„Répamese” Vácon

Bakó Rally Team

Letöltés

„Répamese” Vácon
A múlt hétvégén megrendezésre kerülő IV. Peugeot PM Vác Rallyra hasonló hévvel
készült a Hodosi Gábor – Holló Barnabás kettős, mint a többi versenyző. Számukra
mégis kicsit másabb volt a rajtvonalhoz állni, ugyanis a futam kezdetéig nem derült ki,
mi az oka annak, hogy az autó a balos kanyarokban nem stabil. Az előérzetük nem csalt,
ugyanis a duó sajnos az utolsó gyors vége felé lecsúszott az útról.
A kassai szlovák-magyar közös futamon 2. helyen végeztetek, de az örömötök nem
igazán volt felhőtlen. Az autó instabil volt, de az okát ott sajnos nem sikerült kideríteni.
Azóta ez a probléma megoldódott?
-
Minden balos kanyarban úgy érezzük még mindig, mintha az autó fel akarna borulni.
Veszprém után kerültek a kocsiba olyan alkatrészek, amitől talán csinálhatja ezt a furcsa
dolgot. Még nem derült ki, hogy mitől lehet, de nagyon rossz így versenyezni. A hátsó
futóművek verseny stabilizátorokat kaptak, és azóta csinálja ezt igazából, csak próbáltuk
másban keresni a hibát. Lengéscsillapítókat visszacseréltük, de nem oldódott meg, aztán a
rugókat is megnéztük, de azzal sem oldódott meg. Aztán néztük, hogy nem-e a kaszni ment el a
veszprémi versenyen, de az sem. Úgyhogy ennek a feladatnak a megoldása még most is vár
ránk.
A rali-túra utolsó versenyén, Vácon viszont más gondotok adódott. Miért estetek ki?
Vagy ha úgy tetszik, hogyan kerültetek a „répaföldre”?
-
A váci versenyen továbbra is úgy éreztük, hogy tuti felborulunk valamelyik balos kanyarban,
úgyhogy elkezdtünk figurázni azzal, ami még szóba jöhetett. Előbb a két hátsó rugót cseréltük
meg a jobbost a balosra, de így is maradt minden a régiben. Majd az utolsó szervizben a két
elsővel is megcsináltuk ezt a variálást, de sajnos sehogy sem változtak a dolgok. Az autó
továbbra is fel akart borulni. Jelenleg is ezzel a gonddal küzdünk. Végül nem ezért lettünk a
„répamese” főszereplői, hanem azért, mert a kormányművön eltört az irányítókar, így
kormányozhatatlanná vált a kocsi. Szóval így kerültünk a „répaföldre”. Szerencsére semmi
komolyabb sérülés nem keletkezett az autóban, csak annyira nem jó az utolsó gyors vége felé
kiesni.
Az záró túra futamon azért vettetek részt, hogy teszteljétek az autót a Budapest Rallyra.
Mik a tervek a jelenlegi helyzetet figyelembe véve?
-
Lehiggadtunk kicsit Barnával együtt, és arra az elhatározásra jutottunk, hogy amennyiben
jó lesz az autó, akkor megyünk Pestre. Jelenleg esélyesek vagyunk a dobogóra, úgyhogy
szerintünk az a természetes, hogy így a vége felé is minden tőlünk telhetőt megteszünk. Most
arra fogunk koncentrálni, hogy megtaláljuk a kocsi hibáját, és bízunk benne, hogy ez
sikerülni is fog, és akkor végre újból csatázhatunk a soron lévő versenyeken. Mi azt szeretjük,
amikor tényleg jó sokan megyünk kategóriában, és akkor úgy dől el, hogy ki a jobb. Nem
azért járunk versenyre, hogy ott szívjuk 8-9. helyen a port, hanem ha minden kerek, akkor
tudjunk a kategóriában minél előrébb végezni. Nekünk most is ez a célunk, és ez fog a
szemünk előtt lebegni.
Remélem sikerül megtalálni a hiba okát a Ladán, és október 4-5-én találkozhatunk veletek
a Budapest Rallyn.
Szöveg és fotó: Tiba Anita