Hazai pályán bizonyítanának

Maricsek Racing Team

Letöltés

Hazai pályán bizonyítanának
MARICSEK RACING TEAM – MIDEX Salgó Rallye 2013
Vincze Márton – Kovács Attila, Mitsubishi Lancer Evo IX
Egerben és Ózdon is hozta a – mondhatni – kötelező formát a Maricsek Racing Team versenyzője,
Vincze Márton. A Rali Túra Bajnokság 2012-es abszolút magyar bajnoka mindkét állomáson nyerni
tudott, s a salgói futamra sem tervez más forgatókönyvet. Akárcsak navigátorának, Kovács
Attilának, úgy neki is hazai pályának számít majd a MIDEX Salgó Rallye 2013, így egyfajta előnnyel –
de közben egy kis plusz nyomással – vághat neki a soron következő viadalnak.
Vincze Márton:
Eddig egyetlen egyszer versenyeztem a salgói szakaszokon, még 1999-ben. Az a
verseny sajnos nem sikerült valami jól, hiszen hiába nyertük meg az abszolút értékelésben a futamot,
egy korai érkezés miatt 2 perces büntetést kaptunk.
Most viszont eljött a várva várt pillanat, hogy ismét a Salgó Rallye keretein belül állhassunk rajthoz.
Rengeteg nézőre számítok a pályák mentén, hiszen nagyon régen volt Salgó Rallye, de a legendája,
híre ide csábítja a közönséget. Hazai pálya lesz ez számomra is, hiszen Szécsénytől nem messze
található a három kijelölt szakasz. Emiatt plusz nyomás is nehezedik rám, valamint a szécsényi fiúk is
egyre inkább törnek előre, mondhatni már itt vannak a nyakamon. Vincze Feriék és Velenczei
Ádámék is folyamatosan fejlesztenek, s érzem, hogy egyre szorosabb lesz a verseny közöttünk.
Az autónk kicsit gyengélkedett az ózdi versenyen, ezért mostanra futómű-fejlesztéseket eszközöltünk
a Mitsubishin, turbót cseréltünk benne. Az Országos Rally Bajnokság egyik első osztályú futamának is
megfelelne a kijelölt három gyorsasági szakasz, amit összesen 8 alkalommal kell majd teljesítenünk. A
Zagyvaróna-Cered út az ország egyik legjellegzetesebb és legkomolyabb gyorsasági szakasza, amit mi
sem vehetünk félvállról, ezért az eddigi legkomolyabb felkészülést hajtjuk végre a futam előtt. Úgy
érzem, mostanra már teljesen összecsiszolódtunk a navigátorommal, így a kocsin belüli
együttműködéssel nem lesz gond. Célunk most is a győzelem, de ha Szécsény 1, 2, 3 marad, csak nem
ebben a sorrendben, akkor sem leszek elkeseredve!
Kovács Attila:
Salgótarjáni születésű vagyok, itt is élek, így nekem különösen fontos lesz a hétvégi
verseny. Nagyon várom, izgatott vagyok miatta, de egyben egy kis terhet is jelent a hazai pálya,
hiszen itt illik igazán megmutatni magunknak a hazai közönség előtt. Nagyon örülök, hogy végre a Rali
Túra mezőnyében szerepelve is meg tudom itt méretni magamat, hiszen eddig csak sprintfutamok
keretein belül állhattam itt rajthoz. A szakaszok így ismerősek lesznek, bár egyben még nem mentem
rajtuk. A mezőny nagyobb részéhez képest ez talán előny is lehet számunkra, hogy többször járunk
erre, de pont emiatt a nyomás is nagyobb rajtunk. Ugyanakkor a nagy „ellenfeleinknek”, a szécsényi
fiúknak sem lesznek ismeretlenek a pályák, hiszen közútként is gyakran szokták használni őket.
Örülnék neki, ha a hétvégén végre száraz pályákon, napsütésben tudnánk teljesíteni a 310
kilométeres össztávot – eddig az előrejelzések is ezt a reményemet erősítik. A reggeli ködtől tartok
egy picit, ami vasárnap reggel fogadhat minket, bár remélem, hogy nagy fennakadást nem fog okozni.
A célunk az lenne, hogy ismét pontokkal gazdagodjunk, növeljük az előnyünket a bajnokságban – ezt
pedig a legszebben egy újabb győzelemmel lehetne elérni. Emellett nagyon jó érzés lenne, ha
ugyanúgy Szécsény 1, 2, 3 lenne a végeredmény, akárcsak Ózdon. Azt viszont be kell látnunk, hogy
nagyon nehéz lesz megtartani a vezető szerepünket, hiszen a szécsényi fiatalok roppant ügyesek.
Ebből kifolyólag egy igazán küzdelmes versenyre számítok a hétvégén.
Partnereinknek köszönjük az együttműködést:
Sajtófőnök:
Horváth
sajto@maricsekteam.hu
Judit
www.maricsekteam.hu;
Tel.:
30/533-9099;
E-mail: