Nem válik kedvenccé a szlovák futam

Solid Racing Team

Letöltés

Nem válik kedvenccé a szlovák futam
SOLID RACING TEAM – 40. Rally Košice – Kassa Rally, 2014. szeptember 5-7.
Kondella Péter – Szilassy Arnold, Honda Civic Type R
A Kondella Péter – Szilassy Arnold párostól elvárt eredmény a 40. Kassa Rallyn is megszületett.
A SOLID Racing Team Honda Civic Type-R-rel versenyző alakulata a rallye mezőny abszolút
értékelésében az 5. helyet szerezte meg, míg az N csoportban és az N3 kategóriában ismét
győzelmet aratott. Kondelláék szívébe azonban nem nagyon lopta be magát a szlovák futam…
Kondella Péter:
Minden kezdet nehéz – és számunkra a Kassa Rally is igen nehezen kezdődött. Több
olyan helyzetünk is adódott a szeptember 5-7-ei hétvégén, amivel eddig nem volt gondunk, így
gyorsan kellett rá megoldást találnunk. Példának okáért az első két gyorsasági szakaszon nem volt
hangosításunk. A második szakaszon 70%-ban arra kellett hagyatkoznom, amit éppen láttam, nem
igazán hallottam, mit mondott Arnold, hiába próbálta hangosabban közölni az információkat.
A futam előtt egy nagyobb újításon ment keresztül a Honda, többek között a gátlón is puhítottunk.
Sajnos a megfelelő futómű-beállítást így sem sikerült megtalálnunk elsőre, ráadásul egy csavar is
meglazult benne a jobb első keréknél, így minden balos kanyarba úgy érkeztünk meg, mintha jégen
táncoltattuk volna a kocsit. A szervizben szerencsére időben orvosolni tudtuk az összes problémát, s a
második körre már bizakodva mentünk ki.
A körülmények ellenére sikerült olyan időket autóznunk, hogy magabiztos előnyünk legyen a
kategória- illetve a csoporttársakkal szemben is. Kapkodnunk tehát nem kellett, a cél ezek után már
csak a sikeres célba érés volt. A teljesítményünk alulmaradt attól, amit magunkkal szemben elvárunk
minden egyes futamon, de be kell vallanunk, hogy most a körülmények sem voltak a legideálisabbak
hozzá. Sokan azt mondják, hogy a kassai szakaszok is beletartoznak a legjobb rallypályák közé, s
maga a rendezvény is felülmúlja a többit – mi ezt sajnos nem így láttuk. Teljesítettük a feladatot,
hoztuk az eredményt, s bizakodva állunk a következő futam előtt.
Szilassy Arnold:
A nagy megmérettetést szem előtt tartva vágtunk neki a hétvégének. Ott voltunk,
megcsináltuk, de a lényeg elmaradt. Már az első körben volt egy kis futómű gondunk, amiről
próbáltunk tudomást sem venni. Így lett, amilyen lett az első kör. A második körre változtattunk, a
futómű a helyére került. Ettől függetlenül a sok beesett autó láttán roppant indiszponáltan
versenyeztünk. A szokásosnál is jobban visszavettünk, de még így is egy elfogadható eredményt
értünk el.
Az autó jól szerepelt, újra duzzadt az erőtől. A komlói verseny végére kicsit vesztett a
teljesítményéből, de a szerviz mindent megtett a felkészítés során. A szokásosnál nagyobb revízión
esett át a sikeres szereplés érdekében. Ami a közeljövőt illeti, kíváncsian várom a folytatást. Jó lenne
végre pozitív híreket hallani a versenyrendezések felől.
Partnereinknek köszönjük az együttműködést:
AVANZO-TRADE Kft. – The Body Shop; Ecoffice
Technology Kft. – Sigillanda, PaperCut; EGROKORR Festékipari Zrt.; ExcelIT Informatikai
Szolgáltató és Tanácsadó Kft.; Evolution Consulting Képzési és Tanácsadó Kft.;
FPO Hungary Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. – Ozone, Gaming Gear; BEASTvision; GLOBAL-
UNION Irodatechnikai Kft.; HETECH TREND; Honda ÉLES; Innovitas Közhasznú Kft.; KYOCERA
– The new value frontier; Laurus-Consulting Szolgáltató Kft. – CORTESIA GROUP; MICRO-TOP
Távközlési Kivitelező és Tervező Kft.; Olasz és Társai Bt.; Pannon Tobacco Kft.;
PWENT Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. – MEZ-EXPRESSZ.HU, Termelői méz; Rowa Chemical
Kft. – BLACKFAST; Truck Parts Impex Kft. –
www.webkamion.hu;
Visiophone Kft. –
www.eropolis.hu;
V4 Transport Szállítmányozási Kft.; Büttner Kft.;
www.royalmagazin.hu
Sajtófőnök: Horváth Judit
– Tel.: 30/533-9099; E-mail:
horvath.juditka@gmail.com;
Facebook:
https://www.facebook.com/solidracingteam