Keresés

Találatok száma: 233
Előző 1 / 12 Következő
  • 2019.04.24. 16:55
     Az évnyitón kiderült, hogy némi odafigyeléssel, valamint türelemmel a Peugeot kupában is szenzációs eredményt tud elérni az East Motorsport tehetséges versenyzőpárosa. Egerben, három kategóriában is aranyérmet szereztek Mixiék, ami nem csak az önbizalmukra gyakorolt jótékony hatást, hanem a csapatukat is módfelett boldoggá tették a srácok. Az évadnyitó verseny élményeiről, és sikereiről, Csomós Mixi számolt be nekünk.2018 után bőven volt miről beszélgetni a télen. Hogyan készültetek fel az Eger Rallye-ra? A tavalyi évünket inkább tanulságosnak, mintsem sikeresnek nevezném, ezért Egerben ... mindenképpen szerettünk volna feltámadni, és bebizonyítani, hogy az élvonalban is komolyan kell számolni velünk. Ennek érdekében új autót vásároltunk, és nagyon sokat készültünk a szezonra, valamint magára az Eger Rallye-ra is. Fizikálisan és szellemileg egyaránt. Teljesen más koncepcióval álltunk oda az évadnyitó verseny rajtjába, mint ahogy azt 2018-ban sokszor, helytelenül megtettük. Ezúttal nem akartunk minden gyorsasági szakaszt megnyerni, nem harcoltunk életre-halálra, nem pörögtünk százezerrel, hanem megpróbáltunk egy teljes hétvégét felépíteni, logikusan, taktikusan, beosztásra törekedve, az ... vagyont. Emellett azért is megérte átgondolni a dolgainkat, mert Egerben nagyon sok pontot szereztünk, egyből az élre álltunk a bajnokságban, sikerült némi előnyre szert tennünk a kategóriatársakkal szemben, ami a lelkünknek is jót tesz. Az Eger Rallye szokásához hűen elég komoly megmérettetés volt, mert az év elején különösen sokan állnak rajthoz a teljes Rallye1 mezőnyében, de a kategóriánkban, illetve a Peugeot kupában is. A Peugeot kupa 2018-hoz képest mérhetetlenül megerősödött, tehetséges versenyzők és vadonatúj 208 R2-k érkeztek a csapatba. Az egri pályák alapvetően tetszettek nekünk, voltak ... helyezkednek el az otthonomhoz. Ettől függetlenül a Miskolc Rallye összes tervezet gyorsasági szakaszán autóztam már, mindegyiket kedvelem. Az autónkkal sok gond nincs, gyakorlatilag már két héttel a verseny előtt készen áll a bevetésre. Fejben szerintem mi is készen vagyunk, a fizikális felkészülést pedig folyamatosan végezzük. A Miskolc Rallye-n szerintem nagyobb különbségek lesznek, nagyobb különbségeknek kell lennie köztünk és az ellenfeleink közt, mint amennyi az Eger Rallye-n volt. Mályinka egy igazi világbajnokságra való pálya, bármelyik VB futamon megállná a helyét. Ha választani kellene az ... útvonallapon szereplő pályák közül, akkor én azt mondom, hogy a mályinkai gyorsasági szakaszt várom a leginkább, a Miskolc Rallye pályái közül. A terveink hasonlóak, mint Egerben, a mentalitásunk ugyanolyan lesz. Reméljük, hogy ez a taktika Borsodban is beválik és sikerül ismét rengeteg serleggel hazatérnünk a Mátra után, a Bükk ikonikus pályáiról is. Köszönjük együttműködő partnereinknek: East Motorsport Kft, Balázs- Diák Kft, Tau- Trade Kft, Heda- Sped Kft, Toptimber- Road Kft, Zég Kft, Sárospatak Város Önkormányzata, Tiger Tools Kft, Gorzo Hungary Kft, RSZ- Kő Méra.Rallye2.hu – Salánki Gábor Csomós Mixi és Nagy Attila a kurtán-furcsán alakult tavalyi szezonja után, az Eger Rallye-n bebizonyította, hogy nem a hangyák hordták össze nekik a Rallye2-ben szerzett bajnoki címüket, és az elmúlt évben csak véletlenül futottak vakvágányra.Eger Rallye

