Győzelemmel kezdett Velenczei Kisvaszaron !

Győzelemmel kezdett a Velenczei - Szőke duó Kisvaszaron!
Alsómocsolád – Kisvaszar. Ezen a klasszikus pályán indulhatott el az idei rali szezon. A
Gulf Racing Hungary csapatának, Velenczei Ádámnak és Szőke Tamásnak ez volt az
első közös versenye és egyből győzelemnek örülhetett a páros, velük együtt a
szurkolóik is, akik szép számmal látogattak ki a Komló környéki futamra.

Első versenykilométerei előtt a Kisvaszar Rally-t megelőzően egy hosszabb teszttel próbálta megismerni
egymást és új autójukat a Velenczei Ádám – Szőke Tamás páros. A csapat ebben a szezonban alakult és a
ToppCars által biztosított Skoda Fabia R5 Evo versenyautóval szeretnének a Rally1 bajnoki címéért harcba
szállni. „Nagy volt a kihagyás, de szerencsére egy nagyon jó teszttel tudtunk felkészülni a futamra. 60-70
kilométert mentünk az autóval, és a csapatnak hála már az alapbeállítások nagyon jók voltak, csak azt
kellett finomítani, magamra állítani.” – mondta a teszt után a pilóta.
Ugyan nem Rally1 bajnoki futam volt ez a kisvaszari megmérettetés, de ennek ellenére népes mezőny
gyűlt össze a licenszesek között is, hiszen a járványveszély óta ez az első raliverseny, ahol elindulhattak a
versenyzők. A 15 R5-ös autó bármelyik nemzeti bajnokságban már számottevőnek mondható!
Régóta nem látott számú néző látogatott el a rendezvényre, látszott, hogy már mindenki ki van éhezve,
hogy kedvenc sportját, kedvenc párosát láthassa… Az öt megrendezett gyorsasági szakasz után a Gulf
Racing Hungary párosa állt az élen és ezzel megnyerték első közös versenyüket. „Komoly volt a mezőny,
sok Rally1-es páros is rajthoz állt. Sokan olyanok, akik bármikor tudnak OB futamot nyerni. Jó kis felmérő
verseny volt ez mindenki számára. Öt gyorsaságiból hármat megnyertünk és végül 2.3 másodperccel
sikerült az EB futamgyőztes Turán-Bagaméri páros előtt végeznünk.” – mesélt büszkén Ádám a futam
után. „Le a kalappal a csapat előtt, szenzációs autót hoztak nekünk. Minden körben állítottunk még egy
kicsit rajta és folyamatosan javultak az időink. A Skodában minden kézre áll, nagyon komfortosan érzem
benne magamat.”
Nem csak a csapat és az autó, de a navigátor is új volt Ádámnak. „A teszten már az első kilométerek után
tudtam, hogy nem lesz semmi gond, hiszen Tomi rendkívül rutinos navigátor, tudja, hogy mi kell ahhoz,
hogy bajnokok lehessünk. Mindenre figyel. Jó volt az összhang. Ahogy bennem, úgy benne is nagy az
ambíció, mindketten extrán motiváltak vagyunk!”
Július közepén kezdődik az Országos Rally Bajnokság. „Az első verseny, a Salgó Rally előtt is tervezünk egy
hosszabb tesztet. Jó így nekivágni a szezonnak, ad egy kis plusz erőt nekünk ez a győzelem!”
SophiaNET Kisvaszar Rally a DIGISTAR Kupáért végeredménye:
1. Velenczei Ádám Szőke Tamás Gulf Racing Hungary Skoda Fabia R5 Evo 18:24.6
2. Turán Frigyes Bagaméri László Turán Motorsport Volkswagen Polo GTI R5 +2.3
3. Hadik András Kertész Krisztián DVTK SE Ford Fiesta R5 Mk2 +9.3
4. Grzegorz Grzyb Michal Poradzisz Topp-Cars Rally Team Skoda Fabia R5 Evo +13.3
5. Csomós Miklós Nagy Attila East Motorsport Kft. Skoda Fabia R5 +19.3

A csapat partnerei:
Betonútépítő, SIVA Group, Euroaszfalt Kft., Gulf Lubricants Hungary, Közmű Alagút, STRAVIA, Forvett,
Confidenza, Tiszta Víz Üzletház, LEAD DESIGN, Szirt BAU Kft., EFTECH, Ka-Ba Kft., Honor Trans-Sped kft.,
Pápai Beton Kft. FLOW FUEL, Schönherz Informatikai Stúdió, Láng, BM Komp, Wimmer Trans, Hardy
Working Tools, Dr. Rettig Richárd, FERRO-PRESS Kft., Signal Print Kft., GPR & Partners Kft., Consult Team
Kft.
Kiadja: Dudás Endre, a Gulf Racing Hungary sajtófelelőse