Keresés
Találatok száma: 68
2015.05.26.
ez azért adja menet közben nekünk a lendületet. Aztán a második napon még reggel ugyanúgy minden happy volt a koránkelés ellenére. A baj csak ezután jött. A negyedik és az ötödik gyorson mentünk ismét egy első időt, de az ötödik szakaszról már éppen csak hogy lejöttünk, és furcsa hangja lett a Ladának. Etapon belelestünk, és tudtuk, hogy ismét nagy a probléma az autóval. Eltört a motorban a láncfeszítő, és nem szándékoztunk több anyagi kárt okozni a motorban, ezért ismét feladtuk a harcot. Nem kellemes kiesni az első helyről. Akkor most Husi ismét tornázik azon, hogy minél hamarabb kész legyen ... a Zsiguli Székesfehérvár előtt? - Ahogy hazaértünk Hús neki is állt tényleg az autónak, és azóta már meg is gyógyította a kocsit. Mindenesetre jobban jártunk, hogy kiálltunk, mert így nem lett más gond vele. Az autó tehát igazából már most versenyképes, de úgy határoztunk, hogy nem megyünk most pár versenyen. Székesfehérváron amúgy sem akartuk, mert tavaly sem élveztük, és lebombázta a rossz minőségű murva az autót. Illetve úgy döntöttünk, hogy a büdzsé most az autó felújításai miatt csak kisebb futamokat tesz lehetővé. Akkor legközelebb hol láthatják a Lada fanok, hogy csapatjátok neki Tiba Anita Historic
2015.05.04.
bajuk, csak kicsit odalett a versenyautó. Ezek a versenyzők elhivatottak, és az életük a rali, tehát érthető, hogy ha tűzön-vízen is, de célba akarnak érni. A Ladákból, Citroenekből, BMW-kből, és Mitsubishikből álló North Racing a fentiek ellenére azért büszkélkedhet is, mert sokan felülmúlták önmagukat, és kitartóan küzdöttek a végsőkig. A szemük végig a pályán volt, és a tőlük telhető legjobb formájukat hozták, mert tudják, hogy aki bakizik, bajba kerülhet. Voltak, akik sajnos tényleg olyan állapotban vitték haza a versenyautót, hogy azon bizony lesz mit csinálni a következő futamig, ami az Tiba Anita ORB, Rallye2, Historic
2015.03.27.
Négy autóval támad a Korda Racing az Eger Rallyn Beindul a nagyüzem a Korda Racing számára az előttünk álló hétvégén sőt, az eredetileg tervezett három mellett egy negyedik páros is a csapat színeiben száll harcba az Eger Rallyn. Tovább bővül a szezonkezdetre a Korda Racing fiatal Rallye2-es csapata, a Szabó Árpád/Borsfai Dávid (Citroen C2 R2Max), a Vizelli Károly/Nagy Péter (Lada VFTS) és a Régi Péter/Ferenci László (Suzuki Ignis) duók mellé egy újabb fiatal és tehetséges páros csatlakozik, Czézinger Kristóf és Szőke Nikolett egy Suzuki Ignis fedélzetén csatlakozik a csapat Rallye2-es ... tagozatához. A fiúk természetesen nem ölbe tett kézzel várják a bajnoki rajtot, miközben Vizelli Károly és Nagy Péter az utolsó simításokat végezte a Lada VFTS-en, a többiek a minél sikeresebb szezonkezdet reményében egy egész napos teszten hangolódtak az Eger környéki pályákra. A srácok egy héttel a szezonnyitót megelőzően az écsi Rábaring felé vették az irányt, hogy idén először kipróbálják a 2015-ös szezonra szánt autókat és gumiabroncsokat. A teszten a csapatfőnök Korda Erik mellett Vingler Attila is hasznos tanácsokkal segítette a fiatalok felkészülését. Korda Erik: Már mindannyian nagyon
2015.03.25.
.” – jelentette ki Gabó. A srácokat újra és újra ugyanott találom meg verseny előtt, mikor elérhetetlenek. A műhelyben. Pont akkor röffentették be a Ladát, mikor odaértem, és nyoma sem látszott az elmúlt év végi kedvtelenségüknek. Ezek az emberek ideig-óráig tudnak lekattanni a raliról, aztán újra felpörögnek és folytatják ahol abbahagyták. Így van ez jól. „Ugyanúgy állunk, mint minden verseny előtt, utolsó percesek vagyunk, de ezen már meg sem lepődünk. A lényeg, hogy megyünk Egerbe, favorizáljuk ezt a versenyt, attól függetlenül, hogy mikor utoljára indultunk itt kiestünk. De úgy estünk ki, hogy amíg ... koncentrálunk, hogy jól érezzük magunkat és jól szuperáljon az Lada. Menjük egy jót, menjünk egy erőset, és akkor ki is pipáljuk majd ezt a versenyt.” – jelentette ki határozottan Barna. Köszönet a támogatásért: Expert Training Kft.; Nord Frank Kft.; AutoCarma Kft.; Prime Energie Kft.; Metál Inox Kft.; Tipp Plusz Kft.; Schönherz Informatikai Stúdió Kft.; Schönherz Iskolaszövetkezet; Terrex Kft.; Elektron-Co Kft.; Degorex Kft.; MAN Szerviz; Imre Gábor Kft., Mester-Építő Kft.; B-Safety Bt.; Hesztia Debrecen Tűzvédelmi és Biztonságtechnikai Kft.; Albert Tűzvédelmi Csoport Kft. Szöveg: Tiba Anita Fotó: Boros Tiba Anita ORB
2014.11.14.
