ifj. Kiss László - Varga Zsuzsanna; Eger beszámoló

Maximmun Racing Team

Letöltés

Soha rosszabbat elsőre
Sikeresen mutatkozott be az Országos Rally Bajnokságban ifj. Kiss László és Varga
Zsuzsanna. A Maximmun Racing Team korábbi rallytúrás párosa a szezonnyitó egri
viadalon az abszolút értékelésben befért a legjobb húsz közé, a 3-as géposztályban
pedig a 4. helyen értek célba a tíz gyorsasági szakasz végén. A miskolci kettősnek
korábban nem volt viszonyítási alapja, így igazán azt sem tudták, hogy hová helyezzék
el magukat a mezőnyben.
- Előzetesen azt gondoltam, hogy időben egy kicsit közelebb tudunk kerülni a
géposztály legjobbjaihoz - értékelt a 9. Eger Rally után ifj. Kiss László. - A saját
szereplésünket nyilván Maticsékhoz és Rongitsékhoz hasonlítottuk, mit mondjak: van
még hová fejlődnünk. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy ez volt a
debütálásunk a magyar rallysport legmagasabb osztályában. Ehhez képest a kategória
negyedik hely egyáltalán nem nevezhető rossznak. Tapasztalatot, kilométereket és
pontokat gyűjtöttünk, ami nagyon fontos a jövő szempontjából.
ifj. Kiss László hozzátette: korábban közel sem voltak ilyen igénybevételnek kitéve.
Sötétben, közel harminc kilométeres gyorsasági szakaszon még nem versenyeztek, de
mindketten nagyon élvezték ezt a hétvégét.
- Nem álltunk, nem várakoztunk, hanem szombat délutántól vasárnap estig
versenyeztünk - folytatta ifj. Kiss László. - Ezt a lehetőséget pedig igyekeztünk
maximálisan kihasználni. Csupán egy megpörgésnél hibáztunk, ezt leszámítva minden
optimális volt. Sokan segítettek nekünk, hogy bírjuk a nagyobb igénybevételt. A
testvérem, Kiss Pál Tamásl például mutatott olyan technikákat, amely segített a
koncentráció fenntartásában. A csapat régi és új tagjai pedig megtalálták a közös
hangsúlyt, amit szintén nagy eredménynek tartok. Összességében tehát pozitív az
összkép. Az autónk remekül fel volt készítve, viszont a beállítások terén egy kicsit
elszámítottuk magunkat. Melegebb és jobb minőségű aszfaltra számítottunk, de ez
sajnos nem jött be.
- Később persze ehhez igazítottunk mindent, ami az időeredményeinken is meglátszott
a futam további részében. Elsőre tehát nem volt rossz, de bízom benne, hogy
folyamatosan fejlődni fogunk. Remélem, hogy májusban Miskolcon, hazai körülmények
között már a stopper is mutatja majd az előrelépésünket a riválisokhoz képest.
A 9. Eger Rally (nem hivatalos) végeredménye:
1. Kazár Miklós, Szőke Tamás
(Citroen Xsara WRC)
2. Herczig Norbert, Bacigal Igor (Skoda Fabia S2000)
3. Melicharek Jaroslav, Melicharek Erik (Citroen C4 WRC)
4. Grzyb Grzegorz, Hundla Robert (Skoda Fabia S2000)
5. Botka Dávid, Mihalik Péter (Mitsubishi Lancer EVO IX.)
6. Bútor Róbert, Tóth Imre (Peugeot 207 S2000)
... 19. ifj. Kiss László, Varga Zsuzsanna (Mitsubishi Lancer EVO IX)
+44.1
+54.3
+1:29.5
+1:31.3
+1:37.8
+5:41.7
A 9. Eger Rally 3-as géposztályának a (nem hivatalos) végeredménye:
1. Rongits Attila, Hannus László
2.Matics Mihály, Viczena Gábor
3. Bíró Péter, Kocsis György
4. ifj. Kiss László, Varga Zsuzsanna
5. Csente Márió, Tésinsky Petr
6.Majercak Vlastimil, Kollarik Marcel
(Mitsubishi Lancer EVO IX) 01:09.42.4
(Mitsubishi Lancer EVO IX) +17.2
(Mitsubishi Lancer EVO IX) +1:02.4
(Mitsubishi Lancer EVO IX) +1:52.1
(Subaru Impreza STI) +2:43.7
(Mitsubishi Lancer EVO IX) +3:26.6