013-as esztendőt már
az ORB-ben kezdik.
- Az elmúlt időszakban nagyon sokat dolgoztuk azért, hogy el tudjunk indulni a
legjobbak között. Szerencsére ez sikerült, így most egy álmunk vált valóra. Úgy tűnik,
hogy teljes idényre tervezhetünk, ezért optimistán tekintünk az idei versenyek elé.
Számunkra sok újdonságot tartogat majd ez a sorozat. Dupla annyi versenykilométert
kell teljesítenünk mint eddig, és olyan riválisokkal mérhetjük majd össze a tudásunkat,
akik tizenöt-húsz éve meghatározó szereplői a hazai rallysportnak. Éppen ezért túl nagy
elvárást nem fogalmazunk meg magunkkal szemben, az elsődleges szempont, hogy
célba érjünk. Már most, Egerben is.
ifj. Kiss Lászlónak fél évtizedet kell visszapörgetnie az idő kerekét, hogy ORB-s emléket
találjon a pályafutásában. 2008-ban egyetlen versenyen - épp Egerben - állhatott
rajthoz egy S1600-os autóval, de abban az évben a figyelmét elsősorban a rallycross
bajnokság kötötte le. Idén azonban kizárólag az első osztályú futamokra koncentrálhat,
amit maximálisan meg is fog tenni.
- Becsülettel felkészültünk a bajnoki rajtra, és technikai oldalról is sikerült
előrelépnünk - folytatta ifj. Kiss László. - Novák Ferenc és az öcsém, Kiss Pál
Tamás jóvoltából sikerül megtalálnunk a száraz pályára optimális futómű
beállításokat.. A szervizcsapat is sokat tett azért, hogy egy megbízható és
ütőképes autóval álljunk oda a rajthoz.
- Számunkra új lesz a Mitsubishi EVO IX, de a szakág iránt érdeklődők már
sokszor láthatták a hazai gyorsasági szakaszokon. Kazár Miki N-es autójával
indulunk Egerben. Azzal a kocsival, amelyikkel 2011-ben megnyerte a
Büfürdő Rallyt. Mi is és a csapat is nagyon várja már a hétvégét, ami
számunkra sok újdonságot tartogat majd. Azok, akik már két-három
alkalommal versenyeztek ezeken az utakon, egész biztos, hogy előnyben
lesznek velünk szemben. A rallytúra sorozatban ehhez képest jóval
kevesebb időt töltöttünk az autóban. Ettől függetlenül bízom benne, hogy a
legjobbak között is megálljuk majd a helyünket.
A 9 Eger Rallye (ORB) programja
Április 5. (péntek)
Ünnepélyes rajtceremónia,
Eger, Dobó Tér, 19.30
Április 6. (szombat), gyorsasági szakaszok
GY1 - Egerbakta - Sirok, 15.03 (az első autó rajtja)
GY2 - Terpes - Egerbakta, 15.28
GY3 - Terpes - Sirok, 17.51
GY4 - Terpes - Sirok, 19.47
Április 7. (vasárnap), gyorsasági szakaszok
GY5 - Szarvaskő - Egerbocs, 13.06
GY6 - Bátor - Bükkszék, Terpes, 13.24
GY7 - Egerszólát - Egerszalók, 14.10
GY8 - Szarvaskő - Egerbocs, 15.57
GY9 - Bátor - Bükkszék, Terpes, 16.15
GY10 - Egerszólát - Egerszalók, 17.01
Ünnepélyes célceremónia, Eger Dobó
tér, 17.41A rallytúra sorozatban
ehhez képest jóval kevesebb időt töltöttünk az autóban. Ettől
függetlenül bízom benne, hogy a legjobbak között is megálljuk majd a
helyünket.