Vizin László négy Eb-futamon indul

Letöltés

Vizin négy Eb-futamon indul
Négy rali-Európa-bajnoki futamon áll rajthoz az idén Vizin László és Zsiros Gábor
Subaru Impreza R4-essel. A Kanári-szigetek, a Korzika és a szezonzáró Valais Rali
biztos. A negyedik a Barum vagy a Horvát Rali lehet. A páros négy éven keresztül
versenyzett az idén megújult Eb elődjének tekinthető IRC-n. Az első két évben R3-
as, a második kettőben pedig Szuper–2000-es autóval indultak. Bár 2011-ben két
versenyt már teljesítettek R4-es Subaruval, ez lesz az első szezonjuk, amikor
kizárólag ilyen autóval állnak rajthoz.
Vizin László:
– Nagyon örülök, hogy az idén is sikerül négy Eb-futamon rajthoz
állnunk. Sokat gondolkoztunk rajta, hogy milyen autóval versenyezzünk, és már
tavaly körvonalazódott a Subaru R4-es. Évtizedeken keresztül versenyeztem
Subaruval, N-essel, A-ssal és WRC-vel is, úgyhogy a márka közel áll a szívemhez.
Korábban azt mondtam, hogy ha lehomologizálják hozzá a szekvenciális váltót,
akkor ilyen autóval akarok versenyezni. Sajnos az FIA az összes R-kategóriához
engedélyezi a szekvenciális váltót, kivéve az R4-et, de végül így is beadtam a
derekamat.
– Ugyanazzal a Subaruval indulunk, amivel Turán Fricivel is versenyez Zsiros Gabi,
így az autó előreláthatólag a teljes Eb-szezont végigfutja. A versenyek
összeállításánál arra törekedtünk, hogy csak aszfalton menjünk. Egyébként is jobban
szeretem az aszfaltot, és úgy gondoltam, hogy mivel nincs sok lehetőségünk
tesztelésre és versenyzésre sem, ezért szerencsésebb csak egy talajra koncentrálni,
ott kiismerni az autót.
– A négy versenyből három biztos. A Kanári-szigetek Ralin kezdünk a jövő héten,
aztán a Korzika Ralin és az utolsó versenyen, a Valais Ralin indulunk. A negyedik a
Barum vagy a Horvát Rali lesz. Az első három verseny új helyszín a számunkra. A
Kanári-szigetek és a Valais Raliról sok jót hallottam, a Korzika Rali pedig szerintem
olyan verseny, amit mindenki szeretne egyszer kipróbálni.
– Az Eb pontozása egy kicsit megváltozott tavalyhoz képest. A szezont két részre
osztották és mind a kettőből a legjobb négy eredmény számít. Mi két-két versenyen
indulunk mind a két fél szezonban, bár ennek nagy jelentősége nincs. A szériaautó
kupa elég népszerű volt tavaly az IRC-n, az idén szerintem még népszerűbb lesz az
Eb-n. Nagyon jó versenyzők indulnak, jön a két gyári Renault Mégane is. Nincsenek
vérmes reményeim, hogy a bajnokság elején végzünk, inkább egy-egy versenyen
szeretnénk jól szerepelni. Persze mindenhol szeretnénk pontot szerezni és
öregbíteni a magyar autósport hírnevét.
A csapat együttműködő partnerei:
AXIÁL KFT., HÓD-MEZŐGAZDA ZRT., VALKON 2007 KFT., KAMARÁS-DUNA
KFT., MEVI KFT., SYGNUS KFT, IS INTERNATIONAL LTD.,DC GÉPSZER KFT.,
RUTIN KFT, GD GÉP ÉS DARU KFT., H-ITB KFT. TR CONSULT KFT., KNIPL KFT.,
PAKET007 KFT., 92LETICIA BT., HUMANSOFT KFT.
További információk:
vizinrally.wordpress.com