Egyesület Versenyautó CARTeam Mitsubishi Lancer Evo IX. Dynamic Rallye Team SE BMW E86 Z4 M Coupe Crash-Men Team Kft. BMW 328i Maricsek Racing Team VAZ 2101 Maxx Race Team Mitsubishi Lancer Evo IX. Rigomotorsport BMW E36 Maricsek Racing Team Mitsubishi Lancer Evo 69 Crash-Men Team Kft. Honda Civic Type-R FD2 Turán Motorsport SE Lada VFTS Maricsek Racing Team BMW E36 Speedy Motorsport Lada VFTS Turán Motorsport SE BMW E30 GFS Racing Kft BMW 323 GFS Racing Kft BMW E36 HBRK ASE Lada VFTS DNS 0 DNF 4 0 DNS DNS DNF DNS 10 0 DNS DNS DNS DNS DNS DNS DNF I. II. 4 0 DNS DNF 0 DNS 0 DNS 0 DNS 10 0 DNS DNF 0 DNS ... Versenyzőtárs neve Kovács Zoltán Szabó Gábor Hodosi Gábor Holló Barnabás Bütösi Zsolt Radványi József Hankó László Foczkó Ákos Egyesület Versenyautó Crash-Men Team Kft. Lada VFTS László Racing Kft. Lada 2107 Zsomar-Ker Kft. Lada 21074 Crash-Men Team Kft. Lada 2105 I. 10 2 8 1 5 0 6 3 II. III. DNS DNS DNS DNS IV. 10 3 8 2 3 1 DNS V. DNF DNF 5 0 DNS VI. DNS DNS DNS DNS Összesen 1 2 3 4 12 9 5 9 DNS 2,5 0 2 1 DNS DNS 2,5 3 DNS DNS DNS DNS DNS 13 10 4 DNS DNF DNF 5 DNS DNS DNS DNS DNS 25 21,5 17 9 16. GÉPOSZTÁLY Hely Egyesület Versenyautó Speedy Motorsport Mitsubishi Lancer Evo VI. Maricsek Racing Team ... 8 DNS 4,5 7 13 4 10 3 DNS 6 2 8 0 DEL DNS 13 DNS 8 8 DEL DNS 13 10 DNF 7 DNS DNS DNF 13 10 DNS DNF DNS 10 DNS DNF DNS DNF DNS DNS N.B. DNS DNS N.B. DNS 44 23 22,5 22 13 4 17. GÉPOSZTÁLY Hely Vezető neve Versenyzőtárs neve Stepán Árpád Bán Viktor Szabó Laci Illés Péter Veréb Zoltán Papp Tamás Nedeczki László Kovács Géza Egyesület Versenyautó Maricsek Racing Team VAZ 2101 Turán Motorsport SE Lada VFTS Speedy Motorsport Lada VFTS HBRK ASE Lada VFTS I. DNS DNS DNS DNF II. DNS 0 DNF 0 DNS 0 DNF III. 8 2 10 3 3 1 2,5 0 IV. DNS DNS DNS DNS V. DNS DNS DNS DNS VI. 10 3 DNS DNS DNS Összesen 1 2 3 4 DNS MNASZ Rally
2014.10.17.
első háromba beférnénk, az már egy jó eredmény lenne számunkra.” Az október 17-18.-a között megrendezésre kerülő Mecsek Rallye-n majd egy év szünet után, a Maricsek Racing Team színeiben áll rajthoz a Szvatek Zsolt - Török Attila kettős (ORB, Mitsubishi Lancer EVO VI/IX). A 11 párost magába foglaló csapat a Rallye2-es Vigh Levente - Mohács László (Suzuki Swift Gti) párossal és Wáner Attilával (Renault Clio), illetve a Historic bajnoki futamon induló Stepán Árpád - Bán Viktor (Lada 2101) és Veriga Gábor - Kovács József (Lada Samara) kettősökkel lesz teljes. Sándor Anikó ORB, Rallye2, Historic
2014.09.09.
