Trackwood drift fesztivál 2014 – a meglepetések versenye

Letöltés

Trackwood drift fesztivál 2014 – a meglepetések versenye
Rengetegen várták a driftért rajongók közül, hogy ismét megnyissa kapuit a Trackwood drift 
fesztivál. A külföldi pilóták az izgalmas máriapócsi pályát, a magyar versenyzők az erős 
autókkal és hihetetlen tudással rendelkező EEDC­s ellenfeleket, míg a több ezer néző azt a 
hihetetlen élményt várta és kapta, amit nem nyújthat más verseny, csak a Trackwood.
A pénteki edzésnap lezárásaként idén sem maradt el a városi felvonulás, valamint a gyönyörű 
máriapócsi templom előtti téren a versenyautók megáldása. Sajnos a szombati futamokon így 
is több olyan versenyző volt, akit vagy a szerencse, vagy a technika ördöge viccelt meg a 
legrosszabb pillanatokban. Így lett az idei Trackwood drift fesztivál a meglepetések versenye.
A szombati versenynapot a magyar drift utánpótlás legjobbjai nyitották, akik a street 
kategóriában érvényes szabályok alapján páros csaták nélkül, a nehezen lefűzhető, szűk 
kanyarokkal tűzdelt nyomvonalon küzdöttek meg egymással. A mostani hétvége során a 
Szlovéniából érkező Zan Golob fantasztikus versenyzéssel utasította maga mögé a magyar 
pilótákat. Ismét rajthoz állt Magyarország második drift pilótahölgye, Kovács Evelin, aki ismét 
bebizonyította, hogy nem ül háttal a volánnak. Bár Evelin mindent megtett, a dobogóra most 
nem állhatott fel. A Street kategória legjobbjai ugyanis ők lettek:
1. Zan Golob
2. Vinnai Zsolt
3. Traumberger Ákos
A Street kategória után a Pro kategória legjobbjai sorakoztak fel a rajtvonalnál, várva a 
csatára, bízva a győzelemben. Sok néző várta Kalydy Tamás és Varga Attila „Attis” 
összecsapását, hiszen a két pilóta a délelőtti edzés folyamán Zentai Attilával kiegészülve 
bemutatták, hogy milyen is az a hármas tsuiso. Tamás és Attila összecsapásának most 
azonban majdnem egy csúnya ütközés vetett véget. Az ügyes mentések, majd az újrahívás 
után végül a fiatal versenyző, Attis jutott tovább.
Izgalmas csatát hozott Temesvári Péter és Grózinger Zsolt harca is. Maguk a bírák sem tudtak 
elsőre dönteni, így egy újrahívást követően Grózinger Zsolti az első, míg Temesvári Peti a 
harmadik helyért küzdhetett meg a következő összecsapásban. Temesvári Péter ellenfele az 
ugyancsak E30­cal versenyző Varga Attila lett végül. Hiába fiatalabb, hiába rutintalanabb egy 
kicsit Attis, ez a nap az ő napja volt és megérdemelten állhatott fel éjjel a dobogóra.
Hihetetlen izgalmakkal, minimális távolsággal és őrült tempóval fémjelzett csatát hozott a 
2013­as bajnok Grózinger Zsolt és a lengyel nemzetiségű Marcin Banowicz összecsapása. A 
nézők által Bánovics Marcsinak becézett pilóta minden volt, csak nőies nem: precíz 
versenyzéssel sikerült a dobogó legfelső fokára állnia. Így alakult ki a Pro kategória 
legjobbjainak sorrendje:
1. Marcin Banowicz
2. Grózinger Zsolt
3. Varga Attila
Ahogy leszállt az éj következett a magyar pilótákkal kiegészült EEDC mezőny tsuiso­sorozata. 
Sajnos nem csak az egész hétvégén szerelő Márton Zoltán „Lakyboy”, hanem az Ukrajnából 
érkező Alex Golovnya sem tudott Nissan 200SX S13­ával rajthoz állni műszaki gondok miatt. A 
többi pilóta ettől függetlenül gondoskodott arról, hogy a Trackwood drift fesztivál ismét 
felejthetetlen legyen.
Biztosan sokáig emlékeznek majd a nézők az 500 lóerős Nissannal induló Vladimir Marchenko 
és Gvido Elksnis összecsapására. A BMW E36 volánja mögött versenyző Elksnis annyira 
ráesett az előtte haladóra, annyira minimálisra próbálta csökkenteni a távolságot, hogy az 
ütközés elkerülése érdekében kiegyenesedett és így biztosította a továbbjutást az első helyen 
kvalifikált Marchenko számára.
Bár férfiasan küzdöttek, egyik magyar pilóta sem jutott be a legjobb négy közé. Zentai Sanyit a 
Litvániából érkező Ivo Cirulis, Kalydy Tamást Sak Sergei, míg Grózinger Zsoltit a magyar pro 
mezőnyt is legyőző Marcin Banowicz ejtette ki.
Hihetetlen izgalmakat és óriási meglepetést hozott a 780 lóerős BMW­t uraló Kristaps Bluss és 
a sokak által első helyre várt Pawel Trela összecsapása. A második tsuiso során azonban nem 
csak a csata, hanem az egész verseny is véget ért a 900 lóerős, 2JZ motorral szerelt Opel GT­
vel induló Trela számára, ugyanis a megindítást követően orral belecsapódott a falba. Így már 
csak az volt kérdés, hogy ki lesz Bluss ellenfele a döntőben: Marchenko, vagy az RB25­ös 
motorral szerelt E30­cal versenyző litván Ivo Cirulis. Marchenko megállíthatatlannak tűnt és a 
magyarok üdvrivalgása közepette készülhetett Cirulis legyőzése után a döntő futamra.
Méltó befejezése volt e fantasztikus versenynek Vladimir Marchenko és Kristaps Bluss 
összecsapása. Marchenko az első hely elvesztését agresszivitásának és győzni akarásának 
köszönheti – de ki az, aki hibáztatná őt ezért. Így végül az EEDC dobogósai ők lettek a 
máriapócsi katlanban:
1. Kristaps Bluss
2. Vladimir Marchenko
3. Ivo Cirulis 
Az idei csaták is igazolták azt, hogy a Trackwood drift fesztivál nem egyszerűen egy verseny, 
hanem már fogalom. Minden, ami drift: izgalmas csaták, óriási szögek, profi pilóták, több száz 
lóerős autók és több ezer driftért rajongó néző. Tartsatok velünk jövőre is!