a legendás Semperit Rallye utódján, ahol eddig csak Ifj. Tóth János és Benik Balázs tudott győzni. Ráadásul mindez a regnáló osztrák bajnok legyőzésével sikerült, egy igazi parázs, adok-kapok csatában, ami még édesebbé teszi a győzelmet.Várkonyi Szabolcs csapatvezető:Bár sajnos nem tudtam a helyszínen lenni, mert a csapat nagyobbik felével Nyirádon voltam az évadzáró versenyen, de nagyon büszke vagyok a srácokra, nagy tettet hajtottak végre egy nehéz versenyen. Úgy gondolom, aki tisztában van a ralival és az erőviszonyokkal, az tudja, milyen Ausztriában legyőzni Simon Wagnert, aki pár
Keresés
Találatok száma: 40- 2018.03.14. 20:29Juhász Csaba - Juhász IstvánMitsubishi EVO X. - Juhász Média Kft.7. Rebenland Rallye - 2018.03.06-17.Most 2018-ban is külföldön kezdődik a Juhász Csaba - Juhász István számára a rally szezon.Már 2011-ben is külföldöt választották nyitó futamnak a 3-Städte Rally.t. Ezzel kezdődött el a Mitropa Rally Cup és a Juhász Csaba rallyversenyző "viszonya" egymással. Először Szántó Szabolcs, majd Juhász István navigált neki. Lassan összeszoknak a számukra új Mitsubishi EVO X-el. A Mikulás Rally-n és a Szilveszter Rally-n volt szerencséjük versenyezni vele. Csabit kérdem a 7. Rebenland Rallye előtt.16 ... , Kelet-Atlasz Kompresszor Kft., R-Pex 2000 Kft., ProDuct-Price Kft., HB Ce, Extem Line, Thermo-Ciklon, Bionly Kft., Nagy Ferenc E.V. (Munkaerőközv), Öko Trans Kft., Inter Agrowashker, Márkó ÁBC, H-Euro Consult Bau Kft, ML Log Kft., FEST-GROUP, Kartel 97 Bt, Diákmeló Miskolc, Dr Lan Kft., TiszaBérc Kft, Vanco Bt, Salépker EU 2000 Kft., Karcher Debrecen, Stron Bau Invest Kft., Adó-dó Plusz Kft., Phobextools, Carcolor, Lanexpert.hu, drlan.eu, mihidra.hu, Tóth-Szer Kft., Kiss Zsolt E.V., Interdairy Hungary Kft., Tatár és Társa Kft., Corpus Bútorgyártó Kft., Vollux Rent Kft
- 2016.09.23. 00:24bolynak. A kategória üde színfoltja még Kotán Péter, aki öreg Fordjával riogatja majd ellenfeleit. Simon Zoli (Mitsubishi) új technikával készül, a RabócsiRingen pedig először mutatkozik be a tereprally bajnok Garamvölgyi Zoltán (Mitsubishi). Persze Bakonyi Csaba (Mitsubishi) és Zsigmond Peti (Audi) sem hiányozhatnak. Super1600 kategóriában a bajnoki címért ölre menő csata várható a két fiatal Marton Gergő (Skoda) és Kovács Marci (Suzuki) között. Bizonyára figyelőben lesz Gerencsér Dávid (Suzuki), aki jelenleg a tabella 3. helyén áll. Itt lesz Végh Szabolcs (Citroen), aki ... ugyan a bajnokságba csak év közepén csatlakozott be, de a nyírádi futamon megmutatta, hogy képes lehet akár futamgyőzelemre is. Hazai vizekről nem hiányozhat Balu Kapitány, azaz Révész Bálint (Skoda), aki simán riogathatja még a fiatalokat.SuperTouringCars+2000-ben a megszokott módon Tajmel (BMW)-Csendes (Opel)-Tóth Attila (BMW) baráti trió szolgáltatja majd a showt, reményeink szerint a driftből érkező Nagy „Biggy” Robinak (BMW) is lesz egy két szava hozzájuk.SuperTouringCars-2000-ben a Csehországból érkező Roman Castoral (Opel) már eldöntötte a bajnokságot, de a dobogó további fokaiért még ... küzdelmek várhatóak, ahol a tabellát