System.NullReferenceException: Object reference not set to an instance of an object. at SimpleAdserver.AspNetClient.SimpleAdserverClient.GetZoneContent(Int64 zoneId, String contentTemplate, String emptyTemplate)

Budapesti siker után olasz utazás

Maricsek Racing Team

Letöltés

Budapesti siker után olasz utazás
MARICSEK RACING TEAM – Budapest Rallye 2013, 2013. október 4-5.
Merencsics Árpád – Varga Sándor, Suzuki Swift GTi
A Maricsek Racing Team csapatát Merencsics Árpád és Varga Sándor képviselte a Budapest Rallye
historic mezőnyében. A nagyatádi pilóta és segítője kicsit spórolósra vette a bajnoki fordulón való
menetelést, hiszen utána néhány napra már Olaszországban, a neves Rally Legend rendezvényen
van jelenésük a Suzuki Swift GTi-vel. A fiúk így sem okoztak csalódást: az abszolút értékelésben a
4., míg az R1 kategóriában a 2. helyet szerezték meg. Most pedig már nagyban készülnek a san
marinoi megmérettetésre…
Merencsics Árpád:
Felemás érzésekkel vágtam neki a Budapest Rallye-nak, mivel nem voltak teljesen
tisztázottak a körülmények, és nagyon közel volt az időpont egy másik versenyünkhöz is. Miután
kiderült, hogy még is menni kell, komoly felkészülésbe kezdtünk, hogy harcolhassunk a bajnokság
első helyéért. Emellett spórolni is kellett, mivel a héten utazunk a Rallye Legend-re, és fénysérülés
nélkül kellett bekormányozni az autót a célba.
A pénteki prológ elég csúszós volt, de tetszett a kialakítása. A pályák nagyon tetszettek, a szűk erdei
szakaszok nagyon jól fekszenek a kicsi, elsőkerekes kocsiknak. Volt azonban némi hiányosság a
Szövetség részéről, ami miatt kicsit nyögvenyelősen mentek bizonyos dolgok. Sajnos a második körön
volt egy utolérésünk, és nagyon sokáig követtük az előttünk haladót, így nagyon sokat bennhagytunk
abban a szakaszban. Kimondottan boldog vagyok a kategória második helye miatt, így
pontegyenlőséggel állunk az első helyen Kiscsatári Imréékkel. Ilyen formán, ha a miskolci üggyel nem
lesz semmi, akkor a Mecsek Rally fog dönteni a bajnokság sorsáról.
Nagyon várom a soron következő olasz megmérettetést, hiszen a világ legjobbjaival
versenyezhetünk. Pár évvel ezelőtt voltam kint nézőként, és akkor eldöntöttem, hogy ha lesz rá
alkalom, akkor indulok rajta. Ez a pillanat idén jött el. Igazi rallye élmény. Nyílik az embertömeg
előtted, változnak a gyorsasági szakaszokon az útminőségek (aszfalt-murva), és nem utolsó sorban
egy festői környezetben élhetjük át ezt az egészet. A cél az, hogy átguruljunk a célvonalon, és
természetesen a közönségnek is autózzunk. Úgy gondolom, életünk egyik legnagyobb élményét
élhetjük majd át Itáliában!
Varga Sándor:
Amikor kiderült, hogy végül is megrendezik a Budapest Rallyet, vegyes érzelmek
keringtek bennem. Örültem neki, hiszen a miskolci kizárásunk után, a pontvadászatban jelentős
szerepet játszott ez a futam is. Ugyanakkor kicsit aggódtam is, hiszen amíg az a hír terjedt el, hogy
törölték a naptárból a fővárosi versenyt, mi beneveztünk a san marinoi Rally Legend-re.
Két hete tüdőgyulladásom van, a viadal előtt pedig családi elfoglaltságaim is voltak, így nem tudtam
teljes mértékig a navigátori feladataimra koncentrálni. Végül azonban jól sült el ez a megmérettetés
is. Biztonságban sikerült célba kormányoznunk a Suzukit, s így is az abszolút értékelésben a 4., az R1
kategóriában pedig a 2. pozícióban végeztünk. Nagyon elégedettek vagyunk ezzel az eredménnyel,
ráadásul egyre közelebb kerültünk Wirtmann Ferencékhez is, ami külön öröm volt számunkra. A
Budapest Rallyen gyűjtött pontjainkkal utolértük Kiscsatári Imrééket, így pontegyezőséggel
vághatunk majd neki a bajnoki cím sorsát eldöntő Mecsek Rallynak.
Előtte azonban még előttünk áll egy igazi, nagy megmérettetés. Kedden indulunk Olaszországba,
hogy részt vehessünk a Rally Legend rendezvényen. Egy gyermekkori álmom válik ezzel valóra! Soha
nem gondoltam volna, hogy egyszer Juha Kankkunen-nel vagy Carlos Sainz-cal versenyezhetek majd –
de most ez a pillanat is elérkezett. A rally iránti szerelmem teljes beteljesülése lesz ez! Nagyon sokat
készültünk erre a futamra, s bízunk benne, hogy méltóképpen fogjuk képviselni a magyar historic
mezőnyt.
Partnereinknek köszönjük az együttműködést:
Villa Székely Tréningház, Merencsics Autó Kft.,
Komplex, HumanoIT, Nyilas GSM, Geck Bt., Meiszterics Autósiskola, Agrivál Kft., Maricsek Racing
Team
Sajtófőnök:
Horváth
sajto@maricsekteam.hu
Judit
www.maricsekteam.hu;
Tel.:
30/533-9099;
E-mail:
System.NullReferenceException: Object reference not set to an instance of an object. at SimpleAdserver.AspNetClient.SimpleAdserverClient.GetZoneContent(Int64 zoneId, String contentTemplate, String emptyTemplate)