Amatőr Rallye Kupa 2013. évi alapkiírása

MNASZ

Letöltés

Amatőr Rallye Kupa 2013
Kiírás
A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség
(továbbiakban: MNASZ) – azon belül a Rallye
Szakági Bizottság -
meghirdeti és egyben kiírja 2013. évre az
Amatőr Rallye Kupát,
(továbbiakban:
ARK).
Az MNASZ ezen
ARK
kiírásával kíván lehetőséget biztosítani, a nem szervezett
formában, rallye jellegű autóversenyzést űző magánszemélyek részére, hogy
adminisztratív módon képességeiket és eredményességüket összehasonlíthassák, és
az eredményesen résztvevők lehetőséget kaphassanak a jövőben az MNASZ keretein
belül szerveződő országos bajnokságokba történő bekapcsolódásra.
Az
ARK,
pontgyűjtő rendszerű sorozat formájában kerül kiírásra, mely sorozatnak a
rendezvényei (továbbiakban: kuparendezvények) azok az amatőr és tömegsport jellegű
(rallye, rallyesprint)
rendezvények, melyeket az adott rendezvény szervezője
(továbbiakban: rendező)
az MNASZ-nél ilyen minőségben bejegyeztetett, és a
rendezvénye megfelel az MNASZ által támasztott követelményeknek. A
kuparendezvények során a versenyzők elért eredményeik alapján pontokat szereznek,
mely alapja az év végi értékelésnek és díjazásnak. A sorozatnak önálló sportszabálya a
jelen kiírásban szereplő kitételeken kívül nincs, a kuparendezvények a saját kiírásukban
szereplő előírások szerint kerülnek lebonyolításra.
1. Az ARK rendezvényei
Az
ARK
sorozatba azon rendezvényeket veszik figyelembe, amelyekre 2013. március
01. és 2013. november 30-a között kerül sor, és a rendező az adott rendezvényt az
MNASZ-nél legkésőbb a rendezvény megkezdése előtt
30
naptári nappal korábban,
ilyen minőségben hivatalosan bejegyeztette, valamint:
a) érvényes MNASZ Rallye rendezői licenccel rendelkezik
b) az MNASZ részére aláírta a kuparendezvény rendezésére vonatkozó
felelősségvállaló nyilatkozatot, és
c) az MNASZ részére befizette az MNASZ díjtételeiben meghatározott
bejelentési díjat, és
d) az MNASZ RSB a bejegyzést jóváhagyta.
Az MNASZ-nél bejegyzésre került kuparendezvények nevéről, helyszínéről, időpontjáról
és rendezőjéről az MNASZ, hivatalos honlapján az ARK versenynaptárában
(www.mnasz.hu) a regisztrálást követő 96 órán belül tájékoztatást ad.
Az ARK rendezvényeire az MNASZ ellenőrt küld ki.
Az ARK sorozat futamainak rendezői az
„MNASZ Általános előírásai”
c. szabályzat 1.4.
pontjában leírtak szerint kell, hogy benyújtsák versenyrendezési kérelmüket, az MNASZ
honlapjáról letölthető „Amatőr Rallye Kupa - Rendezői bejelentési és felelősségi
nyilatkozat” c. nyomtatvány kitöltésével. A verseny megrendezéséhez szükséges
1
írásbeli hozzájárulást az MNASZ - a feltételek teljesülése esetén - a Rallye Szakági
Bizottság által elvégzett engedélyeztetési eljárás eredményének alapján adja ki.
Ezen kuparendezvények rendezői a versenykiírásban, és/vagy annak végrehajtási
utasításában, és/vagy a verseny hivatalos hirdetőtábláján kötelesek tájékoztatást adni
arról, hogy a rendezvény az „MNASZ Amatőr Rallye Kupa” része. A kuparendezvények
rendezői nem jogosultak az MNASZ logójának használatára, viszont jogosultak az
MNASZ Amatőr Rallye Kupa logó használatára.
A regisztrált kuparendezvények befejezését követő 7 napon belül az MNASZ,
ugyanezen a honlapon jelzi, hogy az adott rendezvényt az
ARK
értékelésébe
beszámolja
(a feltételként előírt eredménylista megérkezése esetén).
Az MNASZ ezúton is felhívja az
ARK-ba
jelentkezők és az abban résztvevők figyelmét
arra, hogy amennyiben a rendező(k) mulasztásából nem tudja egy bejegyzett
kuparendezvény eredményét az
ARK
éves értékelésébe beleszámítani, nem fogad el a
résztvevőktől semmiféle óvást, vagy panaszt.
