System.NullReferenceException: Object reference not set to an instance of an object. at SimpleAdserver.AspNetClient.SimpleAdserverClient.GetZoneContent(Int64 zoneId, String contentTemplate, String emptyTemplate)

Egerből Egerbe…

Beszélgetés Határ Attilával az idei tervekről, és az Eger Rallyról.



Egerben fejezetd be tavaly a szezont, most ott kezdődik. Milyen elvárásokkal és tervekkel indulsz?

Még egy kicsit visszautalnék a tavalyi évre, ahol MARB-os versenyzőként kezdetem, majd a Salgó Ralin mehettünk az R2 mezőnyben amatőrként. Itt nagyon megtetszett a légkör tényleg mindig ezt szerettem volna. Menni, menni, menni! Etapok, idő ellenőrzők, tankolózóna, szervizpark.

El is döntöttem, ha van lehetőségem megpróbálkozom a R2-ben való szerepléssel. Így 2017-ben már az egri utolsó ORB futamon licencesként a mezőnyben mehettem teljes erőbedobással. Egy technikai probléma megfosztott a jó végeredménytől, de a részidők azt mutatták érdemes ott folytatnom. Így 2018-ban csak R2-ben tudtam elképzelni a folytatást.

Számomra ez óriási kihívás minden szempontból. Bár a mezőny már valamennyire megváltozott, de itt mindenki kemény ellenfél lesz, mindenki nyerni akar nagyon jó pilótákkal és autókkal kell felvennem a versenyt. Annyi előnyöm van, hogy a tavalyi gyorsokból kettő ugyan az lesz. Nem ismeretlen a pályák egy része, meg a környezet sem lesz idegen.

Az autó a tél folyamán amennyire lehetett fel lett készítve, sokat dolgoztunk rajta, mondhatnám akár, hogy teljesen rajtkész állapotban van.

A navigátorom is változatlan Deák Henriettel neveztünk. Nagyon jól intézi a dolgainkat, tényleg csak a vezetésre kell koncentrálnom a versenyen, nem kell másra figyelnem. A szervizcsapatot édesapám koordinálja teljes mértékben. Így nekem nincs más dolgom, mint versenyezni.

Sajtófelelős, szöveg: Báttya Robi  robiracing@gmail.com

Köszönjük a támogatást:

Határ Motorsport, Speed Rally Team Kft, www.kutfurok.hu, schoen + sandt Hungary Kft, Wood-Will-pro Kft, Photo_csn

Reklámpartnereink:

Copy n More Kft., Fémtiszta Kft., Strapa Pack Kft., Dr. Marcus, Molvi Trade Kft., Lajosházi Csaba E.V., Fun Carter Kft., Golf Kft., Pet Pack Kft., Jász és Jász Kft., Target Sales Group Kft.

System.NullReferenceException: Object reference not set to an instance of an object. at SimpleAdserver.AspNetClient.SimpleAdserverClient.GetZoneContent(Int64 zoneId, String contentTemplate, String emptyTemplate)