    Rallye2

  • 2019.03.26. 10:31
    Credobus Eger Rallye 2019.Parkánszki Balázs - Poczang ValérDynamic Rally Team S.E. - Lada 2105  A pénteki gépátvétellel kezdődik meg számodra és Valér navigátorod számára a Credobus - Aquaprofit Eger Rallye 2018. délután, a Dobó téren a Rajtceremóniával, amit a Szuperspeciál követ, Egerszalók – Eger között . Mi a cél az első napon?- Sziasztok! Cél a cél, mint mindig, valamint a pár hónapos kihagyás után és a versenykilométerek hiánya miatt összeszokni az autóval. Valérral sem mondhatjuk magunkat   ... ;összeszokott párosnak, így aztán lesz feladat, szem előtt tartva, hogy a jó hangulat meg legyen az autóban. A Mikulás rallyn már mentünk együtt, ott a hangulattal nem volt gond.Szombaton hat gyors vár rátok három különböző szakaszon. Van-e kedvenc szakaszod, ha igen, melyik és miért?- A három gyorsból kettőt ismerek és mentem is már rajta. A szuhai szakasz ebben a formában ismeretlen még számomra, ellenkező irányban már navigáltam rajta, technikás, nagy múltú pálya. Jó, hogy ezeken is versenyezhetünk.Kiemelni egyiket sem tudnám kedvencnek, az egész Eger rally Interjú Parkánszki Balázs autóversenyzővel, - akit idén a Rallye2 mezőnyében láthatunk - az Eger Rali előtt.Eger Rallye

    Rally2

  • 2019.03.23. 13:39
    dolgoztunkSikerült megfejteni a hibák és a kiesések okát? A holtszezonban volt időm végig gondolni sokmindent és saját magammal kapcsolatban beláttam, hogy nem voltam kellőképpen felkészült. Mentálisan és fizikálisan egyaránt voltak hiányosságok. Ebben találtam rá a problémák gyökerére.Lassan véget ér a téli szünet, közeleg az Eger Rallye. Sikerült felkészülni és pótolni azokat a hiányosságokat, amik 2018-ban a sok bosszúságot okozták? Vannak e változások a tavalyi évhez képest? Ahogy már ... Európa Bajnoki futamon, ezen belül a Zlin környéki pályákra mindenképp újra elmegyünk, és szemezünk még egy futammal, de ezt majd az anyagiak eldöntik. Egerben gyanítom ti is ott lesztek. A bajnokság része az Eger Rallye, ott kell lenni, el kell kezdeni a pontgyártást, alig várjuk már, hogy kezdetét vegye az idei szezon. Túl vagyunk egy jól sikerült teszten, gőzerővel készülünk, nem sok idő van már hátra rajtig, izgatottan számoljuk, hogy hányat kell még aludnunk a szezon nyitányáig. Köszönjük együttműködő partnereinknek: East ... ? Az autót a Tagai Racing Technology-tól vásároltuk meg, kevés kilométerrel. Csak a tavaly őszi Nyíregyháza Rallye-n autózott vele néhány gyorsasági szakaszt Ifj. Tóth János. Gyakorlatilag vadonatújnak mondható a kocsi. Mik vele a tervek? Hol szeretnétek indulni az idei évben? Elsődleges célunk a Magyar Országos Rallye Bajnokság futamain való részvétel, a Peugeot 208 R2 Rally Cup Hungaryban, a 6-os kategóriában, valamint a 2WD kupában. A hazai megmérettetéseken felül szeretnénk rajthoz állni többEger Rallye

    Rally

  • 2018.04.18. 13:07
    Kronome Ákos - Molnár ZsoltSkoda Fabia R2 - East Motorsport Kft.Credobus - Aquaprofit Eger Rallye2018.03.23-25.Kronome Ákos rally versenyzőt kérdezem.Milyen érzés volt végig gurulni a rajtceremónián a sok néző között Egerben a pénteki napon? - Nagyon nagy élmény ennyi Érdeklődő, Szurkoló előtt átgurulni a rajtdobogón a Dobó téren. Még ebben a hidegben is sorfalat alkottak az emberek. Fantasztikus.Amíg a Skoda akarta addig meneteltetek a versenyben. Mi is történt, hogy kiállni kényszerültetek, ezzel sajnos az új Skoda Fabia R2-vel nem láthattátok meg a célt. - Sajnos, a hatodik Sajnos csak öt gyorsasági szakasz adatott meg nekik az Eger Rallye-n. Eger Rallye

