Nyugtával a napot, soká még az év vége

Interjú Farkas Kálmán csapatfőnökkel az M6LOG Salgó Rallye után.

Kategória és abszolút negyedik helyet ért el a legénységed az M6LOG Salgó 2017 rally-n.




Berényi László - Pap Tamás
Sztárt Alkot Kft - Opel Adam R2
M6LOG Salgó Rallye
2017.04.29.30.


Szombaton prológgal kezdődött a verseny Berényi Lacinak és hű navigátorának Pap Tamásnak. Itt szép abszolút második helyet értek el. Ennyire bejön nekik az aszfaltos technikás pálya?

- Valóban szereti a csapatunk, a technikás pályát, de itt leginkább próbálgattuk a beállításokat. Most nem volt utcai gumink, amit füstölősre tudnánk égetni, a közönség nagy tetszésére. Tehát, maradt a gyors tempó slikkel. Legközelebb ígérem lapjára megyünk a prológon!

A Sámsonháza - Nagykeresztúr gyorsig tapogatóztak a fiúk a pályán, de ott mentek egy abszolút időt. Az addig teljesített szakaszok nem feküdtek annyira az Opel Adamnak?

- Jól látod Mikikém! Több összetevős volt a dolog. Mindent megtettünk, hogy az igen jó, sima pályához illesszük a kis piros autót! Ebből a murva futóműtől ennyit lehetett kihozni. Amikor rossz gödrös, dobigálós aszfalt volt, akkor nagyobb az esélyünk, mint pld. Miskolcon. Nincs mese, meg kell vásárolni az Adamhoz minden hozzá ajánlott speciális alkatrészt! Nem lehet takarékoskodni, tehát már meg is meg is rendeltük, hozzá az összes ajánlott aszfalt alkatrészt!

Később megismétlődtek az addigi gyorsok
Vizslás - Kazár - Salgótarján / Zagyvaróna - Cered pályákon látványos javulás volt az idő tekintetében. Előrébb sajnos nem sikerült lépni kategóriában, mert a kategóriatársak is megtalálták a gázpedált. Hogy is alakultak így ezen gyorsok?

- Próbálták a fiúk erőltetni, amit csak lehetett, de nem volt stabil az autó. Nagy kockázatot jelentett volna libegős autóval bevállalni a gyorsot, de a fullos határig elmentek. Ez a teszten is sejthető volt, de nem tudtunk mit tenni, alkatrész akkor sem lesz néhány nap alatt.

Az utolsó gyors a Zagyvaróna - Cered tette fel az I-re a pontot. Itt sajnos az előzőhöz képest rontott az Opel Adam legénysége. Mi is történt?

- Megmondom őszintén, nem láttuk értelmét a további kockáztatásnak, libegős puha autóval. Behozták okosan a fiúk, az abszolút 4. helyre. Teljesen karcmentesen.

A versenynap végén kettő Peugeot 208 R2 és egy Citroen Saxo C2R2 végzett a Berényi - Pap rally páros előtt. Fiatalabbak, bevállalósabbak, jobb technikájuk van? Mire is lehet gondolni, hogy most nem jött be a "papírforma"?

- Én azt mondom nyugtával a napot, soká még az év vége. Tény, hogy nagyon ügyesek a fiatalok.

A 2017 év amúgy is arra van szánva, hogy "oldalbordájukká" váljon az Adam a legényeknek! Annyira más, mint a Honda, csak képzelni tudjuk. Még ez sem lenne, gond, ha egyszerre rendelkezésre állna minden hozzá árusított szett. Nem gondoltuk, hogy kell, de már tudjuk! Én, mint csapatfőnök rájöttem, nem lehet takarékoskodni! Sajnos erre ráment két versenyünk, de az autó épségben van, költségmentesen. Nem fogok tovább linkeskedni, megrendelek mindent hozzá, ahogy az Opel Motorsport mérnökök megtervezték, úgy kell felkészíteni az autót. Mert az autó már tudja, csak még mi nem tudtuk.

Nyílván a papírforma, és mindenki kérdezte mi újság veletek?

- Azt hiszem ebbe az ügyes, jó technikával rendelkező mezőnybe, aki az elő 5-6, helyezést ér el, szerintem igazi sport értéket jelent! Büszke vagyok a párosunkra, mert a lehetőségekhez mérten jól mentek! Ha valaki, akkor én tudom! Óriásit birkóztak a géppel! És ez dicséretes, hogy tudják, hol a határ! Gondold el, melyik ér többet, a negyedik hely, vagy egy totálkáros autó, és 3 verseny kihagyása! Látod, ebből a szemszögből, pedig ez király eredmény. Ezt csinálja, meg más!

Legközelebb hol láthatjuk a Berényi  - Pap párost? Lesz-e addig teszt esetleg?

- Természetesen az Iseum Rally Szombathelyre készülünk. Erre van technikánk, futóművünk, bár nem minden. Remélem megjön időben az összes alkatrész  Németországból! Szót fogadunk most már nekik. Ha kell, akkor kell, nincs mese! Kicsit izgulok, mikor küldik, vagy megyünk érte, ennek függvénye a teszt. Jó lenne egy külön teszt is, de úgy érzem összetehetem a kezem, ha a Markó Tibi, és a hivatalos Pirelli tesztre össze tudjuk rakni a gépet. Ezen múlik minden. Egyenlőre bízom benne, hogy a precizitást nem felejtették el a németek. Hisz az olasz JAS-t ezért hagytuk ott! Kezelhetetlenül szétszórtak, linkek!

A verseny hetében már okosabbak leszünk!

Köszönöm kérdéseiddel megtiszteltél, de ne feledjük, nem tehetném a jövőt ilyen magabiztosan, a reklámpartnereink nélkül, akik: SPURI Az autó energiaitala, Jégszilánk Kft, VIP-REX habarcs, betontechnológia, Altrapack Kft. Astrapack Kft. Olajág Petrol Kft. Keveweld Kft. Boncz Bt., Hajnal Gépműhely Kecskemét, Kis-Új-Lap Kft. Racionál Tuning Kft. 

- Hajósi Miklós -