2. Az ARK résztvevői
2.1
A sorozatban első versenyzőként
(továbbiakban: vezető versenyző)
azok a
magánszemélyek kerülnek értékelésre, akik betöltötték 18. életévüket, valamint
érvényes gépjárművezetői (B) engedéllyel, és hivatalos magyarországi lakcímmel
rendelkeznek, továbbá:
a) 2013., és 2012. évben nem rendelkeznek, illetve nem rendelkeztek
MNASZ
(A, Arany, B, B3, H típusú)
versenyzői licenccel, és
b) a kuparendezvények valamelyikének hivatalos rajtja előtt, a helyszínen
jelenlévő MNASZ megbízottnál vagy az MNASZ irodájában
(az év során
bármikor),
az
ARK
jelentkezési lap kitöltésével
(1db 4*4cm–es
igazolványkép is szükséges)
és a bejegyzési díj befizetésével
jelentkeztek a sorozatra, és
c) aláírásukkal nyilatkoznak a jelen kiírásban foglalt
ARK
szabályok
elfogadásáról.
A sorozatban második versenyzőként nevezett (továbbiakban: navigátor) azon
magánszemélyek kerülnek értékelésre, akik betöltötték 18. életévüket, és
magyarországi lakcímmel rendelkeznek, továbbá:
a) a kuparendezvények valamelyikének hivatalos rajtja előtt a helyszínen
jelenlévő MNASZ megbízottnál vagy az MNASZ irodájában
(az év során
bármikor),
az
ARK
jelentkezési lap kitöltésével
(1db 4*4cm–es
igazolványkép is szükséges)
és a bejegyzési díj befizetésével
jelentkeztek a sorozatra, és
b) aláírásukkal nyilatkoznak a jelen kiírásban foglalt
ARK
szabályainak
elfogadásáról és
c) az ARK értékelésénél figyelembe vett versenyek több mint felén azonos
vezető versenyzővel vettek részt.
2.2
A felsorolt feltételeknek megfelelő versenyzők a beiratkozástól számított 14 napon
belül, postán megkapják az MNASZ-től az
„Bejegyzett Amatőr Rallye versenyző”
2
igazolvány-t. Az igazolvány számát (pl.: ARK0123) kell a továbbiakban használniuk
mindazon kuparendezvények nevezésénél, ahol még a 2013. évben indulni fognak.
2.3.
Az ARK sorozat versenyein a versenyzők csak akkor kaphatnak ARK pontokat, ha
az adott versenyen mind az első versenyző, mind a második versenyző (navigátor)
rendelkezik ARK igazolvánnyal.
2.4 Versenyzők bejegyzési díja
Vezető versenyzők
részére:
Navigátorok
részére:
3. Az ARK engedélyezett járművei
3.1
Az
ARK
sorozatban azok a versenyzők kerülnek értékelésre, akik a
kuparendezvényeken olyan járművekkel vesznek részt, amelyek az érvényes hazai
jogszabályok szerint személygépkocsinak minősülnek, zárt karosszériával, és legalább
két üléssel rendelkeznek, továbbá:
a) közúti szakaszokat is tartalmazó rendezvény esetében érvényes forgalmi
engedélyük van, és
b) közúti szakaszokat is tartalmazó rendezvény esetében el vannak látva, a
közúti forgalomba való részvételre jogosító forgalmi rendszámmal, és
c) a 3.2 pontban felsorolt géposztályok közül valamelyikbe besorolhatóak.
3.2 A járművek géposztályba sorolása a motor hengerűrtartalma szerint:
A
géposztály: legfeljebb 1150 ccm
B
géposztály: nagyobb mint 1150 ccm, de legfeljebb 1400 ccm
C
géposztály: nagyobb mint 1400 ccm, de legfeljebb 1600 ccm
D
géposztály: nagyobb mint 1600 ccm, de legfeljebb 2000 ccm
E
géposztály: 2000 ccm felett
A fenti géposztályok meghatározása független a jármű által használt üzemanyagfajtától
(benzin, gázolaj), a meghajtott kerekek számától
(2WD, 4WD),
valamint a motorba
történő üzemanyag bejuttatási módozatoktól
(szívó, turbó, kompresszoros).
A hengerűrtartalom meghatározásánál a turbófeltöltős motorral rendelkező
benzinüzemű gépkocsiknál a valós űrtartalmat 1,7, a wankel motorral rendelkező
benzinüzemű valamint a feltöltött diesel üzemű gépkocsiknál 1,5 szorzószámmal kell
figyelembe venni.
(Pl.: 1600 ccm valós űrtartalom * 1,7 = 2720 ccm a figyelembe vett
űrtartalom.