    Rally

  • 2018.04.17. 13:38
    kupákat az ORB mezőnyében a mitsubishis versenyzőink.Az Országos Rallye Challenge (ORC) mezőnyében teljesítette a bemutatkozó versenyét Egerben a Forgács László- Bartók Erik (BMW) párosunk. Végre elkészült az a motor az autójukba, ami a tavalyi évben sok fejfájást okozott a fiúknak, és örömmel jelentjük, hogy kitűnő erőnlétnek örvend. Sajnos az új lengéscsillapítókat már nem tudtuk beszerelni, mert a gépátvétel időpontjában érkezett meg velük a futár, így azokat csak a Miskolc Rallye-n tudjuk leghamarabb csatasorba állítani. Rendkívül kíváncsiak voltunk arra, hogy hogyan bírja majd az autónk, az egy ... A csapat vezetője, Szabó Krisztián számolt be az évadnyitó hétvégéjük eseményeiről. Idén is az Országos Rallye Bajnokságon áll rajthoz a Kurtos Róbert-Szegedi Máté párosunk a jól megszokott N- csoportos Mitsubishi Lancer Evo IX-es versenyautójával. A kocsi a tél folyamán kapott néhány frissítést és fejlesztést, de ezeket kipróbálni sajnos már nem maradt ideje a fiúknak, így az első szakaszokon kellett megismerniük az újdonságokkal. Remekül sikerült a computer felprogramozása, az új fékek is jól működtek, így nyugodtan állhattunk oda a gépátvételre a Mitsubishivel. Kurtosék már az első ... versenytávot, mindössze egy balesetnél kellett lassítaniuk, ám a rendezőség korrektül jóváírta az elvesztett másodperceiket. Ennek, valamint a jó teljesítményüknek köszönhetően egy kategória második hellyel kezdték meg az idei évet a fiúk Borsodnádasdon. Ebben a megerősödött géposztályban a csapat ezt igazi sikerként élte meg.  Folytatás a Miskolc Rallye-n, április 27-29-én, ahová nagyon készül a teljes zempléni csapat és bíznak benne, hogy hazai pályán is legalább ilyen sok szép kupával gyarapszik a versenyzőik gyűjteménye.Köszönjük együttműködő partnereinknek:Alpha Machine Kft, Rex- Bau Kft, FOAM Közel 20 versenyzőpáros képviselte az Eger Rallye-n az East Motorsport csapatát. Közülük négy duó versenyét részletezzük, akik egy kivétellel hatalmas kupákkal megrakva térhettek haza a vasárnapi díjkiosztókról. Eger Rallye

    Rally

  • 2018.04.17. 10:52
    ominózus hibát. Sirokon megforogtunk olyan 150-es tempónál egy vizes kanyarba. Szerencsére nem történt komolyabb probléma, de ezzel a malőrrel elvesztettünk 16 másodpercet és rögtön visszacsúsztunk a negyedik helyre. Ráadásul kissé motivációvesztetté váltunk, mert tudtuk azt, hogy az Eger Rallye egy olyan verseny, ahol minimálisak a különbségek, ezt a tavalyi és az idei év is bizonyította, így pedig 16 másodperc hátrányt szinte lehetetlenség ledogozni, illetve nagyon meg kell feszülni érte, a normálisnál sokkal többet kell kockáztatni érte. Ezért inkább egy saját, biztos tempót autóztunk, amivel Az S-Motorsport kettőse, Vincze Ferenc és Bazsó Attila úgy tervezte, hogy megismétli tavalyi diadalát a szezonnyitó Credobus Eger Rallye-n. Persze a Skodás duó tudta, hogy a 15 R5-ös autót felvonultató mezőnyben ez közel sem lesz sétagalopp, de bíztak a tudásukban.Eger Rallye

    Rally

  • 2018.03.28. 19:58
    ! Sajtófelelős: Báttya RobiTámogatók: Határ Motorsport, Speed Rally Team Kft, www.kutfurok.hu, schoen + sandt Hungary Kft, Wood-Will-pro Kft, Photo_csn, Egnogert Kft, Opi rallye media Kft.Reklámpartnereink:Copy n More Kft., Fémtiszta Kft., Strapa Pack Kft., Dr. Marcus, Molvi Trade Kft., Lajosházi Csaba E.V., Fun Carter Kft., Golf Kft., Pet Pack Kft., Jász és Jász Kft., Target Sales Group Kft. Interjú Határ Attilával az Eger Rallye után.Eger Rallye

