System.NullReferenceException: Object reference not set to an instance of an object. at SimpleAdserver.AspNetClient.SimpleAdserverClient.GetZoneContent(Int64 zoneId, String contentTemplate, String emptyTemplate)

Fogasy és Berendi Mitropa Kupa bajnokok

Fogasy Gergely és Berendi Dávid nyerte a 2018-as Mitropa Kupát. 

Az 1965 óta kiírt bajnokságban ezzel olyan nevek mellé kerültek, mint Sandro Munari, Armin Schwarz, Franz Wittmann vagy a tavalyi bajnok Hideg Krisztián.

A Peugeot 208 T16-tal versenyző páros az idén hét Mitropa Kupa futamon állt rajthoz, amelyen négy győzelemet és két második helyet szerzett, de 44 gyorsasági szakasz győzelmével is messze a mezőny legeredményesebbje.

A bajnoki cím a Citta di Bassano Ralin dőlt el, amelyet Fogasyék előretervezetten kihagytak. Itt legnagyobb ellenfelük, a hétszeres Mitropa Kupa bajnok Hermann Gassner sr. nem tudott annyi pontot gyűjteni, hogy a szezonzáró 3-Städte Ralira megőrizze matematikai esélyét a bajnoki címre.

„Kicsit furcsa volt úgy megnyerni a bajnokságot, hogy szombaton este otthon ültünk és Dáviddal telefonon gratuláltunk egymásnak – mondta Fogasy Gergely. – Amikor a versenynaptárunk őszi futamait állítottuk össze, akkor már láttuk, hogy egyéb elfoglaltságunk miatt nem tudunk rajthoz állni Bassanóban. Ezért is szerettük volna már ez előző futamon, a Nova Goricia Ralin eldönteni a bajnoki címét, de ez akkor nem sikerült, most viszont igen.

Nagyon nagy dolognak érzem, hogy egy ilyen komoly múlttal rendelkező nemzetközi sorozatban a mi nevünk is odakerült a bajnokok közé. Nehéz futamokon, nehéz ellenfelekkel küzdöttünk meg, de Dáviddal nagyon élveztük a versenyzést. A raliban mindig tudsz tanulni, ez a külföldi versenyeken hatványozottan igaz, mi is sokat tanultunk az idén, remélem, hogy a tapasztalatainkat még sokat tudjuk hasznosítani.“

Berendi Dávid is hasonlóan vélekedik, ő az eredmény mellett a Mitorpa Kupa jó hangulatát emelte ki:

„Gergővel nyertünk már bajnokságot, de az idén nagyon sok új dolog történt velünk: először nyertünk kategóriát, először álltunk dobogón abszolút értékelésben és először lettünk bajnokok egy nagyon rangos nemzetközi sorozatban.

Sok sikerélményünk volt az idén, szép helyeken versenyeztünk, aki nem tapasztalta még meg, annak nehéz elmondani, mennyire jó külföldön versenyezni, mennyire jó a Mitropa Kupa családjához tartozni, az ellenfelekkel egy közös vacsorán részt venni.

Büszkék vagyunk erre a bajnoki címre, és Gergővel közösen nagyon köszönjük a csapatnak az egész éves alázatos munkát valamint a támogatóknak, hogy hittek bennünk.“

Mitropa Kupa állása nyolc futam után

1. Fogasy Gergely 344 pont

2. Hermann Gassner 299 pont

3. Manuel Kössler 225 pont

4. Lovász Pál 189 pont

5. Aleks Humar 160 pont

6. Stefan Göttig 156 pont

7. Thomas Wallenwein 154 pont

8. Martin Kainz 150 pont

9. Kanyik Antal 137

10. Várkonyi Szabolcs 135 pont

Mitropa Kupa 2018 statisztika

Verseny győztesek

Fogasy Gergely 4, Manuel Kössler 2, Hermann Gassner jr 1, Lovász Pál 1

Gyorsasági szakasz győztesek

Fogasy Gergely 44, Hermann Gassner sen. 15, Manuel Kössler 11, Hermann Gassner jr. 7, Lovász Pál 6, Puskádi János 2, Aleks Humar 2, Stefan Göttig 1

