Keresés

Találatok száma: 66
Előző 3 / 4 Következő
  • 2013.10.07.
    „Meghatározó élmény marad!” MARICSEK RACING TEAM – Budapest Rallye 2013, 2013. október 4-5. Magyar Bence – Mohácsi László, Suzuki Swift Az RTE bajnokságát leváltva a hétvégén a Rallye 2 mezőnyében teljesített örömautózást a Magyar Bence-Mohácsi László alakulat. A Maricsek Racing Team versenyzői tisztességesen helyt álltak Suzuki Swift versenygépükkel a magasabb osztályban. Autójuk zsinórban tizennégy versenyt műszaki hiba nélkül abszolvált, most viszont több probléma is jelentkezett. Bencéék nem csüggednek – így is életük egyik meghatározó élménye marad a 2013-as Budapest Rallye. Magyar Maricsek Racing Team Rally
  • 2013.09.25.
    Háromból három A Bakó Rally Team mindhárom Citroen C2R2 versenyautója ott állt a rajtnál, és a célban is a IV. PM Peugeot Vác Rallyn. Mindenképpen sikeresnek könyvelheti el az idei évet a csapat, hiszen Bakó Laciék a tavalyihoz hasonlóan zárták a szezont. Az M/1 kategória bajnoki címét szerezték meg az RTE záró futam megnyerésével. A Vácon történtekről a három pilótát kérdeztem. Bakó László: „Két pont hátránnyal érkeztünk a váci futamra. Csak úgy volt esélyünk a bajnokság megnyerésére, ha ezen a versenyen, az első helyen végzünk. Az öt gyorsaságiból négyet a magunkénak tudhattunk, és a Bakó Rally Team Rally
  • 2013.09.20.
    Rally, hiszen mióta szerepel a versenynaptárban, egy alkalmat sem mulasztottam el, és rajthoz álltam. Imádjuk az itteni pályákat, ráadásul már az is egy biztosíték lesz számunkra a hétvégére nézve, hogy Fodor Krisztián szervezi az RTE záró futamát. A nagymarosi illetve a gombás-sejcei szakasz is igazi rallypálya, a nyomvonaluk fekszik nekünk, különösen az utóbbi rész, bár sajnálatunkra az elég rövid. Ahhoz képest, amikhez hozzá vagyunk szokva a többi futamról, jó minőségű aszfalttal rendelkezik Vác környéke. Mindössze csak egy 200 méteres szakasz van a gombási részen, ami rossz minőségű, és Dynamic Rally Team Rally
  • 2013.09.19.
    Bajnokként Vácott? MARICSEK RACING TEAM – IV. Peugeot PM Rally Kondella Péter – Szilassy Arnold, Honda Civic Type R Izgatott napjai vannak mostanság Kondella Péternek, hiszen felesége, Fülep Edina a napokban hozza majd világra első közös gyermeküket. A babavárás örömei mellett azonban más is nagy boldogságot szerzett a Maricsek Racing Team pilótájának. Mivel nagy ellenfele, Hidegkuti Balázs nem áll rajthoz az RTE záró futamán, Péter és navigátora, Szilassy Arnold már bajnokként állhat rajthoz a hétvégi, IV. Peugeot PM Vác Rallyn. Kondella Péter: Nem szeretnénk elkiabálni, de a dolgok Maricsek Racing Team Rally
  • 2013.08.21.
    eredménynek, de az abszolút értékelésben szeretnénk előrébb lépni, és bízom benne, hogy erre lesz is majd alkalom.” Igazi meglepetést okozott Tóth Attila azzal, hogy megnyerte a H/3 kategóriát a IV. CYEB Tatabánya Rallyen. A pilótának ez volt a második futama a 2013-as szezonban, bár igaz, nem számít újoncnak az RTE mezőnyében. „Tatabánya hazai pályának számít nekem, többször is mentem már ezeken a gyorsasági szakaszon, így mondhatjuk, hogy egy tetemes fölénnyel indultam itt el a többiekhez képest. Kicsit tartottam Tajmel Tibitől és Kun Gabitól, mivel a XIII. GARMIN Rallyen jelentősen rávertek a mi ... kedvenc versenyhelyszínem. Akkor is rajthoz álltam az itteni futamokon, amikor nem voltam aktív versenyző. A legnagyobb ellenfelünk, Kolencsik Balázs elvitt egy gumilassítót és feladta a küzdelmeket, amivel pedig számunkra biztos alapokra helyeződött a bajnoki cím. Ez után végig a saját tempómban autóztam, nem rohantam, bár ugyanakkor sajnálom, hogy Balázzsal nem tudtunk csatázni, hiszen kemény ellenfél volt egész évben.” A Fábián-Fábián duó így 40 ponttal zárta a 2013-as RTE szezont, Vácott pedig már nem fog rajthoz állni a páros. Oberling Krisztián és Neszlinger Róbert 10 pontra növelte előnyét az Rallye Tatabánya Rally
  • 2013.08.16.