    Rally2

  • 2018.03.28. 19:25
    Úgy tűnik, hogy ennek az időszaknak vége, Andrisék technikai problémák nélkül tudták teljesíteni az Eger Rallye-t!Hogy érteztétek magatokat Egerben?- Nagyon jó volt, végre sikerült befejeznünk egy versenyt közel másfél év után! Igazán jó pályákon versenyeztünk, annyit sajnálunk, hogy a 10 gyorsasági szakaszból hármat etapként kellett teljesítenünk.Volt valami technikai problémátok, vagy minden a tervek szerint alakult / működött?Szerencsére a nagy technikai problémák elkerültek most. Volt egy kisebb fék problémánk, de ez nem befolyásolta a versenyünket.Az abszolút 16. és a kategória 6. helyétEger Rallye

    Rally2

  • 2018.03.22. 18:02
    Egerben fejezetd be tavaly a szezont, most ott kezdődik. Milyen elvárásokkal és tervekkel indulsz?Még egy kicsit visszautalnék a tavalyi évre, ahol MARB-os versenyzőként kezdetem, majd a Salgó Ralin mehettünk az R2 mezőnyben amatőrként. Itt nagyon megtetszett a légkör tényleg mindig ezt szerettem volna. Menni, menni, menni! Etapok, idő ellenőrzők, tankolózóna, szervizpark.El is döntöttem, ha van lehetőségem megpróbálkozom a R2-ben való szerepléssel. Így 2017-ben már az egri utolsó ORB futamon licencesként a mezőnyben mehettem teljes erőbedobással. Egy technikai probléma megfosztott a jó Beszélgetés Határ Attilával az idei tervekről, és az Eger Rallyról.Eger Rallye

    Rally2

  • 2018.03.22. 16:39
    Nedecki László - Kovács GézaLada VFTS - HBRK ASEEger Rally - 2018.03.23-25.Március 23-25-én kerül megrendezésre az Eger Rally, ahol számodra a régi navigátorod, Kovács Géza fogja diktálni az itinert. Az Eger Rally előtt a RabócsiRingen vettetek részt teszten. Miként is sikerült az?- Nagyon jól éreztem magam, óriási élmény volt, hogy a kisfiammal mehettem egy pályán. Jó látni, hogy az utánpótlás megvan a csapatban. A téli port ideje volt letörölni az autóról. Az időjárás kegyes volt hozzánk és így pontosan úgy sikeredett a nap ahogy terveztük.Jó pár gyors fog rátok várni a Eger ... Rallyn a két nap alatt. Mely gyorsokat és miért várjátok a legjobban?- A Borsodnádasdit várom a legjobban, hiszen én ott lakom és ott lesz kinn a legtöbb ismerős, barát. Minden gyorsot szeretem, Eger rally a szívem csücske, de azért van kivétel a Sirok Baktai gyors nem tartozik a kedvenceim közé.Az idén ki fog szervizelni nektek, és milyen csapatban fogsz rajthoz állni?- Nem változtattunk a csapat felálláson. A régi megszokott hangulat lesz a szerviz csapatnál. A HBRK ASE is változatlan, úgy gondolom a jón nem kell változtatni. Már messziről észre lehet venni a vadkutyákat.Történt-e fejlesztés ... a VFTS-en idénre?- Csak röviden annyi, hogy IGEN! A hátsó futóműven fejlesztettünk, a motort KRONOME nagymester bűvölte meg.  A karosszéria fejlesztésünk kész, de csak Miskolcon fogjuk bevetni.Miként is szeretnétek szerepelni az Eger Rally-n?- Szerencsére a P12 kategóriában népes mezőny gyűlt össze, így minden elért jó helyezés külön öröm, nemcsak nekünk hanem a kategória társaknak is, mivel a 14 nevezőből mindenki dobogó esélyes, és több bajnok is van köztük.Támogatóink segítségét köszönjük!Fram-Corr Kft., Incorr-Metal Kft., Kék kereszt Kisállatklinika "Lódoki", Tomi-dekor, Elek-dekor Beszélgetés Nedecki László raliversenyzővel az Eger Rallye előtt.Eger Rallye

    Rally

  • 2018.03.22. 16:36
    Nagy Tamás - Halász Szabó AnettaFőtaxi SC - Moszkvics 403Credobus Eger Rally2018.03.23-25.Március 23-25-én kerül megrendezésre az Eger Rally, ahol számodra új navigátor Halász Szabó Anetta fogja diktálni neked az itinert. - Idén hirtelen jött a raliszezon, nem terveztem márciusban indulni, de tavaly kihagytam az Eger Rallye-t, pedig a kedvenc versenyem. Úgy gondoltam, ha korán van, ha nem, indulni kéne, így megyünk a versenyen. Anetta ül be mellém erre a versenyre, vagy talán az egész szezonra, ha jól megy majd minden.Az Eger Rally előtt kiskunlacházán vettetek részt teszten. Miként ... is sikerült az?- Teszteltünk együtt Lacházán, nem volt hangosításunk, így kézjelekkel irányított (remekül), mivel olyan zaj van a kocsiban, hogy sisakban semmit sem hallasz. Jól kijöttünk, talán Ő is érezte, hogy nem lesz baja a jobb1-ben.Jó pár gyors fog rátok várni a Eger Rallyn a két nap alatt. Mely gyorsokat és miért várjátok a legjobban?- Kedvenc szakaszom a Mátraalmás, de az most nem lesz benne, így Egerszalók-Verpelét. Igazából a futóműszaggatókon megyünk jól, ezek Moszkvicsnak valók, idén ilyen nem nagyon lesz, sajnálom. Hóban, sárban, latyakban imádok menni.Az idén ki fog ... szervizelni nektek, és milyen csapatban fogsz rajthoz állni?- Andó Autószervíz, Hubik Zoli, Szöllősi Józsi fog szervizelni. Ami újdonság, hogy feleségem Anita hozza a szervizbuszt Egerbe (ilyen még nem volt). A Főtaxi SC színeiben indulunk.Történt-e fejlesztés a Moszkvicson idénre?- Csak a féltengelyek térnek el a megszokottól, remélem jobban fogják bírni. Viszont ennek a motorunknak ez az utolsó versenye, 2000 versenykilométer és 600km gyors van benne, reméljük kibírja.Miként is szeretnétek szerepelni az Eger Rally-n?- Szereplés?? Végig kéne menni...Köszönet a Támogatóknak Interjú Nagy Tamás Rallyversenyzővel az Eger Rally előtt.Eger Rallye

    Rally, Historic

  • 2018.03.22. 16:32
    Kertész Krisztián - Velezdi EszterOpel Astra OPC - FA-ZE Tyre Repair Kft.Eger Rallye 2018.03.23-25.Március 23-25-én kerül megrendezésre az Eger Rally, ahol hű navigátorod Velezdi Eszter fogja diktálni neked az itinert. Az Eger Rally előtt az ausztriai Rebenland Rally-n vettetek részt, ahol a Mitropa Rally Cup Kategória II. hely jutott nektek nagyon nehéz verseny körülmények között. Mennyire is volt ez a két napos verseny felkészülni az Eger Rallyra? Miként is értékeled a Rebenland Rallyt?- Egy nagyon jó, és nehéz versenyen vagyunk túl, ahol sikeresen célba értünk! Felkészülésnek nagyon jó ... volt, és Eszterrel való munkánkat is jobban összecsiszolta! Egy ilyen versenyen még nagyobb szükség van a navigátorra, mintha itthon vagyunk. Nem unatkozhatnak etapon sem, így a jobb oldalnak is nagy segítség a visszarázódásban! Sok tapasztalattal lettem gazdagabb, és rájöttem arra is, hogy a Hankook supersoft gumi, tökéletesen alkalmas a vizes, csúszós tapadású pályákra! Így azt gondolom, tesztelnünk már nem kell, fogunk tudni gyorsan menni egyből, az Eger rallyen!Jó pár gyors fog rátok várni a Eger Rallyn a két nap alatt. Mely gyorsok és miért tetszenek nektek? - Igen jó gyorsaságik ezek ... , viszont nagy átlagsebességűek! Más jellegűek, mint az osztrák versenyen voltak! Imádom Sirokot oda vissza. A Bátori elág kanyargós részét is. Na és nekem mindig megható, a rajt és a céldobogó a Dobó téren.Ausztriában már bizonyítottatok, hogy nem csak profi navigátor vagy, hanem pilótának sem vagy rossz. Mit is vársz magatoktól az Eger rally-n?- Először is köszönöm a kérdésedbe bujtatott elismerő szavakat, és nem titkolt célom a P13 kategóriában elől végezni, és ORC 2wd-ben is legalább dobogót szeretnénk megcélozni, de csemegézve a nevezési listából, egyikben sem lesz könnyű dolgunk!Köszönjük Beszélgetés Kertész Krisztián Raliversenyzővel a Rebenland Rallye után, és az Eger Rallye előtt.Eger Rallye

    Rally

  • 2018.03.22. 16:24
    Kronome Ákos - Molnár ZsoltSkoda Fabia R2 - East Motorsport Kft.Credobus - Aquaprofit Eger Rallye 2018.03.23-25.Hozzászoktunk mostanában, hogy Skoda típusú rally autóval versenyzel. A verebek azt csiripelik, hogy az idén is marad a típus, de…. Megosztod a portálolvasókkal, ha milyen típusú is lesz a másik autó, miért is váltasz? Mit is tudhatunk a technikai paramétereiről?Mielőtt belecsapnánk a lecsóba, mesélj kérlek az elmúlt éveikről. - A versenyzés iránti vonzalom nem pár éve kezdődött…1988-ban elvégeztem a Kesjár gokartiskolát és eldöntöttem, ha lesz rá lehetőségem, szeretném a ... az elsővel. A több jobb helyezés döntött. 2005-től az első osztályban nyomtuk. Nagyon szép évek voltak ezek. 2008-tól megépítettünk egy 1.4-es Fabiát, ezzel versenyeztünk ORB-ben 2017-ig. Sok szép eredményt értünk el vele. 2018 a váltás éve nálam. Új versenyautóval vágunk neki az évnek, egy Fabia R2-essel. Nekem a szívem mindig a Skodához húzott, ezért is ez a választás. Elképesztően jó autó, a futóműve szenzációs. A teljesítménye a szabályok miatt hasonló a többi R2-es autóéhoz, a súlya is megegyezik. A motor 185 lóerős. Az Eger Rally-n ki fog neked navigálni, mit is vársz el egy navigátortól ... , lesz-e teszt neked a nyitófutam előtt?- Idén 2015-ös navigátorommal, Molnár Zsoltival fogunk versenyezni. Ő nagyon profi és kíméletlenül megmondja, ha lassú vagyok, de ez kell ahhoz, hogy fejlődjek. Eger előtt mindenképp kell tesztelnünk, így nem lehet elrajtolni, csúnya vége lenne… Mit is vársz el az új autótól és magatoktól az Eger Rally-n?- Először is meg kell tanulnom az autót, erre rá fog menni pár verseny. Nehéz lesz az első futam, nem lenne szabad az időket nézni, de hát versenyzők vagyunk...Köszönjük partnerünknek, a Mentes és Társai KFT-nek az együttműködést!- Hajósi Miklós - Március végén az Eger Rally-val kezdődik a Rally szezon. Kronome Ákos autóversenyzőt kérdezem.Eger Rallye

    Rally

  • 2017.12.01. 12:38
    Kertész Krisztián - Velezdi EszterOpel Astra OPC - Just Car Transport Kft.CREDOBUS Eger Rallye 2017 - 2017.11.03-05.Szombat reggel fagyos volt az idő. Miként sikerült abszolválni az első gyorsokat és majd a többit?- Hosszú szombattal nyitottuk az Eger Rallyet ahol 3x3 gyorsasági szakaszt kellett teljesítenünk, mely vége már az éjszakába nyúlt, de a fagyos reggel sem vetett vissza lelkesedésünkből. Átesett az autó pár fejlesztésen. Meg kellett ismerkednünk vele, és az új gumikkal is még az első gyorson. Krisztián nagyon higgadtan és precízen vette a feladatot, én egy picit ... jobban izgultam. Navigátorként ugyanis nagyon komplex kézben tartani dolgokat már ezen a szinten. Nagy csatákat vívtunk Fenyővel és Gurigával a 2WD első 3 helyéért, ami nagyon izgalmassá tette a napot.Eger főterén a Dobó téren volt a rajt és a célceremónia. Mit szóltok a sok kilátogató nézőhöz, illetve a pályák szélén is vártak-e szurkolók?- Többször látogattam már ki a Dobó térre egy-egy Eger rallye kapcsán. Nagyon magával ragadó ilyenkor, de ebben a felállásban még egyikőnk sem volt a rendezvényen. Kár lett volna enélkül zárni az évet. A kissé hideg idő ellenére is sok néző várt minket a ... meló.Technikai gond mentes volt a versenyetek?- Az autó tökéletesen működött, a csapat nagyon jól dolgozott. Az éjszakai gyorson megviccelt a navigátor lámpa, így elemlámpa segítségével kellett rajtolnunk, de sikerült orvosolnom a problémát etapon.Legközelebb hol láthatunk milyen versenyen benneteket?- Reményeink szerint, Decemberben a Szilveszter Rallye-n újra találkozunk!Összességében miként értékeled az Eger rallyt?- Összességében a verseny és a rendezés nagyon tetszett. Jók és változatosak voltak a pályák. Debütálásunk az Országos Rallye mezőnyében hozott egy ORC 2WD Kategória 1. helyet is, aminek Interjú Velezdi Eszter navigátorral az Eger Rally után.Eger Rallye

    Rally OB

  • 2017.11.16. 21:53
    jobbak tudtunk lenni.A második nap a Skodás páros úgy folytatta a versenyt, ahogy szombaton abbahagyta: megnyerték az első két gyorsot és majd 13 másodperccel vezettek Turánék előtt.„Az utolsó két körben már csak próbáltam menedzselni a köztünk lévő távolságot. Onnantól kezdve már a fejemben volt, hogy akár nyerhetünk is, ha nem hibázunk, úgyhogy nem vállaltunk semmiféle kockázatot. Próbáltuk a saját, gyors tempónkat autózni, hogy Frici ne tudjon ránk közeledni. Úgy érzem ezt is jól megoldottuk, nem hibáztunk és sikerült megnyernünk az Eger Rallye-t.Remélem, hogy ez a futamgyőzelem megfelelő ... kis gondunk. A tesztpályát nem úgy választottuk meg, mint amilyenek az Eger környéki szakaszok voltak. A beállításokkal egy kicsit mellé mentem, viszont tudtuk egyből, hogy mi a gond és ahogy bejöttünk a szervizbe módosítottunk az autón. A változtatásoknak köszönhetően a második-harmadik körben és az összes gyorsot meg tudjuk nyerni, valamint a sötétben egy kis előnyt tudtunk kiautózni, aminek nagyon örültünk. Felszabadultan végig tudtuk autózni azt a tempót, amit szerettünk volna. Az ellenfelek tényleg nagyon erősek voltak, mert nem alakultak ki extra nagy különbségek, de mi mindig egy picivel Vincze Ferenc és Bazsó Attila megszerezte élete első abszolút futamgyőzelmét az ORB utolsó állomásán, a CREDOBUS Eger Rallye-n!Eger Rallye

    Rally OB

  • 2017.11.16. 16:39
    Szombat reggel fagyos volt az idő. Miként sikerült abszolválni az első gyorsokat és majd a többit?- A szombati kezdésünk ígéretes volt, ám az egyenlet sok ismeretlenes lévén, azt beszéltük meg nem kockáztatunk. Ahogy el volt tervezve, tréningezés szerűen ütöttük a német vasat. Imitt-amott a határokat próbálva csúszkáltunk, ahogy ígértem a nézőknek nagy örömére. Most lehetőségünk volt a reklám partnereink igényeit kielégíteni. Eger főterén a Dobó téren volt a rajt és a célceremónia. Mit szóltok a sok kilátogató nézőhöz, illetve a pályák szélén is vártak-e szurkolók?- Igen a ... első kör után hoztunk egy rossz döntést. Kicseréltük az első fékbetétet, ám nem kellett volna. Nem lehet maradéktalanul légteleníteni a féket, ami azt jelenti, hogy menni kell vele egy kicsit, aztán ismét légteleníteni. Ezen miatt a második körben rögtön az elején tűzfalig beesett a fékpedál. Jól megoldotta Gábor az esetet, ám a sárvédőn némileg meglátszik, de ez legyen a legnagyobb kár a versenyen. Később már orvosoltuk a problémát, és nem jött elő ez a fék probléma. Összességében miként értékeled az Eger rallyt?- Ez most a Márk rendezése volt, de úgy látom kezd felnőni a feladathoz, nagyon Galambos Gábor - Pap TamásSztárt Alkot Kft - Opel Adam R2Aquaprofit Eger Rallye 2017.11.03-05. Farkas Kálmán csapatvezetőt kérdem a verseny után.Eger Rallye