jelenleg Szabolcs Robi vezeti, őt szorosan pedig Szabó Szilárd és Laczkó Lehel követi. A Swifteseknél sem dőlt még el semmi, Majerszky Gábor és Kailbach Gergely a legesélyesebbek, de nem lesz könnyű dolguk, hiszen a dobogó harmadik fokára sokan pályáznak még. Junior Kupában Harkányi Máté, Hangodi Bendegúz és Takács Bene esélyesek. Az Országos Amatőr Bajnokság szintén garantált izgalmakat rejt, hiszen közel 40 pilóta fog összecsapni az évadzárón. DIV I. Keleti1600 cm3kategóriában, azaz a Ladáknál Tárnok Sanyivezeti a bajnokságot, de Sárai Istvánés Ifj Béke
- 2016.05.11. 22:26ponttal vezeti a tabellát Kovács Marci (Suzuki) előtt. A szintén ifjú Gerencsér Dávidnak (Suzuki) is fekszik a máriapócsi pálya, így ő is szeretne beleszólni hármójuk csatájába, mint ahogyan a hazai pálya előnyeit élvező Révész Bálint (Skoda) is, aki egyre jobban terelgeti számára még kicsit idegen Super1600-os verdáját. SuperTouringcars +2000 kategóriában, kíváncsian várjuk a folytatást, mivel a bajnokságot nagy meglepetésre a rallytúrák fenegyereke, Tajmel Tibor (BMW) vezeti, aki olyannyira elszántan kezdett barátja Tóth Attila (BMW) előzésébe, hogy szándékának útjában csak a gumifal szólhatott ... közönség előtt.A Suzuki Kupásoknál Kailbach Gergely, Majerszky Gabi és Borbás Bálint nagy csatájára számítunk, amíg a népszerű Astra Kupásoknál Szabó Szilárd, Szabolcs Robi és Laczkó Lehel, mint a tabella jelenlegi első három helyezettje biztosan a dobogóra készül. A Junior Kupában, azaz az „abszolút juniorok” kategóriájában Hangodi Bendegúz, Harkányi Máté és Takács Bene magabiztosan teljesít, de a népes mezőnyben még akad olyan, aki beleszólhat hármójuk harcába.Az Amatőr Bajnokság szintén garantált izgalmakat rejt, hiszen több 40 pilóta fog összecsapni Pünkösdkor az arénában. DIV I. Keleti1600
- 2016.04.26. 17:03Drift Monkey Suprájával, sőt, az egész nap szerelő, majd hihetetlen formában versenyző Márton Zoltán Lakyboy is.Béres Szabolcs, a 10. születésnapját ünneplő Drifting.hu atyja úgy gondolta, hogy az idei évtől nem csak a profi pilóták vívnak egymással páros csatákat, hanem a Pro2 kategória versenyzői is. Így a pilóták folyamatosan fejlődhetnek, és az egymástól centiméterekre haladó autók látványa hihetetlen látványt és hangulatot ígér majd a nézők számára is. A Pro2 kategória pilótái nem okoztak csalódást. Fantasztikus formában versenyzett Kiss Patrik, aki ezzel a negyedik helyen zárt a hétvégén ... ki győztesen. A Top4-be a Cselőtei Csabát legyőző, egész hétvégén hihetetlen formában versenyző Bimbó József, és az Audival induló Tóth Bencét kiütő Ámon Olivér került Roman Kolesar és Márton Zoltán Lakyboy kihívójaként. A döntő futamok sajnos nem úgy alakultak, ahogy azt szerettük volna. Márton Zoltán Lakyboy a motor meghibásodása miatt beleállt a falba, míg Ámon Olivér Mercedeszével fúródott a gumik közé, ugyancsak műszaki hiba miatt. Szerencsére a pilótáknak nem lett komolyabb bajuk, csak a szívük fáj az összetört autók láttán, a kihagyott csatára gondolva. A Pro kategória sorrendje végül
- 2015.03.27.
- 2014.11.19.
- 2014.11.14.