    A buli és az eredmény is megvolt Tatabányán Maxx Race Team – IV. CYEB Tatabánya Rallye, 2013. augusztus 11. Kiss Viktor – Prókai Anna, Mitsubishi Lancer Evo IX R4 Az M3 kategória dobogóján zárta az augusztus 10-11-ei, IV. CYEB Tatabánya Rallyet Kiss Viktor. A Maxx Race Team pilótája ez úttal nem élesben, hanem a meghívásos versenyzők között állt rajthoz az RTE mezőnyében. Segítségére ezúttal Prókai Anna ült a jobb1-be, akivel Viktor azonnal megtalálta a közös hangot, és néhány apró furfangot is megtanult tőle. Viktornak a jó eredmény helyett azonban most is a rally nyújtotta feeling és a Maxx Race Team Rally
  • 2013.08.15.
    Kanyik Rally Team 2013 Ifj. Kanyik Antal - Balló Pál - Fiat Grande Punto R3D RTE – CYEB Tatabánya Rallye 2013 – Beszámoló Ismét harmadikként a célban! Eseménydús felkészülés és egy befejezetlen verseny előzte meg ifj. Kanyik Antalnak és Balló Pálnak az idei Tatabánya Rallyen M/2-es kategóriában elért harmadik helyezését. Az Esztergom Rallyen kiállni kényszerülő páros mellé ezúttal odaszegődött a szerencse és a célvonalon mosolyogva száguldhattak át. Lássuk, mi is történt Esztergomban: Ifj. Kanyik Antal: - Nagyon jó kis versenynek ígérkezett az idei Esztergom Rally. Sok szép emlékem van Kanyik Rally Team Rally
  • 2013.08.06.
    körben! - Szúrópróbaszerű alkohol és drogteszt pozitív eredménye: Kizárás! - Korai rajt: 5 mp. - A balesetveszélyes közlekedés a depó és a versenypálya területén az adott körből, vagy a versenyből való kizárással sújtható. 5.Géposztályok, gépjárművek: Licences kategóriában csak érvényes MNASZ vagy RTE licenccel rendelkezők indulhatnak!!! Minden kategóriában indulhatnak bukócső nélküli autók is !!! 1. kategória: Licences 2. kategória: 2001ccm felett,turbós,4wd 3. kategória: 1601-2000 ccm.ig 4. kategória : 850-1600ccm-ig 5. kategória : 0-850ccm ig X .kategória: Nyitott kategória.( mindenki aki KZ Invest Kupa Szlalom
  • 2013.06.20.
    Kalandos salgói túra MARICSEK RACING TEAM –Salgó MIDEX Rallye 2013, 2013. június 15-16. Borbás Szabolcs – Demjén Gábor, Mitsubishi Lancer Evo VII Kiss Roland helyére új navigátort ültetett be maga mellé Borbás Szabolcs a salgói futamra. A Maricsek Racing Team pilótája rögtön megtalálta a közös hangot Demjén Gáborral, akivel sikerült is teljesíteniük a múlt hétvégi futam előtt kitűzött céljaikat. A Mitsubishi Lancer Evo VII-es egészen az RTE abszolút 5. helyéig repítette a Borbás-Demjén duót. Borbás Szabolcs: Mivel Gáborral ez volt az első közös futamunk, ezért a verseny elején még inkább Maricsek Racing Team Rally
  • 2013.06.14.
