System.NullReferenceException: Object reference not set to an instance of an object. at SimpleAdserver.AspNetClient.SimpleAdserverClient.GetZoneContent(Int64 zoneId, String contentTemplate, String emptyTemplate)

Nincs még minden veszve!

Maxx Race Team

Letöltés

Nincs még minden veszve!
Maxx Race Team – XIII. GARMIN Rallye
Velenczei Ádám – Apkó András, Mitsubishi Lancer Evo IX
Futamról futamra mutatják az eredmények Velenczei Ádám fejlődését. A fiatal, szécsényi pilóta
Ózdon bronzot, Salgótarjánban pedig már ezüstérmet szerzett, s már csak az arany hiányzik a 2013-
as medálgyűjteményéből. Navigátorával, Apkó Andrással ezért a győzelem reményében szállnak
harcba a XIII. GARMIN Rallyen, ahol továbberősítenék esélyeiket az idei abszolút bajnoki címre is.
Velenczei Ádám:
Mint minden versenyt, az esztergomi futamot is tűkön ülve várom! Tavaly nem
álltunk rajthoz ezen a bajnoki fordulón, így a pályák mondhatni ismeretlenek lesznek számomra. Igaz,
2011-ben részt vettem a GARMIN Rallyen, de akkor a másik irányba haladt a mezőny, így nagy
segítségemre azok az emlékek nem lesznek. Ennek ellenére nem érzem úgy, hogy olyan nagy
hátrányban lennénk, hiszen lesz egy gyorsasági, ami nem csak nekünk, de az egész mezőny számára
teljesen új lesz. A futam előtti teszt mellett ezért több belső kamerás felvételt is megnézek, hogy
képbe kerüljek a szakaszok vonalvezetését illetően. A salgói hazai verseny volt számunkra, ám a
mostani forduló lehet, hogy jobban fog kedvezni azoknak, akik legutóbb mögöttünk, a
középmezőnyben végeztek, így az esélyek, erőviszonyok is jobban kiegyenlítődnek majd.
Azokat az alkatrészeket, amikkel a Salgó Rallyen az utolsó körben jelentős gyorsultunk, most is
igyekszünk beszerezni a Mitsubishibe. Ezek után minden adott lesz technikai téren, hogy jól menjünk,
már csak nekünk kell két lábbal nyomnunk a gázt. Nagyon örülök, hogy a csapatomtól, a Maxx Race
Team-től megkapok minden támogatást, és a szerelőink minden futamra egy kiváló versenyautót
készítenek elő nekünk! Ez úton is szeretném megköszönni nekik a munkájukat!
Természetesen a célunk az, hogy most is dobogón végezzünk, s lehetőség annak a legmagasabb
fokán. Jelenleg a 3. helyen állunk a bajnokságban, 17 ponttal vagyunk lemaradva a címvédésre
készülő Vincze Marcitól, de még csak most tartunk a szezon közepénél… Bármi megtörténhet a
hátralévő futamokon – egyikünk kieshet, hibázhat, vagy technikai probléma hátráltathatja. Emiatt
úgy gondolom, van még esélyünk a végső célunk elérésére, vagyis hogy 2013-ban a Rali Túra
Bajnokság abszolút bajnokai legyünk.
Apkó András:
A szokásos módon, fizikailag és mentálisan is készülök a soron következő futamra.
Emellett különösen nagy figyelmet fordítok arra, hogy az időjáráshoz is igazítsam a felkészülést,
hiszen a júliusi nagy meleg igazán próbára teheti a szervezetünket. Nem vehetjük emiatt félvállról az
edzéseket, a célunk hogy minél jobban bírjuk a hőséget, maximálisan tudjunk koncentrálni.
Eddig csak nézőként vettem részt a GARMIN Rallyen, versenyzőként még nem álltam rajthoz
Esztergomban. A pályák így teljesen ismeretlenek, ez lesz az első bajnoki forduló, ahová pályaismeret
nélkül érkezek majd. Nézegettem már belső kamerás felvételeket, s így előzetes azt a következtetést
vontam le, hogy nem olyan nehezek a pályák, mint a salgóiak voltak. Nem lesz azért könnyű dolgom a
pályaismeret hiánya miatt, de ennek ellenére úgy érzem, maximálisan képes leszek megoldani a
feladatomat, a pályabejárás során elég tapasztalatot, ismeretet fogok gyűjteni. Idén már volt
mindenféle eredményünk, így most nem is lehet más a célunk, mint a győzelem.
Partnereinknek köszönjük az együttműködést:
Absolut Hostess Kft.,
www.olcsomobilgarazs.hu,
Robb Tüzifa, Emocionális Marketing Kft., Geoteam Kft., Confidenza Csapágyszolgálat, Gregor és
Társai Nyomdaipari Kft.,
Sajtófőnök: Horváth Judit
– Tel.: 30/533-9099; E-mail:
horvath.juditka@gmail.com;
web:
www.maxxraceteam.hu
System.NullReferenceException: Object reference not set to an instance of an object. at SimpleAdserver.AspNetClient.SimpleAdserverClient.GetZoneContent(Int64 zoneId, String contentTemplate, String emptyTemplate)