Csak egy tiszta versenyre vágynak Kurtosék

Tiba Anita

Letöltés

Csak egy tiszta versenyre vágynak
A 41. Kassa Rallyra készülő Kurtos Róbert -
Repka Róbert duó utolsópercesek lesznek a
futam előtt, ugyanis a múltkori verseny óta
renoválják a Mitsubishit. Robi szerint az akkor
még csak látványosnak mondott törés többe
fájt, mint gondolta. De mindezek ellenére újból
csatasorba állnak.
A veszprémi futam végén nem nézett ki túl jól
a kocsi. Tényleg csak látványos volt a törés,
vagy menet közben derült ki, hogy költséges is lesz?
- Akkor ott én is azt gondoltam, hogy igazából nem lett nagy kárunk, de a bontásnál
rájöttünk, hogy azért van ezen egy-két cserélnivaló. Hűtő, motortértető, lökhárítók, motorban
jeladó stb. Na meg persze ezek után jön még akkor a fényezés, új dekoráció. Az előző futam
óta rajta vagyunk, hogy tudjunk indulni Kassán, de ahogy az időtervet láttuk nem fogunk
lazsálni az biztos. Szoros lesz a hétvége.
A turbócsővel mi a szitu? Mert, hogy az utóbbi időben „ő” szórakozott a legtöbbet
veletek a versenyek alatt.
- Elég sok fejtőrést okozott tényleg már idén, de most felkészülünk, és bespájzoltunk belőle.
Újat kapott a Micu, és nagyon ajánlom neki, hogy most már viselkedjen, és hagyjon minket
úgy autózni, hogy élvezhessük a versenyt végig.
Rátok szombaton 7… vasárnap 4 gyors vár. Ismerős vagy ismeretlen szakaszok
lesznek számotokra?
- Először is legyünk túl a teendőinken még, ami ránk vár pályabejárás előtt. Aztán
remélhetőleg azt a kevés időnket úgy tudjuk majd beosztani, hogy jó itinert írunk. Most azt
mondom, hogy kapkodás lesz az egész. Csütörtökön pályát járunk, pénteken átvétel, és
szombaton meg már ugye kezdődik a dzsembori. Ahogy én láttam lesznek ismerős és
ismeretlen gyorsok is idén, de javarészt jártunk már ezeken. A kassai pályák egyébként jók,
szeretem őket, de sűrű lesz a program. A sietség pedig tudjuk, hogy mekkora nyomást tesz
az emberre, és akkor még nem is beszéltünk erről a melegről, ami jó ideje tart. És az
autóban sem lesz hűvösebb tűzállóban. De nem panaszkodunk, toljuk neki.
Tavaly Kassán 2. helyen végeztetek még a másik Micuval. Most is megelégednétek
egy ilyen helyezéssel?
- Az idei évünk igazából már elúszott, mert elég sok technikai problémánk volt. De mivel új
számunkra a verda, benne volt a pakliban, hogy lesznek teendők, és menet közben tanuljuk
meg dolgokat. Egy tanulóévnek tudható ez be szerintem. Rengeteg tennivaló van vele,
teljesen más az előző autóhoz, és akárhogy is gondoltuk kezdetben, rá kellett jönni, hogy
néha másképp alakul minden. A beállítások is jobbak már az év elejéhez, és hát azon
vagyunk, hogy még jobban összeszokjunk még mindig az autóval. Sietni nem fogunk az
biztos, mert a múltkori baki pont elég volt. A verseny végén, ha azt nyilatkozhatnám, hogy de
király… végre egy tiszta futamunk volt, akkor már elégedetten távoznánk.
Reklámpartnereink:
Foam-System Kft.; Fa-Forg-Tech Hungária Kft.; Katica Vendégház, Viadukt Mérnöki Kft.;
Zemplén-Tölgy Kft.; Karádi Rendszerház Kft.; KZ Invest Kft.; North Racing Kft.; Lasztra
Cargo Kft.; Rex Bau Kft.; Inter Cars Kft.;
Szöveg: Tiba Anita
Fotó: Máté Zsolt