Só, mi só, minden volt Vácon
Só, mi só, minden volt Vácon
A debreceni Tóth Attila – Cseke András duó kicsit félve, de anyait-apait beleadva
indultak a IV. PM Vác Rali-Túra Bajnokság idényzáró futamára. A versenyt megelőzően
megtudhattuk, hogy a fiúk szó szerint be voltak „sózva”, de hogy ez segített-e nekik,
vagy esetleg az égieknek köszönhető, hogy célba értek, ezt most megtudhatjuk Attilától.
A verseny előtt már túl sok mindenben nem hittetek, csak a csodában és a sóban? Ennek
ellenére, már pénteken Vácon voltatok, és „besózva” vártátok a másnapot. Mire
számítottatok, mikor megtudtátok, nagy a káosz a százhetven körüli induló miatt?
- Miután ez úgymond az első versenyem volt, nekem majdnem mindegy lett volna, ha két
napig tart is. Persze nekem is hosszú volt ez, de nem úgy tűnt a hosszúsága, mint azoknak,
akik már az ötödik, hatodik versenyükön vannak túl. Mi örültünk, hogy mehetünk. Olyanok
voltunk, mint egy három éves gyerek, aki kapott egy játékot, és menjünk. Igazából mi
semmivel sem foglalkoztunk, csak azzal, hogy az autó működjön. Még akkor is elindultunk
volna, ha csak egy sebesség lett volna rajta, és harminccal döcögünk. Természetesen nem egy
leányálom volt a sok várakozás, csúszás, meg egyéb bónuszok, de hát ha már ott voltunk félre
tettük ezeket.
A prológ, ha jól tudom elég faramuci helyzetet szült számotokra, ugyanis nem volt
időtök bejárni. Végül hogy oldottátok meg ezt a nehézséget, és hogy tetszett a „vakon”
prológ?
-
Én még soha nem indultam ezen a laktanyás prológon, és most is szó szerint itiner nélkül,
vagyis kölcsön itinerrel mentünk. Megtudakoltuk, hogy a start után jobbra, vagy balra kell
kanyarodni, és hát mi így rajtoltunk el. Próbáltunk gyorsabban megyegetni, de a nulladikon
nem akartuk összetörni az autót. Amúgy nekünk személy szerint a tavalyi jobban tetszett, mert
ott azért a nézők telibe látták a pályát.
Volt még hasonló kalandotok a verseny folyamán, ami azért annyira nem volt vicces?
- A harmadik gyorson volt egy hosszú jobbos, rossz minőségű kanyar, amit nagyon be sem
lehet látni. Na, itt konkrétan velem szemben jött egy civil autó lefelé, és mit ne mondjak a
pánik egy picikét azért hirtelen eluralkodott rajtam. Egy pillanat műve volt az egész, de
nagyon nagy baj is történhetett volna, ha mondjuk nem egy jobbos, hanem egy balos
kanyarban találkozunk. Igazából ez eléggé felháborító. Lejöttünk a gyorsról, mondtam a
sportbírónak, hogy nem bánnám, ha jegyzőkönyvbe vennénk a sztorit, de csak legyintett, hogy
ők már tudnak erről. De ezen kívül még ott volt például a Kóspallag-Márianosztrai szakasz,
ahol az itiner szerint lentebbről rajtoltunk volna 600 méterrel. E helyett se a lentihez, se a
fentihez, se a sportbíróhoz nem passzolt ez a 600 méter. Ezen kicsit tornáztunk, hogy akkor
honnan is fogunk rajtolni. Végül megoldódott valahogy.
Akkor nektek a verseny alatt ez a sok balszerencsés helyzet sem vette el a kedveteket?
Hogy értékelnétek összességében a váci túrátokat?
- Nekünk semmi nem szegte a kedvünket, már annyira vártuk, hogy mehessünk. A prológon a
sebességváltónk már elkezdett hülyéskedni, az egyes olyan volt, mint a mesében, hol van, hol
nincs. Ha volt, akkor is fogni kellett, hogy ne dobja ki, aztán meg a nap közepén szépen jöttek
a gondok sorban, ahogy kell. Később már harmadik sem volt, és csak a kézifék mögé tudtam
betenni. Gondolkoztunk már azon is, hogy valakit be kell ültetni hátra, hogy ott tartsa a
harmadikat. De ez azóta sem derült ki, hogy mitől van. Most hagyjuk az autót egy kicsit
pihenni, hogy dolgozza fel ő is az eseményeket. hogy mi az akkor, amit elrontott, mi az, amin
majd javítani kell, és most gondolkodjon. És akkor majd nemsoká összeülünk, és kibeszéljük a
kocsival, hogy mi az, amit másképp kell csinálnunk. A lényeg, hogy célba értünk végre idén
először, és bárki bármit mond a „bal váll feletti átsózás” működik. Punktum.
Merre láthatjuk még a „nagy elbeszélgetés” után a csapatot?
- Amennyiben meg tudjuk oldani a kocsin ezeket a gyerekbajokat, akkor mi vevők lennénk még
idén egy Szilveszter vagy egy Winter Rallyra. De azt sem bánnánk, hogyha mindkettőre el
tudnánk menni, de nem vagyunk nagyravágyóak. Nekünk már a kis siker is nagy siker az idén.
Kívánom, hogy sikeresen meg tudjátok beszélni a kocsival a részleteket, és egy cél lebegjen
majd az év végére tervezett versenyeken a szemetek előtt.
Szöveg és fotó: Tiba Anita