PÖRGÉS, GULYÁS, NEVETÉS – ERDÉLYI GYÖRGY DREDÁN GYÖRGY Ezzel a három szóval jellemezhető a szombati elsőként kipróbált FRT verseny a László Racing egyesültében, LiveWire Rally team csapatában versenyző, Erdélyi György és Dredán György párosnak. Kellemes, napos és tiszta idő megalapozta a Kiskunlacházai reptérre érkező csapat napját. Az új élményeiről a megszokott módon a Lada pilótáját, Erdélyi Györgyöt kérdeztem: Hogy tetszett az első FRT versenyetek? Pozitív csalódás volt, nem tudtam mire számíthatok, de nagyon jól éreztük magunkat, igaz sajnos csak 4 kör volt, így keveset ültünk az ... autóba, de egy pillanatra sem unatkoztunk. Milyen volt a pálya? Az én tetszésemnek teljes mértékben megfelelt, ahogy a pályát megépítették, nem volt azért könnyű, technikásan kellett rajta menni, de most egyáltalán nem időre mentünk, az élvezet volt a lényeg és a Lada határainak a feszegetése. Sikerült a célt teljesíteni? Határozottan igen, hiszen már sokkal jobban ismerem az autót, tudom, meddig lehet húzni, kanyarokban hogyan viselkedik, sajnos több alkalommal füvet is nyírtam, de a látványra mentünk. Bevált a gumiválasztás, mert nem tapadt, így tudtunk menni kilinccsel előre, amit az Krizsán Zoltán Rally
2014.09.02.
egységet. A Maximmun Racing Team az előttünk álló napokban már az eredeti felállásban - Szőke Tomival kiegészülve - készül a kassai megmérettetésre, ahol a nevezési lista alapján rendkívül komoly mezőnyben kell ismét bizonyítani. A Steelvent Miskolc Rallysprint végeredménye: Licence: 1. Kazár Miklós, Percze Nándor (Mitsubishi Lancer EVO) 14:11,0 2. Tőzsér Áron, Szebellédi László (BMW M3) +1:35,1 3. Juhász Csaba, Juhász Zsolt (Renault Megane) +1:37,1 4. Büttösi Zsolt, Radványi József (Mitsubishi Lancer EVO VI) +1:41,4 5. Németh "Kisubi" István - Németh "Uborka" István (Lada 2101 ... ) +1:43,6 6. Krehlik Nándor, Krehlik Adrienn (Lada 2107) +2:16,8 Marosréti Ervin Rallysprint
2014.06.13.
Historic a főcsapás Dupla versenynapból szimplával kell beérnie a Veréb Zoltán, Papp Tamás, Lada VFTS triónak a 2014-es Székesfehérvár Rally-n. A versenyzőpáros a versenykiírás megjelenése óta azon izgult, hogy megkapják e az esélyt, hogy szombaton murván, vasárnap pedig aszfalton száguldozhassanak, a két külön bajnokság versenyein, de sajnos az Országos Murva Rallye Bajnokságban 14-es kategóriájában nem jött össze az induláshoz kellő minimális öt fő, aki másnap Historicban indult volna. A srácok kicsit csalódottak, hiszen a pár héttel ezelőtt több kategóriatárs is ugyanezt szerette Historic
2013.09.19.
Dupla dinamit Vácon A Fábián Racing Team színeiben versenyzik a Fábián Dániel – Oláh Róbert páros, és a Fábián Donát – Treitl Tamás duó. A felállás egyszerű. Egy testvérpáros, akik mindketten a pilóta szerepét töltik be, mindketten a Lada mellett tették le a voksot, és ugyanazok az álmok hajtják őket. Rallyzni, rallyzni, rallyzni!!! Danival és Donáttal arról beszélgettem, hogy hol kezdődött ez az egész rally mizéria, mi a helyzet velük jelenleg, és mik a jövőbeni terveik. Először is bocsi srácok, de „szemtelenül fiatalok” vagytok még most is. Mégis mikor fertőződtetek meg a benzingőztől ... , és ki vitt a bűnbe titeket? Melykőtök mire emlékszik? Dani: Édesapánkkal rengeteget jártunk versenyekre, már teljesen kicsi korunk óta. Ő is imádja a rallyt, neki köszönhetünk mindent. Jelenleg is ő a legnagyobb támaszuk. Tehát mondhatni pár éves korunkban már benne voltunk a rally forgatagában. Donát: Olyan 4-5 évesek lehettünk, mikor először versenyre vitt minket édesapánk. A Mecsek Rally az egyik ilyen emlékem talán. A Ladák hangját már akkor is szerettem. Csak nem értettem miért, olyan a hangja a kocsinak, mintha tolatva menne. Azóta persze megértettem. Még a Dani autóját is kipróbáltam ... tőcsavarunk elszakadt, és etapon elhagytuk a kereket, tehát ezt a versenyt nem sikerült bejeznünk. Aztán a Salgón is mentünk, de ott meg nem volt sperünk a jó sok ezer kanyarban, de végül valahol a végén célba értünk azért. Esztergom, Tatabánya kimaradt, és akkor most majd megyünk az évzáró túra futamra, Vácra. Donát: Mi Egerben indultunk, ahol a 3. gyors céljában lefogazott a difink, ott a 3. helyről estünk ki. Aztán Ózd nekünk kimaradt, navigátor híján. Salgón megint csak a 3-as gyorson eltört a féltengelyünk, ahol a Lada Kupa 2. helyén álltunk. És eddig ennyi. Konkrétan öt gyorsaságit tudtam Fábián Racing Team Rally
2013.09.19.
