Nem sikerült igazán jól a Kuncz Dezső-Kemény Zsolt duó számára az idei első verseny Egerben, de cseppet sem bánkódik Dezső, hiszen végre tesztelhette új autóját a sokak által csak Pacalosként ismert Honda Civicet, ami 2015-re látványos külső átalakuláson esett át új gazdája kezei között. Kuncz Dezsővel beszélgettünk.
Hírek
-
2013.06.01. 18:53Az Eger Rallye előtt sokáig bizonytalan volt, hogy Kuncz Dezső ott tud e lenni a rajtnál, vagy sem, hiszen a 2012-ben őt bajnoki címig repítő Honda Civic már más „gazdát” szolgált ő pedig ütőképes autó nélkül vakargatta a feje búbját egész télen a továbbiakon gondolkodva. Ma már tudjuk, hogy nem vett részt a nyitányon. Miskolcon viszont már láthattuk – míg be nem sötétedett- a pályán régi navigátorával, új csapatával, új autójával, amihez egy szerencsétlen baleset után jutott hozzá. A Rallye2 abszolút bajnoki címvédőjével beszélgettünk a kusza évkezdetről és a Miskolc Rallye-ról, valamint a bajnoki cím megvédésének a lehetőségéről.