Jó móka lesz a 3.Stadte Rally!

Beszélgetés Ruszó Krisztián rally versenyzővel a 3-Städte Rally előtt.


Ruszó
Krisztián - Geró Gábor
Lada VFTS
3-Städte Rally - 2017.10.20-21.

A jövő hétvégén a 3-Städte Rally, illetve Mitropa Rally Cup
bajnokság utolsó fordulóján veszel részt a jól megszokott, a német közönség
által is szeretett piros Lada VFTS-sel.

- Ez a verseny már az év elején tervbe volt véve, hogy szeretnénk indulni
rajta. Első sorban a Rally2 mezőnyében szerettem volna eredményesen szerepelni,
de sajnos a Székesfehérvár rally szerencsétlen műszaki hibás kiesést követően
elég nagyra sikeredett számunkra a nyári szünet…Veszprémre nem akartuk az autót
teljesen átépíteni, Komlóra meg már össze voltunk pakolva, amikor kiderült egy
újabb technikai probléma, így ott sem indultunk! Jött volna a Budapest Rally,
de az meg úgy ment, mint ahogy jött…Ekkor vált biztossá, hogy a kihagyott
kilométereket a 3-Städte Rallyn pótoljuk. Kétszer indultam ezen a versenyen, és
elmondhatom, hogy úgy rendezésben, fogadtatásban, pályák minőségében egy nagyon
jól szervezett futam. Szeretek itt versenyezni!

Most ki fog neked navigálni?
- Az idei felállás az nem változik, az itinert Geró Gabi fogja diktálni csak
most németül.

A kétnapos versenyen tíz gyors vár rátok. Négy pénteken és hat
szombaton. Lesznek ismerős szakaszok is számotokra. Hány pályabejárás
engedélyezett számotokra, és mennyire lesz elég az egy jó itinerhez?

- Nagyon tetszik, hogy tíz gyorsasági szakaszt kell majd teljesíteni, ami 129
km verseny távban teljesedik ki. A pénteki nap lesz a legnehezebb szerintem,
igaz csak 4 gyorsot kell teljesíteni viszont reggel 7 órától délután 15 óráig
lesz pályabejárásra lehetőség, ahol 5 különböző gyorsaságit kell majd felírni.
Kétszer lehet menni majd a pályákon, ez alapján kell majd itinert
készíteni!  Regenerálódni nem sok időnk marad, hiszen 16.28-kor már rajtol
is az első autó!

Az első nap a III-IV-es gyors éjszaki lesz. Szereted-e az
éjszakai gyorsokat, van-e jó lámpasorotok hozzájuk?

- Igen a 4 pénteki gyorsasági Ausztriában lesz megtartva, az SS3 illetve az SS4
az már sötétben kerül megrendezésre. A pálya bejáráson ezt is figyelembe kell
venni, mert másabbak a fényviszonyok mint nappal, jelentéktelennek tűnő
dolgokra is oda kell figyelni. Ettől függetlenül bízok benne, hogy sikerrel
vesszük az esti gyorsaságikat. Rendelkezünk jó lámpasorral, képesek vagyunk
bevilágítani Ausztria erdeibe

Idén is lesz körgyors. Mi a terved az utolérések esetére?
- Igen láttam a kiírásban, hogy St. Salvator nevű gyors az kör jellegű
lesz. Bízom benne, hogy nem fog meg ismétlődni a 2014 verseny, ahol 5-6 autót
értünk utol, ami nagyon hátráltatott minket. Ezért is lenne fontos az első
napon jól teljesíteni, mert szombaton az előző napi abszolút eredmény alapján
kapnánk rajtidőt! Bízom a rendezőkben, hogy egy picivel jobb rajtszámot fogunk
kapni mint 2 évvel ezelőtt, hisz akkor meg ígérték, ha legközelebb is megyünk,
akkor előrébb sorolnak minket egy picit.

Szombat reggel nem kell korán kelni, mert csak 09:50-kor rajtol
el majd az első autó. Hat gyors köztük 23 kilométer hosszú is vár rátok. Juhász
Csabiék is ott lesznek ezen a versenyen. Ki fogod-e kérni a véleményét,
kíváncsi vagy-e a tapasztalatára ezen versennyel kapcsolatban?

- Igen hála istennek szombaton nem kell korán kelni. A rendező figyelembe vette
a versenyzőket, hogy a pénteki nap erősen bele nyúlik az éjszakába így
szombaton lehet egy picit tovább aludni. Ez a verseny azért különleges mert
minden évben új szakaszokat jelölnek ki, hogy véletlenül se tudjuk a tavalyi
itinert használni.Én kifejezetten kedvelem a hosszú gyorsasági szakaszokat! Csabival
mindig nagyon sokat szoktunk beszélgetni a versenyről, és ő mindig készséggel
segít mindenben. Ezen a versenyen már sokszor indult, és mindig ad egy két jó
tanácsot mire figyeljünk oda, amiért nagy köszönet neki.

Hogy álltok a felkészüléssel, mikor indultok?
- Az autó gyakorlatilag teljesen rendben van, Orbán Norbinak hála talán van is
most olyan kondícióban, mint Miskolcon volt.  Szombaton tesztelünk egy
kicsit, meg beállítjuk a lámpa sort, elkészítjük a szerviz kocsit, és csütörtök
hajnalba indulunk!

Végezetül, ha már ott lesztek mit is vártok magatoktól, mit is
várhatnak a kilátogató nézők tőletek?

- Elsődleges célunk a célba érkezés, és hogy jól érezzük magunkat. Ha ez teljesül,
akkor van esélyünk egy jó eredmény elérésére is. A legnépesebb kategóriában
indulunk, a Divízió 5-ben velünk együtt 35-páros adta le a nevezését! Jó móka
lesz!

Partnereink: Vagép Zrt., Goodwill
Elektric Kft., Dbs Kft., Kessel Bau Kft., Ekufém Bt, Autoracing Bt, Bagjos és
Társa Kft., Trescon Bt, Tóth Lajos, Germus Fuvarozás Sajópetri.

-
Hajósi Miklós -