idézik fel. Mindenki azt várja tőlünk, hogy a nézőknek menjünk, s ennek igyekszünk is majd eleget tenni.” A Lada 2107 most is jó kezekben készült, hiszen Dani tavalyi navigátora, Nagy Zoltán készítette fel a versenygépet, míg a futómű-beállítást Kovács Krisztián végezte, s így mondhatni borítékolható a siker. Ha Vác Rally, akkor nem hiányozhat a nevezők közül Maricsek Miklós sem. A Maricsek Racing Team csapatfőnöke a jól megszokott, sárga-fekete Mitsubishi Lancer Evo VI-ossal, oldalán Csáki Richarddal áll rajthoz a szülővárosában megrendezésre kerülő futamon. „A Vác Rally mindig is nagydolog volt ... végezzünk a kategóriánkban.” A Vác Rallyról a Holecz „Kicsy” Krisztián-Nagy Zoltán duó sem hiányozhat. A váci vagányok már nagyon várják a hazai futamot, s biztosak benne, hogy egy jó hangulatú versenyhétvégéjük lesz, ahol szinte az egész csapat képviseltetni fogja magát. „Zoltán már teljesen felkészítette a kocsinkat, de komolyabb fejlesztéseket nem eszközölt rajta. A Lada 2105 új karburátort kapott, emellett a futómű- beállításokat is végrehajtottuk rajta. A célunk az lenne, hogy gyarapítsuk a váciak dicsőségét, és megnyerjük az „A” Lada Kupát, az A/3 kategóriában pedig dobogóra álljunk. Amennyiben ... a futamon jelen leszünk. Nincs bennük versenykilométer és vannak erősebb kocsik is, így a középmezőny lenne a reális célkitűzés. Ám ha lehetőségünk lesz rá, hajtani fogunk a minél jobb helyezésért a Lada 2105-tel, mind az „A” Lada Kupában, mind az A/3 kategóriában.” Izgatott napjai vannak mostanság Kondella Péternek, hiszen felesége, Fülep Edina a napokban hozza majd világra első közös gyermeküket. A babavárás örömei mellett azonban más is nagy boldogságot szerzett a Maricsek Racing Team pilótájának. Mivel nagy ellenfele, Hidegkuti Balázs nem áll rajthoz az RTE záró futamán, Péter és Maricsek Racing Team Rally
2013.07.16.
Molnár Feri – „Amit csinálunk csak is a nézőknek fog szólni!” Molnár Ferenc a Ladás berkekben csak „Karamell” becenévre hallgató pilóta kategóriájában nagy esélyese az RTE rally bajnokságnak. Két éve a hegyi drift versenyen közönségdíjas lett, és mint interjúnkban kiderült, most hétvégén a Hegyi Drift versenyen a lóerők hiányát a szívével fogja pótolni a betétfutamokon. A hazai drift rajongók ritkán látnak Ladát magyar versenypályákon kizárólag kilinccsel előre fűzni. Te köztudottan a látványra mész sokszor. Kicsit mesélnél arról hogyan történt az első szerelem az autósport iránt ... között ebben a tudományában kellett volna jeleskednünk a hegyen. Nem tudtuk mennyire lesz nagy a kontraszt a Ladák és egyben képességeink között. Hát volt, de a nézők végig buzdítottak bennünket, amit nagyon köszönünk nekik! Egyébként RTE-ben versenyzünk Czinege Lacival a J1-ben ami köztudottan az ország legerősebb Ladás mezőnye. Itt versenygumival nem tudunk keresztbe kasul autózni és ha eredményt akarunk akkor nem is célszerű (az első két futam után vezettük a Lada kupát és hiába, hogy salgón kiestünk jelenleg is a másodikak vagyunk). Megragadunk minden alkalmat, hogy kárpótoljuk és egyben ... beüljön valamelyik autóba (jobb oldalra). Janával és Bendegúzzal még nem volt alkalmunk közös éjszakai autózáshoz, de ami késik nem múlik, nagyon jó kezű pilóták szívesen látjuk őket bármikor magunk között :) Várhatóan komoly nagyközönség előtt fogtok most hétvégén csapatni, készültök valami extrával. Vagy szerinted elég extra lesz Ladákat látni az olykor 4-6 száz lovas drift autók mellet? A mi kocsijaink szerényebbek másabb típusú versenyben vagyunk járatosak, de a hiányosságokat a szívünkkel fogjuk pótolni. Amit csinálunk csak is a nézőknek fog szólni Mit kell tudni az autódról? Lada 2107, 1900 Hegyi Drift Drift
2013.05.27.
