Rallycross győzelem után vissza újra a rallyba !

Rallycross győzelem után vissza újra a rallyba!
Az augusztust győzelemmel kezdte Lukács Csucsu Kornél, hiszen a rally mellett a rallycrossban is versenyző pilóta megnyerte a Máriapócson rendezett TOTAL Rallycross Parádé elnevezésű bajnoki futamot.

Fele annyi lóerő, sokkal szűkebb pályák, európa-
bajnoki futamhoz hasonló hosszúságú versenynap várja a Citroën Rally Team Hungary
versenyzőit ezen a hétvégén, hiszen a 16. Miskolc Rallye-val folytatódik a ralibajnokság.
A szűkebb pályákból adódó nagyobb sebességérzetet kompenzálja majd a navigátor,
Tóth Imre tudása, hiszen amíg a pilóta legutóbb 10 éve versenyzett ezen a környéken, és
akkor is csak kevés versenykilométert tett meg, addig a háromszoros bajnok navigátor
majdnem minden követ, fát ismer a miskolci szakaszokon.
Második futamán van már túl a rallycross bajnokság, ahol a rally mellett párhuzamosan részt vesz
Lukács Csucsu Kornél. A királykategóriában indulva, komoly csaták után győzelemmel fejezte be a
versenyt Csucsu és sok idő nem volt a pihenésre, hiszen pár nap múlva már a Tagai Racing
Technology csapatával a Citroën C3 R5 versenyautó beállításaival elkezdték a felkészülést a
ralibajnokság következő futamára, a 26. Miskolc Rallye-ra.
„Sokat foglalkoztunk a teszten a beállításokkal.” – mondta elégedetten a bükkszéki kilométerek
után a versenyző. „Sikerült egy jó setupot csinálnunk, amivel nagyon gyorsan lehet menni. Kicsit
visszább is kellett a végén állítanunk, hogy biztonságosabban lehessen vele közlekedni és az
esetleges nem várt helyzetekben is legyen megoldás.”
Többen kérdezték, hogy miben más a rallycross és a rally… „600 lóerős autóval versenyeztem az
elmúlt hétvégén. Igaz, hogy ellenfelek között, test-test ellen, de mégiscsak egy helyenként 16 méter
széles úton kellett mennem. A rallyban a fák között a sebességérzet nagyobb, kanyar-kanyar hátán,
sokkal gyorsabban történik minden. Jó lesz, hogy ott lesz mellettem Imi!” – mondta nevetve Csucsu.
A gyorsasági szakaszok nem ismerősei Kornélnak: „Ahogy az előző futamon, itt is rengeteg
újdonság lesz a számomra, hiszen majdnem 10 éve mentem pár szakaszon korábban. A
pályabejáráson nagyon jó munkát kell végeznünk, hogy gyorsan tudjunk autózni a hétvégén.”
A 26. Miskolc Rallye pénteken délután kezdődik a népligeti salakpályás prológgal és szombaton
reggeltől estig tartanak a küzdelmek. Összesen 12 gyorsasági szakaszon, 132 versenykilométert
megtéve jutnak el a szerencsések a DVTK Stadion mellett felállított céldobogóig.A Citroën Rally
Team Hungary csapata várja az érdeklődőket a szervizben és a pályák mellett! Köszönjük a
biztatást!

A csapat partnerei:
C Automobil Import Kft., TOTAL
LHG Kft., CsucsuR5, CHEVIGNON, Autószöv Gyöngyös, Vitex plus s.r.o.
TAGAI RACING TECHNOLOGY, PIRELLI