A sors visszaadta Hibjánéknak !

Tiba Anita

Letöltés

A sors visszaadta Hibjánéknak
A 23. Veszprém Raliról végre úgy távozhatott a
Hibján József – Szurovcsák István kettős, ahogy azt
eltervezte.
A
nehéz
murvás
szakaszokat
tisztességesen teljesítették és meg is kapták érte a
jutalmukat, ugyanis az A6-os kategória 2. helyén
végeztek.
Milyen volt küzdeni a murvával, a porral és a szakadó esővel a Veszprém Ralin?
- Nagyon jól éreztük magunkat, bár megmondom őszintén, kicsit szerettem volna gyorsabban menni
és még jobban teljesíteni. De ezektől - a saját magammal szemben való elégedetlenségektől -
eltekintve örülünk, hogy ezt az igen nehéz futamot be tudtuk fejezni. Nem csak számunkra, de a
versenyautónak is kihívás volt a veszprémi pálya, de technikailag ismét meglepően stabil volt a kocsi.
Pedig amit szegény kis autó kapott a szélsőséges körülmények miatt… az nem kevés. Meg is
paskoltam a műszerfalat, mikor lejöttünk a gyorsról… és azt mondtam „ez igen”.
Búvárruhában nem lett volna egyszerűbb ez a futam?
- Voltak olyan részek, ahol felfért volna egy búvár szerkó. Bakó Laci folyamatosan küldi azóta a
fotókat, hogy milyen „vízen járók” voltunk. Igen, szép számmal akadtak szakaszok, ahol egyszerűen
nem tudtam mit tenni, át kellett gázolni a sártengeren. Ennek köszönhetően volt egy kisebb
beázásunk és fél percet álltunk az utolsó gyorson, de ezen kívül minden tökéletesen alakult.
A sors visszaadta, amit a múltkor elvett?
- Most tényleg visszakaptuk, aminek köszönhetően végre nagy kő esett le a szívűnkről. Igaz, hogy az
utolsó gyorson a beázásunk miatt elcsúszott az abszolút negyedik helyünk, de kategóriában most is
jól végeztünk. Mi nem csak most, hogy másfeles szorzó volt, hanem mindig nagyon komolyan vesszük
a versenyzést, és ha nem ott végzünk, ahol szerettünk volna, akkor nem túl lelkesen távozunk. Most
csak az abszolút lett picit rosszabb. Majd legközelebb ezt is korrigáljuk.
Mi volt a legfontosabb ezen a nehéz murvás futamon?
- Az, hogy ne essünk ki, tehát mindenképpen a célba érés. Illetve nem akartuk bántani az autót,
próbáltuk kímélni, bár így is sokat kapott szegény, de jól bírta. Hibamentes autózásra törekedtünk,
aminek következtében úgy gondoljuk megkaptuk a jutalmunkat. Nyilván a szerencsének is
köszönhető, hogy az A6-os csoport második helyére kerültünk egy váratlan helyzet miatt, de ez egy
ilyen sport. Egyszer elvesz, egyszer visszaadja… a sors vagy hívhatjuk bárhogyan. A másfeles szorzó
pedig hab a tortán, jól jött. Jelenleg mi elégedettek vagyunk azzal, ahol a bajnokságban állunk. Fej-fej
mellett haladunk Jánosa Ákosékkal, de a lényeg, hogy jó hangulatban, jó csapatban és egy jó
kategóriában versenyezhetünk. Ezek sokat számítanak.
Legközelebb Székesfehérváron álltok rajthoz?
- Igen. Most nem volt időnk elmenni a hivatalos tesztre, akkor viszont majd úgy intézzük, hogy ott
lehessünk. Mégis csak egy újabb aszfalt futam lesz a murvák után. Jót tenne, ha gurulhatnánk pár
kilométert, mielőtt élesben megyünk. Ott találkozunk 2016. július 29-31.
Reklámpartnerünk:
Tre-Car Plus Kft.; Extrém Sport Team Kft.; Hunova Trans Fuvarozási és Kereskedelmi Kft.; Fehértó-
Trans-Snack Kft.; Szimita Trade Kft.; Gerda-Trans Kft.; Kelet Power Kft.; Veres Mihály e.v.; BRT
Média Kft.
Szöveg: Tiba Anita
Fotó: RVO/Bencze András