Kurtos Robiék a Szilveszter rally után

Tiba Anita

Letöltés

Jó volt ez így is
A hatos EVO helyett egy kilencesben nyomta a gázt
Kurtos Róbert, akinek László Pisti diktálta a tempót a
J1-ből. A verseny igazából teszt volt már a következő
évre, ezért semmiért sem aggódtak, csak, hogy minél
többet mehessenek az autóval, és Pisti álmát
teljesítsék. Az egyik összejött a másik pedig csak
félig, mert sajnos a verseny vége felé váltóprobléma
miatt kiállni kényszerültek.
Egy új technikával, EVO 9-cel vágtatok neki a Szilveszter Rallynak. Hogy tetszett a
gép?
- Ahhoz, hogy maximálisan jól tudjuk érezni magunkat az kellett, hogy ne legyenek túl nagy
elvárásaink. Nem is voltak. Ez a verseny számunkra arra volt jó, hogy teszteljük az autót, és
versenykilométerekkel gazdagodjunk az új verdával, hogy fel tudjunk időben készülni a
2015-ös évre. Ez az év végi kis „kikapcsolódás” mégis kellett, hogy kicsit már fáradtan, de
még versenylázban méltóan lezárjuk az évet. Aminek meg kellett történnie, az most is
megtörtént, de semmi gond…majd jövőre minden jobb lesz.
Milyen volt a feelingje az új autónak, és az egész versenynek számotokra?
- Mint minden évben, most is az volt…hideg, jó hangulat, és iszonyat sok nevező, és néző.
Nagyon jó volt a kilencessel autózni teljesen másabb, mint a hatos, más érzést adott.
Nézegettük a beállításokat, figuráztunk a gumival, mint mindenki, tehát beálltunk azok népes
táborába, akik vacilláltak az időjárás miatt kicsit, majd elrajtoltunk. Maga az autó és a
verseny is olyan jó hangulatban szokott telni, hogy mi még így is jó szájízzel távoztunk, hogy
a végén két gyorsot már nem tudtunk teljesíteni, mert a váltó megadta magát. A kocsival
egyidejűleg akkorra már mi is elfáradtunk, úgyhogy igazából annak is örültünk, hogy ennyit
tudtunk menni. Most azt mondom, hogy jó döntés volt ez a Micu…de jövőre úgyis kiderül
minden.
Sikerült a navigátorod, Pisti álmát teljesíteni?
- Szerintem igen. Pisti arcán látszott, hogy jól érzi magát az autóban, és még talán ő is
meglepődött, hogy milyen is a kilences. Na de erre vágyott, hát most megkapta, úgyhogy
szerintem ezt kipipálhatjuk ezt az „álomteljesítős” sztorit.
Tehát 2015-re teszteltettek. Mi a jövőkép számotokra?
- Várjunk csak, hogy is lesz?! Maradunk az ORB-ben, a technika Mitsubishi EVO 9, a
navigátorom Kürti Tomi lesz, és persze jómagam, mert hogy én is kellek még ide.
De még
így 2015 előtt szeretném megköszönni az idei segítséget mindenkinek, és legfőképp a
családomnak, hogy mindig mellettem állnak.
Köszönjük a támogatást:
Olajszer-Tech Kft.; Omega Transz Kft.; Foam-System Kft.; Újszőlőskert Kft.; Fa-Forg-Tech
Hungária Kft.; Katica Vendégház, Viadukt Mérnöki Kft.; Zemplén-Tölgy Kft.; Karádi
Rendszerház Kft.; Korloy Inc. Cutting Tools , KZ Invest Kft.;
Szöveg: Tiba Anita
Fotó: Jákób Dániel