mellett természetesen szurkolni fog a magyar rallycrossosoknak, akikkel quados múltjából kiindulva nagyszerű kapcsolatot ápol. - Mózerral, Harsányival és Káraival is jó kapcsolatot ápolok, csak tisztelettel és barátsággal beszélhetek róluk. Nagyon drukkolok nekik, hogy jó eredményt érjenek el hazai környezetben - folytatta Kazár Miki. - A pályát ismerem, nem kell nagyon bemutatni, jó poén és remek vasárnap elé nézek. Lesz még egy érdekesség, hiszen Petter Solberg korábbi rally világbajnokkal versenyezhetek együtt, ami szintén nagy megtiszteltetés. Úgy tudom, hogy a norvég kiválóság egy Lada VFTS-ben Maximmun Racing Team Rallycross
2013.04.25.
Focus Lada Opel Astra Opel GT Opel GT Suzuki Ninja ZX12R Renault Clio 1.5 dci Suzuki Swift TR Suzuki Swift TR Opel Astra Ford Fiesta 3069 25 3003 - 3056 13 3064 20 3073 8 3072 10 3120 16 3045 11 3085 - 3002 - 3054 2 3112 - 3006 9 3012 7 3143 6 3108 4 3001 - 3137 5 3148 0 3141 3 3124 0 3130 1 3007 - 3128 0 3152 - 3136 Kies 3140 0 3145 0 3099 0 3144 0 3155 - 3147 0 3142 0 3117 0 3135 0 3154 - 3153 - 3149 0 3151 0 3046 - 3156 - 3076 0 3083 0 3146 0 3126 - 20 25 8 - 10 7 - 5 16 13 9 11 0 0 0 2 6 0 4 0 3 0 1 0 0 Kies 0 0 0 0 0 0 - - 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 45 25 21 20 18 17 16 16 16 13 11 11 9 7 6 6 6 5 ... Opel Astra Mácsai Martin Lada Nagy Attila Opel Astra T4 Túra kategória 1601 ccm felett Dicsa Tibor Peugeot 205 Dellorto Szepesi Péter BMW 320 is Deák Tünde BMW 328ti Hernádi László Mitsubishi Lancer EVO VIII Uracs Ádám Ford Fiesta Bognár Martin VW GOLF III TDI ÚB Újonc Bajnokság Autó 3073 3012 3145 3144 3085 3099 3128 3152 3155 10 8 6 4 - 5 3 - - 8 5 4 6 10 2 0 3 1 18 13 10 10 10 7 3 3 1 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 3072 3003 3148 3112 3124 3001 3146 3154 3153 5 - 4 - 3 - 2 - - 6 10 4 8 3 5 2 1 0 11 10 8 8 6 5 4 1 0 1. 2. 3. 4. 5. 6. 3069 5 5 3056 3 3 3054 2 4 3064 4 - 3126 - 2 3136 Kies Kies 10 6 ... 6 4 2 0 Hely. Név Azon. I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. Össz. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. Tellér Antal Csóka Balázs Kámán Sebestyén Rákóczi Andrej Mélykuti Lajos Geng Bence Czakó Roland Tellér Péter Gál János Hajdu Kristóf Rákóczi Edgár Benyó Máté Kecskeméti Gyula Csíkos Balázs Gergely József Mácsai Martin Nagy Attila Szerencsés Péter Bognár Martin Opel Astra Ford Fiesta Toyota Corolla Opel GT Suzuki Opel Corsa Suzuki Swift Opel Astra Peugeot 106 1.3 Rallye Toyota Yaris 1.5 TS Opel GT Suzuki Swift Daewoo Matiz Suzuki Swift Daihatsu Lada Opel Astra ... Zoltán Tellér Péter Geng Bence Gál János Farkas Csaba Kelemen Csaba Barakkó Csaba Benyó Máté Bognár Martin Gergely József Mácsai Martin Nagy Attila Uracs Ádám Peugeot 205 Dellorto BMW 320 is Honda CRX Trabant 1,4 16V Honda Civic VTI Mitsubishi Lancer EVO VIII BMW 328ti Suzuki Opel Astra Honda CRX VW Polo Honda Civic VTI Suzuki Swift Ford Fiesta Opel Astra Opel Corsa Peugeot 106 1.3 Rallye Trabant 601 RS Trabant 601 RS Skoda Favorit 1.3 Suzuki Swift VW GOLF III TDI Daihatsu Lada Opel Astra Ford Fiesta 3069 25 3056 16 3003 - 3073 11 3072 13 3064 20 3054 9 3085 - 3148 8 3112 - 3012 10 3124 6 3145 7 MNASZ Szlalom
2013.04.22.