- 2014.11.03. 15:38. Elégedett vagyok az eredményünkkel” – vélekedet Lévai Ferenc.A Replica kategóriában a Merencsics–Kulcsár kettős idei első győzelmét aratta Suzuki Swifttel, a Szabó–Illés páros Lada VFTS-e előtt. „Szerencsénk volt, kétszer is lenyúltak értünk az égiek és visszarakták az autót az útra” – mesélte Merencsics. „Váradi és Stepán is kiestek előlünk, így a győzelem az ölünkbe hullott.”A Pilisvörösvár Rali az utolsó pillanatban ugrott be a bajnokság szezonzárójának, így csak egy szerényebb, hat fős mezőny gyűlt össze. A Wirtmann–Barna kettős ezúttal a D korcsoportos Ford Escort Mk II-essel nyert a Tóth ... ; C3 1:26:26,32. Kövesdán András–Varga László Porsche 911 SC D4 1:28:21,63. Lévai Ferenc–Csányi Botond Opel Kadett C Coupé D3 1:29:50,64. Kenderesi Árpád–Gyors László Lada 2101 D2 1:40:15,15. Tóth István–Bruckner Viktor Skoda S120 S C2 1:42:23,96. Kátai Tamás–Sárdi Zoltán Fiat 131 Abarth Gr4 D3 1:42:25,87. Lukács Zsolt–Gulyás Katalin Skoda 110 L Rally C1   ... ; 1:48:27,08. Ördögh Miklós–Angyal Tamás Ford Escort XR3i E2 1:49:39,59. Leitgéb Judit–Klézli Szabolcs Renault 5 Alpine Turbo E4 1:51:23,8MECSEK RALI HISTORIC REPLICA VÉGEREDMÉNYE (NEM HIVATALOS):1. Merencsics Árpád–Kulcsár Dániel Suzuki Swift Gti MK1 R1 1:27:32,12. Szabó Laci–Illés Peti Lada VFTS R1 1:27:35,83. Veréb Zoltán–Papp Tamás Lada VFTS R1 1:28:16,34. Király Gábor–Molnár Alexandra   ... ;Lada VFTS R1 1:29:01,65. Csomor László–Harányi István Lada VFTS R1 1:29:21,16. Gyenes András–Schmidt Ádám Lada 2101 R1 1:34:31,6I. MANNOL PILISVÖRÖSVÁR RALI HISTORIC VÉGEREDMÉNYE (NEM HIVATALOS)1. Wirtmann Ferenc–Barna György Ford Escort MK2 D3 27:45,82. Tóth István–Bruckner Viktor Skoda 120 D3 33:28,73. Ördögh Miklós–Angyal Tamás Ford Escort XR3i E2 37:55,2I. MANNOL
- 2013.10.17.
- 2013.08.16.Balázs Harsányi Zsolt Adorján József Molnár Ferenc Dékány Sándor Molnár Zoltán Fróna János Nyitray Béla Wágner Attila Rácz Gyula Neukirchner András Tóth István Vígh Levente Versenyző 2 Dávid Dalma Tóth Viktória Dávid Árpád Krahling Roland Számel Péter Pap Tamás Kemény Zsolt Vrezgó Balázs Dombai Szabolcs Herczeg Szabolcs Szecsődi Norbert Hegede Tamás Nagy Péter Magyar Zsolt Vén Gábor Geosits Indira Kovács Tamás Sillye Zsolt Mohácsi László Nevező Marco Racing Team Kft Sopiane Technikai SE Marco Racing Team Kft Marco Racing Team Kft Marco Racing Team Kft Team Rally Kft Car‐Tools Kft TMC Rallysport Kft ... 2107 Swift GTI 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 217 220 221 222 223 224 225 226 227 228 229 230 231 232 233 234 235 236 237 238 239 Farnadi Ágnes Keszler Mátyás Nagy Péter Forgács László Balla Tamás Halmos Gábor Sipos Zoltán Tajmel Tibor Horváth Balázs Temesvári László Horváth Rudolf Dr. Forgács Barnabás Kerekes László Tamás Köbli Károly Horváth Norbert Kocsis Zsolt Bucsi Józsi Stepán Árpád Geiger Máté Bánkuti Balázs Parkánszki Balázs Jánosi Péter Hágen Zoltán Gonda Dániel Szabó Krisztián Csurja János Szebényi Dávid Matus Lajos Adorján Szabolcs Hargas András ... Bán Viktor Kecskeméti Balázs Lindi Ibolya Bartha Nándi Kocsis István Király Gábor Guti Gábor Farkas Ferenc Feke‐Team Motorsport Kft. Budapesti Rendészeti SE Car‐Tools Kft Kruppa SE Maricsek Racing Team Kft. Feke‐Team Motorsport Kft. Kalti Motorsport Egyesület MAFC AMS Szakosztály M csoport 2013.08.15 16:53 forrás: Marco Racing Team Kft s.sz. 