    futamai mellett a Rali Túra egyes állomásain, valamint néhány sprint- és külföldi versenyen is rajthoz állunk majd. Egerben és Ózdon is ütköztek egymással az ORB és az RTE viadalai, de most végre eljött az idő, hogy újra a tavalyi közegben versenyezhetünk. A jó hangulat és a pörgős verseny pedig most is garantált, hiszen Fodor Krisztián mindig élvezetes futamokat szokott rendezni. Nagyon várom már a hétvégi futamot, hiszen végre ismerős pályákon fogjuk róni a köröket. A Mitsubishi Lancer Evo IX R4-essel napi szinten foglalkozunk, így már maximálisan készen is áll a menetelésre. Két héttel ezelőtt Maxx Race Team Rally
  • 2013.06.13.
    oldalán kóstolt bele az RTE világába. Az ózdi futamon annyira megtetszett Gábornak a túrás légkör, hogy örömmel mondott igent Szabolcs megkeresésének. Borbás Szabolcs: Kétszer indultam már a Salgó Rallyen, s az itteni pályák nagyon tetszenek, hasonlóak, mint a mecseki gyorsasági szakaszok – főleg a Zagyvaróna-Cered rész. Egerben és Ózdon megviccelt bennünket az eső, így most örülnék neki, ha száraz körülmények között versenyezhetnénk. A kocsival minden rendben, kicsit átalakítottuk, ledobtuk róla a katalizátort. Elvileg így valamelyest erősebb lesz a Mitsubishink, és végre lesz hangja is! A Maricsek Racing Team Rally
  • 2013.05.17.
    Szécsény 1, 2, 3 MARICSEK RACING TEAM – XI. Suzuki-Kaiser Ózd Rali, 2013. május 12. Vincze Márton – Kovács Attila, Mitsubishi Lancer Evo IX Ózdon is folytatta kiváló, hibamentes menetelését a Vincze Márton-Kovács Attila duó. A Rali Túra Bajnokság tavalyi bajnoka Eger után Ózdon is bezsebelte az abszolút első helyért járó serleget. A Maricsek Racing Team pilótájának számára a győzelem mellett egy másik nagy álma is teljesült: Szécsény 1, 2, 3 lett az RTE végeredménye, melynek értelmében mellé két szécsényi társa, Ifj. Vincze Ferenc és Velenczei Ádám állhatott fel a dobogóra. Vincze Márton Maricsek Racing Team Rally
  • 2013.05.08.
    Mitsubishivel a napokban csináltam egy hosszabb, 30-35 km-s tesztet, de a beállításokon nem változtattunk. Inkább azért kellett ez a tréning, hogy újra fel tudjam venni a ritmust. Egerben látszott rajtunk, hogy nem mentünk az éles bevetés előtt az autóval, s ez az időeredményeinkben is megmutatkozott. Szeretnék felvenni a versenyt az élmezőnnyel, bár nagyon erős most az RTE eleje. Nem tudom, hova leszünk jók, de ha már a top5-ben benne lennénk, akkor azzal maximálisan elégedett lennék. Remélem, szülinapi ajándékként meglesz számunkra az Ózd Rallyn való jó szereplés is. Kiss Roland: Péntek reggel utazunk Maricsek Racing Team RTE
  • 2013.04.12.
    CÍM: Jó irányba halad a Maxx Race Team Rallye, 5- Maxx Race Team – 9. Eger Rallye, 2013. április 5-7. Kiss Viktor – Percze Nándor, Mitsubishi Lancer Evo IX R4 Kielégítőnek mondható Kiss Viktor debütálása az Országos Rally Bajnokságban. Az RTE mezőnyét az első osztályra cserélő pilóta a 9. Eger Rallyen kezdte meg a kilométerek és a tapasztalatok gyűjtését. Mint célja ahogy a verseny előtt is elmondta, az elsődleges célja nem a jó eredmény, hanem a tanulás, fejlődés elérése volt. Ehhez nagy segítségére volt navigátora, Percze Nándor, aki szerint akkor volt a változás – pozitív irányba – a Maxx Race Team Rally
  • 2013.04.12.
     a harmadik hely elérhető lett  volna. A folytatásban Ózd következik, mi pedig minden megteszünk, hogy újra rajthoz tudjunk állni.  Ha a háttér meg lesz, szeretnénk egész évben menni” ‐ zárta a beszélgetést a pilóta.    A 9. Eger Rallye RTE H4T kategóriájának végeredménye:  1. Hevesi ‐ Vánsza ‐ Mitsubishi Lancer Evo VI 32:03.20  2. Kicsák ‐ Szikszai ‐ Mitsubishi Lancer Evo VI +1:58.10  3. Gönczöl ‐ Kosárka ‐ Mitsubishi Lancer Evo VI +2:31.70  4. Nyilas ‐ Lovász ‐ Mitsubishi Lancer Evo VI +2:47.10  5. Strider ‐ Koch ‐ Mitsubishi Lancer Evo VI +3:18.80      Köszönjük  Partnereinknek:  GULF Gulf Racing Rally
  • 2013.04.10.