3.3 A feltöltős motorral szerelt 4WD járművekre vonatkozó korlátozás
A 2013. évi MNASZ ARK sorozataiba tartozó sprint jellegű versenyekre általánosan
vonatkozó technikai előírás a négy kerék-hajtással (4WD) és feltöltővel szerelt
motorokkal rendelkező versenygépkocsik 32mm-es szűkítővel történő felszerelése. A
szabály betartásának ellenőrzése a mindenkori verseny rendezőjének feladata.
4. A Kuparendezvények értékelése, díjazás:
4.1
A kuparendezvény szervezője a kuparendezvény hivatalos végeredményét, - mely
tartalmazza az adott rendezvény abszolút és az ARK géposztályok szerinti
3
5.000.- Ft
5.000.- Ft
eredménylistáját, versenyzőnként feltüntetve benne a résztvevők nevét, az ARK-ba
bejegyzett résztvevők ARK igazolvány számát, a gépjármű típusát, csoportját és ARK
szabályzat szerinti géposztályát (és/vagy a hengerűrtartalmát), és az elért összesített
időeredményt a rendezvény helyszínén köteles átadni az MNASZ ellenőrének, vagy
ennek hiányában köteles 96 órán belül megküldi az MNASZ részére. Amennyiben a
fenti végeredmény határidőre nem érkezik meg MNASZ Titkárságához, úgy RSB
jogosult az rendezvényt az ARK sorozatból törölni.
4.2
A kuparendezvények abszolút eredménylistáján szereplő összesített időeredmény
alapján, a bejegyzett versenyzők között
(Bejegyzett Amatőr Rallye versenyzői
igazolvány számok alapján)
az MNASZ elkészíti az egyes rendezvények MNASZ
abszolút kupaértékelését. Az abszolút értékelésben a versenyzők abban az esetben
kerülnek értékelésre, amennyiben az adott versenyen legalább három, ARK
igazolvánnyal rendelkező versenyzőpáros elrajtolt.
Az abszolút értékelés mellett géposztály értékelés is készül a 3.2 pontban felsorolt
géposztályok szerint. Tekintettel arra, hogy az egyes kuparendezvények csoport és
géposztály besorolása egymástól eltérő, csak és kizárólag az itt leírt géposztályok
szerint készül géposztály értékelés, és kizárólag abban az esetben, ha legalább kettő
ARK igazolvánnyal rendelkező versenyzőpáros szabályosan elrajtol az adott versenyen.
4.2 Az ARK rendezvényenkénti pontozása.
Az értékelt versenyzők, mind az abszolút, mind a géposztály értékelésük során, a
rendezvényen elért eredményük szerint az alábbi
ARK
pontokat kapják:
1. helyezett: 15 pont
6. helyezett: 5 pont
2. helyezett: 12 pont
7. helyezett: 4 pont
3. helyezett: 10pont
8. helyezett: 3 pont
4. helyezett: 8 pont
9. helyezett: 2 pont
5. helyezett: 6 pont
10. helyezett: 1 pont
4.3 Holtverseny
Az adott rendezvény abszolút eredménylistáján szereplő azonos összesített
időeredménnyel rendelkező versenyzők helyezéseikért járó pontszámait össze kell adni,
és a holtversenyben lévők között egyenlő arányban felosztani. Ezt a módszert kell
alkalmazni mind az abszolút, mind a géposztály holtverseny esetében.
4.4 Az ARK rendezvényenkénti díjazása.
A kuparendezvényeken az MNASZ díjakat nem oszt ki. A rendezvény résztvevőit
kizárólag az adott rendezvény kiírása szerinti díjazás illeti meg.
5. Az ARK éves értékelése, végeredménye, díjazása:
Az értékelés abszolút és a 3.2 pontban felsorolt géposztályokban, vezető versenyzőként
szerzett
ARK
pontok összesítése alapján történik. Az
ARK
éves értékelésénél
valamennyi kuparendezvény eredménye figyelembe vételre kerül, de egy versenyző
értékelésénél maximum, csak az általa megszerzett 8
(nyolc)
legjobb eredmény után
járó
ARK
pontokat összesítik (külön az abszolút, külön a géposztály értékelésnél), akkor
is, ha több mint 8 kuparendezvényen vett részt és szerzett pontot.
5.1 Abszolút értékelés
4
A kuparendezvényeken, vezető versenyzőként kapott abszolút
ARK
pontok közül
versenyzőnként a 8 legjobb összesítése alapján történik, úgy, hogy a legtöbb pontot
szerzett versenyző az első, az utána következő a második, és így tovább.
Az első helyezett elnyeri az
MNASZ Amatőr Rallye Kupa 2013. évi győztese
címet.
5.2 Géposztály értékelés
A kuparendezvényeken, vezető versenyzőként kapott géposztály
ARK
pontok közül
versenyzőnként a 8 legjobb összesítése alapján történik, úgy, hogy a legtöbb pontot
szerzett versenyző az első, az utána következő a második, és így tovább.
