Szerva itt – csere ott

Maricsek Racing Team

Letöltés

Szerva itt – csere ott
MARICSEK RACING TEAM – 19. Mojito Lemon Miskolc Rally, 2013. május 11-12.
Kovács Antal – Istovics Gergő, Mitsubishi Lancer Evo VI
Unatkozni egy perce sem volt a Kovács Antal-Istovics Gergő duónak a 19. Mojito Lemon Miskolc
Rallyn. A Maricsek Racing Team versenyzőinek a hétvége mindkét napján kijutott az izgalomból.
Szombat éjszaka egy úton való megpördülés, vasárnap pedig egy defekt-felnitörés kombináció
varázsolt néhány ráncot a két rallys homlokára. A kaposvári sportemberek azonban most sem
hazudtolták meg tehetségüket, s a hátrányuk ellenére, a futam végére az S csoport és a 12-es
géposztály 3. helyére kormányozták be a Mitsubishi Lancer Evo VI-ost. A páros a bajnokságot még
így is vezeti, s lélektani előnnyel tekint a soron következő Veszprém Rally elé.
Kovács Antal:
Túl vagyunk egy rendkívül fárasztó és embert próbáló Miskolc Rallyn. A
versenyhétvége folyamán sikerrel vettük az akadályokat, és végül egy nagyon értékes 3. hellyel
tértünk haza. Sokáig úgy tűnt, hogy ez a bronzérem ezüst is lehet, ekkor azonban elkövettünk egy
vezetői hibát, s már csak a 3. pozícióért harcolhattunk. A pályák szenzációsak voltak, főleg azok, amik
a szombati, éjszakai menetrendet alkották. Az első nap sikerült kitűnő időket autóznunk,
meglepetésünkre az első körben még Hideg Krisztiánt is meg tudtuk verni négy tizedmásodperccel. A
hosszú gyorsasági szakaszon viszont már Krisztián rutinja érvényesült – nem hiába, van 12 év
tapasztalatnyi előnye a Mitsubishivel.
Műszakilag a kocsink abszolút rendben volt, egy pisszenése sem volt. Az örökös „törvényünk”
azonban most is beigazolódott: ha nincs baja a Mitsubishinek, akkor majd mi csinálunk neki. A 3.
gyorsasági szakaszon, Bükkszentlászlón nagyon jó tempót autóztunk, egészen egy ominózus bal 2-es
kanyarig, amit 5. sebességi fokozatban vettünk be, és körbeforogtunk… Valaki nagyon vigyázhat ránk
odafentről – nagy szerencsénkre nem estünk bele a szakadékba, hanem csak az úton forogtunk meg.
Ez az incidens rányomta a bélyegét az eredményünkre. Kockáztattunk, de nem jött be. Így is az
abszolút 11. helyen fordultunk a másnapi szakaszokra. Vasárnap azonban ismét szerencsétlenül
jártunk: defektet kaptunk, végül pedig a felnin haladva jöttünk le a szakaszról. Olyan nagy hátrányba
kerültünk, amit már nem tudtunk ledolgozni, s végül az S csoport és a 12-es géposztály 3.
pozíciójában intettek le bennünket. Elcsüggedve nem vagyunk, mert legalább a dobogó összejött, és
számunkra egy ilyen eseménydús hétvége után csak ez volt a lényeg.
Istovics Gergő:
A versenyhétvégénk a pénteki, éjszakába nyúló pályabejárással kezdődött. A
lámpasorunk kitűnően be volt állítva, amiért hálával tartozunk Bene Lacinak, aki idejét és energiát
nem sajnálva dolgozott a mi sikerünk érdekében. Neki köszönhetően szinte „nappali” fényben tudtuk
teljesíteni a 6 éjszakai gyorsasági szakaszt.
Szombaton, a prológot követően kíváncsian vártuk az első gyorsaságit, amire későn, este negyed 9-
kor engedték ki a mezőnyt. Habár el kell ismernünk, hogy a rallyfutamok sava-borsát az éjszakai
megmérettetések adják, és rengeteg nézőt is vonzanak a pályák szélére, úgy érezzük, hogy most egy
kicsit átestünk a ló másik oldalára. Azzal még nincs semmi gond, ha éjfélig menetel a mezőny, de
hogy hajnali 4-kor rajtolunk el az utolsó szakaszon... Reggel 6-ra értünk a szállásunkra, s pihenni nem
igazán tudtunk, mivel a szervezetünk a korai kelésre van ráállva. Nehezen álltunk így neki a vasárnapi
küzdelmeknek, amihez további kellemetlenséget okozott az, hogy az RTE mezőnye miatt sok volt
csúszás az időtervben.
A második versenynap elején rögtön defektet is kaptunk az egyik kanyarban, tenyérnyi darabok
törtek le a felniből, s már konkrétan a féktárcsán közlekedtünk. Annyit már most levontunk
következtetésként ebből az esetből, hogy az efféle felniből többet nem kérünk. Megálltunk, hogy
kicseréljük a kereket, de nem volt rá lehetőségünk - így 2-2 percet spájzoltunk be a defekt és a
megállás miatt is. A 4 perces hátrányunkkal pedig az abszolút 20. hely mögé csúsztunk vissza.
Onnantól kezdve már csak az volt a célunk, hogy az S csoport és a kategória 3. helyét megszerezzük,
ami sikerült is – annak ellenére, hogy az utolsó körben hol volt, hol nem hangosításunk.
Ettől függetlenül boldogok vagyunk az eredményt illetően, hiszen Eger után ismét dobogóra
állhatunk. Ami pedig ennél is fontosabb, hogy ezekkel a pontokkal még mindig vezetjük a
bajnokságot, és így a lélektani előny nálunk van. Ennek fényében pedig nagy várakozással tekintünk a
Veszprém Rally elé, ahol a murván való menetelés remélhetőleg megint csak a mi javunkra dönti
majd el a csatát.
Sajtófőnök:
Horváth
sajto@maricsekteam.hu
Judit
www.maricsekteam.hu;
Tel.:
30/533-9099;
E-mail: