Beszámoló a Racing Klub február 27-i Különkiadásáról

SRTeam

Letöltés

II. évfolyam
1.szám
HÍRLEVÉL
2013.FEBR.28.
Beszámoló a Racing Klub február 27-i Különkiadásáról
A meghívott vendég, Jan Phersson, a SIMPSON
Europe, Motorsport Safety Academy képviselője egy
igazán nagyon hasznos előadással lepte meg az
összegyűlteket.
Egy szomorú esemény hatására kezdett el
ő
is
komolyabban foglalkozni a versenysport
biztonságtechnikájával. Egyik legjobb barátja úgy került
tolókocsiba egy versenybaleset után, hogy a biztonsági
versenyfelszereléseket (ülés, öv) is használta. Viszont
mint utólag kiderült, ezeket a felszereléseket nem a
megfelelő módon használta és ez okozta a bajt.
Jan hosszan magyarázta, hogy hogyan kell beállítani a
versenyülést és ahhoz hogyan kell pozícionálni a versenyövet, hogy valóban
megfelelően védje az életet. Extrém esetben pedig még a versenyautó átépítését
is be kell vállalni, hogy a beszerelt biztonsági eszközök a megfelelő helyekre
legyenek lerögzítve.
Több videó-bejátszás segítségével demonstrálta, hogy milyen erők lépnek fel,
illetve hatnak a pilótákra. Egy-egy ilyen baleset után bizony gyakran
előfordulhat, hogy a rosszul használt biztonsági eszközök miatt több hónapos
kényszerpihenőre kell menniük a versenyzőknek.
Ezt pedig a legkevesebben engedhetik meg maguknak.
Az ülés és a versenyöv helyes
beállítása után azonban
mindenképpen a fej védelmére kell
koncentrálni, hiszen az a 7 db
nyakcsigolyát egy ütközés során kb.
16 kg súllyal húzza tovább.
A 25 évvel ezelőtti (eredetileg
szintén SIMPSON fejlesztésű)
HANS-rendszer már világszerte
elterjedt és jó pár versenyző életét
mentette már meg.
Azonban mostanra már kifejlesztésre került az új rendszer, a HYBRID, melyet a
FIA is rövid időn belül homologizált.
Ennek az újfajta rendszernek a használata egyszerű és nemcsak az ostorcsapás-
szerű hátsó/első ütközéseknél nyújt védelmet, hanem az oldalról jövő
erőhatásokat is képes kompenzálni. A sisakhoz két pontból is érkezik a rögzítés,
ami maximális védelmet nyújt a nyakcsigolyáknak, illetve a fejnek, miközben az
erőhatásokat az ülés irányába vezeti el.
Az előadás után a jelenlévők kipróbálhatták, kézbe vehették a termékeket és
kérdéseiket közvetlenül a gyártónak tehették fel.
Reményeink szerint minden érdeklődő úgy távozott, hogy ezentúl talán még
tudatosabban fogja használni a versenyautóban a biztonsági rendszereket.
Keress bennünket és szívesen adunk tájékoztatást erről az új védelmi eszközről,
hiszen mindenkit hazavárnak!
Üdvözlettel
SRTeam
Tel: 20/21-22-900
www.srteam.eu