Az első helyezett elnyeri az
MNASZ Amatőr Rallye Kupa … géposztály 2013. évi
győztese
címet, amennyiben legalább 3 ARK versenyen elrajtolt.
5.3 Holtverseny
Akár az abszolút, akár a géposztályok értékelésnél az éves összesítésben azonos
pontszámot szerzett versenyzők közül az a jobb helyezett, aki több jobb helyezést (több
első, több második és így tovább) ér el.
(itt versenyzőnként nem csak a 8 legjobb
eredményt jelentő futamot, hanem valamennyi értékelt futamát kell érteni.)
Ha a
holtverseny így is fennáll, akkor az érintettek azonos helyezettek.
5.4 A végeredmény közzététele, véglegessé válása
Az MNASZ legkésőbb 2013. december 5-ig közzéteszi hivatalos honlapján a 2013. évi
ARK
ideiglenes végeredményét. A közzétételt követő 96 órán belül van a résztvevőknek
lehetőségük az eredményekkel kapcsolatosan észrevételt
(számszaki, elírási hibák)
tenniük, ezt követően az eredmények véglegesek. Az MNASZ az egyes
kuparendezvények eredményére vonatkozó óvást nem fogad el.
A navigátor neve az eredménylistán csak abban az esetben kerül feltüntetésre, ha az
értékelésnél figyelembe vett kuparendezvények több mint felén a vezető versenyzővel
együtt vett részt.
5.5 Az ARK éves díjazása, díjkiosztó
Az
ARK
éves hivatalos végeredménye alapján az
-
-
-
Abszolút értékelés:
1-5. helyezett
versenyzőpáros,
amennyiben valamely géposztályban több mint 15 értékelhető versenyző van,
úgy az adott géposztály
1-5. helyezett
versenyzőpáros,
amennyiben 15 vagy kevesebb értékelhető versenyző van, úgy az adott
géposztály
1-3. helyezett
versenyzőpáros
serleg díjazásban részesül, amennyiben a géposztályon belül legalább öt értékelhető
versenyzőpáros van. Kevesebb értékelt versenyzőpáros esetén kizárólag a győztes
páros kerül díjazásra.
A navigátor csak abban az esetben kerül díjazásra, ha az értékelésnél figyelembe vett
kuparendezvények több mint felén a vezető versenyzővel együtt vett részt.
Az
ARK
díjátadására az MNASZ hivatalos honlapján közzé tett helyen és időben kerül
sor. MNASZ törekszik arra, hogy az ARK díjátadása az ORB, a Rallye2 és a Historic
Rallye Bajnokságok díjkiosztójával együtt kerüljön megrendezésre. A díjazottakat postai
úton az MNASZ külön is értesíti.
5
6. Az MNASZ élversenyzői utánpótlás programja:
Az
ARK
2013. évi éves géposztály értékelés minden első helyezett versenyzője jogosult
2014-ben MNASZ Rallye2
(B,B3 típusú)
versenyzői licenc igénylésére. Rallye2 licenc
igénylése esetén a licence kiadása automatikus, az említett versenyzőknek éves
versenyzői licencdíjat 2014-ben fizetniük nem kell. A licencek kiváltásainak egyéb
feltételei (MNASZ tagság, nevezői licenc, szabályismereti vizsga, orvosi alkalmasság,
stb.) az MNASZ általános szabályai szerint vonatkoznak fenti versenyzőkre.
7. Felelősség
Az MNASZ Amatőr Rallye Kupa sorozatot az MNASZ Elnöksége írja ki és a szabályát
az MNASZ Rallye Bizottság javaslatára az Intéző Bizottság hagyja jóvá. Az
ARK
kiírásában az év során bárminemű változtatás, csak ezen testületek jóváhagyásával
történhet.
Az MNASZ és annak semmilyen szervezete, testülete a kuparendezvények
előkészítésében,
lebonyolításában
és
az
eseményenkénti
eredmények
megállapításában semmilyen formában nem vesz részt, azok ellenőrzését nem végzi,
így mindezekért semminemű felelősséget sem vállal.
A kuparendezvények előkészítése, lebonyolítása a rendező feladata és felelőssége.
A résztvevőknek a
kuparendezvényekkel
kapcsolatos vitás kérdéseiket közvetlenül
annak rendezőjével van lehetőségük tisztázni. Az
ARK-ra
beiratkozott versenyző saját
felelőssége, hogy egy adott kuparendezvény átvétele során ARK igazolvány számát
megadja, mely alapján az eredménye azonosítható és figyelembe vehető lesz.
6