Abszolút elsők Bakóék

Tiba Anita

Letöltés

Abszolút elsők
A három Citroen C2R2-vel, és egy Saxoval
startoló Bakó Rally Team maximálisan teljesített
a 21. Steelvent Miskolc Rallyn. Minden autójuk
célba ért, és a kis méregzsákok az A/6-os
kategória első, második, és negyedik helyeit is
megkaparintották. A kis Saxo pedig az ötödik
helyet. A hétvége mozzanatiról Bakó László
csapatvezetővel beszélgettem.
Először is szeretnék gratulálni a nem
mindennapos eredményekhez. Mi történt a
méregzsákokkal… megtáltosodtak?
-
Ezek mindig táltosok voltak, csak „egyesek” hitték
gebének. A mi kis összetartó csapatunkban eddig is köztudott volt, hogy a Citroenek milyen
teljesítményre képesek, és úgy néz ki, hogy mostanra szoktak össze úgy a pilóták és navigátoraik,
hogy megugorják a mércét. Az újdonsült pilótáról pedig annyit, hogy Mixi szerintünk mindig komp akart
lenni, de végül „nem komp lett”.- viccelt Laci. Fiatal, ügyes, és elsőre rápróbált, hogy eléri-e a
maximumot, és lám sikerült neki. A többiek pedig versenyről-versenyre annyit javultak önmagukhoz
képest, hogy csak ámultunk és bámultunk. Nincs mit ragozni, ügyesek voltak, gratulálunk minden
párosnak, mert ez az a helyzet, ami a szóbeszéd ellenére ismét minket igazol. Csak így tovább.
Ezek a bizonyos táltosok az idén új patkót kaptak a lábukra. A Michelin papucsok beváltak?
- Az eredményeinkhez mindenképpen hozzájárultak, és mindannyian elégedetten csaptak a lovak
közé, és biztonságosan autózhattak, illetve haladósra tudták vele venni a figurát. De nem sokat kell
ezen magyarázni, hiszen minden méregzsák megkapta az új patkókat, melyekkel büszkén álltak fel a
dobogóra. Biztosan maradunk a továbbiakban is a Michelinnél, mert tökéletesen beváltak.
Van egy párosotok, akik olyannyira nyomják mindig az autót, hogy talán most túl is tolták?
- Csak nem a Dankó – Kaszás párosra gondolsz??? Ha hiszed, ha nem a látvány minket is
kiábrándított, mert a fiúk azt mondták, hogy kicsit puklis lett, de célba értek, és ötödik helyen végeztek.
Ők azok a fanatikusok, ahol Andris mindig hangsúlyozza, hogy a lelkét is kitapossa, míg megy….most
is megtette, a szó szoros értelmében. Nincs semmi probléma. Mi úgy fogalmaztunk, hogy megkapta
azt a bizonyos „Elhajlási engedélyt.” De mint mondtam látványos inkább, nem vészes, hamarosan újra
futni fog a Saxo.
Ugyanezek a párosok fognak csatába menni a következő futamon, Szombathelyen az ISEUM
RALLYN, ami murva lesz?
- Azért nekünk még lesz előtte versenyünk, mert megyünk Ceredre, Kiskunlacházára meg egy gokart
versenyre, a legújabb csapattagunkkal Gerivel. Ezek után pedig tényleg Szombathely áll a listán. Ami
biztos, hogy mindegyik autónk indulni fog a következő murvás futamon.
Reklámpartnereink:
OMP Autóház Kft.; Medipost Kft.; UK Geotherm Kft.; Szinkron Kft.; Ju-Fo Kft.; Palker Papír Kft.; Cezár
Tours Kft.; Hajdú-Service Kft.; Malompark Bevásárlóközpont; Folkem Kft.; László Racing Kft.; Gekon
sro.; Alfa Szerszámcentrum Kft.; Józsa Gumi Kft.; Linett Bútor Kft.; presztizssport.com; Móré Viktória
ügyvéd;.
Szöveg: Tiba Anita
Fotó: Máté Zsolt