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 r.sz. Versenyző 1 Versenyző 2 Kerekes József Mahler Szabolcs Szabó Bence Sághy Zoltán Szőke Tamás Holczer Dániel Czakó‐Budai Annamária Zejda Viktória Mesterházi Márk Farnadi Ágnes Varga Zsuzsanna ... Kerek István Gódor Barna Istovics Gergő Kiss Roland Percze Nándor Ódor Szabolcs Juhász Zsolt Toma József Fehérvári Csaba Nevező Klausz Motorsport Marco Racing Team Kft PWRacing Kávéfutár Kft ‐ AK Delta Maricsek Racing Team Kft Korda Racing Maximmun Racing Team Dynamic Rally Team SE AS‐Rallysport Europe Kft Part Time Hungary 2012 Kft Tatai Aréna SE Rolling Reklám Kft Maximmun Racing Team SE Hideg Team SE Eurosol Racing Team Hungary Botka Rally Team Kft. Maricsek Racing Team Kft Maricsek Racing Team Kft Maxx Race Team AK Delta Sport Car‐Tools Kft Dynamic Rally Team SE TMC Rallysport Kft Márka Suzuki ... Kovács Antal Borbás Szabolcs Kiss Viktor Várkonyi Szabolcs Juhász Csaba Lángi Attila Fehérvári Csaba Megane Maxi Lancer EVO9 Lancer EVO9 Lancer EVO9 R4 Fiesta S2000 Lancer EVO9 RS Lancer EVO9 Lancer EVO9 Lancer EVO9 Lancer EVO7 Fabia S2000 Lancer EVO9 R4 Lancer Evo6 Lancer EVO7 Lancer EVO9 R4 Civic Type‐R R3 Megane RS E86 Z4M Civic Type‐R FIGYELEM! Azok Rallye2‐es versenyzők, akik a "NAPI LICENCE" kiváltásával kívánnak résztvenni a versenyen, feltétlen vegyék fel a kapcsolatot a rendezővel írásban a: marcoracingteamkft@gmail.com email címen a további tennivalókkal kapcsolatos Rallye2, Historic, Rallysprint
- 2013.08.13.
- 2013.07.09. 12:33legalább tíz métert haladt egyenesen. A visszahívás első csatájában Porkoláb Peti őrült tempót diktált, de az első nagy kanyarban beforgott. Temesvári Peti hidegvérrel kerülte ki és kerülte el ezzel a csattanást.Szilárdék után a másik igazán szoros csatát Roman Kolesar és Smidéliusz Bálint vívta. Hajszálnyival a továbbjutó a szlovák fiú lett. Az őket követő páros Szántó Niki "NeroM3" és Tóth "Alapos" Géza volt. A nagyjából egyenlő köröket követően itt is a visszahívásnál dőlt el minden: Géza egy beforgással átadta Nikinek a továbbjutás lehetőségét.A Top16 utolsó megvívott csatáját Zalabai Zsolti ... ."Nem kell sokat várni a következő fantasztikus drift versenyig, ahol a szervezők nevében Béres Szabolcs még ennél is több izgalmat és driftet ígér a rajongóknak. A Hell Energy Magyar Profi Drift Bajnokság profi driftereinek versenye mellett ugyanis kis hazánkban, Máriapócson csapnak majd össze az EEDC és a Drift Allstars European Series legjobbjai is 2013. augusztus 22-24 között. Tartsatok velünk akkor is KILINCCSEL ELŐRE!A hétvége eredményei:Hell Energy Magyar Profi Drift Bajnokság Pro kategória1. Grózinger Zsolt (HUN)2. Roman Kolesar (SK)3. Xenikos Nasson (GR)Hell Energy Magyar Profi Drift
- 2013.05.27. 08:36Hosszú hétvégének nézett elébe a Bakó Rally Team csapata, a Borsod megyei versenyen, hiszen két bajnokságban is helyt kellett állni a versenyzőinknek. A RTE bajnokságban érdekelt Növényi Norbert – Erdélyi György páros az ózdi pályákon, míg a Bakó László – Tóth Szabolcs kettős a Rally OB. futamán állt rajthoz.Ez a felállás nagy próbatétel elé állította a szervizcsapatot is, hiszen mint utólag kiderült, ezt a hétvégét alvás nélkül töltötték. A kétfele szakadt csapat pénteken kezdte a versenyhétvégét, mivel a rendezők erre a napra tették a pályabejárást, valamint a rali túrának a minimum Növényi Norbert Erdélyi György Bakó László Tóth Szabolcs
- 2013.05.14.
