Ötödször is a dobogó legalsó fokán!

Az S-Motorsport kettőse, Vincze Ferenc és Bazsó Attila győzelmi tervekkel érkezett a bajnokság hatodik futamára, az 51. Mecsek Rallye-ra, de egy betegség és egy technikai hiba átírta az előzetes elképzeléseket.


 A Skodás duó egy küzdelmes versenyt tudhat a háta mögött, hisz az első nap a pilótának nem csak az ellenfelekkel, hanem egy fülgyulladással is meg kellett küzdenie, míg vasárnap Fabia R5 váltója okozott nehéz perceket a párosnak. Végül a sors 1.3 másodpercet visszaadott a fiúknak, a nehézségekért, mert pont ekkora különbséggel sikerült maguk mögött tartaniuk, a hazai pályán versenyző Ranga - Szőke duót. A mostani bronz, ezért sokkal fényesebben csillog, mint a szezon során korábban megszerzett másik négy érem!

Vincze Ferenc:

„Nagyon gyorsak a srácok az elejében, ezért mi is megpróbáltunk megtenni mindent, hogy jól teljesítsünk. Az autó kiválóan viselkedett, nagyszerűek voltak a beállításaink is. Szombaton én nem találtam a ritmust, velem voltak bajok. Sokszor éreztem, mikor elhagytunk egy-egy kanyart, hogy bizony még lett volna benne, akár féktávokon, akár kanyarsebességben. Nem voltam magammal megelégedve, reméltem, hogy vasárnap kicsit tudunk majd gyorsulni és magunk mögött tudjuk tartani Ranga Pétert.”

Az első vasárnapi szakaszon még minden rendben is volt, aztán az orfűi nagy parkolóban a Fabia R5 váltója megmakacsolta magát.

„Úgy látszik, idén nem tudunk olyan versenyt zárni, hogy az teljesen problémamentes legyen. Vasárnapra jobban lettem, hála a gyógyszereknek. Kicsit javult a fülgyulladásom, viszont a második nap az autó kezdett el betegeskedni. A váltó rakoncátlankodott az első körben, negyedik sebességi fokozatban ragadt Orfűn. Szerencsére be tudtunk menni a szervizbe és a srácok javítottak rajta, de nem tudták teljesen megcsinálni, mert az tovább tartott volna, mint amennyi szervizidő a rendelkezésükre állt. Úgyhogy a lehető leggyorsabban megoldották, hogy egyáltalán versenyben maradjunk. Azt hittük, hogy elveszítjük majd a harmadik helyet, mert nem egyszer előfordult, hogy a váltó kettőt kapcsolt egy húzásra. Szerencsére megmaradt annyi előnyünk, hogy be tudtunk jönni harmadiknak, de egy ilyen küzdelmes futamon nagyon örülünk ennek a helyezésnek is! Nyerni mentünk a Mecsekbe, de ennyi hibával nem lehet, csak ha tényleg minden klappol.”

Köszönet a partnereinknek: MGY 4000 Kft., FULL – HÚS Kft., Kompakt Trans Kft., Spedicion BDF Kft., Galaxy Club, Porsche M5, Dickies, Vámosi autójavító, SLH Special Lighting Kft., JENOX, Prémium Kakas Hungary Kft., Tachográf Control Kft., Origo Pack Kft., Fuvinfo Iroda Kft., Pannónia Nyomda Kft., Ducati, Touratech, Forest Protechnik, Fisch Ker. Kft., Zöld Út Kft., Petrovics Csaba CNC, Hartmannn Építész Kft., Gold Stone Trans Kft., Hallás Partner, Bulath Speed Kft., Confector, DMKER, Auktor Bonus Kft., Nort Forse Hungary Kft., Juhász és Társa Kft., HEDEX Emeléstechnika, Hegymegi Zsolt fuvarozó, MSB Zrt.