    „Eger a szívembe lopta magát!” MARICSEK RACING TEAM – 9. Eger Rallye, 2013. április 5-7. Kondella Péter – Bagdány István, Honda Civic Type R A kezdeti problémák ellenére mosollyal az arcán gurult át a céldobogón Kondella Péter és navigátora, Bagdány István. A Maricsek Racing Team versenyzőit a 9. Eger Rallye kezdete előtt műszaki problémák hátráltatták, ám az RTE versenynapjának második felében sikerült a duónak leküzdenie a technika ördögét. Kondelláék két ezüstérmet is begyűjtöttek a Honda Civic Type R-rel, amivel így megalapozták a 2013-as bajnoki címvédésre vonatkozó esélyeiket is Maricsek Racing Team Rally
  • 2013.04.09.
    CÍM: Előrelépés helyett csalódottság Maxx Race Team – 9. Eger Rallye, 2013. április 5-7. Velenczei Ádám – Apkó András, Mitsubishi Lancer Evo IX Nem volt a legboldogobb a 9. Eger Rallye leintése után Velenczei Ádám. A Maxx Race Team fiatal pilótája az RTE abszolút 5. helyén zárta a versenyhétvégét, ám eredményével egyáltalán nem volt megelégedve. Hű társa, a Mitsubishi Lancer Evo IX több „betegséggel” is küszködött, így nem Ádám és navigátora, Apkó András nem tudták a tőlük elvárt teljesítményt produkálni. Velenczei Ádám: Nagyon húzós volt az elmúlt két hetem a szezonnyitóra való Maxx Race Team RTE
  • 2013.04.05.
    már mentem egyszer a hevesi viadalon, egy Mitsubishi Lancer Evo VI-ossal. Akkor nagyon jól indult számunkra a verseny, egészen az utolsó gyorsasági szakaszig – a cél előtt 300 méterrel, technikai probléma miatt estünk ki. A 2011-es Eger Rallye volt az első RTE versenyük, ahol a 2. helyről kellett feladniuk a küzdelmeket. Szeretnék most kibékülni az egri pályákkal, s remélem, visszaadják a két éve elvett szerencsémet. A Rali Túra Bajnokságot idén se cseréltem le – a tavalyi ezüstérmem után szeretnék 2013-ban is jól szerepelni. Ebben nagy segítségemre lesz új navigátorom, Apkó András, aki egy Maxx Race Team Rally
  • 2013.04.05.
    Rali Túrás bajnokkal bővült a Maricsek Racing Team csapata MARICSEK RACING TEAM – 9. Eger Rallye Kondella Péter – Bagdány István, Honda Civic Type R A téli szünet alatt igazi vérfrissítésen esett át a Maricsek Racing Team. A csapat új versenyzői között köszönthetjük 2013-tól Kondella Pétert is, aki 1997 óta oszlopos tagja a rallytársadalomnak. A pilóta tavaly érte el eddigi pályafutásának csúcsát, amikor mennyasszonyával, Fülep Edinával elhódították az RTE N csoportjának, és az N3-as kategóriájának bajnoki címét. Péter 2013-as céljai között így nem is szerepelhet más, mint hogy megvédje Maricsek Racing Team Rali Túra Bajnokság
  • 2013.04.05.
    most is kiélezett meccseket fogunk vívni az ellenfelekkel – ez elsősorban Horváth Balázsékra lesz igaz, hiszen tavaly az RTE, most pedig a rally2 mezőnyében leszünk egymás vetélytársai. A cél egyértelműen a győzelem – kategóriában, csoportban és géposztályban is. Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Garmin, PálinkaABC.hu, Récsei Busz Kft., M-Roll Kft., IBG, Rally Cafe, SDC, K-Twins Kft., Ags Motorsport Sajtófőnök: Horváth sajto@maricsekteam.hu Judit – www.maricsekteam.hu; Tel.: 30/533-9099; E-mail: Maricsek Racing Team Rallye
Előző 3 / 4 Következő