Mitropa Kupa bajnokok

  1.           Austin Cooper
  2.     Arnaldo Cavallari           I            Alfa Romeo GTA
  3.     Gerhard Tusch              A          Renault 8 Gordini
  4.     Wilfried Gass                 D          Porsche 911 T
  5. nther Wallrabenstein D          BMW 2002 ti
  6.     Wilfried Gass                 D          Porsche 911 S
  7.     Sandro Munari               I            Lancia Fulvia 1.6 Coupé HF
  8.     Raffaele Pinto                I            Fiat 124 Spider
  9.     Horst Rack                    D          Porsche 911 S
  10.     Horst Rack                    D          Porsche 911 Carrera RS
  11.     Vanni Tacchini               I            Fiat 124 Abarth
  12.     Franz Wittmann             A          Opel Kadett, BMW 2002 t
  13.     Franz Wittmann             A          Opel Kadett GT/E
  14.     Vanni Fusaro                 I            Fiat 131 Abarth
  15.     Luigi Battistolli               I            Fiat 131 Abarth
  16. Fritz Unterbuchberger    D          Opel Ascona i2000
  17.     Mario Aldo Pasetti          I            Fiat 131 Abarth
  18.     Franco Corradin            I            Fiat 131 Abarth
  19.     Franco Ceccato             I            Fiat 131 Abarth
  20. Matthias Moosleitner     D          Opel Manta 400
  21. Matthias Moosleitner     D          Opel Manta 400
  22.     Armin Schwarz              D          Audi 80 Quattro, MG Metro
  23.     Andreas Wetzelsperger D          BMW E30 M3
  24.     Matthias Moosleitner     D          BMW E30 M3
  25.     Matthias Moosleitner     D          BMW E30 M3
  26.     Matthias Moosleitner     D          BMW E30 M3
  27.     Wolfgang Weber           D          BMW E30 M3
  28. Nissan Sunny GTI-R
  29.     Gianmarino Zenere        I            Ford Escort RS Cosworth
  30.     Wolfgang Weber           D          Ford Escort RS Cosworth
  31.     Claudio De Cecco          I            Subaru Impreza 555
  32.     Lothar Ammelounx        D          Ford Escort RS Cosworth
  33.     Anton Werner                D          Mitsubishi Lancer Evo VI
  34.     Ezio Soppa                    I            Lancia Delta HF Integrale
  35.     Matthias Moosleitner     D          Mitsubishi Lancer Evo VI
  36.     Pier Lorenzo Zanchi      I            Toyota Corolla WRC, Lancia Delta
  37.     Ruben Zeltner                D          Mitsubishi Lancer Evo VI/VII
  38.     Claudio De Cecco          I            Peugeot 206 WRC, Subaru
  39.     Claudio De Cecco          I            Peugeot 206 WRC, Subaru
  40.     Bernd Zanon                  I            Renault Clio S1600
  41.     Manuel Kössler              D          Subaru Impreza STi

Fogasy Gergely és Berendi Dávid 2018-as eredményei

Rebenland Rali: műszaki hiba miatt kiestek

Lavanttal Rali: Mitropa Kupa 2. hely, abszolút 7. hely

Opatija Rali: Mitropa Kupa 1. hely, abszolút 5. hely

Velenje Rali: Mitropa Kupa 1. hely, abszolút 3. hely

Casentino Rali: Mitropa Kupa 1. hely, abszolút 14. hely

Baranya Kupa: Mitropa Kupa 1. hely, abszolút 4. hely

Nova Goricia Rali: Mitropa Kupa 2. hely, abszolút 7. hely

Mitropa Kupa 2018-as versenynaptára

március 16-17. Rebenland Rali (Ausztria)

április 6-7. Lavanttal Rali (Ausztria)

május 4-5. Opatija Rali (Horvátország)

május 25-26. Velenje Rali (Szlovénia)

július 6-7. Casentino Rali (Olaszország)

augusztus 3-4. Baranya Kupa (Magyarország)

szeptember 6-8. Nova Goricia Rali (Szlovénia)

szeptember 28-29. Citta di Bassano Rali (Olaszország)

október 19-20. 3-Städte Rali (Németország)

System.NullReferenceException: Object reference not set to an instance of an object. at SimpleAdserver.AspNetClient.SimpleAdserverClient.GetZoneContent(Int64 zoneId, String contentTemplate, String emptyTemplate)