9027 Győr, Balassi B. u. 15. e-mail: info@a-r-c.hu www.a-r-c.hu Arrabona Rally Club Tavaszköszöntő szezonnyitó Ladák, BMW-k, Mitsubishik és más versenyautók sokasága lepte el a hétvégén az écsi Rábaringet a Céltrans Rallye Sprint Baknokság első futamán a METABOND kupán. 73 versenyzőpáros és négy előfutó adta le nevezését, hogy a tavaszi napsütésben kitartóan küzdjön az első helyezésért. Az indulók között tíz osztrák pilóta neve is feltűnt, így nemzetközivé vált az első verseny. Április 13-14 - ez a dátum a sprint versenyen indulók naptárában vastagon bekarikázva várta, hogy elérkezzen a ... , zökkenőmentesen zajlott a rallye sprint futam a Rábaringen. A nemzetközi mezőny 77 indulója közül hatvanan értek célba, hogy az abszolút értékelés mellett hat kategóriában, valamint a Lada és BMW kupában álljanak fel a dobogóra. A Céltrans Rally Sprint Bajnokság következő fordulója Május 26-án lesz. Czigler Hédi sajtófőnök 20/4400775 Info: www-a-r-c.hu RALLY VAGY SEMMI! ............................ -1- Arrabona Rally Club Eredmények: Abszolút: 1. Fodor Márton - Leimeiszter István - Mitsubishi 2. Tóth Attila - Bakai Rena - BMW 3. Gurdon Attila - Gurdon Barbara - Mitsubishi 2. kategória: 1. Oberling ... Krisztián - Neszlinger Róbert - Suzuki 2. Erős Gábor - Sín Zoltán - Suzuki 3. Szóda Ákos - Richtár Róbert - Suzuki 3. kategória 1. ifj. Fogarasi Attila - Toloczkó Péter - Opel Corsa 2. Perje Dániel - Imre Krisztián - Lada 3. Pintér-Burus László - Faminger Imre - Lada 4. kategória: 1. Thomas Jung - Rene Spielbichler - Opel Kadett 2. Szabó Zoltán jr - Szabó Zoltán - Renault Megane 3. Pribusz József - Ács Molnár István - BMW RALLY VAGY SEMMI! ............................ -2- Arrabona Rally Club 5. kategória: 1. Fodor Márton - Leimeiszter István - Mitsubishi 2. Gurdon Attila - Gurdon Barbara ... - Mitsubishi 3. Huszár Papesz - Budai István - BMW H1 kategória: 1. Tölgyesi László - Nemes Csaba - Lada 2. Hulmann Gábor - Tiringer Mihály - Lada 3. Nagy Tibor - Tóth Tamás Olivér - Lada H2 kategória: 1. Tóth Attila - Bakai Rena - BMW 2. Biránti Lajos - Hegedüs Krisztián - VW Golf 3. Keskeny László - Kulin Ferenc - Audi BMW Kupa: 1. Tóth Attila - Bakai Rena 2.Huszár Papesz - Budai István 3. Neudel Martin - Scherzer Barbara RALLY VAGY SEMMI! ............................ -3- Arrabona Rally Club Lada Kupa: 1. Tölgyesi László - Nemes Csaba 2. Hulmann Gábor - Tiringer Mihály 3. Csáki Péter - Tóth Ádám Arrabona Rally Club Rally
2013.04.17.