- 2013.05.09. 09:37, ha eredményt akarnak elérni.Az egy hétvégén megrendezésre kerülő Miskolc Rally és az ózdi RTE futam, nagyfeladat elé állítja a team-et. Az OB futamán induló Bakó László - Tóth Szabolcs páros, pénteken és szombaton, Miskolcon, míg a RTE párosunk Ózdon tölti ezeket a napokat, és ha minden igaz, akkor csak vasárnap találkoznak egymással. Így a csapat ezen a hétvégén kétfele szakad, és ha az időtervet nézzük, akkor a szerviz csapat sem sokat fog aludni ezen a pár napon. A verseny előtt sikerült, több tesztet is megvalósítani és gyakorolni a lassítók kellően gyors átkelését.Nagy hangsúlyt Erdélyi György Növényi Norbert Bakó László Tóth Szabolcs
- 2013.04.03.Tóth Gábor Kuti Péter Horváth István Fejes Gábor Kovács Attila Kiss Roland Apkó András Móricz Gergely Juhász Péter Szikszai János Krizsanyik Zoltán Szeles Péter Béres László Kosárka Andrea Vánsza Zsolt Nagy Tamás Koch Péter Lovász Katalin Palotai Zoltán Bíró Balázs Varga Gábor Oláh Zoltán Csendes Zsolt Oláh Szabolcs Nagy Béla Gecs Máté Bettes Péter Rudassy Krisztián Visky Ferenc Batári Laura Szabó István Krajcsik Zoltán Dorcsin Zoltán Vadász Sándor Magyar Gábor Gergely Zoltán Brunekker Árpád Balogh János Kóródi András Tóth László Szekeres László Vincze István Krizsó Zoltán Szőke Zoltán Szollár ... Norbert Gönczi Gergő Fábián Ottó Molnár Szabolcs Hegedűs Attila Nagy László Kolencsik Balázs Fábián Donát Fodor László Tóth Kálmán Vigh Levente Aczél András Oberling Krisztián Gyuriczky Zsolt Hidegkuti Balázs Berecz Róbert Romanovits Árpád Kovács Zsolt Schubert István Szemán Sándor Kondella Péter Lencsés Zsolt Jobbágy Éva Papp Csaba Ökrös Zoltán Barta Zsolt Schmidt Ádám Deák Henrietta Szurovcsák István Treitl Tamás Czinege László Berta József Vas Borosi Ádám Nagy László Bertók Tamás Bodogán Balázs Pétervári László Oláh Róbert Nagy Péter Farkas Mihály Varga Péter Siteri Sándor Pannuska Dávid Horváth ... EGER Rallye 2013 RTE Bajnokság 1. futam ÁTVÉTELI IDŐ LISTA A gépátvételi idő:- Vezető Erdélyi György Pucsok Gábor Gazda József Fenyvesi Gábor Kerekes László Tamás ifj Kanyik Antal Pochlopien Rafal Ábrahám Zoltán ifj Vincze Ferenc Domonkos László ifj Cseh Vilmos Vincze Márton Borbás Szabolcs Velenczei Ádám Móricz József Bodor Tamás Kicsák Attila Lajosházi Csaba Marozsi Zsolt Markó Gergely Gönczöl Ferenc Hevesi István Nagy Mátyás Strider Zoltán Nyilas András Lukács András Bíró Gergő Csomós Miklós Tőzsér Áron Tajmel Tibor Kun Gábor Landherr Zoltán Dorkó András Novák Balázs Buránszki József ... Lancer Evo IX Lancer Evo IX Lancer Evo IX Lancer Evo VII Lancer Evo IX Lancer Evo IX 21074 Lancer Evo VI Impreza Lancer Evo IX Lancer Evo IX Lancer Evo VI Lancer Evo VI Lancer Evo IX Lancer Evo VI Lancer Evo VI Lancer Evo VI Astra Gsi Corsa OPC E30 M3 M3 E30 3,2M 325i E36 Golf IV Megane Clio III RS 2107 2105 320 M3 Megane 325i M3 VFTS VFTS 206 RC Civic VFTS Kadett Gsi VFTS E30 2107 Civic Maxi VFTS 2105 M M M M M A A A