    Rally2

  • 2017.11.15. 11:35
    Szia Csabi, hogy sikerült az Eger Rallye?- Sziasztok! A baleset miatt felemás volt az élmény, de ha ettől elvonatkoztatunk, nagyon jó volt menni. Fel tudtuk venni a tempót a többiekhez képest, jól éreztük magunkat.Az első gyorson általában lassan kell mennem, szokásom ott eldobni a vasat. A harmadik gyorsasági szakaszra találtuk meg magunkat. Ott hibáztunk egy picit, megforogtunk.Esti gyorsok? Szeretsz sötétben menni?- Igen, nagyon szeretek este menni. A munkám miatt rengeteget autózom közúton is, autópálya és országút egyaránt. Ezért is sikerült az esti gyorsokon nagyon komolyan ... diktálta az itinert, le a kalappal előtte. Én csak tekergettem a kormányt. Pedig mentünk rendesen, 130-140 km/h átlagsebességek voltak!Az éven még látunk Benneteket valahol?- Persze! Hiszen a nálunk már tradicionális Szilveszter Rallye-n is rajthoz állunk. Nálam ez egy év végi "buli verseny" ami inkább az autóztatásról szól. Ilyenkor viszek egy szurkolót (akit nem ismerek), egy barátot és egy fotóst vagy sajtóst.Az éven nagyon szeretném vinni az egyik mozgáskorlátozott barátomat, de rendesen, gyorsaságin. Ennek az egyeztetése van most folyamatban.Csabi, köszönöm szépen a riportot, és csak így tovább Lajosházi Csaba és Laboncz László sikeresen abszolválta a CREDOBUS Eger Rallye összes gyorsasági szakaszát. Sajnos a csapattársukkal, Kocsomba Karcsiékkal történt baleset keményen rányomta bélyegét a vasárnapi hangulatukra.Eger Rallye

    Rally

  • 2017.11.15. 11:17
    Eger Rallye

    Rally

  • 2017.11.15. 10:49
    Szia Atti, hogy sikerült az Eger Rallye?- Sziasztok! Nagyon jól indult a hétvége, már az első gyorson viszonylag jó időt tudtunk autózni. Aztán a 2. és a 3. gyorsasági szakasz eredményén én magam is meglepődtem, mert abszolút 3. időt tudtunk autózni az Rallye 2-ben! Sőt, a 4. és az 5. gyorsasági szakaszon már az abszolút 2. helyen álltatok!- Igen, a 4. gyorsra melegedtem bele igazán. Viszonylag régen mentem, vissza kellett rázódnom a versenyzésbe. Az első körhöz képest ezen a szakaszon 7 mp-et tudtam javítani. Talán ez a gyors sikerült a legjobban, minden nagyon jól össze volt rakva. Jók ... egy profi navigátor, tényleg csak a vezetéssel kellett foglalkoznom, ami nagyon megkönnyítette a dolgomat.Bejön a Rallye 2 feeling a MARB után?- Ó igen! Nagyon tetszik, hogy lehet rendesen "tövezni" a kanyarokat, nincs minden ki gumizva. Sokkal pörgősebb mint egy MARB futam, gyakorlatilag egész nap megyünk.Lassan itt az év vége. Mentek még valahol?- Igen, a Szilveszter Rallye tervben van, addig rendbe kell tennünk a motort.És utána? 2018?- Szeretnénk jövőre egy teljes szezont menni a Rallye 2-ben. Reméljük sikerülni fog!Köszönöm szépen Atti, és a Szilveszter Rallye-n találkozunk!- Én is köszönöm Határ Attila a tőle megszokott tempót autózta a CREDOBUS Eger Rallye-n egészen az 5. gyorsasági szakasz végéig, ahol sajnos kiállni kényszerültek.Eger Rallye

    Rally2

  • 2017.11.09. 12:14
    SOLID Racing Team - Eger Rallye 2017 - 2017.11.03-05.Kondella Péter - Szilassy Arnold, Honda Civic Type-RA Baranya Kupán teljesített pár gyorsasági szakaszt leszámítva nem rendelkeztünk tapasztalatokkal az új autónkról. Ennek tudatában vágtunk neki a mesébe illő hétvégénknek.Mivel az 5-ös kategóriában egyedüli párosként neveztünk, így felsoroltak minket a 4-es kategóriába, ahol a Hondánknál erősebb autók indultak. Reálisan nem volt esélyünk arra, hogy ott a dobogóra álljunk, ha mindenki célba ér, mivel az autó viselkedéséről, és a saját teljesítményünkről csak kevés tapasztalattalEger Rallye

    Rally OB

Előző 1 / 12 Következő