Sándor Hegede Tamás Baksai László Kása Ferenc Molnár Ferenc Szecsődi Norbert Fróna János Magyar Zsolt Adorján József Juhász Ivett Egyesület Versenyautó Team Rally Kft Honda Civic Type R TMC Rallysport Kft. Honda Type R BDM-ART Rally Team Citroen C2 VTS Rally&Racing Lada 21074 Red Silver Racing SE Honda Civic VTI Zsoma-Ker Honda Civic Car-Tools Kft. Honda Civic I. 20 2 15 3 12 0 10 1 8 0 6 0 4 0 II. III. IV. V. VI. VII. Összesen 1 2 3 4 5 6 7 22 18 12 11 8 6 4 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 22 18 12 11 8 6 4 "A" CSOPORT Hely Vezető ... neve Versenyzőtárs neve Berényi László Pap Tamás Órai Balázs Práj Ferenc Baksai László Kása Ferenc Dékány Sándor Hegede Tamás Molnár Ferenc Szecsődi Norbert Fróna János Magyar Zsolt Adorján József Juhász Ivett Egyesület Versenyautó Team Rally Kft Honda Civic Type R TMC Rallysport Kft. Honda Type R Rally&Racing Lada 21074 BDM-ART Rally Team Citroen C2 VTS Red Silver Racing SE Honda Civic VTI Zsoma-Ker Honda Civic Car-Tools Kft. Honda Civic I. 10 2 8 3 5 1 6 0 4 0 3 0 2 0 II. III. IV. V. VI. VII. Összesen 1 2 3 4 5 6 7 12 11 6 6 4 3 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 ... 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 12 11 6 6 4 3 2 ORB 2013 1 "F" CSOPORT Hely Vezető neve Versenyzőtárs neve Barna Tibor Labant Tamás Nagy Péter Gonda Dániel Balla Tamás Csurja János Halmos Gábor Labocz László Varga Norbert Jobbik Dániel Hermann Sándor Bencsik István Temesvári László Hargas András Forgács László Szabó Krisztián Kocsis Zsolt Lindi Ibolya Egyesület Versenyautó Ralda Rally Team Kft. Mitsubishi Lancer Evo IX Krupa SE Peugeot 205 Gti MAFC AMS BMW M3 Turán Motorsport SE BMW 316 Compact HBRK ASE Lada 21074 Multi-Rally Team Lada VFTS Ralda Rally Team Kft. BMW M3 László Racing ... Kft. BMW E36 Coupé Car-Tools Kft. Lada 21074 I. 10 3 8 2 6 0 5 1 4 0 3 0 3 0 2 0 1 0 II. III. IV. V. VI. VII. Összesen 1 2 3 4 5 6 7 8 9 13 10 6 6 4 3 3 2 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 13 10 6 6 4 3 3 2 1 A7. GÉPOSZTÁLY Hely Vezető neve Versenyzőtárs neve Berényi László Pap Tamás Órai Balázs Práj Ferenc Egyesület Versenyautó Team Rally Kft Honda Civic Type R TMC Rallysport Kft. Honda Type R I. 10 8 II. III. IV. V. VI. VII. Összesen 1 2 10 8 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 10 8 A6. GÉPOSZTÁLY Hely Vezető neve Versenyzőtárs ... neve Dékány Sándor Hegede Tamás Baksai László Kása Ferenc Molnár Ferenc Szecsődi Norbert Fróna János Magyar Zsolt Adorján József Juhász Ivett Egyesület Versenyautó BDM-ART Rally Team Citroen C2 VTS Rally&Racing Lada 21074 Red Silver Racing SE Honda Civic VTI Zsoma-Ker Honda Civic Car-Tools Kft. Honda Civic I. 10 2 8 3 6 1 5 0 4 0 II. III. IV. V. VI. VII. Összesen 3 2 1 4 5 12 11 7 5 4 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 12 11 7 5 4 F2. GÉPOSZTÁLY Hely Vezető neve Versenyzőtárs neve Nagy Péter Gonda Dániel Halmos Gábor Labocz László Balla Tamás Csurja János Temesvári MNASZ Rally2
2013.04.17.
Team Kft. Mitsubishi Lancer Evo IX Srt Kft. Mitsubishi Lancer Evo VI Car-Tools Kft. Lada VFTS Rally & racing MSE Lada VFTS HBRK ASE Lada VFTS Maximmun Racing Team Lada VFTS Főtaxi SC Lada VFTS Speedy MSE BMW E37 I. 10 3 8 2 6 0 5 1 4 0 3 0 2 0 1 0 II. III. IV. V. VI. VII. Összesen 1 2 3 4 5 6 7 8 13 10 6 6 4 3 2 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 13 10 6 6 4 3 2 1 2. GÉPOSZTÁLY Hely Vezető neve Versenyzőtárs neve Grzyb Grzegorz Hundla Robert Herczig Norbert Bacigal Igor Botka Dávid Mihalik Péter Bútor Róbert Tóth Imre Béres Jozef ... Kovács Géza Veréb Zoltán Papp Tamás Király Gábor Molnár Alexandra Kiscsatári Imre Siroki Zoltán Tóth Zoltán Vidinczei Richárd Egyesület Versenyautó Car-Tools Kft. Lada VFTS Rally & racing MSE Lada VFTS HBRK ASE Lada VFTS Főtaxi SC Lada VFTS Maximmun Racing Team Lada VFTS Dynamic Rallye Team Lada VFTS Dynamic Rallye Team Lada VFTS I. 10 2 8 3 6 0 4 1 5 0 3 0 2 0 II. III. IV. V. VI. VII. Összesen 1 2 3 4 5 6 7 12 11 6 5 5 3 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 12 11 6 5 5 3 2 ORB 2013 4 MNASZ Rally
2013.03.20.