A A A A A A A A A A A A A A A H H H H H H H H H H H H H H H H H H H H H H H H H H H H H H Go. előfutó előfutó előfutó 2 2 2 2 2 Szatmári Ede Szántó Szabolcs Balló Pál Watroba Bartek ... Zoltán Fábián Dorottya Polgár Henrietta Nagy Norbert Nagy Levente Groholy Zoltán Kaszás Zoltán Barcsák Péter Hajdu József Tóth-Buzder Gergely Major Imre Neszlinger Róbert Pintér Szilvia Pinjoe Kóőhegyi József Vitai Krisztián Ferenczi Árpád Kovács Gábor Kollár Lároly Mészáros Ferenc Bagdány István Tekeres Laura Car-Tools Kft Ivanics Rally és MSE László Racing Kft László Racing Kft NR Team SE NR Team SE Ralda Rallye Team Ralda Rallye Team Rigó Motorsport Speed Rallye Team Antalffy Motorsport Kft Berecz Rally Team Car-Tools Kft Car-Tours Kft Ivanics Rally és MSE Krupa SE László Racing Kft Léta RAISE Eger Rallye Rally
- 2013.03.20.EGER Rallye 2013 Magyar Országos Rallye2 Bajnokság 1. futam Beérkezett nevezések Rsz. 201 202 203 204 205 206 207 208 209 210 211 212 215 216 217 218 219 220 221 222 223 224 225 226 227 228 229 230 Vezető Órai Balázs Porkoláb Gergő Berényi László Molnár Zsolt Tóth Bálint Nyitrai Béla Molnár Ferenc Baksai László Dékány Sándor Fróna János Adorján József Rácz Gyula Barna Tibor Keszler Mátyás Gyarmati Ariel Temesvári László Horváth Balázs Váradi György Debreceni Péter Sipos Zoltán Forgács László Halmos Gábor Hermann Sándor Nagy Péter Varga Norbert Szöcsi Kocsis Zsolt Parkánszki Balázs ... Adorján Szabolcs Laboncz László Szőllősi Roland Matus Lajos Szabó Krisztián Bencsik István Tom Farkas Ferenc Eger Rallye Historic, Rally
- 2013.03.20.Hannus László Kollárik Marcel Podobník Marek Milcsevics Lóci Kerék István Németh Gábor Těšínsky Petr Verba Gábor Mesterházi Márk Istovics Gergő Varga Zsuzsanna Kocsis György Percze Nándor Hofbauer Tamás Hanyecz Róbert Harabín Slavimír Savanyu Roland Szabó K. Tián Kenderesi Árpád Bakos Dávid Szabó Balázs Toma József Laczkó László Kušnier Pavol Beťko Matej Böröcz Levente Szabó Bence Szymon Gospodarczyk Kacper Pietrnsinski Maciej Handwerker Kozma László Verba Gábor Balla Juraj Tóth Szabolcs Molčan Miroslav Kovács Szilvia Helméczy Pavol Straka Milan Zemanová Nikola Parihus Milan Fehérvári Csaba Kiss ... Krózser Menyhért Turán Frigyes Kakuszi Zsolt Rongits Attila Majerčák Vlastimil Kukučka Tomáš Bujdos Miklós Hideg Krisztián Budavári Zoltán Csente Mário Trencsényi József Lukács Kornél Kovács Antal ifj Kiss László Bíró Péter Lovász Pál Kiss Viktor Lencse Zoltán Baumgartner Balázs Béreš Jozef Hanuš Vladimír Ollé Sasa Dr Varga Attila Matók Ádám Németh "16V" Péter Fogassy Gergely Rafael Tamás Lángi Attila Hagymási László Jedlóczky László Nagy Pavol Jurečka Peter Pryma Zoltán Várkonyi Szabolcs Kurtos Róbert Lukasz Kabacinski Radoslaw Pogan Hoffer Zsolt Krzysztof Schenk Bereczki Norbert ... Baracskai Zsolt Tábori Ákos Baffy Alexander Fusko Tomáš Bakó László Konečn�½ Tomáš Radó István Lantos Zsolt Keszi Juraj Špavelko Marek Debnárová Michaela