CÍM: A nagyok nyomdokain
Maxx Race Team – 19. Mojito Lemon Miskolc Rally
Kiss Viktor – Percze Nándor, Mitsubishi Lancer Evo IX R4
Komoly felkészülés előzte meg Kiss Viktor és Percze Nándor miskolci versenyhétvégéjét. A Maxx Race
csak
Team versenyzőpárosa nem csak a belső kamerás felvételeket elemezte, de olyan tanácsokkal is
gazdagodott, amelyek betartásával tovább ívelhet felfelé fejlődésük. A duót a tavalyi bajnok Kazár Miklós
illetve Aschenbrenner György látta el néhány tippel, s reményeik szerint akár már a borsodi viadalon is
lehet eredménye e tanításnak.
Kiss Viktor: Mivel tavaly ... kezdtem el a rallys pályafutásomat, ezért nincs túl sok tapasztalatom,
emlékem egyik versenyhelyszínről sem. A pályák ismeretlensége ezért végig fog kísérni engem egész
évben, s pont emiatt nagy hátrányban is leszünk azokhoz képest, akik több éve róják már itt a köröket.
Miskolchoz kivételesen, valamilyen szinten már volt szerencsém. A szombat esti pályák közül a
bükkszentlászlóit már ismerem, tavaly is mentem rajta, igaz, fordított irányban és világosban.
Nincsenek kellemes élményeim róla, hiszen az elmúlt évben pont itt törtük össze totálkárosra a
versenyautónkat. Ennek ellenére mégis ez a szakasz ... az egyik kedvencem; igazi rallypálya – szűk,
technikás, felhordásos, és még sorolhatnám. A mályinkai gyorsaságira tippelni se tudok, hogy milyen
lesz. Nézegettem már felvételeket, és igyekeztem minél több információt begyűjteni róla a
tapasztaltabb pilótáktól, de az már most biztos, hogy nem lesz egyszerű dolgunk.
A felkészülésünk során rengeteg segítséget kaptunk Kazár Mikitől és Asitól, akiknek ez úton is nagyon
szépen köszönjük az „útravalót”! Vezetés technikában és a beállítások terén is rengeteg tanácsot
kaptunk tőlünk, s bízom benne, hogy ennek a tanításnak minél előbb beérik majd a ... gyümölcse. Nándi
is nagy segítségemre lesz majd, bár a mályinkai gyorsaságit ő sem ismeri, ráadásul éjszaka nagyon nem
szeret versenyezni. Én mindenesetre maximálisan megbízom benne, hogy hagyatkozni fogok a
tapasztalataira és a pontos itinerére. A tesztek során mindent rendben találtunk a Mitsubishi Lancer
Evo IX R4-n, egy rossz szavunk se lehet rá. A szokásos revízión esett át, s minden eshetőségre fel van
készítve, ami csak érhet minket a versenyhétvége során.
A célunk most is csak a célba érés lesz, bár vasárnap már szeretném nézni az időeredményeinket is. A
királdi körgyorson már többször ... koptattam az aszfaltot, így tanulságos lesz összehasonlítani az
eredményeinket a korábbiakkal, hogy megnézzük, mennyit is fejlődtünk.
Percze Nándor: Többször voltam már Miskolcon, és nagyon szeretem ezt a versenyt. A korábbi pilótám
ide valósi, így mondhatni, hogy már nekem is egy hazai versenynek számít ez a futam. Kiválóak a
szakaszok és a szervezés is, a pálya szélén lévő rengeteg néző pedig mindig gondoskodik a fantasztikus
hangulatról.
Az első nap a túlélés lesz a fő célunk, hiszen nagyon komoly, veszélyes szakaszok várnak majd ránk. Az
autó beállításait is ennek rendeljük alá, hiszen
Maxx Race Team
Rally
„Merencsics és Varga a két nagy balga
Elindulnak BAZ megyébe, mert hát Miskolc van arra.
Historicban, Replikában, a Suzukival nyomják hárman,
És reméljük a serlegeket innen is majd párban…”
/A beavatott kezek. Részlet/
Támogatók:
Nyilas GSM
Néhány nappal a Miskolci futam előtt, már szinte ég a talpunk a
mehetnéktől. Árpinak csakúgy, mint Eger, ez a futam is először
„köszön” be a pályafutásába. Az autón túl sok feladat nem volt,
hiszen eléggé óvatos volt a duó Egerben, így szinte egy már
felkészített autót ... kapott meg a „Fater” Id. Merencsics Árpád, a futam
előtti átvizsgálásra. A szerviz busz összepakolva lassan, a navigátor
táskában a ceruzák már kifaragva, az alsó ruházat frissen mosott
illata a szobában… És mielőtt bele kezdenék egy nagyjainkat is
megcsípő, költészeti remekműbe, inkább leírom, mit nyilatkoztak a
versenyzők a miskolci futam előtt.
Merencsics Árpi: Ismét új verseny, új pályák, új élmények. Nagyon
várom már Miskolcot, hiszen gyönyörű környezetben
versenyezhetünk csak úgy, mint Egerben. Az autó ... felkészítése
rendben zajlik, már majdnem teljesen be vagyunk pakolva a hétvégi
versenyre. A lámpasor is be van izzítva, nagy szükség lesz rá, hiszen
meghatározóak lesznek az éjszakai gyorsasági szakaszok. Nagyon
összeszedetteknek kell lennünk, hiszen a lehető legpontosabban kell
felírni mindent, hogy jó eredményt érhessünk el Miskolc Rallyn.
Varga Sándor: A salak „szaga”! Ez az, amivel korábban
azonosítottam a Miskolc rallyt. A szerintem technikás pályák, és az a
környezet, az a táj ahol a pályák futnak, az egyik legjobb versennyé
teszik a futamot. Remélem minden rendben
Maricsek Racing Team
A Talbot & Lada Rallye Team hat versenyzője nevezett be a máriapócsi Drift versenyre,de a rajthoz csak négyen tudtak oda állni mert a többiek BMW-je sajnos nem lett kész. A csapat fotósa Nagy Norbert jóvoltából készült egy pár kép a felkészülésről és a versenyről...egy pár képet pedig más oldalakról tettem hozzá.. Legközelebb remélem többen tudunk indulni a profik közt..