AMS Márka Honda Honda Honda Opel Opel Peugeot Honda Lada Citroen Honda Honda Honda Mitsubishi Audi BMW BMW BMW Mercedes BMW BMW BMW Lada Peugeot Lada Lada Lada Típus Type R Civic Type R Civic Type R Astra Astra 306 Civic VTI 2107 C2 VTS Civic Civic Civic Lancer Evo IX S2 Coupe M3 M3 M3 124 CE M3 325i 316 Compact VFTS 205 Gti VFTS 2107 2105 Go. A7 A7 A7 A7 A7 A7 A6 A6 A6 A6 A6 A6 F3 F3 F2 F2 F2 F2 F2 F2 F2 F2 F2 F2 F1 F1 F1 F1 Prior Bajnokság H/H H/H H/H H H/H H H/H H/H H/H H/H H/H H H/H H/H H/H H/H H/H H/H H/H H/H H/H H H/H H H H/H H H/H Labant Tamás Hágen Zoltán Bibliák István Hargas András Eger Rallye Historic, Rally
2013.03.20.
Mitsubishi Subaru Mitsubishi Mitsubishi Mitsubishi Mitsubishi Mitsubishi Mitsubishi Mitsubishi Mitsubishi Subaru Audi Mitsubishi Suzuki Suzuki Honda Citroen Mitsubishi BMW BMW Subaru Citroen Nissan Suzuki Honda Renault Renault Peugeot Citroen Citroen Peugeot Škoda Honda Honda Honda Seat Ford Peugeot Škoda Honda Honda Lada Lada Lada Opel Lada Lada Lada Lada Honda BMW Típus WRC Fabia S2000 Fabia S2000 C4 WRC Lancer Evo IX R4 Impreza R4 Fabia WRC Lancer Evo IX Lancer Evo IX Fabia S2000 Focus WRC08 Lancer Evo IX Lancer Evo IX R4 Impreza R4 Lancer Evo IX Impreza WRC Imreza R4 Fiesta S2000 Lancer Evo IX Eger Rallye Historic, Rally
2013.03.11.
Lancer Evo6 Lada 2105 Mitsubishi Lancer Evo8 Mitsubishi Lancer Evo6 Skoda Favorit Lada 2107 Lada 21074 VW Golf II TDI BMW E30 BMW 330 Peugeot 205 Rallye Lada VFTS Suzuki Swift GTI Suzuki Swift Lada VFTS Lada 2105 Suzuki Swift GTI Suzuki Swift Gti VW Golf II Lada 2107 Suzuki Swift Opel Astra Turbo BMW M3 BMW E46 Compact Lada 2101 Suzuki Swift Lada VFTS Seat Ibiza G60 Opel Astra Gsi Peugeot 106 Opel Astra Opel Corsa Gsi Toyota Celica Lada 2107 Suzuki Swift Honda Civic Vti Lada 2101 S Suzuki Swift Lada 21074 Lada 2105 Suzuki Swift GTI BMW 325 Suzuki Swift Suzuki Swift Gti Lada 2107 Lada 2103 Lada VFTS ... Lada 2107 Suzuki Swift Lada 2107 Lada 2107 Lada 2101 Trabant 601 Trabant 601 Trabant 601S Lada 21011 Lada VFTS Trabant 601M Kat 6-4WD 6-4WD 6-2WD 6-2WD 6-4WD 6-4WD 4 6-4WD 6-4WD 3 4 A-1.6 6-2WD 6-2WD 6-2WD 5 4 3 3 4 4 3 3 5 4 3 6-2WD 6-2WD 4 A-1.6 N1-E 5 6-2WD 5 4 6-2WD 5 6-4WD A-1.6 N1-E 4 4 N1-E A-1.6 N1-H 3 6-2WD N1-E 3 4 A-1.6 4 A-1.6 N1-E A-1.6 A-1.6 N1-H 1-2 1-2 1-2 N1-H 5 1-2 Kat. Hely 1. 2. 1. 2. 3. 4. 1. 5. 6. 1. 2. 1. 3. 4. 5. 1. 3. 2. 3. 4. 5. 4. 5. 2. 6. 6. 6. 7. 7. 2. 1. 3. 8. 4. 8. 9. 5. 7. 3. 2. 9. 10. 3. 4. 1. 7. 10. 4. 8. 11. 5. 12. 6. 5. 7. 8. 2. 1. 2. 3. 3. 6. 4. GY.1. 03:47,4 ... Baumgartner Gergő Hoferka Péter Horváth Dániel Jarmeczky János Farnadi Ágnes Jantkó Tamás Kriván Zoltán Szilágyi Dezső Prókai Anna Varga István Kocsis Evelin Málik László Kőszegi Viktor Pataki László Hegede Tamás Csík Zsuzsanna Baumgartner Balázs Májer Dóri Winger Ágnes Balázs Niki Jánosi Péter Domba Dániel Kriván Dávid Hodosi Gyula Porsche 911 GT3 Skoda Favorit Mini Cooper VW Golf III VW Golf I Lada 2105 Citroen C2 VTS Lada VFTS Lada 2105 Lada 2107 Suzuki Swift Skoda 130L Suzuki Swift GTI Wartburg 353 Skoda 105 Trabant 601 6-2WD 6-2WD 6-2WD 5 4 4 4 4 4 A-1.6 3 3 3 1-2 1-2 1-2 Teszt Rallye