Molnár Jozef Schuck János Vaško Martin Hodosi Gábor Veréb Zoltán Kovács Zoltán Bütösi Zsolt Drávucz Olivér Tóth Zoltán Nedeczki László Kiscsatári Imre Király Gábor Sárosi György Kádár Attila Navigátor Szőke Tamás Hundla Robert Igor Bacigal Melichárek Erik Mihalik Péter Répás Zoltán Tóth Imre Bánoci Vladimír Viczena Gábor Gomori Adam Star�½ Petr Farnadi Ágnes Holczer Dániel Kertész Krisztián Ruboczky Atilla Zsíros Gábor Kakuszi Csaba Eger Rallye Historic, Rally
- 2013.03.11.Fodor Márton Szauer Gergő Sipos István Szabó György Zsebe Gábor Jekl Alfréd Molnár Zoltán Kelemen Krisztián Homonnay László Halmos Gábor Hámori Balázs Hetyei Patrik Gráber Attila Nagy Balázs Tölgyesi László Kiss Roland István Imre Tóth Zoltán Kaveczki Jenő ifj. Balázs Gábor Savanya Gábor Gyors László Kovács Ákos Mészáros Zsolt Kuti Norbert Knipl Róbert Sárai István Hauser András Rózsár Zsolt Oroszi Zsolt Bánfi Zoltán Dunavölgyi János Kaufmann Mátyás Winkler Tamás Szabó Zsolt Adorján József Fóti Péter Pallaghy Botond Nagy Gergely Theisz András Nagy Gábor Resál Róbert Hollósi Ádám Boczka Roland ... Fehérvári Csaba Gyurák Tamás Zelei Ferenc Krecskay Krisztián Laczkó Csongor Trábert Péter Steiner Zoltán Milisits György Temesi Roland Ujhelyi Dénes Szabó Béla Koncz István Hollósi Endre Angler Máté Versenyző 2 Baumhakl Kornél Török Attila Bibliák István Adorján Szabolcs Sághy Zoltán Leimeszter István Szauer Béla Szabó Tamás Csór Kornél Sándor Norbert Spiegel Lehel Lovas Gábor Haissinger Péter Nagy Krisztián Tekeres Laura Régi Richárd Somodi Attila Ifj Gráber Attila Istovics Gergely Nemes Csaba Koszta Viktor Szabó István Szendrő Katalin Nagy Péter Balázs Gábor Bányai Barna Gungl Viktor Mahler Szabolcs ... Mészáros Martin Horváth Zoltán Csuzi Tamás Klimaj Attila Nagy Balázs Wébel Zsolt Seres József Haska György Dunavölgyi Richárd Gyutai Izabella Rohrer Ádám Ratting Tamás Szabó István Kövesdi Roland Guzi Róbert Kovács József Szabó Viktor Nagy Kristóf Resál Péter Söllei Viktória Matis Bettina Gonda Dániel Ikotics Mátyás Palotás Zoltán Kerekes Balázs Törő Roland Pataki Péter Szvatek Krisztián Ciráki Dávid Szabóné Varga Barbara Hajgató Imre Temesi Nikolett Sági Roland Tóth Vilmos Horváth Szilveszter Autó Mitsubishi Lancer Evo8 Mitsubishi Lancer Evo9 BMW M3 BMW E36 M3 Mitsubishi Lancer Evo9 Mitsubishi ... Várkonyi Szabolcs Sárosi György Fogassy Gergely Versenyző 2 Kerék István Andreas Schnidlbacher Mesterházi Márk Mihalik Péter Szenner Zsolt Hofbauer Tamás Kenderesi Árpád Savanyu Roland Farnadi Ágnes Németh Gergely Papp György Péterfi Jenő Siroki Zoltán Szabó Bence Érczkövi Attila Kerék István Autó Mitsubishi Lancer Evo7 Mitsubishi Lancer Evo9 R4 Mitsubishi Lancer Evo9 Mitsubishi Lancer Evo9 R4 Mitsubishi Lancer Evo9 Mitsubishi Evo IX R4 Skoda Felicia Kit-car Suzuki Swift S1600 Mitsubishi Lanncer Evo9 Mitsubishi Lanncer Evo Subaru Impreza WRC Ford Escort RS Coswort 4WD Lancia Delta HF Int. Honda Civic Teszt Rallye