Szakítsuk át a célszalagot!

Maricsek Racing Team

Letöltés

Szakítsuk át a célszalagot!
MARICSEK RACING TEAM – MIDEX Salgó Rallye 2013
Csegezi Ákos – Csáki Richard, Mitsubishi Lancer Evo VI
A Rali Túra Bajnokság harmadik futamán is láthatjuk majd versenyezni Csegezi Ákost. A Maricsek
Racing Team pilótája a Meghívásos kategória résztvevőjeként vág majd neki a MIDEX Salgó Rallye
2013 rendezvénynek. Az autó, a csapat és a navigátor személye is ugyanaz lesz, mint Ózdon, s Ákos
reményei szerint most már a célszalagot is át tudják majd szakítani.
Csegezi Ákos:
Legutóbb két évvel ezelőtt, egy sprint futamon indultam itt el, de az első osztályú
szereplésem során is többször vettem már részt a Salgó Rallye-s bajnoki pontvadászatokon. Az ország
rallypályái közül Salgótarján az egyik kedvenc helyszínem, köztük a Zagyvaróna-Cered gyorsaságival.
Ez egy igazán technikás, klasszikus rallyszakasz, van benne minden: szűk és gyors részek, kanyarok
egymás hegyén-hátán.
Az ózdi futam után van bennem egy kis rossz érzés, mert a technika megint megtréfált bennünket,
ismét nem úgy viselkedett, ahogy kellett volna. Ugyanakkor örülök annak, hogy ott, azon a versenyen
jött elő ez a műszaki probléma, és nem a salgói, első gyorsasági szakaszon állít meg minket a
menetelésben. Úgy érzem, jó irányba tartunk. A csapat tökéletes munkát végez Mitsubishin, és bízom
benne, hogy olyannyira versenyképes állapotba tudják hozni a kocsit, hogy már csak rajtunk fog
múlni a futam kimenetele. Pénteken még egy rövidebb tesztre is lehetőségünk, így egy kicsit meg
tudjuk majd mozgatni a kocsit, hogy felvegye a ritmust a Salgó Rallyera.
A célom csak az lenne, hogy átszakítsuk a célszalagot és jó hangulat uralkodjon az autón belül és kívül
egyaránt. Önmagukhoz képest szeretnénk folyamatosan gyorsulni, javulni, és lehetőség szerint egyre
közelebb kerülni a túra mezőnyének elejéhez.
Partnereinknek köszönjük az együttműködést:
Qualysoft, Cyeb
Sajtófőnök:
Horváth
sajto@maricsekteam.hu
Judit
www.maricsekteam.hu;
Tel.:
30/533-9099;
E-mail: